A régi-új hős visszatér a Budapesti Operettszínházba
„Ha talán jobb lesz így a világ, / nem volt értelem nélkül a lét. / És a vérem nem hiába hullott, / elértem a távoli célt!”
Talán soha nem volt akkora szükségünk Don Quijote idealizmusára és hitére, mint ebben az időszakban. A márciusi premier után november 4-től újra látható La Mancha lovagja költői mondatai lelkünkig hatolnak, és mindenki átérzi a darab üzenetét, miszerint „a lélek, csak az segít tovább”, a szeretet az, ami mindent jobbá varázsol, és hogy az élet keserű óráit könnyebb elviselni annak, aki meg tudja látni az öröm pillanatait. Az Operettszínház missziója, hogy a La Mancha lovagja című előadással is felemelje a lelket, lenyűgöző színészi alakításokkal és izgalmas látványvilággal.
Az eredeti musical 1965. november 22-én debütált a washingtoni Square Színházban. Az első európai bemutatót Madridban tartották, majd Londonban láthatta a közönség. Harmadik alkalommal 1971-ben, Budapesten mutatták be a nemes lovag gondolatébresztő történetét, éppen az Operettszínházban, akkor Darvas Ivánnal a címszerepben.
Don Quijote szélmalomharca sokunk számára nem ismeretlen: a történet arra keresi a választ, hogy milyen lenne a világ, ha abban a szeretet, az elfogadás, a gyengédség és a szolidaritás uralkodna. Vajon mit tudunk kezdeni napjainkban a lovagi nemeslelkűséggel, tisztasággal, a lovagi eszményekkel?
Netán az egész csak egy „álom, mit nem láttak még!?”
A középkori Don Quijote-történetet a La Mancha lovagja című musical szerzői egy keretjátékkal gazdagították. A darab főszereplője az író, Cervantes. Ő játssza el Alonso Quijana nemest, aki maga Don Quijote. Így jelenik meg a színház a színházban. Az álom, a fantázia és valóság között ily módon összemosódó határt a Budapesti Operettszínház előadásában a díszlet emeli ki. Az áttetsző, a történet előrehaladtával különböző színekben, fényárban úszó üvegfelületek, akárcsak a tükröződések - amelyekben néha önmagunkat is látjuk - mind azt erősítik, hogy Don Quijote utazása egyfajta transzcendens belső utazás. Ebben az utazásban pedig a szeretet és a hit az, ami mindent átminősít: a sötét alakok színessé válnak, Aldonza pedig nem Aldonza, hanem Dulcinea, a fogadó pedig egy kastély.
Vincze Balázs rendező koncepciójában Don Quijote a mai kor embere lesz a Budapesti Operettszínház előadásában, aki bejárja az élet sötétebb és derűsebb oldalait.
A vizuális effektusokban gazdag látvány sem vonja el a figyelmet az előadásban fellépő művészek tehetségéről. A darab üzenete akkor hatásos, ha ott lüktet benne őszintén, mély átéléssel a művész lelke. A szívszorító történetben jelen van a humor, a koreográfiában a játék, a váltakozó ritmusú spanyol zenei világ pedig visszarángat a fikció világába. Bolba Tamás karmestert idézve „Ennek a musicalnak az a sajátossága, hogy minden egyes song magában hordozza az aktuális tragikum és komikum lehetőségét, a darab üzenete dalokban is megfogalmazódik külön-külön. Minden egyes dal önálló életet él, és rövidsége ellenére nagyon mély rétegeket érint”.
Az előadás díszlettervezője, Erdős Júlia Luca kortalan díszletet álmodott, amely a mű mondanivalójára fókuszál. A tisztán tükröződő, fényvisszaverő felületek önmagunk bebörtönzött lelkületét vetítik ki. A jelmezkoncepció teret enged egy autoreflexív olvasatnak: Fekete Katalin jelmeztervező szerint „a történetben Cervantes az, aki Don Quijoteként Aldonzából Dulcineát, a Kormányzóból Fogadóst, a Hercegből Tudóst varázsol. Jelmeztervezőként az motivált ebben a munkában, hogy az átalakulást, a mesébe vonódást segítsem egyszerűen és elegánsan. A történet előrehaladtával nem kerestem a színpadi realitást, a szükséges szereplő megjelenik átöltözéssel, jelmezváltással. Az eredeti kort megidéző ruhákat a képi költészet eszközeivel, a látványtervezővel egy átgondolt világba helyeztük.”
Don Quijote karaktere áttörve a sötétségen, kiábrándultságon, szeretetlenségen emel, épít, vigasztal, fényt visz a sötétségbe, örömöt, az élet értelmét oda, ahol nem jártunk még.
A mai korban nincs is ennél nagyobb szüksége semmi másra az embereknek. A darab minden korosztályhoz szól a mai kor válaszkereső küzdelmeiben, utolsó sorait pedig hazavisszük magunkban: „Mi mindannyian La Mancha lovagjai vagyunk”.
További információk és jegyek itt találhatók.
A főbb szerepekben többek között Homonnay Zsolt, Nagy Lóránt, Nádasi Veronika, Peller Anna, Dancs Annamari, Sándor Péter, Serbán Attila és Kerényi Miklós Máté láthatók.
Támogatott tartalom.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
