Egy szerelmi házasság története – A legszebb özvegy és a daliás hadvezér a politika és a háborúk útvesztőiben

Egy különlegesen szép 28 éves özvegyasszony és egy vonzó 20 éves ifjú 1677 januárjában több alkalommal is találkoztak főúri vacsorákon. Szerelem szövődött köztük. Nem lett volna ez szokatlan, hiszen hasonló gáláns történeteket a kor barokkos költeményei is megénekeltek. Ám ez a szép nő a Magyar Királyság egyik leghíresebb, leggazdagabb asszonya volt: Zrínyi Ilona. A bontakozó szerelem pedig Thököly Imréhez fűzte, akinek üstökösszerűen ívelt fel lázadó hadvezéri pályája.

Zrínyi Ilona
Zrínyi Ilona és Thököly Imre - Kép: Wikipedia / Képmás

Soha nem volt könnyű számukra ez a szerelem. Az öt évig tartó udvarlás szórványos találkozásokból és levelezésből állt. Nem csupán Thököly folyamatos harcokban telő élete nehezítette meg egybekelésüket, hanem Ilona anyósának ellenszenve is: Báthori Zsófia, I. Rákóczi Ferenc édesanyja már korábban is neheztelt menyére, akit azért hibáztatott, hogy egyetlen fia belesodródott egy császárellenes összeesküvésbe, most azonban élesen kikelt menye tervezett újabb házassága ellen. „Ha szegény édes fiam élne, megköpné ezt” – írta egy levelében. Szerinte unokái örökségét készült kockára tenni egy „eretnek lázadó” kedvéért. Ez az ellenszenv tehát nemcsak Thököly személyének és törökbarát politikájának szólt, hanem lutheránus vallása is elrettentő személlyé tette a katolikus nemesasszony szemében.

Zsófia végül 1680-ban, 51 évesen meghalt – nem számított ez akkoriban korai halálnak, kevesen élték meg valódi öregkorukat. Ráadásul a főúri párok abban az időben nem házasodhattak össze az uralkodó engedélye nélkül, ezért Thököly Imre követet küldött I. Lipóthoz a házassági kérelem jóváhagyása ügyében, és cserébe ígéretet tett, hogy felhagy Habsburg-ellenes politikájával. Nagy ígéret volt ez, de Lipót nem kapott rajta, a formális engedély csak négy és fél hónap múlva érkezett meg. Az esküvőt 1682. június 15-én tartották Munkács várában.

Zrínyi Ilona és Thököly Imre nagy korkülönbségén a legutóbbi időkig hüledezett a bulvárt kedvelő közönség, ugyanis Zrínyi Ilona (téves) sírfelirata miatt úgy tartották, 14 évvel volt idősebb férjénél. Kiváló történészek se merték ezt megkérdőjelezni, holott látniuk kellett volna, mennyire valószínűtlen, hogy Zrínyi Ilona 51 éves korában gyermeket szült – ez még manapság is ritka hormonális (és mesterséges) teljesítmény, hát még a 17. században, amikor egy negyvenéves, akkori viszonyok szerint nagymamakorú nő szülése is rendkívülinek számított! Zrínyi Ilona nagyapjának újabban felfedezett, horvát nyelvű naplója azonban nem hagy kétséget: unokája 1649-ben született, tehát hat évvel később, mint feltételezték; Thököly Imre 1657-es születési évét pedig édesanyja jegyezte fel, így Ilona és Imre nyolcévnyi korkülönbsége már nem is olyan rendkívüli.

A nagypolitika fókuszában, fiúörököst remélve

Két olyan főúri sarj kötötte össze az életét, akiket az élet keményen nevelt. Ilona édesapja, Zrínyi Péter a Wesselényi-féle Habsburg-ellenes szervezkedés egyik vezéralakja volt, akit koncepciós perbe fogtak és kivégeztek. Birtokaikat elkobozták, anyja a fogságban megőrült; 13 éves kishúga zárdába került, ahol megnémult. Öccsét lefokozva katonáskodásra kényszerítették, majd évtizedekre bebörtönözték. Első férje fiatalon meghalt, rámaradt két gyermekük és birtokaik gondja. Imre pedig egy feltörekvő család sarja volt, aki kétévesen elveszítette anyját, apját pedig a Felvidék leggazdagabb földesuraként jószágvesztésre ítélték a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvételért. Az elárvult fiúnak 13 évesen álruhában kellett Erdélybe menekülnie. Ott bekapcsolódott a Magyar Királyság elleni harcokba, és 1680-ban a kuruc felkelők fővezérükké választották.

Imre mostohaapja lett a hatéves Rákóczi Ferkónak és a tízéves Rákóczi Juliánkának, Ilona első házasságából származó gyermekeinek, akiket fejedelmi sarjakként neveltek, és akiket anyjukkal bensőséges szeretet fűzött össze. Érthető, hogy nem örültek, sőt, valószínűleg gyűlölték a „betolakodót”. Ferencnek még időskori vallomásain is átsüt a gyermeki félelem és neheztelés érzése.

Thököly magával vitte a kisfiút a katonai táborba, ahol fázott, néha éhezett is, egyszer vérhast kapott, és csak anyjához hazatérve gyógyult meg. Azt viszont később elismerte, hogy javára vált ez a kemény nevelés.

Nehezen bocsájtott meg szeretett anyjának. „Nagy lelkeken is erőt vett a szerelem hatalma” – összegezte évtizedek távolából anyja sorsát és házasságát, amely „szerfölött szerencsétlen dolog volt az én fejedelmi házam számára”.

Ilona és Imre életét mindvégig a nagypolitika határozta meg, amelynek azonban ők is alakítói voltak. A Thököly–Rákóczi-vagyon egyesítésével még nagyobb erőkkel fordulhatott Thököly kuruc seregével a Habsburg-uralom ellen, szövetségben a törökökkel. Hadjáratait részleges sikerek és győzelmek kísérték, és az európai nagyhatalmak szempontjából is jelentős politikai tényezőnek számított. Rövid ideig még a „Felső-Magyarország fejedelme” címet is viselhette a törökök jóvoltából.

1683. február 20-án egy kisfia született a párnak, akit István névre kereszteltek, de csak hat hetet élt. Ilonának nem ő volt az első elveszített gyermeke: első férjétól, Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemtől született első kisfiát, Györgyöt is hamar el kellett temetnie, ráadásul utána évekig nem esett teherbe. Ezért is okozott hatalmas örömöt a Rákóczi házaspárnak, amikor végre újra viselős lett Juliánkával, majd nem sokkal később Ferkóval, a várva várt fiúörökössel, aki később II. Rákóczi Ferenc fejedelemként a magyar történelem kimagasló vezéregyénisége lett. Nagyon fontos volt a fiúörökös a főnemesi családi hagyomány és vagyon továbbörökítése szempontjából, így nem csoda, ha Ilona arra vágyott, hogy második, szerelemmel szeretett férjének is fiúutódot ajándékozhasson.

A várandós várvédő

A duplán szerencsétlen 1683-as évben zajlott le Bécs sikertelen ostroma is, amely után Thököly serege állandó visszavonulásra kényszerült, sőt, a kurucok csapatostul kezdtek átállni a császáriakhoz, ezért gyors egymásutánban kénytelen volt feladni a Rákócziak várait.

1685 végén a császári csapatok körülvették az utolsó erősséget, Munkács várát is, amelynek védelme két és fél éven keresztül teljes mértékben Ilonára hárult.

Pedig sokáig reménykedett férje érkezésében, két levélben is nyomatékkal írta neki: „Rongyos várba jó szívvel látnánk mindnyájan kegyelmedet.” Kegyetlen időszak volt ez Ilona számára: ismét gyermeket várt az ostrom idején, miközben két nagyobb gyermeke is vele volt, róluk is gondoskodnia kellett. Nevelőik keményen tanulásra fogták őket, amíg anyjukat lefoglalta a várvédelem, a várnép ellátása, a diplomácia és a terhesség. A szülés közeledtével halálfélelem is gyötörte. „Adja Isten, oly szerencsés lehetnék, édes szívem, örvendeztethetném magam életemnek letételével és fiú magzattal” – írta Imrének egyik levelében, és megerősítette hűségét: „Semminémű félelem vagy nyomorúság engem kegyelmedtől el nem rekeszt. Csak éppen kegyelmed el ne hagyjon, én ha gyalog is, kész vagyok elmenni, valahun hallom kegyelmedet lenni…”

Második újszülöttjük is csak nagyon rövid ideig élt. Az ostromlott várban töltött évek megpróbáltatásairól tanúskodik II. Rákóczi Ferenc, aki emlékirataiban mesél anyja „kegyes cselekedeteiről és a gyöngék és a sebesültek iránt mutatott irgalmasságáról, akiket mindennap saját kezűleg kevert orvosságokkal gyógyított, és ápolásukról gondoskodott. Olykor rettenhetetlenül járt körbe a falakon, ahol a mellette álló szolgálóleány feje úgy szakadt le, hogy agya anyámra fröccsent.”

1688 februárjában Zrínyi Ilona a vár feladására kényszerült, ám ennek fejében garanciát kért és kapott arra, hogy gyermekei vagyonát a császár biztosítja. Megkezdődött hosszú téli utazásuk Bécsbe. „Nővérem és én egy kocsiban utaztunk anyámmal Bécsbe, engem sírás és zokogás közepette anyámtól és nővéremtől elválasztottak. Könnyeim szememből áradtak anyám utolsó ölelésében, utolsót mondok, mert soha többé nem láthattam őt” – írta sok-sok évvel később Ferenc.

A tizenkét éves fiú ettől kezdve jó iskolákban, de idegen gyámság alatt nevelkedett, és megpróbálták elfeledtetni vele szülei emlékét, törekvéseit. Nem sikerült.

A híres búcsúlevél és a közismert szerelmespár

Ilona négy évet töltött szerény jólétben, ám mégis fogolyként Bécsben, az orsolyiták zárdájában. Nagy csalódására Juliánka lélekben eltávolodott tőle, feladta a puritán életet, bécsi arisztokrata bálokba járt, ahol megismerkedett a nála 29 évvel idősebb Aspremont gróffal, és feleségül ment hozzá. Vigasza csak az volt, hogy 1690-ben Thököly végrehajtott egy nagy katonai bravúrt: 15 ezres kuruc–román–török–tatár lovas hadával átkelt a járhatatlannak tekintett havasokon (mivel az erdélyi Habsburg-hű főurak lezáratták a hegyi hágókat), majd hátba támadta és legyőzte az egyesült erdélyi és császári hadakat. Ennek hatására az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta Thökölyt, a valóságban persze ezt a címét alig néhány hónapig birtokolhatta.

Viszont lehetősége nyílt arra, hogy 1692-ben két elfogott tábornokért cserébe kiváltsa bécsi őrizetéből Ilonát, aki ekkor írta meg híres és szép búcsúlevelét rég nem látott fiának. „Semmi nem okoz nekem oly nagy fájdalmat, mint tőled, legkedvesebb fiamtól elszakadnom. [...] Ne búsulj édes fiam azon, hogy javaid idegen kézen vannak, s pusztán állnak. Újra helyre hozhatod azokat. A hadak lerontották váraidat, adja Isten, hogy te újra felépíthesd azokat. Te csak tanulj szorgalmasan. Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. A földi javak elveszhetnek, az nem baj, de aki becsületét vesztette, mindenét elvesztette.” Ez az erőt adó levél azonban sosem jutott el a fiához, a császári cenzúra nem továbbította, az állami levéltárban maradt fenn.

Ilona hosszú, téli utazás után az Al-Duna vidékén, a török kézen lévő szerb területen végre újra találkozhatott férjével – ám az a 35 éves férfi, akit ekkor viszontlátott, sokat változott az elmúlt években.

Naplói tanúsága szerint Thököly állandóan tábori körülmények között élt, és nagyon gyakran volt beteg, ízületei megdagadtak, begyulladtak, hetekig csak feküdni tudott. A hadakozás és a betegségek szüneteiben vadászattal, lakomákkal, ivással próbálta életét elviselhetőbbé tenni.

Ilona megpróbált mindig gondoskodni róla, annak ellenére, hogy folyamatos hadiállapotban, az ország különböző településein, egymáshoz közel, de gyakorlatilag mégis külön éltek hét hányatott éven át. Nándorfehérváron 1694-ben született harmadik közös gyermekük – Ilona 45 éves volt ekkor –, Thököly Zsuzsika, aki alig egy évet élt.

1695-ben az európai sajtó tele volt Thököly Imre és Zrínyi Ilona nevével, a rebellis gróf és a hős lelkű grófnő még mindig politikai tényezőnek számított. Korabeli arcképeik is közkézen forogtak metszetformában, úgy szerepeltek a köztudatban, mint szép, szerelmi házasságban élő pár. 1699-ben viszont, a karlócai békekötés értelmében a fizikailag és politikailag egyre hasznavehetetlenebb Thökölyt kivonták a közéletből, és kíséretével együtt letelepítették az Oszmán Birodalom területén. A több száz főnyi kuruc katonát egy vidéki településen, a Thököly házaspárt és udvartartását először Isztambulban szállásolták el. Később a török politikusok jobbnak látták, ha a nyughatatlan, még betegen is mindig diplomáciai kapcsolatokat szövögető Thökölyt a birodalom Európától távoli, belső területén telepítik le.

Az utolsó évek aggodalmai és büszkesége

A házaspár és alig 100 főnyi kísérete 1701. szeptember 24-éről 25-re virradó éjszaka, kilencórás hajóút után érkezett meg a nikomédiai kikötőbe. Az Izmithez közeli Karatepében engedélyt kaptak, hogy magyar települést hozzanak létre, amely igen szép természeti adottságokkal rendelkezhetett, mert Virágok mezejének (Çiçekler çayırınak) nevezték el. Ellátásukról a török Porta gondoskodott, bár nem olyan bőségesen, mint ahogy az megfelelt volna nekik, ezért – miként már Isztambulban is – az innen-onnan beszerzett bort árusították külföldieknek és az alkoholtilalmat nagyvonalúan kezelő muszlimoknak. A szalonka- és fácánvadászat itt is a férfiak szórakoztató és hasznos tevékenységének bizonyult, bár a negyvenes évei közepére megöregedett, ősz szakállú Imre már régen nem tudott lóra ülni, hordozható karosszéket készítettek neki, abból emelték át a lovaskocsiba.

Ilonáról annyit tudunk, hogy még tudomására jutott fia hatalmának növekedése, s ez a hír egyszerre tölthette el aggodalommal és büszkeséggel, mielőtt 1703. február 18-án, 54 évesen elhunyt.

Katolikus szertartású temetésének szervezését férje – mivel szinte mozgásképtelen és lutheránus volt – egy megbízható emberükre bízta, így csak a nikomédiai kikötőig kísérte, onnan hajóval vitték tovább koporsóját Isztambulba, a jezsuiták galatai templomához.

Talán feleségének halála is növelte Imrében a hazatérés vágyát. Mostohafiát levelekben kérte, hasson oda, hogy az erdélyi rendek kérjék őt ki mint fejedelmüket a török Portától. „Istenért kényszerítem – írta 1704-ben – keresztyénségére s fiúi szeretetére, ebből a tűzből engem eripiálni (a romlásból kiragadni) igyekezzék.” Úgy remélte, hogy „Ferkó”, miközben a magyar királyi korona megszerzéséért harcol, majd őrá bízza az erdélyi kormányzást. Rákóczi jóindulatú készséggel teljesítette mostohaapja egy-egy kívánságát, pénzt küldött neki, visszaadta birtokai tulajdonjogát, így Imre újra nagyobb jövedelemhez jutott. Ám Thököly neve már csak egyszer röppent fel hírként: 1704-ben a Törökországban letelepített kurucok mintegy 750-en hazatértek, és csatlakoztak Rákóczi Ferenc seregéhez.

Thököly Imre 1705 szeptemberének első napjaiban végrendelkezett, megemlékezve minden szolgájáról, magyarországi és külföldi barátjáról. Legnagyobb birtokait Rákóczira hagyta, és hogy ne haljon ki a Thököly név, örökbe fogadta Ferenc kisebbik fiát. Kérte, hogy Magyarország vagy Erdély valamelyik lutheránus templomában temettesse el. Szeptember 13-án meghalt, alig néhány nappal 48. születésnapja előtt. Mostohafiát még évekig lefoglalták a Habsburg-ellenes harcok, nem volt ideje Thököly végakaratával foglalkozni, 12 évvel később pedig ugyanúgy török földön talált menedékre, mint ő.

Felhasznált irodalom:
R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tanulmányok. L'Harmattan, 2015. http://real.mtak.hu/30073/2/RVarkonyi_beliv.pdf
Zrínyi Ilona levelei Kárpátalján: http://real.mtak.hu/132323/1/Zrinyi-Ilona-levelei-Karpataljan-HU-UA-EN-2018.pdf
Angyal Dávid: Thököly Imre https://mek.oszk.hu/05600/05641/html/1kotet/01.htm#d1e181
https://www.rakoczimuzeum.hu/de/10-srm/606-politika-es-szerelem-zrinyi-ilona-es-thokoly-imre-hazassaga
http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/18869-zrinyi-ilona-levele-ferjenek-thokoly-imrenek
Magyar Történeti Életrajzok 1885–1918  https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/MagyarTortenetiEletrajzok-magyar-torteneti-eletrajzok-BE5D/ii-rakoczi-ferencz-16761735-760E/elso-kotet-760F/
https://m.militaria.hu/digitalis-hadtortenelem-hadtorteneti-oktatasi-csomagok-iskolak-szamara/zrinyi-miklos-emlekev/zrinyi-miklos-rokonai-es-tarsai/zrinyi-ilona
Horváth Mihály: Zrínyi Ilona életrajza  http://vmek.oszk.hu/10900/10948/10948.pdf
Markaly Aranka: Érdek vagy szerelem? Thököly Imre és Zrínyi Ilona kapcsolata  https://adoc.pub/erdek-vagy-szerelem-thkly-imre-es-zrinyi-ilona-kapcsolata.html
Magyar Tudomány • 2014/9: Hóvári János • Thököly Imre és Zrínyi Ilona İzmitben https://adoc.pub/thkly-imre-es-zrinyi-ilona.html
https://sarospatak.hu/2020/12/09/hat-evvel-fiatalabb-volt-zrinyi-ilona-tisztazodott-szuletesenek-datuma/

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti