„Olyan életet akartam élni, mint Verdi” – Dragony Tímea 17 évesen kezdett zenét komponálni

A zeneszerzés kívülről nagyon misztikusnak tűnik. Belül hallani, hogyan szólal meg egy egész nagyzenekaron vagy néhány hangszeren a mű… Ön hogyan állt neki? 

Nagyon eltérő módszerek vannak. Bennem mindig a mű hangulata jelenik meg, azután kezdem el szinte hallani a dallamokat. Részleteket, fordulatokat hallok, eközben nyilván érnek külső hatások, amelyek befolyásolnak. Aztán amikor nyugalomba kerülök, akkor kezdem letisztázni az egészet, összeáll a fejemben, hogyan szeretném kezdeni a darabot, milyen legyen a vége. Az, hogy aktív zenei környezetben nőttem fel, a képzelőerőmet és a belső hallásomat is segítette. 

Említette, hogy aktív zenei környezetben töltötte a gyerekkorát. Mennyiben volt saját út a zenei pálya? 

Anyukám nagyon szerette a komolyzenét, zenei pályára készült, ám végül máshogy alakult az élete. A komolyzene mellett azonban végig kitartott, tudott zongorázni, tanult szolfézst, és a családunknak kezdettől fogva megvolt az igénye a koncertekre, a zenehallgatásra, az éneklésre. Az iskolaválasztásnál egyértelmű volt, hogy ének-zene tagozatos intézményben kezdjek, ez akkor a nyíregyházi 4-es számú általános iskola volt. 

Itt dolgozott a Kossuth- és Liszt-díjas Szabó Dénes karnagy a Cantemus kórussal, ahová én is bekerültem hatodik osztályban.

Ettől kezdve komoly szintet léptünk az éneklésben. Volt tehát néhány évem arra, hogy rájöjjek, valóban érdekel-e ez a pálya. Mellette zeneiskolába is jártam, ahol szolfézs-zongora tanulmányokat folytattam. Nem volt kétségem a folytatást illetően, és tizennégy évesen fel is vettek a zeneművészeti szakközépiskolába Nyíregyházán. 

Hogyan dőlt el, hogy nem zongoraművész, szolfézstanár, hanem inkább zeneszerző lesz?

A középiskola elején még nem nagyon tudtam dönteni, ezért is mentem két, egyenként sem könnyű szakra. Közben zajlottak a fellépések, utazások a Cantemus kórussal is. A zongoratanulmányok második évében jött a gondolat: nem biztos, hogy ez nekem elég lesz, valahogy hiányérzetem volt. A zeneirodalmat Szabó Dénes tanította, rengeteg zenei gyöngyszemet hallgattunk az órákon, és akkor vetődött föl bennem: mi volna, ha én is komponálnék? Sokat kamarazenéltem, játszottam trombita- és klarinétművésszel is, és egyszer csak úgy döntöttem: csinálok egy klarinétkvartettet. Ez a szakközépiskola harmadik évében volt, akkor kezdtem a zeneszerzés felé fordulni.

Nagy élmény lehetett, amikor először hallotta az ön által komponált művet megszólalni. Milyen érzés újra és újra hallani a darabokat?

Manapság egy fiatal – vagy bárki más – a számítógépes programokkal szinte azonnal meghallgathatja, hogyan szól az általa kitalált szerzemény. Amikor én tizenhét évesen kezdtem, még nem volt ennyi digitális lehetőség. De működött a belső hallás, esetleg zongorán lehetett kontrollálni. Ezért mindig nagy élmény volt, ha a valóságban, igazi hangszereken eljátszották a művet. 

A mai napig megmaradt ez az öröm, és igyekszem nem csak a főpróbán részt venni, hanem végigkísérni az egész próbafolyamatot, amikor az én művemre készül egy zenekar. 

Voltak példaképei gyerek- vagy ifjúkorában? Akár a közvetlen környezetéből is. 

Mindig sok példaképem volt, mert optimista alkat vagyok, aki szívesen felnéz másokra. A szüleim mellett Szabó Dénes karvezetőt vagy Dvorszky Magdolna zongoratanárt említeném, illetve szinte bármelyik pedagógust. Keuler Jenő zeneszerzőt, zenetanárt is csodáltam. Sorolhatnám, de néhány klasszikus zeneszerzőt – például Bach, Sztravinszkij – is említsünk meg.

A Zeneakadémián zeneelmélet-zeneszerző tanár diplomát szerzett. Tanított is, vagy kezdettől fogva inkább a zeneszerzéssel foglalkozott?

Mindig tudatosan készültem a zeneszerzői pályára. Olyasmi életet akartam folytatni, mint például Verdi, aki csak ezzel foglalkozott. Ám a Zeneakadémia utolsó két évében már tudtam, hogy szeretnék valamit továbbadni a szolfézstudásomból, és a korrepetitori munka is érdekelt. A diplomázás után a Fischer Annie Zeneiskolában oktattam szolfézst és zeneirodalmat, a Zeneakadémia főiskolai tagozatán pedig korrepetitor voltam. Ezek mellett volt időm a zeneszerzésre is, és sok versenyen részt vettem. Megkeresett aztán a Bartók Zeneművészeti Szakközépiskola, ahol szintén oktattam egy darabig, de olyan hét-nyolc éve már csak a zeneszerzésnek szentelem a napjaimat, ebből tartom fenn magam.

Dragony Tímea, fotó: Pályi Zsófia

A boldogulásban biztosan sokat segítenek az ösztöndíjak is. Elnyerte például a Kodály Zoltán Alkotói Ösztöndíjat, de az MMA is támogatta. Mit jelentettek Önnek ezek a lehetőségek? 

Amíg a Zeneakadémiára jártam, már megtanultam a pályázás menetét, illetve sok versenyen indultam. Nagyon fontos, hogy az ember minőségi munkával tudjon pályázni, mert akkor nagyobb eséllyel nyerheti el az ösztöndíjat. 

Én most is mindenkit arra biztatok, hogy használjon ki minél több lehetőséget, pályázzon, nevezzen versenyre, mert ezek mind elősegíthetik a pályakezdést. Még akkor is, ha az ember nem nyer, mert azért minden új próbálkozás megnyithat egy-egy ajtót, sokat jelenthet a kapcsolatépítésben. 

A minőség azonban kiemelten fontos, akár pályázaton, akár felkérés alkalmával. Hiszen egy-egy jól sikerült zenemű hozhatja magával a következő megrendelést, meghívást. 

Bár vannak itthon remek kortárs női zeneszerzők, azért inkább férfiakat látunk, ismerünk. Nőként mennyire nehéz boldogulni ezen a pályán? 

Valóban több a férfi ezen a területen is, aminek az okát nem tudom. Én sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést, úgy érzékeltem, hogy mindig a zenemű minősége az, ami számít. 

Mely művei a legfontosabban az ön számára?

A Virradás című művet édesanyám emlékére írtam 2017 őszén-telén, az Arany János- emlékévben. Édesanyám azon az őszön halt meg, nem is tudtam a pályázatról, amelyre mások hívták fel a figyelmem. Vokális művet kellett írni, én az ének-vonószenekar kategóriát választottam. Egy zenei emléktáblát, emlékezetes művet szerettem volna alkotni édesanyámnak. Nagyon örültem, hogy 2018 márciusában a Liszt Ferenc Kamarazenekar adta elő Halmai Katalinnal a háromtételes művemet, amely három Arany-versre íródott. Nem tudtam egyébként, hogy vannak Aranynak sírversei, de megtaláltam a Sírversek a szalontai temetőből című költeményeket, a harmadik tétel pedig a Reggeli ének című versre született. 

A zenekari művek közül igen fontos számomra Crann Bethadh /A kelta életfa/ című alkotásom, amelyet a Magyar Rádió Zenekarának felkérésére írtam. Az eddigi pályám legmeghatározóbb élménye pedig a MÜPA pályázaton való szereplés volt, ahol a zenekari művek közül csak én kaptam díjat. Ekkor komponáltam a BIFROST 'a Híd' című szimfonikus költeményemet. 

Jelenleg pedig részese vagyok a négy európai ország összefogásával alakult, csak női zeneszerzőket bevonó Trans Europe Programme projektnek, amelyben egy hegedű-zongora-cselló triót kellett írnom. 

Ezenkívül tanítás, konferencián való részvétel is szerepel a programban – a legutóbbi állomás Spanyolországban volt, innen érkeztem haza a minap.