Zsenik egymás között – Bartók Béla találkozásai Adyval és Kodállyal
Angol kultúrkörből származik a mondás, hogy az embernek soha nincs második lehetősége első benyomás keltésére. Azt hiszem, a világon minden ember tudja, milyen fontos az első találkozáskor keltett első benyomás. Az viszont csak a kivételesen nagy egyéniségeknek adatik meg, hogy az ismerőseik vetélkedjenek azért, hogy bemutathassák őket egy másik hírességnek, és közben kíváncsian figyeljék, milyen hatást tesznek egymásra. Bartók Béla is ilyen nagy egyéniség volt.
Hol találkozott Bartók Adyval?
Miközben két művész is magának tulajdonítja a bemutató szavakat, amelyek révén Ady Endre, az ünnepelt költőóriás és Bartók Béla, az ismert zeneszerző megismerkedtek egymással, abban biztosak lehetünk, hogy ez a legjelentősebb avantgárd művészcsoport, a Nyolcak egyik tárlatán történt. A zeneszerző és a költő hosszan tartó kézfogása közben Ady ezt mondta: „Nagyobbnak gondoltam önt”. Bartók azt hitte, hogy Ady a művészi kvalitását értékeli kevesebbre, mint azt a kezdetekkor képzelte, ezért megsértődött, pedig Ady csak a termetére utalt. Később tisztázták a félreértést, de a zeneszerzőben maradt egy kis tüske.
Hála Istennek, ez nem állta útját annak, hogy közös műveik is létrejöjjenek, a zeneszerző ugyanis öt Ady-verset is megzenésített.
Ki bukkan rád, ha szomorkodni mész egy párizsi kávéházba?
Bartók következő nagy találkozásának hosszú előtörténete és utótörténete van. Nem azért, mert a két híres zeneszerző, akik a francia fővárosban egy zenei verseny után megismerkedtek, később annyi időt töltöttek volna együtt, hanem azért, mert meg kell magyaráznunk, milyen csalódást akart föloldani Bartók Béla a csészényi feketekávéval.
Kodály Zoltán és Bartók Béla barátsága 1905-ben még nagyon friss volt, és utazni szerettek volna, hogy együtt gyűjtsenek népzenét. A zenei expedícióhoz azonban sok pénzre volt szükségük. Bartók azt találta ki, hogy elindul a párizsi Rubinstein zeneszerző- és zongoraversenyen, megnyeri, és a díjból fedezik majd a kutatómunkával járó kiadásokat. Nem így történt. Bartók műve ugyan sikert aratott a hallgatóság körében, de nem ő lett az első.
Az eredményhirdetés után a szomorú magyar zseni egy kávézóban tudta meg a zsűri magyar tagjától, hogy ha ő lett volna is a győztes, akkor sem kapott volna egy fillért sem, mert a zsűri néhány tagja ellopta a pénzt.
Miközben erről beszélgettek, belépett a kávéházba egy nagy kalapot és széles sálat viselő férfi, és a következőt kérdezte: „Melyikük Bartók Béla? Ön a 20. század legnagyobb művésze! Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Maurice Ravel vagyok.” Vajon ez a furcsa, dicsérettel egybekötött bemutatkozás milyen benyomást tehetett Bartókra? Annyit tudunk, hogy Ravel is vigasztalta Bartókot a verseny eredménytelensége miatt, többek közt azzal, hogy elmondta, őt pedig a zsűri tagjai közé nem választották be. Később, amikor Bartók Béla elmesélte a történetét Kodály Zoltánnak, és azzal zárta, hogy nem sikerült pénzt szereznie, Kodály csak annyit válaszolt, hogy neki viszont igen…
A vetélkedés nélküli barátság
Miért kellett magyar zenei zseniket egymásnak bemutatni? Nem voltak képesek maguktól levelet írni, amiben találkozót kérnek? Vagy ha közös volt a kiadójuk, a professzoruk, miért nem kérték meg, hogy mutassa be őket egymásnak? Választ kapunk, ha Kodály Zoltán első felesége fejével gondolkozunk. Schlesinger Emma, akinek a szalonjában sok értelmiségi megfordult, úgy tapasztalta, hogy Kodály és Bartók is annyira zárkózott, visszahúzódó természetű, hogy bár az Ég egymás barátainak rendelte őket, sosem fogják egymással maguktól felvenni a kapcsolatot. Ezért Emma asszony, aki előbb Bartóknak, majd Kodálynak volt a magántanítványa, 1905. március 18-án saját otthonában mutatta be a két ifjú komponistát egymásnak. A megismertetés sikerességét bizonyítja, hogy olyan barátságot kötöttek egymással, ami a művészek között ritka: sosem vetélkedtek.
Kettejük szövetsége, amelyet a népdalkutatás alapozott meg, a kölcsönös tiszteleten alapuló, versengésmentes művészbarátság mintájává vált.
A háború átírja még a normális szülő-gyerek viszonyt is
Normális esetben az ember nem lepődik meg azon, ha találkozik a saját fiával. Ha háború van, akkor viszont egy katonakorú gyermek és édesapja találkozása emlékezetes marad, különösen, ha a „véletlennek” is szerep jut benne. Ilyen eset volt, amikor Bartók Péter, Bartók Béla fiatalabbik fia a háború végén New York-ban „belebotlott” édesapjába. De hogyan kerültek mindketten New Yorkba?
Az közismert, hogy Bartók Béla a feleségével 1940-ben Amerikába települt. Fiukat, az akkor 16 éves Bartók Pétert Magyarországon hagyták, gyámot rendeltek mellé. A fiatal Bartók addig biztonságban volt, amíg katonaköteles korba nem lépett, 1942-ben azonban ő is a szülei után menekült. Kalandos úton jutott az USA-ba, ahol viszont már nem kerülhette el a katonaságot, besorozták. Nem vitték harcolni, Floridába helyezték, ott volt az alakulata a világégés alatt. Amikor vége lett a háborúnak, 21 évesen hadi nyugdíjassá vált.
Hajóval visszautazhatott New York közelébe, de Bartókék nem tudhatták meg, hogy melyik hajóval érkezik, mert a táviratból, amit küldött, az amerikai háborús cenzúra biztonsági okokból kitörölte a hajóra vonatkozó adatokat.
Bartók Péter a kikötőből vonattal ment New York-ba. Éppen elindult volna szülei lakásához a metróval, amikor ki jött vele szemben a megállónál? Igen, Bartók Béla, az édesapja.
Vajon művésznek kell lenni ehhez?
Miért szeretjük a zsenik hétköznapi történeteit?
Mert hozzáadnak a műveikhez? Vagy mert ők is emberek, s jólesik rádöbbenni arra, hogy ami velük előfordul, az gyakran megesik velünk is? Vagy azért, mert jó látni, hogy bár ők nagyobbak, híresebbek, mint mi, de lám, bonyolultabb lelkek és sérülékenyebbek? Nem hiszem. A művészek találkozásai engem azért érdekelnek, mert ha siker származik belőlük, ha megzenésített versek és megmentett népdalok köszönhetők e találkozásokból kialakuló kapcsolatoknak, akkor érdekesek a létrejöttük körülményei is. Akit maga a művész érdekel, azt a sorsa is érdekli. A sorsa? A „véletleneik”, amik lehet, hogy nem is véletlenek.
Források:
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A „3B” avagy nagy szellemek találkozása
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Aki Kodálytól tanult zeneszerzést – A zenetudós pap, Rajeczky Benjamin
Himnuszunk családfája – avagy az Erkelek és a zene vérvonala
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
