„Megbocsátás nélkül nincs jövő” – Desmond Tutu, az apartheid elleni harc bajnoka

Desmond Mpilo Tutu 1931 őszén Kleksdorpban látta meg a napvilágot, még a brit domínium polgáraként. Családja, amely szűkös, ám rendezett körülmények között élt, tükrözte a dél-afrikai fekete többségi társadalom sokszínűségét, édesapja a xhosa törzshöz tartozott, és eredetileg metodista vallású volt, míg édesanyja a tswana törzsből származott, és katolikusnak keresztelték. Később az egész család az episzkopális, majd az anglikán egyház közösségéhez csatlakozott. Desmond, akit még metodistának kereszteltek, az anglikán hit szellemében nevelkedett. Szülővárosában egyházi intézményekben végezte alapiskoláit kiváló eredménnyel, ezalatt édesapja egy metodista iskola iskolamestereként vállalt állást, később pedig több felekezeti intézményben volt tanár, igazgató, édesanyja pedig szakácsnőként dolgozott. 

A család, amikor Desmond tizenkét éves lett, Johannesburgba költözött, ő a város bantu gimnáziumában folytatta tanulmányait. A következő években tanulta meg a holland telepesek nyelvét, az afrikaanst, de elsajátította az angol nyelvet is. 

Itt is kiválóan tanult, apró termete és békés természete dacára lelkesen sportolt, különösen a rögbijátékban jeleskedett. 

A gimnáziumi évek alatt egy fehér anglikán pap, Trevor Huddleston hatott rá, aki a formálódó apartheid rendszer bírálója, a szegregációs törvények ellenzője volt, idővel pedig az indiai-óceáni régió anglikán érseke lett. Huddleston baráti, atyai kapcsolatot ápolt fekete diákjaival, rendszeresen látogatta őt, amikor tébécé miatt hosszú kórházi ápolásra szorult. 

Érettségi után Desmond felvételt nyert a johannesburgi orvosi egyetemre, de mivel a tanulmányokra nem volt elegendő pénze, le kellett mondania erről az álmáról. Apja példáját követve 1951-től a pretoriai tanárképző főiskolára iratkozott be, amely egy szegregált, csak feketék által látogatott intézmény volt. Tanulmányai alatt bekapcsolódott a feketék egyenlőségéért küzdő diákmozgalomba, ekkor találkozott első alkalommal Nelson Mandela ügyvéddel, az ellenzéki Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetőjével, diáktársai között pedig ott volt Robert Mugabe, a későbbi zimbabwei függetlenségi mozgalom vezetője, idővel hazája diktátor elnöke. 

Desmond 1955-ben megházasodott, Nomalizo Leah Shenxane-ét vette feleségül, aki szintén tanárnak készült. Később négy gyerekük született. Desmond angolt és történelmet tanított Johannesburgban és Krugersdorp fekete iskoláiban, de két évvel később a dél-afrikai fehér kormány által hozott, faji megkülönböztetést alkalmazó oktatási törvények miatt lemondott állásáról.

Kép

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

Kapcsolatok és tekintély

Segédlelkészi állást vállalt a dél-afrikai anglikán közösségben, négy esztendővel később lelkésszé avatták. 

További teológiai tanulmányokra Angliába, Londonba utazott, ahol négy év után diplomát szerzett, közben pedig több anglikán gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot. 

Ez alatt az idő alatt a vallási tolerancia és nyitottság szellemében tanulmányozta az iszlámot is, a nyugat-afrikai muszlim vallásgyakorlatról írta disszertációját, utána pedig egy ideig Jeruzsálemben tanult arabul, héberül és ógörögül. 

Miután 1967-ben hazatért, az egyik bantusztánban lévő szemináriumban tanított. (Az apartheid ideológia az amerikai indián rezervátumokhoz hasonló, elkülönített területeket, úgynevezett bantusztánokat hozott létre, ezzel is még jobban elválasztva egymástól a feketéket és a fehéreket.)

Tutu 1970-ben a Lesothói Nemzeti Egyetemen kezdett oktatni, majd társigazgatója lett az angliai Bromley-ban működő Egyházak Ökumenikus Tanácsa Teológiai Alapjának, ami nemzetközi kapcsolatai kiépítését tette lehetővé számára. Közben otthon, Johannesburg fő­espe­rese, a helyi St. Mary-székesegyház főlelkésze lett, egy évig Lesotho anglikán püspökeként szolgált, majd a Dél-afrikai Egyházak Tanácsának főtitkárává választották. Ő volt Johannesburg anglikán püspöke 1984 és 1986 között, és sokat tett azért, hogy a fehér hívek is elfogadják személyét. 

Fokváros érsekeként a dél-afrikai provinciális egyház metropolitájaként szolgált 1986-tól 1995-ig, egy olyan történelmileg fontos időszakban, amelyben az apartheid rendszer – egy alapvetően békés átmenet során – megszűnt. 

Tíz éven keresztül az Afrikai Egyházak Konferenciájának elnökeként, az egész kontinens egyik legbefolyásosabb egyházi vezetőjeként dolgozott. 

Világi tisztséget is viselt, hiszen hosszú éveken keresztül ő volt a Nyugat-fokföldi Egyetem elnöke. Hatvannégy esztendősen vonult nyugállományba, de továbbra is jelen maradt hazája és a világ politikai és közéletében.

Az apartheid vége

Tutu, miután visszatért Angliából, kiállt a dél-afrikai diákok Fekete Tudatosság Mozgalma mellett, bár nem értett egyet azzal, hogy elutasítanak mindenféle együttműködést a fehérekkel. Nagy hatású prédikációjában, 1968 augusztusában párhuzamot vont országa fekete többségét érő elnyomás és a prágai tavasz eltiprása között, szeptemberben pedig személyesen csatlakozott egy diáktiltakozáshoz, amelyet a rendőrség erőszakkal vert szét. 

Lelkészként, majd püspökként előadásokat tartott és szervezett, amelyben a fekete lakosság helyzetét mutatta be, a rasszizmus, a faji diszkrimináció ellen emelte fel a szavát, szenvedélyesen érvelt a feketéket alacsony rendűnek tartott ideológia ellen. Beadványokkal, levelekkel ostromolta az állami vezetőket, fellépése azonban sokáig hatástalan maradt. Komolyabb egyházi tisztségek birtokában külföldi útjain és nemzetközi kapcsolatai révén igyekezett a nemzetközi közvélemény figyelmét a dél-­afrikai belpolitikai helyzetre felhívni. 

Miután 1984-ben neki ítélték a Nobel-békedíjat, a dél-afrikai politikai vezetés sem hagyhatta figyelmen kívül, hiszen egyre inkább a feketék egyik szimbolikus alakja lett, a fehér vezetés is elfogadta tárgyalópartnernek. 

Találkozott II. János Pál pápával, felszólalt az ENSZ Különbizottsága előtt. Bár elutasított minden erőszakot, megértette azokat az elkeseredett feketéket, akik céljaik érdekében az agressziót választották. Azt vallotta, hogy aki semleges az igazságtalanság korában, az az elnyomó oldalra áll. Fő célját, az apartheid vér nélküli megszüntetését 1992-ben sikerült elérnie, amikor a korábban megválasztott új elnök, Frederik Willem de Klerk kezdeményezte a diszkriminatív törvények visszavonását és egy új, fehérek és feketék közötti kiegyezést. 

Harc az igazságért minden fronton

Desmond Tutu ezzel nem fejezte be működését. A rövidesen kiadott amnesztiatörvény után az apartheid alatt fehérek és feketék által egyaránt elkövetett bűnök és törvénysértések kivizsgálását végző Igazság és Megbékélés Bizottság élén hiteles keresztényként a teljes körű feltáráson, a bűnök megvallásának és megbocsátásának ügyén fáradozott. Azt vallotta „megbocsátás nélkül nincs jövő”. 

Tevékenységéért Tutu számos nemzetközi elismerésben részesült, egyebek között kitüntették a francia Becsületrenddel, Gandhi-békedíjjal, Martin Luther King- és Templeton-díjjal, egyetemek fogadták díszdoktoraik közé. Nem pusztán az apartheid, hanem sok más jogtiprás ellen is felemelte szavát: kiállt a holokauszt tagadása ellen, de bírálta Izrael palesztin politikáját, bűnös cselekedetnek nevezte az öbölháborút vagy a guantanamói amerikai börtön fenntartását, tiltakozott néhány afrikai diktatúra önkénye ellen. 

Az anglikán egyházon belüli, szakadás közeli állapotot hozó vitákban Afrikában szinte egyedüliként helyeselte a nők papságát, bírálta a melegekkel szembeni diszkriminációt. 

Élete utolsó éveiben szembefordult a hatalmat magához ragadó, ám hazája gondjait orvosolni nem tudó, nem akaró Afrikai Nemzeti Kongresszussal, felemelte szavát az akkor hatalmon lévő feketék erőszakos tettei, a bűnözés és a nem szűnő nyomor ellen. Desmond Tutu 2021-ben, kilencvenesztendősen hunyt el Fokvárosban. Kérésére nem rendeztek számára drága gyászszertartást. Hamvait a Szent György-székesegyházban a szószék mögött helyezték el, ahonnan gyakran emelt szót a faji megkülönböztetés ellen. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.