„Angyalszárny rajzolódott ki az égen az általam vezetett túrán” – Egy 24 éves pesti srác, aki a Mátrát és a Bükköt érzi otthonának

Tizenöt évesen megtaláltad a hivatásod. Volt más választásod, mint hogy a természet hírnöke legyél?  

A szüleim rendszeresen jártak ifitáborba, és amikor felnőttek, ők lettek az ifivezetők. Ahogy megszülettem, rögtön hoztak-vittek mindenhová. A hétvégéket az isaszegi telkünkön töltöttük, Tiszaföldváron a rokonokat látogattuk, folyamatosan utaztunk a Mátrába és a Bükkbe, sátoroztunk, iskolai táborokba is jártam, tehát nem voltam otthonülős típus. Többet voltam kint, mint bent, és ebbe nőttem bele. Mi generációk óta együtt létezünk a természettel. Nem volt célom, hogy túravezető legyek, mégsem volt kérdés, hogy ez lesz belőlem. Sokáig fel sem fogtam, hogy mennyi embernek tudok adni és megváltoztatni az életét. A hivatásom része, hogy megszerettessem az erdőjárást a gyerekekkel és a felnőttekkel.

Felgyorsult a világ, állandó rohanásban vagyunk, és rémisztő hírek vesznek körül. Emiatt még jobban bezárulunk, vagy inkább keressük a kilépés lehetőségeit?

A háború, a járvány, a gazdasági helyzet, a mindennapi problémák stresszhelyzetet idéznek elő. Egyre nagyobb igényünk van énidőre, ugyanakkor egyre nehezebb magunkra fókuszálni. Ezekben az énidőkben az a fontos, hogy legyünk, csak lélegezzünk, és megéljük a pillanatokat.

Mindig az első lépés, az elindulás a legnehezebb. Volt, aki hónapokig készült, hogy egyszer eljön egy túrámra, és amióta ez bekövetkezett, azóta mindig csatlakozik hozzám. Van, amit nem lehet neten keresztül átadni. El kell jönni a természetbe, és meg kell élni. Én pedig a mai napig tanulom, hogyan szóljak az emberekhez.

Sose lehet tudni, ki milyen terhet cipel magával, aminek a megváltása érdekében kilép a természetbe.

Számomra is nagy felelősség, hogy milyen történeteket veszek elő az adott pillanatban.

Ezek szerint nem csupán a külső látvány megmutatása a célod.

Az elsődleges cél a túra- és idegenvezetés; a természet, az autentikus magyar értékek bemutatása: fűszerek, gyógynövények, szép tájak, legendák, hagyományok. Viccesen azt szoktam mondani, hogy egy földrajzatlaszt dolgozunk fel, miközben olyan érdekességeket ragadok ki, amiket tanultak, amiről hallottak, de valahogy mégis elfelejtették, vagy nincs a mindennapjaik listáján. Sokszor olyan tájakra vagy helyekre kalauzolom őket, ahová egyedül nem mernek elindulni, vagy nem is tudnak róluk. A háttérben viszont ott van a lelkigondozás. Fontosnak tartom, hogy ledöntsük a sztereotípiákat, gátlásokat. Mindegy, hogy ki hány éves, milyen a vallási hovatartozása, a bőrszíne; nem ez számít.

Itt eggyé olvadunk; összemosódnak a korosztályok, egyként lélegzünk, és mindenki talál a másikban közös pontot, barátságot. Az egyetlen fontos tényező, ami ehhez elengedhetetlen: késznek lenni arra, hogy ezeket a külső impulzusokat befogadjuk.

Mi történik egy vezetett túrán? Mitől válik egyedülálló élménnyé?

A túrákon mindig vannak állomások, amikor meghallgatunk egy általam választott dalt, és ehhez kapcsolódóan megosztok néhány saját gondolatot, vagy legendákat mesélek. Egyik hétvégén egy gyönyörű erdőterületre értünk – nagy, öreg fákkal, csenddel. Picit megálltam, és megköszörültem a torkom. Vártam, hogy észrevegyék. Az ember alig tud elszakadni a saját közegétől, nehezen látja meg a fától az erdőt. Szeretném átadni az embereknek a hitvallásomat, az életérzést, hogy hahó, ébresztő, nemcsak a telefon és a városi közeg létezik, hanem itt vagy kint, és vedd észre a változást. Ez nem csak konkrétan az út, ami elvezet A-ból B-be.

Minden egyes túra egy bennünk lezajló folyamat, és jó látni, ahogy az emberek a természet hatása alá kerülnek.

Hihetetlen visszacsatolás, amikor másnap valaki feláll a munkahelyén, beadja a felmondását, és ötvenes éveiben elkezdi élni a saját új, megálmodott életét, amire mindig vágyott. 

Kép

Kép: Demecs Norbi

Változásokat generálsz fiatalokban és idősekben. Téged mire tanított a természet?

A pályám kezdeti éveiben sokáig vártam arra, hogy eljöjjön a nagy csoda. De rájöttem, hogy nincs szükségünk nagy áttörésekre, mert az egész élet maga a csoda. A természet arra sarkall, hogy ezeket felfedezzük. Hogy figyelj a naplementére, a felhő formájára vagy arra, hogy milyen tökéletesen van megalkotva a virág szirma. Hiszek abban, hogy nem a nagy dolgok számítanak, hanem az apró örömök.

Szeretem a hétköznapi találkozásokat, amikor egyszerű emberek mesélik el a történeteiket. Őket kellene megmutatni a világnak, hogy ne a milliárdosok és divatikonok legyenek a példák.  

Sosem veszíted el a lelkesedésedet?

Velem is előfordul, hogy felkelek, és nincs kedvem valamihez. Mindenki lehet fáradt, én is emberből vagyok, de ezek pillanatnyi lelkiállapotok. Soha nem lenne bőr a képemen, hogy kelletlenül álljak az emberek elé. A túravezetést nem is nevezem munkának, mert ennek a szónak rossz a szájíze. Amibe belekezdek, azt szívvel-lélekkel csinálom. Ha mindenkiben meglenne a hivatástudat, és azt tehetné, amit szeret, egész más lenne az élet.

Előfordult, hogy féltél az erdőben?

Egy kedves túratársam, fogadott nagymamám mondta: „Norbikám, az erdő az egyetlen hely, ahol soha nem kell félni semmitől”. Ha belegondolok, ebben igaza volt. Egyszer egy medveveszélyes területen féltem egyedül, de az más. Egyébként gyakran járok egyedül az erdőben, és soha semmitől nem félek. Az egyetlen a vihar, amikor a természet oda tud vágni, és meg tudja mutatni, hogy ő a főnök.

Elmesélsz egy szívedhez közel álló legendát?

Hasznoson élt egy látóasszony, Csépe Klára, akinek álmában, látomások formájában megjelent a Szűzanya. Elvezette Fallóskúthoz az erdőbe, ahol egy bizonyos helyen meg kellett kaparnia a talajt, és ott csodatévő forrásvíz fakadt. A forrás híre elterjedt, de a hatóságok elítélték az asszonyt, és több alkalommal is elmegyógyintézetbe záratták. Végül kimondták, hogy nem beteg, és a halála után engedélyezték a helyszínen a szentmisét. Amikor az első szabadtéri szentmisén a pap felmutatta az ostyát – fotó is megörökítette az eseményt –, egy Krisztus-alak jelent meg a fák között; amikor pedig az új kegytemplomot felszentelték, egy angyalalak rajzolódott ki az égen a felhőkből. Ezt a történetet a környékbeli túrák alkalmával el szoktam mesélni. Idén pünkösdkor Jelenések a Mátrában címmel vezettem zarándokjellegű túrát. Körbeálltunk a negyvenfős csapattal, és a túrák történetében először mindenkit meghívtam egy imára. Ahogy Fallóskútról kiértünk az első tisztásra, egy kristálytisztán látható angyalszárny rajzolódott ki az égen. Mindenkinek a hideg futkosott a hátán, voltak, akik sírtak. Az elmúlt évek élményei közül ez volt az egyik legkiemelkedőbb. Korábban voltak bennem kilengések az utammal kapcsolatban, de ez az égi jel megerősített.

Azt vallom, hogy nem várni kell a csodákra és ölbe hulló lehetőségekre, hanem észre kell venni ezeket a jeleket, és merni kell követni.

Közismerten nemcsak a természet szerelmese, hanem védelmezője is vagy.

A kertészeti mentorom szavajárása volt, hogy vissza kell adni a földnek, amit elveszünk tőle. Nem lehet mindig csak használni a talaj javítása, öntözése, vetésforgó nélkül. Isten azt a parancsot adta az embernek, hogy vonja uralma alá a földet. És mennyien félreértelmezik ezt! Nem azt jelenti, hogy uralkodj rajta, hanem hogy gondozd, vigyázd; ha táplálkozol belőle, akkor adjál vissza neki annyit, hogy legalább tiszteled és óvod. Az ember nem létezik természet nélkül, de a természet nagyon boldogan létezne ember nélkül. Ezt nem szabad elfelejtenünk.