Hogy utáltam, amikor megkért rá apám. Ha tehettem volna, összetörtem volna azt a negyedliteres üveget, hogy soha többé ne kelljen pálinkáért mennem. De hát...
Az időskor nem jelenti a vágyak végét, csupán egy új fejezetet a pár intimitásának történetében. A szexualitás ebben a korban is fontos szerepet játszhat...
Amikor elsőgyerekes édesanyaként kisbabájának gondjai akadtak a mászással, a család, a barátok és a játszótéri anyukák kéretlen tanácsai helyett úgy döntött, szakemberhez fordul. De...
Idén is megrendezték a Lányok Napját: április 10-én az ország egyetemei, kutatóintézetei és technológiai vállalatai megnyitották kapuikat a középiskolás lányok előtt. Dr. Litauszki Katalin...
„Azok közül, akik itt vannak, senki sem erre számított. Idő kell nekik, hogy közel tudják engedni magukhoz a valóságot, és megengedjék maguknak, hogy elgyászolják...
A párkapcsolatokban egy idő után megjelenik a közös célok iránti vágy: vállaljunk gyermeket, gyógyuljunk együtt, valósítsunk meg valamilyen közös eszmét, vagy éppen járjuk be...
A gyerekeim régen Roxfortnak hívták a valóban regényes történetű, rózsaablakos kastélyt, kismotorozó unokáim pedig évek óta csodálják a kovácsoltvas kerítésre kirakott időszakos kiállításokat, a...
A Vatikán videóüzenetben adta hírül, hogy Ferenc pápa ma, április 21-én, vagyis húsvéthétfő reggelén nyolcvannyolc éves korában elhunyt. A szentatya február 14-én került kórházba...
Ami ma még apró napi rutinnak tűnhet, az is családi hagyománnyá szilárdulhat, ha következetesen kitartunk, ragaszkodunk hozzá. Manapság, amikor olyan sok szó esik a...
Rengeteg emlőbetegséggel és mellkasfali rendellenességgel élő lány- és fiúgyermeknek adhatja az új élet reményét a Bethesda Gyermekkórház új multidiszciplináris Gyermek Emlőközpontja. A központ szakmai...
Lassan már csak a legidősebbek emlékeznek arra a korszakra, amikor a moziba járás volt az egyik legnépszerűbb időtöltés. Nem a plázákban kialakított multiplexekre gondolunk...
„Hol van az Isten?” – kérdik sokan szeretteik elveszítésekor, egy-egy súlyos betegségben, nehéz élethelyzetben vagy megaláztatásban. Mintha valahonnan távolról, a felhők mögül, közönyösen figyelné...
Világszerte elítélt és felháborodást keltő politikai és jogi rendszer volt a Dél-afrikai Köztársaságban, az 1950-es évek elejétől négy évtizeden át fennálló rasszista ideológián alapuló...
Michael Rockefeller , a legendás Rockefeller-dinasztia tagja nem a pénzügyi világban, hanem a távoli kultúrák és a művészetek felfedezésében találta meg az életcélját. Szenvedélyesen...
Vajon mit üzenhet nekünk egy II. világháborúban meggyilkolt lány története? Tudunk-e ma bármit is kezdeni a vértanúság fogalmával? Van-e még értéke a megvallott hitnek...
Csányi László operaénekes-művésztanár, rendező, író, a Mária Rádió műsorszerkesztője és Paul Éva hegedűművész életében egybefonódott a család és a hivatás: házaspárként több száz előadással...
Mi, akik a neurotipikusság luxusát élhetjük, hogyan közelítsük meg a „furcsának, másnak tűnő” gyerekeket?Ha valóban érdekel az életük, a szokásaik oka, sajátos viselkedésük magyarázata...
Múlt pénteken 7,7 erősségű földrengés rázta meg a délkelet-ázsiai Mianmart. A katonai junta vezette buddhista országban egy évszázada nem volt ilyen pusztító földmozgás: az...
Az öt évvel ezelőtti tavaszon minden a Földet sújtó koronavírus-járványról szólt. Leállt a világ, otthon maradtunk. Eltűnt a szmog, láthatóvá váltak a Himalája hegyvonulatai...
Neve évszázadokra feledésbe merült, miközben ő volt az első felfedezőnő, aki körbehajózta a földet. Jeanne Baret magát férfinak álcázva jutott fel az Étoile fedélzetére...
„Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában” – ez a Gandhi-idézet jár a fejemben úton a miskolci Gondviselés Háza felé. Több mint...