Ilyen lehetett a középkori Európa egyik legnagyobb temploma, a székesfehérvári koronázóbazilika
Szent István a Szentföldre vezető zarándokút mellé építtette az akkor még a saját kápolnájának tekintett székesfehérvári templomot, amelynek falai között később 38 királyunkat koronázták meg, s lett a koronaékszerek őrzőjeként a Magyar Királyság legfontosabb temploma. Hunyadi Mátyás hatalmas munkájának köszönhetően a XV. századi Európa egyik legnagyobbjának számított a koronázóbazilika, amelynek teljes hossza ekkor már elérte a száz métert, a legmagasabb tornya pedig a hetvenet. Történeti források és az újabb kutatások segítségével a romjaiban is grandiózus építmény fejlődésének egyre több mozaikdarabját találják meg a szakemberek: a székesfehérvári Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban nemrég megnyílt időszaki kiállítás ezt a bővülő tudást mutatja meg közérthető formában a látogatóknak.
Nem „zöldmezős” beruházásként épülhetett
„Fogadalom és felajánlás keretében, nem szűnő imádságok közepette önmagát és országát az isten- szülő, mindenkor szűz Mária oltalmába ajánlotta.... hogy a védelmében rejlő irgalmat minél inkább el- nyerhesse, magában a királyi székvárosban, melyet Fehérvárnak mondanak, ugyanazon mindenkor Szűz dicsőséges nevére nevezetes és hatalmas, csodálatos művű bazilika építtetésébe fogott…” – Szent István király Nagy legendája ekképp számol be a magyarság számára olyannyira fontos székesfehérvári Szűz Mária Bazilika építéséről.
A magyar királyság szakrális központjában koronázták meg 1000 és 1527 között minden királyunkat (szám szerint 38-at), 15 (esetleg 16) uralkodónk találta meg itt végső nyughelyét, 1083-ban pedig István királyt (+1038) és Imre herceget (+1031) is itt avatták szentté.
De vajon milyen lehetett ez a különleges templom, amely létezésének hatszáz éve egybefonódik Magyarország történelmével?
A téma egyik legavatottabb szakértője Szabó Zoltán építész-történész az 1980-as évek közepétől vesz részt az egykori bazilika területén folyó ásatásokban, szorosan együttműködve Kralovánszky Alán régésszel, aki a hatvanas évektől kezdve gyakorlatilag újra feltárta a teljes romterületet.
Szabó Zoltán teóriája szerint – amiről a Koronázó Bazilika Baráti Társaság két évvel ezelőtti konferenciáján beszélt részletesen – István nem „zöldmezős” beruházásként építette fel a Szűz Mária Prépostsági templomot, annak a helyén ugyanis több épület már állt: egy feltehetően az 5. századból származó, római kori aula és egy oktogon, egy ókeresztény mauzóleum, amelynek közepén helyezhették el azt a római kori szarkofágot, amelyből aztán jóval később, a 11. század vége felé Szent István – általunk ismert – szarkofágja lett.
A koronázótemplom első nagy feltárását vezető Henszlmann Imre 1862-ben a már említett aularészen találta meg a terület legmélyebben fekvő sírját, ami akár Géza fejedelem nyughelye is lehet, hiszen ez a római korai épület feltehetően az ő idejében vált keresztény templommá.
A régi épületek felhasználását, összeépítését bizonyítja az is, hogy a román stílusú templom kialakításához igen sok római kori követ, kőmaradványt, sőt oszlopokat használtak fel, s ezek az építőanyagok jóval keményebbek voltak, mint a bazilika gótikus kori átépítésekor felhasznált kövek.
István tehát 1000 és 1018 között építette fel a Szűz Máriának szentelt templomot, s ezt követően, egy újabb fázisban bővítették háromhajóssá az épületet, amely a régészek, művészettörténészek mai tudása szerint igen tekintélyes alapterületű, de nem túl magas templom volt.
Tűzvészek és koronázások
A XII. században aztán számos tűzvész pusztított a templomban, amelyek szinte mindig komoly szerkezeti károsodással jártak, így szükségszerű volt a bazilika megerősítése, átalakítása. A cél ekkor már Szent István kultuszának, a zarándoklatoknak az erősítése volt. A földszint fölé oldalkarzatokat építettek, ezeket már támpillérekkel és boltozással kellett megerősíteni, a tetőt ólommal fedték. A XIV. századra kialakult a magyar koronázás rendje: törvényesen csak az lehetett uralkodó, akinek Szent István templomában helyezte a fejére a koronát az esztergomi érsek: az egyre növekvő épület ekkor élte meg második gótikus átépítését.
Mivel a XV. századtól már egyre több írásos forrás mutatja be a magyar királyság szakrális központját – értékes ereklyékről, oltárokról, kápolnákról beszámolva –, ez az az a kor, amelyet a leghitelesebben lehet rekonstruálni. Ezt az időszakot tárja a látogatók elé a székesfehérvári Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontjában nemrég megnyílt kiállítás, amelyen Szabó Zoltán rekonstrukciói mutatják meg, milyen lehetett legszebb korában a hatalmas épületegyüttes.
Háromméteres pillérek és hatalmas főhajó
Az István-kori bazilikában még egészen karcsú, 80-85 centis oszlopok tartották a főhajó két oldalán az árkádokat, ám az átépítések során – Zsigmond idejére – ezek a pillérek már hatalmas, három métert meghaladó átmérőjű tömbökké nőttek, ami mutatja, milyen hatalmas templommá vált ekkora a székesfehérvári koronázóbazilika.
Az épület főhajója Mátyás idején közel 18 méter széles volt, ami teljesen egyedülállónak számított a középkori Európában.
A XI. század Európában a földrengések kora volt, ami elsősorban a környező országok feljegyzéseiből tudható: hihetetlen gyorsasággal követték egymást a földmozgások, amik állandó veszélyt jelentettek az olyan nagy fesztávolságú épületekre, mint amilyen a bazilika is volt. Egy-egy földrengés miatt a templom bármelyik része megmozdulhatott, bedőlhetett. Ezért erősítették, „hizlalták” a pilléreket évszázadokon át, ám a bazilika két odalának süllyedése, mozgása ettől még egyenlőtlen maradt.
A feljegyzések szerint 1443-ban és 1473-ban is földrengés rázta meg a Kárpát-medencét, amelynek során feltehetően a templom is megrongálódhatott, így Szabó Zoltán szerint nem véletlenül fogalmazott úgy Antonio Bonfini – Mátyás király udvari történetírója –, hogy a király „nemcsak helyre akarta állítani az egészet, hanem sokkal nagyszerűbbé is tenni...”
Még a városfalat is kibontották, hogy elférjen
1473 környékén kezdődött a nagyszabású munka, amelybe beletartozott a főhajtó boltozatának helyreállítása is, a szentélybővítés alá pedig – egy szenzációs ötlet alapján – kövekből és betonkeménységűre szilárduló habarcsból hatalmas, másfél méter vastagságú „lemezalapozást” készítettek, ami gyakorlatilag ellenáll a földmozgásoknak. A munkába – miután 1476. szeptember 15-én Nápolyban egybekeltek – bekapcsolódott a király új felesége, Beatrix is, akit fényes küldöttség hozott Székesfehérvárra.
Az új feleségnek meghatározó szerepe volt a reneszánsz építkezések elindításában, valószínűleg átbeszélte férjével a fehérvári bazilika felújítását is, és arra a következtetésre jutottak, hogy saját, családi sírkápolnát alakítanak ki itt. Ám mivel ez a kápolna már nem fért volna el a várfalakon belül, – a dalmát származású Ludovicus Tubero történetíró feljegyzése szerint – Mátyás megbonttatta annak egy részét.
Ez – a francia gótikus katedrálisok szentélyéhez hasonló – sírkápolna lehetett talán a bazilika legszebb része, elkészültével a templom hossza elérte a 100 métert!
A megbontott várfalszakaszt pedig egy félköríves bástyával zárták le, amelynek ábrázolását egy 1601. évi olasz katonai vázrajzról ismerjük.
Lőporrobbanás vezetett a pusztulásához
1543-ban Székesfehérvárt bevették a török csapatok, s egészen 1601-ig uralmuk alatt is tartották. Ebben az időszakban a templom síremlékeinek többségét lerombolták, a sírokat kifosztották, s a város 1601-es visszafoglalásakor a bazilika egyik tornya – amiben lőport tároltak – felrobbant. Sajnos az egyre romosabb állapotú templom kiváló kőlelőhelynek bizonyult, nemcsak a városfal javításához, hanem az új házak építéséhez is folyamatosan hordták el a köveket.
A püspöki palota építésének 1800 körüli kezdetén a megmaradt északi kápolnát is lebontották, s az új palota egy része gyakorlatilag ráépült a hajdani bazilika északnyugati felére. A feltételezések szerint éppen ezen a területen állhatott a templom egyik főkapuja, amelynek rekonstrukcióját felépítették a Látogatóközpontban. A főkapu lábazatának egyetlen darabja sincs meg: ha majd egyszer a Püspöki Palota falazatát kutathatják a szakemberek, vélhetően előkerülhetnek a bizonyítékként szolgáló darabok is.
Méltó és élő emlék a koronázóbazilikának
Alig 14 év van hátra Szent István halálának ezredik évfordulójáig.
Vajon újjá lehet-e építeni a lelkekben, az össznépi emlékezetben és talán a valóságban is Magyarország legfontosabb templomát?
Október 4-i alakuló ülésén nyilatkozatot fogadott el Székesfehérvár közgyűlése a szent király halálának millenniumára történő felkészülésről. Ebben a képviselőtestület egyhangúlag és ünnepélyesen kinyilvánította, hogy „államalapító királyunk halálának és Székesfehérvárott való eltemetésének ezredik évfordulója városunk történelmének mérföldköve, ezért küldetésének tekinti, hogy a 2038-as esztendőre történő felkészülést előkészítse, megalapozza és elindítsa.”
A közgyűlés kifejezte azt a szándékát is, hogy a Koronázóbazilika Nemzeti Emlékhelye méltó és élő emléket állítson a hely hazánk életében félezer éven át betöltött meghatározó közjogi és szakrális szerepének, valamint az itt eltemetetteknek.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Mátyás király a végzetes szélütés előtt már kapott egy agyvérzést
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
