Túlélni, tanulni, újrakezdeni – A feltámadás a remény ünnepe

Egy szomorú veszteség, egy rosszra fordult kapcsolat, testi és lelki fájdalmak vagy más súlyos traumák miatt érezhetjük magunkat halottnak akkor is, ha tovább dobog a szívünk. Ezek a nehéz helyzetek azonban nem csupán valaminek a végét, hanem egy új kezdetet is jelenthetnek, és ha nem is garantálják, de magukban hordozzák a lehetőséget, hogy erősebb, ellenállóbb emberként folytassuk az életünket, ismét értelmet adva ezzel létezésünknek.

„Széles körben elterjedt félreértés, hogy a »válság« kínai szó olyan elemekből áll, amelyek »veszélyt« és »lehetőséget« jelentenek. (…) Mostanra az effajta »álmélységből« származtatott kár akkora mértéket öltött, hogy felelős sinológusként kötelességemnek érzem, hogy gátat szabjak ennek” – írja a Pennsylvaniai Egyetem kínai nyelv és irodalom professzora, Victor H. Mair egy 2009-es esszéjében. 

És valóban, ha beírjuk az internetes keresőbe, mi is láthatjuk, hogy ez a téves információ olyannyira beégett a köztudatba, hogy nívós lapok is terjesztik, trénerek építenek rá kurzusokat, workshopokat világszerte. Ha valakit részletekbe menően érdekel ez a kérdés, itt elolvashatja az idézett értekezést, melynek ide vonatkozó üzente leegyszerűsítve annyi: tévúton jár, aki az önsegítő gurukönyvek biztatására mindent feltesz a VÁLSÁG = VESZÉLY + LEHETŐSÉG formulára, mert a „wēijī” szó kínaiul éppoly félelmetes hatást kell, mint amikor magyarul nevén nevezzük a válságot. 

Amit tévesen „lehetőségnek” fordítanak, az a professzor szerint inkább egy afféle fordulópontot, kockázatos pillanatot jelöl, egy olyan veszélyes élethelyzetet, amely óvatosságra inti az embert. 

Nagyon örültem, amikor különböző tengerentúli tanulmányokat böngészve ráleltem Mair esszéjére, mert a valóságot sokkal inspirálóbbnak érzem, mint a közkedvelt önsegítő toposzt. Kár szépíteni: a válság úgy rossz, ahogy van, a krízis önmagában sosem kecsegtet semmi jóval. De mi jöhet utána? Ez a legfontosabb kérdés, amit a gyászidőszak leteltével feltehetünk magunknak, mert noha semmi sem garantálja, hogy a talpra állást követően minden megoldódik, a változás mindig többféle forgatókönyvet tartogat.   

Minden nehézség, amin sikeresen túljutunk, minden harc, amit végigküzdünk és túlélünk, megélhető egyfajta személyes feltámadásként. Egy fájdalmas veszteség után újratanulunk szeretni és elfogadni, ha a kudarcélményeken túltesszük magunkat, új célok felé fordítjuk a fejünket, a csalódások után megpróbálunk megint bízni másokban, összeszedni darabjaira hullott életünket. 

Ezek a cezúrák erősen formálják a személyiségünket és a sorsunkat, ám azt is látni kell, hogy a „feltámadás” nem mindig szembeötlő, világrengető, látványos megmozdulás. 

Sokszor egészen apró lépésekkel kezdődik: egy kedves mosollyal, mély levegővétellel, egy-egy kimondott szóval vagy tartalmas beszélgetéssel, új hobbival, napi rutinnal, apró döntéseink sokaságával. 

A legfontosabb az, hogy mindig van lehetőségünk igent mondani az életre, a változásra, a fejlődésre. A világ tele van olyan élettörténettel, amely bizonyosságként szolgálhat: egy felépülő függő, egy nehéz válás után talpra állt szülő, emberek, akik mindenüket elvesztették, mégsem adták fel. Akik megjárták a poklot, az élni akarásuk mégis elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy újra felemelkedjenek. 

De ahogyan a növények újjászületése is egy termő környezetben, összetett ökoszisztémában történik, úgy nekünk is közösségeinkben kell keresnünk az erőt a feltámadáshoz. 

Az újrakezdés az akaraterő diadala és a remény ünnepe. A hónap témája: feltámadás.