„Tánc közben megkérdezte, leszek-e a felesége, mire én: csak ha a nagypapája ad össze minket”

Elég csak körbenéznem: a művészetetek tényleg mesés. Az egymásra találásotok is az volt?

Anna: Az még inkább! Tényleg mesés volt… Tizenhárom évesen Boldizsár írt egy levelet az öcsémnek – aki a húgával egy iskolába járt –, mert megtudta, hogy Afrikába utazunk a családdal. Mivel ő is Gerald Durrell-mániás volt, akárcsak én, a humoros levél arról szólt, hogy az öcsém milyen állatokat csempésszen be neki Afrikából, és ha megmarná a kezét egy kígyó, a nagyijának van rá csodareceptje. Akkor egy pillanatra felsejlett bennem, hogy ez a fiú lesz a férjem, és majd oroszlánfarmunk lesz Afrikában! (nevet) De az is mesés, hogy a közelben laktunk, és én kamaszként a szobám ablakából éppen ezt a házat, a mostani otthonunkat nézegettem, még fotót is készítettem róla, hogy egyszer egy ilyenben szeretnék élni…

Boldi: Tizennyolc évesen már majdnem találkoztunk is, amikor meglátogattam az öccsét, és hallottam, ahogy Anna önfeledten énekel az emeleten. De akkor csak egy fotót kaptam róla – és az infót, hogy foglalt. Ám három évre rá, amikor eltörtek a sarokcsontjaim, eljött meglátogatni. 

Akkor is volt udvarlója, egy nagy csokorral érkezett, amit ő kapott, én meg zavaromban elvettem és betettem egy vázába, hogy „jaj, nem kellett volna!”. 

Aztán addig beszélgettünk, amíg lekéste a járatait, így egy tankmutató nélküli kölcsönautóval hazavittem. Egy lábon ugráltam le a kocsiig, csak úgy tudtam menni. Visszafele viszont kifogyott az üzemanyag, úgyhogy a Deák térről kellett hazaugrálnom egy lábon a hatodik kerületbe. Éreztem, hogy hős lovag vagyok, aki bármit megtesz a nőért! (nevet)

Anna: Később elhívott egy balatonkenesei ünnepségre, amikor épp nem volt párom. Úgy szerettem bele, hogy áttáncoltuk az éjszakát. A kenesei házukban a szülei (Péterfy Gizella festőművésznő és Kő Pál szobrászművész – a szerk.) egy művészeti tárgyaktól gazdag, lélegző csodavilágot alakítottak ki. Amikor beléptem, az egyik szobában pihent Boldi református lelkész nagypapája. Az én családom nem volt vallásos, de kamaszkorom óta vonzott Isten. Akkor találkoztam életemben először lelkésszel. Papó kinyújtotta a kezét, én beletettem az enyémet, ő ráhelyezte a másikat, hogy „mondjad, lelkem”. Nagyon mély beszélgetés bontakozott ki. Azok az értékek, amelyeket akkor megtapasztaltam, Boldizsárban is ott ragyognak. Amikor tánc közben már aznap megkérdezte, hozzá megyek-e feleségül, azt válaszoltam, csak ha a nagypapája ad össze minket. Ez végül így történt.

Egy pár tagjainak azonban a rájuk nehezedő terheket is el kell tudniuk viselni, a problémákat meg kell tudniuk oldani. Ha nem sikerül, sokan feladják, és különválnak. Nektek Boldizsár függőségét is el kellett tudnotok cipelni, majd együtt megszabadulni tőle…

Boldi: Művészkörökben szinte hagyomány volt az italozás, nem is igen ismertem embert, aki ne tette volna. Én huszonkét éves koromig egy kortyot sem ittam, onnantól viszont sokat, és egyre szenvedélyesebben. Anna végigélte mellettem a folyamatot, ahogy jöttek a gyerekek, de nem volt rendes munkánk, sem pénzünk, romokban hevert az otthonunk. Én szorongásból ittam, ám ő sosem hagyott magamra. A segítségével jutottam el a dömösi Kékkereszt misszióba, ahol a hit által gyógyítják a függőket. Ott olyan erős hitet kaptam, hogy tíz nap alatt magam mögött hagytam nyolcévnyi intenzív italozást.

Anna: Én abban is mélyen hittem, hogy nem véletlenül kerültünk össze. Először én mentem el segítő csoportokba, hogy megértsem az alkoholista és a társa közötti kapcsolat dinamikáját. 

Rájöttem, hogy túl intenzív, határozott vagyok, Boldi meg alkalmazkodó, így vissza kellett vennem a dúvadságomból, hogy ő meg visszavehessen a passzív lázadásból.

Boldi: Dömösön megtanították, hogy a két embernek együtt kell változnia. És a társnak vissza kell építenie a bizalmát, mert ha látod a másikat vergődni, elmegy a kedved attól, hogy vele élj. De Anna kitartott, a szeretet és az istenhit olyan erős kötelék lett, amely megtámasztott minket. A nagyapám igéjével együtt, amit az életre adott nekünk: „Ne menjen le a nap a haragotokkal.” Betartottuk! Mi a legnagyobb veszekedés után sem nyugodtunk, amíg egy kicsit közelebb nem ültünk egymáshoz, és elalvás előtt meg nem fogtuk egymás kezét. (…) 

A teljes interjú a Képmás magazin legfrissebb, szeptemberi számában olvasható.

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. 
A magazinra előfizethet itt.