A vak, a vállalkozó, a gyerekre váró, a dédnagymama – A várakozás nyolc arca

Saci boldog házasságban él hét éve, de valami, azaz valaki nagyon hiányzott az életükből.

– Sosem volt kérdés, hogy szeretnénk gyerekeket, az idejét pedig a Jóistenre bíztuk. Őszintén szólva nem gondoltuk, hogy ennyit kell várnunk. Az évek teltek, a türelmünk fogyatkozott, de az Isten iránti bizalmunk nem rendült meg. Igyekeztem másokkal együtt örülni, de a szívem mélyén ott volt egy nagy kérdőjel: velünk mikor történik meg ugyanez?

Sokan kérdezték, hogy miért nem megyünk orvoshoz. De mi csak egy gyógyszert alkalmaztunk: a rózsafüzért. Számos zarándokhelyet felkerestünk, és vittük ezt a vágyat is. Egy idő után már nem gyermekáldást kértem, hanem hogy alkalmassá váljunk a feladatra. És amikor nem várod, akkor történik meg a csoda, csendben, feltűnés nélkül. 

Most megint várunk, de máshogy. Szülők vagyunk, csak még nem tudjuk a karjainkba fogni őt.

Móni nemrég veszítette el a látását, de az akaratereje és a humora a régi.

– Mi jut eszedbe a várakozásról?
– A tavasz. Jön a jó idő, süt a nap. Gyermekkoromban hagyományos húsvétot tartottunk, tojást festettünk, és vártuk a locsolkodókat. De várakozás a küzdés is. Most leginkább az állapotom, a látásom javulásáért.
– Aki vak, nem siethet. Hogy viseled ezt?
– Eleinte kicsit dühített, mert korábban sportoltam, dolgoztam, és ez hiányzik. A szívinfarktusom tanított meg a türelemre. Nem rohanok, úgyis megvárnak.
– Miben lett más a várakozásod? 
– Hiányzik az utazás, az olvasás, a mozgás. Várunk a vizsgálataim eredményére, három éve. Hiányzik, hogy nem látok arcokat. Az egyik szememmel érzékelek fényt, a sötétben pedig alakokat is. Néha elég a fényt látni és érezni, ahogy a napsugarak megsimogatják az arcodat.

Nóri kerekesszékhez kötött, de a lelke szárnyal. Amatőr költőként verseket ír.

– Többet kell várnod, mint másnak?
– Ugyanannyit. Maga a fogyatékosság nem lenne nehéz, csak az emberek ítélete. Van olyan várakozásom is, hogy a társadalom ne akadályozzon, hanem elfogadjon.
– Milyen érzés mások segítő kezére várni?
– Hálaadást jelent. Nem úgy neveltek, hogy más vagyok, hanem miben tudok olyan lenni, mint a többi ember. Ezért mindenhová elvittek.
– Mit jelent számodra a várakozás?
– Várok egy új tolókocsira. Szeretnék számítógépet használni a kapcsolatok építésére. Édesanyám idősödik, így jó lenne egy állandó segítség.
A várakozás keretbe foglalja az életemet. Mindig egy-egy állomáshoz vezet, de egy ponton összefut a végtelen, Isten felé. Ki kell tágítani a lelkünket. Arra vágynunk, hogy megváltott emberek maradjunk. Kettős állampolgárrá kell válnunk: nyitni a mennyország felé is.

Kép

Kép: Unsplash

Gergelyéknek családi vállalkozásuk van.

– A vállalkozói lét folyamatos teljesítménykényszert helyez a vállunkra, és pszichés kihívásokat is jelent, úgyhogy nem sok időm marad a várakozásra.
– Nem hiányzik?
– A hétköznapi apró dolgok értékelése talán nem kap kellő hangsúlyt, ahogyan arra is szükséges emlékeztetni magam, hogy hálával tartozom mindazért, amim van.
– Mit gondol a várakozásról?
– Valami új, szokatlan, de feltétlenül pozitív változásra gondolok. A várakozás izgatottsággal tölti el az embereket, és számomra legjobban a gyermekek tudják kifejezni a várakozást követő örömöt és felszabadultság-érzést.
– Van olyasvalami, amit nagyon vár?
– A várakozás sosem volt aktuálisabb, mint most, ugyanis március közepére várjuk a kislányunk születését. Számomra ez jelenti a legfőbb várakozást.

Erzsike hétről hétre a templom kapujában áll. Kéreget.

– Sokat várakozik?
– Egész nap. Úgy érzem, egy fadarab vagyok. Várom, hogy az emberek észrevegyenek. Szeretnék fölállni ebből a nehéz helyzetből. Egy albérletre várok, amire nincs pénzem. Örömre, jó szóra, jobb sorsra, odafigyelésre.
– Van értelme a várakozásának?
– Amíg élek, reménykedem, bizakodom. Isten nagy csodáját várom.

Eszter gyermekei, unokái, dédunokái egymásnak adják a kilincset a régi házban.

– 84 év elteltével mire várakozik?
– Szeretek utazni. Tervezzük a Balaton vagy a Tisza-tó körbegyaloglását. Nyáron raftingolni járunk. Erre egész évben gyűjtjük a pénzt egy befőttesüvegben.
Karácsonykor mindig együtt a család. Tavaly mindenkinek vettem egy pár kesztyűt, és a felét a fa alá tettem, a másik feléhez üzenetet írtam, hogy megtalálják.
A legnagyobb álmom az El Camino. Az a baj, hogy nem húsz évvel ezelőtt tudtam erről.
– Bekövezhet az, hogy nem vár semmit?
– Dehogyis, elképzelhetetlen. Egyre több minden érdekel, például járok német és angol társalgásra, hogy felelevenítsem a nyelveket.
– Hogyan éli meg a nagyböjti időszak várakozását?
– A feltámadást várom. A nagyhét lelkileg megvisel. Megdöbbentő, hogy Jézus tudta, mi vár rá, mégis vállalta. Semmi vagyok, hogy elfogadjam ezt az áldozatot.

Kép

Kép: Unsplash

Marika és a fia élete 28 éve elválaszthatatlanul összefonódott.

– A fiam születésekor súlyos agyvérzést kapott, két órán át küzdöttek az életéért. Megkereszteltem lourdes-i vízzel, és ezután önállóan lélegzett. Egyszer álmomban egy hangot hallottam: „Mit szeretnél, hogy járjon vagy beszéljen?” Azt válaszoltam: „Szeretném, ha Téged dicsérne, és tudnánk együtt beszélgetni.” Ez később be is következett.
Tíz évvel ezelőtt nagyon beteg lett. Az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Megkapta a betegek szentségét, és jobban érezte magát. Megszűnt a köhögése, lett étvágya. Még abban az évben eljutottunk Lourdes-ba és Rómába. Egész úton imádkoztuk a rózsafüzért.
– Most milyen irányú a várakozása?
– A korral előrehaladva ezt érzem: Istenem, nagyon közeledünk hozzád. Itt nem voltak kérdéseim, mindent elfogadtam. Azt várom, hogy ott színről színre lássalak, és megtudjam, miért történt mindez. Istenem, én várom ezt a találkozást.

Anna egy-két hónapja szembesült azzal, hogy súlyosan beteg.

– A tudatalattim sejtette, hogy baj van, mert sokat gondoltam a halálra. December elején a testemben is éreztem, mert nem bírtam emészteni és fogytam.
– Hogyan alakította át a betegség a várakozását?
– Nagyon lázadó voltam. Mindig elvártam másoktól. Amióta nem várok, született egy békesség, az elfogadás. Régen nagyon vágytam okosságra és nagycsaládra. Ma már tudom: mindez gőgössé tett volna. A jó Isten keze összetört, hogy megtanuljam. Ad egy nagyfokú szabadságot, hogy nem lázadok. Mindent elfogadok, a gyengeséget is.
– Vár még valamit az élettől?
– A létemtől már régóta nem. Amíg vártam, addig szenvedtem. Azért jöttem a földre, hogy adjak. Azt várom, hogy Isten irgalmába tudjak kapaszkodni. Amikor hív, ne akarjak hátrálni. Ez a titka a hitnek: nem kell félnem. Az Istenbe vetett bizalmam kell erősíteni, hogy Ő szeretettel vár.

A vallomásokban elválaszthatatlan a szenvedés és az öröm, a halál és az élet. Meghalni önmagunknak és örökké élni. Egyszerre látni a keresztet és az üres sírt, megélni a várakozást és a beteljesedést.
Ha a nagyböjti időben tükörbe nézünk, meg fogjuk találni a várakozás nyolcadik arcát is.