Ahol egy új iskolatáska az esélyt jelenti – Elindult az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! segélyakciója

Idén is meghirdette Iskolakezdés együtt! segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet: országszerte 2000 rászoruló gyermek kaphat esélyt arra, hogy megfelelő eszközökkel kezdje meg az idei tanévet. „Itt nem arról beszélünk, hogy másik tolltartót szeretne, mert a tavalyi Jégvarázs 1-es, most meg Jégvarázs 2-es kellene, hanem arról, hogy van-e tolltartó, vagy nincs, van-e ünneplőruha, vagy nincs” – fogalmazott a kepmas.hu-nak Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója. Egy telefonhívás a 1353-as adományvonalra 500 forintot jelent, harminc hívással pedig már megtölthetjük egy gyermek iskolatáskáját.

Lékai Kiss Ramóna tanszerek
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Lékai-Kiss Ramóna színésznő az Iskolakezdés együtt! segélyakció sajtótájékoztatóján

Egyenlőtlen feltételek már a becsengetés előtt

„Egy kis faluban lakunk, ahol nincs sok bolt. Anyukám nagyon sokat dolgozik, és azt szokta mondani, hogy már a hó elején sincs pénzünk. A tornatanár, Betti néni kérte, hogy hozzunk magunkkal kék tornaruhát és fehér tornacipőt. Mi ilyet nem tudtunk venni, ezért inkább nem akarok menni tesiórára.” (Anna, 7 éves)

„Két tesóm van, a szüleim sokat dolgoznak az irodájukban. Augusztusban együtt megvettünk velük mindent az iskolára. Mivel szülinapom előtt mentünk, azt kérhettem, amit akartam. Így enyém a legmenőbb autós táska az osztályban.” (Gergő, 7 éves)

Anna és Gergő padtársak, egy novella szereplői ők, azonban mondataik valóságosabbak, mint azt gondolnánk. Sok gyerek számára Annához hasonlóan az első iskolai nap nem az új barátokról, az új tanszerekről, hanem a szorongásról, a magányról és az önbizalomhiányról szól. Nehéz megbecsülni, hány Anna él az országban – nekik, a rászoruló gyerekeknek, családoknak a tizenhárom évvel ezelőtt létrehozott Iskolakezdés együtt! segélyakciójával segít idén is az Ökumenikus Segélyszervezet. 

A szeptember 1-jéig tartó pénzadománygyűjtéssel 2000 olyan gyermeket szeretnének támogatni, akik alapvető eszközök nélkül ülnének be az iskolapadba szeptemberben. 

A legszegényebb gyermekek számára ezek a csomagok többet jelentenek ajándéknál: egy jó minőségű tolltartó, füzetcsomag, tornazsák vagy ünneplőruha hozzájárulhat ahhoz, hogy ők is büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba.

A tanulóévek sok diák számára nehezített pályán zajlanak. Sokszor láthatatlanul, hiszen nem vesszük észre, hogy már becsengetés előtt nem egyenlők az esélyek. 

Több, mint segély: ESÉLY! – Hogyan segíthetek?

A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 500 forint. A segélyszervezet weboldalán tetszőleges összeget lehet felajánlani. Átutalással vagy csekkbefizetéssel a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz, a közlemény rovatban feltüntetve: Iskolakezdés együtt! Szeptember 1-ig várják a pénzadományokat. A nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is mehetnek az adományok. Iskolásonként 15 ezer forintból állítják össze a csomagokat, vagyis 30 hívás már egy egész tanszercsomagot jelent egy gyermeknek. Az összefogáshoz több nagyvállalat csatlakozott, köztük a Herlitz Magyarország Kft., az E.ON Hungária és a Magyar Posta.

A csomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkező adományokat a gyermekek felzárkózását segítő egész éves munkára fordítják a karitatív szervezetnél. Kapaszkodó programjuk keretében az ország 22 pontján több mint háromezer gyermek számára biztosítanak rendszeres fejlesztő foglalkozásokat a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez. Emellett Kapaszkodó 2.0 néven speciális programot indítottak azoknak a gyermekeknek, akik a körülményeik miatt kevésbé hatékonyan tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Kép
Iskolakezdés 2024
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Hogy szégyenérzet nélkül kezdhessék a tanévet

Vannak, akiknek az iskolakezdés inkább szól a megfelelő tanszerek, ruhák, iskolatáska, írószerek, tornafelszerelés hiánya okozta nehézségekről, mint az új tanévben rejlő lehetőségekről.

Ez az időszak nemcsak a szülőket viseli meg, hanem a nehéz helyzetű gyermekekre is komoly mentális hatása lehet annak, ha társaikhoz képest látványos hátránnyal kezdik a tanévet. 

Amellett, hogy a megfelelő eszközök hiányában rosszabb teljesítményt tudnak nyújtani az órákon, a kirekesztettség érzése, adott esetben a többiektől érkező gúnyolódás, lenézés szociális szorongást okozhat náluk. 

Ez az állapot kihatással lehet az általános lelki egészségükre, és más területeken is megnyilvánulhat, például alvászavarokban vagy étvágytalanságban. Az osztálytársak előtti megszégyenülés vagy az a félelem, hogy mások előtt kevesebbnek tűnnek, jelentősen csökkentheti az önbizalmukat és az önértékelésüket, ami negatív önkép kialakulásához vezethet. Hosszú távon befolyásolja többek közt a társas kapcsolataikat és az általános jólétüket. A gyengébb tanulmányi eredmények kihatással vannak a későbbi pályaválasztási lehetőségeikre is. 

„Sokféle következménye lehet annak, ha egy gyerek nem jó élményekkel kezdi az iskolát. Nem biztos, hogy azonnal látjuk a következményeket, hanem később, már felnőttként elmondja, hogy neki milyen rossz érzés volt lyukas cipőben iskolába menni, hogy csúfolták emiatt. Egy gyerekközösség elég kegyetlen közeg tud lenni. A csúfolást kiközösítés követheti, aminek következtében a gyerek inkább nem akar iskolába menni, beteget jelent. Valójában arról van szó, hogy szorong” – mondta kérdésünkre Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója, akivel a kampánynyitó sajtótájékoztató után beszélgettünk. 

Kép
iskolakezdési támogatás
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója a segélyakció sajtótájékoztatóján, mellette Lékai-Kiss Ramóna, Mezei Léda színésznő és Wolf Kati énekesnő

„Megborítja a családi költségvetést”

Hangsúlyozta, gyerekekről van szó, ezért önmagában az, hogy valami megvan, még nem jelenti, hogy a gyerek örömmel fogja használni. 

Ezért nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy ne csak pótolják a hiányzó tanszereket, hanem szép, minőségi tanszereket adjanak, amiket büszkén tudnak kipakolni. 

Mert akkor lesz öröm az iskolakezdés. „Itt nem arról beszélünk, hogy másik tolltartót szeretne, mert a tavalyi Jégvarázs 1-es, most meg Jégvarázs 2-es kellene, hanem arról, hogy van-e tolltartó, vagy nincs, van-e ünneplőruha, vagy nincs. Ezek a gyerekek önhibájukon kívül, nem egyenlő esélyekkel kezdik a tanévet” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató. 

Előre kiválasztják azt a kétezer gyermeket, akikhez – az ország több mint húsz helyszínére – eljuttatják a csomagokat. Akik átmeneti otthonokban élnek, nemcsak tanszereket, hanem egyéb segítséget is kapnak, például ruhákat. Hátrányos helyzetű régiókba, Észak-Kelet Magyarországra, például Boldogkőújfalu, Vizsoly, Szendrő, Olaszliszka vagy Dél-Nyugat Magyarország leszakadó területeire is eljutnak majd a csomagok. De nemcsak kistelepüléseken, hanem városokban, például Sátoraljaújhelyen is segítenek, hiszen a nagyvárosokban is jelen van a probléma.

„Akkor sem tévedek nagyot, ha azt mondom, talán minden osztályban van érintett gyerek” – fogalmazott az ügyvezető igazgató. A családok nagy többségének kihívást jelent az iskolakezdés, nem egyszerűen a tanszerek miatt, hanem mert ilyenkor kell ruhát, tornacuccot, ünneplőt, cipőt venni. Indulnak a tanfolyamok, a különórák. „Ahol hónapról hónapra élnek, ott ez megborítja a családi költségvetést.” 

„Vannak, akik meghúzzák a nadrágszíjat, és kevesebbet mennek emiatt nyaralni, de akik igazán rászorulnak, ők akár a számlákat sem fizetik be, aminek következtében elindulhat az eladósodás” – magyarázta. 

Egy gyerek sosem hibás

Hogy mennyire nem csak a leszakadó régiókban jelent gondot az iskolakezdés, azt jól mutatja egy Budapest külvárosában élő háromgyermekes család története. Albérletben laktak, amikor az édesapa üzemi balesetben elveszítette a munkaképességét. 
„Nagyon megérintett, mert egy olyan családról beszélünk, akik ugyan nem voltak jó helyzetben, de egyensúlyban igen. A baleset miatt, ami nem is biztos, hogy az apuka hibája volt, kibillentek ebből. Ennyin múlik – idézte föl Gáncs Kristóf. – Sokszor önhibáján kívül kerül valaki ilyen helyzetbe. Azt gondolom, mindig az a legnehezebb kérdés, hogy kinek a hibája. Az emberek ilyenkor jönnek a kegyetlen kommentekkel, hogy miért nem dolgozik. De itt gyerekekről beszélünk, az ő esetükben pedig soha nem mondhatjuk, hogy az ő hibájuk.” 

Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint húsz településen működtet bent lakós vagy bejárós intézményeket. Ilyen például a Tanoda Olaszliszkán, vagy a Szendrői Biztos Kezdet Gyerekház. Emellett kapcsolati erőszak áldozatainak is tartanak fenn menedékházat, illetve családok átmeneti otthonait. „Sokféle helyzet létezik, amiből elmenekül egy nő a gyerekeivel.”

„Milyen lehet egyedül, három gyerekkel iskolát kezdeni egy átmeneti otthonban?” – vetette fel Gáncs Kristóf. 

Arról is beszélt, hogy a karitatív szervezet országszerte sok gyereket ismer, ezért tudják, mire van szükségük, mit kapnak meg máshonnan, mi hiányzik, mi van tavalyról, mit örököltek a nagytesótól. „Egész évben nyomon követjük őket. Fontos a személyre szabottság, mert lehet, hogy összeállítunk egy füzetcsomagot, de pont az adott család már kapott füzeteket az önkormányzattól. Viszont a gyerekeknek nincs ünneplőruhájuk, és nem tudnak miben menni az évnyitóra. Egy új, gyönyörű tolltartóval bármikor örömet lehet szerezni egy gyereknek” – tette hozzá. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti