Ólom a vízben! – Mit tegyünk, ha kimutatható, hogy a csapvizünk ólomszennyezett?

Az ivóvíz minőségéről hajlamosak vagyunk íz alapján véleményt mondani, pedig a legfőbb veszélyre, az ólomra, éppen az nem utal. Érzékszervi gondot még az extrém magas szennyezettség sem okoz, sőt bizonyos esetekben még kellemes érzetet is adhat. A rómaiak például kifejezetten azért ittak ólomkupából, mert a kioldódó nehézfém édesebb ízt adott a bornak. A történészek szerint az ebből eredő tömeges ólommérgezés következményei szerepet játszhattak a Római Birodalom összeomlásában is. Persze akkoriban az emberiségnek még sejtelme sem volt a nehézfém káros hatásáról, ami mára egyértelmű, a kockázatokat felmérendő komoly vizsgálatok történtek itthon is.

„A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2019-ben publikálta a hazai ólomkockázat-értékelését, ami több ezer vízminta elemzésén alapult. Az országos, reprezentatív felmérésből kiderült, hogy legnagyobb kockázattal Budapest 1945 előtt épült házaiban kell számolni. Az ólom az esetek zömében nem a közműhálózatból kerül a vízbe – ott már szinte mindenhol cserélték a csöveket –, hanem a házak saját vízelosztó rendszereiből” – mondja Azari Katalin vegyészmérnök, a Vízkutató Vízkémia Akkreditált Vizsgálólaboratórium ivóvíz-tanácsadója. 

A szakember kiemeli, hogy a szennyezés kockázatának megállapítására társasházi lakások esetében nem elegendő egyetlen vízminta vizsgálata, és nem mindegy a mintavétel mikéntje, időzítése sem.

Előfordulhat ugyanis, hogy a vezetékben amúgy jelenlévő ólomszennyezést – ami pont kioldódott egy adott csőszakaszból – valaki egy másik csapból épp kiereszti a mintavétel előtt. Egyebek mellett ez magyarázza azt, hogy az épületek kockázatértékelésével foglalkozó NNK mintavétellel kapcsolatos módszertani útmutatója közel 30 oldalas, ezt használják az ilyen méréseket végző szakemberek és laborok is. 
A szennyezőforrás elhelyezkedését akkor is kihívás megtalálni, ha a mintavétel megfelelően történik, hiszen előfordul, hogy csak egy egészen kis szakasz van ólomból. Nagyobb épületekben lévő lakások esetében emiatt érdemes már a mintavétel előtt szakembertől is segítségét kérni. Az NNK két minta vizsgálatáról szóló ajánlása szerint az első litert legalább egy éjszakás pangás után kell kiengedni a csapból (ez a csaptelep és az azt követő 1-1,5 méteres csőszakasz szennyezéséről ad információt), a második mintát pedig 1-2 perces kifolyatást követően célszerű begyűjteni, vagy valamikor napközben véletlenszerűen, kifolyatás nélkül. Az esetleges ólomszennyezés mértékét a két vízminta összehasonlításával lehet megbecsülni.

Lassan, de biztosan

Sok társasházban probléma, hogy a vízrendszer érintettsége sejthető, esetleg az ólom ki is mutatható egyes lakások csapvizében, de néhány tulajdonos ellenkezése miatt már a szennyezési hely feltárása is lehetetlen, a közös vezetékek cseréje pedig pláne. Ez olyan esetekben is patthelyzetet eredményezhet, ha amúgy a többi lakó állná a munkálatok költségeit. 

Ezen az idén megjelent vízminőség-rendelet változtathat, az ugyanis az uniós elvárásokhoz igazodva rögzíti, hogy a házi vízelosztó rendszerek miatti kockázatok elhárításáról gondoskodniuk kell az épületek üzemeltetőinek, tulajdonosainak. 

Ezt elvileg 2036-ig mindenkinek meg kell tennie. A munkahelyeken, közintézményekben az új előírás szerint azonnali hatállyal meg kell kezdeni az ilyen problémák elhárítását, addig pedig megfelelő ivóvizet kell biztosítani a dolgozóknak.

Kicsik nagy veszélyben

Az ólomszennyezettség kizárása azért fontos, mert még a felnőttekre is káros hatással van, befolyásolja egyes ionok, nyomelemek, vitaminok – például a kalcium, a vas, a cink és D-vitamin – hasznosulását. Hosszú évtizedek alatt kialakulhat miatta magas vérnyomás és idegrendszeri betegség, egyéb probléma is. Kisbabákra nézve egészen komoly veszélyt is jelenthet az ólom, eredményezhet akár magzati károsodást is. Külön gond, hogy a toxikus nehézfém a várandós anyukák csontjaiban is lerakódik, majd szoptatáskor – a csontokból fölszabadulva – bekerül az anyatejbe, majd a kisbaba szervezetébe. Ez az idegpályákon lerakódva kihathat a gyerekek mentális fejlődésére, szellemi képességeire, intelligencia­szintjére is – akkor is, ha maga a gyerek nem is iszik szennyezett vizet. Emiatt javasolják azt, hogy azok a családok, ahol van hat évnél kisebb gyerek vagy várandós anyuka, illetve terveznek gyereket a közeljövőben, ott teljes bizonyossággal és biztonsággal zárják ki a csapvíz ólomszennyezettségét.

Kép

Kép: Freepik

Nem szabad legyinteni

Ha a vizsgálatból kiderül, hogy a csapvíz ólmot tartalmaz, vagy az NNK ólomtérképe alapján egyértelműen nagy a kockázat, akkor azt nem szabad figyelmen kívül hagyni akkor sem, ha a családban nincs gyerek. 

Ilyenkor a legideálisabb megoldás a vezetékek azonnali cseréje, ha pedig erre nincs mód vagy anyagi keret, akkor a víz szűrése. 

Persze lehetőség az is, hogy a család csak palackos vizet fogyaszt, de a műanyaghulladék miatt ez a megoldás messze van az ideálistól. A vízszűrés köztes megoldásnak számít, az ezt lehetővé tevő eszközök és módszerek között pedig hatalmas különbségek lehetnek.
„Erre a feladatra a vízszűrű kancsók jellemzően nem alkalmasak, ezek hatékonyságát az NNK külön fel is mérte. A vizsgálatból kiderült, hogy az ilyen eszközök csak kis és közepes ólomtartalomnál lehetnek megfelelők, de ott sem mind. Ha az ólomszennyezettség nagy, akkor ezekkel egyáltalán nem lehet előállítani olyan vizet, ami biztonsággal fogyasztható. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az eszközök rosszak, hiszen még egy egyszerűbb aktívszenes szűrőkancsó is jó ízű vizet produkál, de ha a víz ólommal szennyezett, akkor ez már nem igaz. Külön probléma, hogy a kancsók ideiglenesen képesek megkötni az ólomszennyezést, és amikor telítődnek, véletlenszerűen »visszadobják« a vízbe. Emiatt fontos, hogy ahol a szennyezettség vagy a rizikó ismert, ott mindenképp olyan ivóvíztisztítót válasszunk, aminek hivatalos tanúsítványa van arról, hogy hatékonyan szűri ki a vízből ezt a nehézfémet” – emeli ki Azari Katalin.

Csínján a kancsókkal

Tanúsítással nem rendelkező szűrőkancsó használata csak ott javasolt, ahol az épület vezetékrendszere biztosan nem ólomból készült, az eszköz használati utasítását pedig mindig betartják. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a patronokat az előírt időtartamon belül – jellemzően egy hónap után – cserélik, a kancsót és a szűrt vizet pedig hűtőben tartják. Így elérhető az, hogy a víz íze lágyabb legyen, a vízforraló pedig kevésbé vízkövesedjen. 

Kevesen tudják, de az ilyen eszközökkel készült ivóvizet nem fogyaszthatják sem hároméves kor alatti gyerekek, sem várandós anyukák. 

Ez rájuk nézve veszélyt rejt azon mikrobiológiai folyamat miatt, aminek eredményeképp a szűrt vízben akár nitrit is képződhet. Egyes víztisztítók szűrőanyagából ezüst, réz, cink és nikkel is kioldódhat, ennek szintén lehet kockázata. Emiatt a szűrőkancsók, víztisztítók és a patronok minőségére mindig figyelni kell, ilyen eszközöket csak megbízható helyen szabad vásárolni.

Kép

Kép: Unplash/Andres Siimon KOh8ShapWMw

Közvetlenül tisztítani

Otthoni víztisztításra az úgynevezett fogyasztóhelyi víztisztítók a legideálisabbak, de véletlenszerűen azokat sem szabad beszerezni, beüzemelni. Kiválasztásukkor ismerni kell az ólomszennyezettség mértékét, illetve azt, hogy van-e a vízben bármilyen olyan anyag – például vas –, ami a vízórától a csapig tartó út során a vízbe kerülhet. Az ezek szűrésére használt eszközök paraméterei az ivóvízbiztonsági engedélyből olvashatók ki, ilyen dokumentummal a forgalmazóknak mindenképp rendelkezniük kell (ezek a tanúsítványok elérhetőek az NNK és a kormányhivatalok nyilvántartásában is). Kiderül belőlük, hogy az adott eszköz milyen biztonsággal távolítja el az ólomszennyeződést, kiszűri-e a klórszármazékokat és a szerves szennyezőanyagokat, nem áll-e fönn az esetében mikrobiológiai kockázat. Az engedély megtekintése azért is fontos, hogy a berendezés beszerzésekor nehogy túllőjünk a célon. Erre is van esély, ugyanis azok a szűrőeszközök nálunk is forgalomban vannak, amelyek nem a hazai vezetékes vízhez lettek optimalizálva, hanem sokkal szennyezettebb vizekre. Ezeknek azokban az országokban van létjogosultsága, ahol a vezetékes víz minősége nem olyan jó, mint nálunk. Az ilyen rendszerek fordított ozmózissal működnek, működtetésük is komolyabb odafigyelést igényel. Az előírásokat akkor is be kell tartani, ha sikerül megtalálni azt a vízszűrőt, ami az adott vízhez a legideálisabb, ellenkező esetben az ilyen eszközök is többet árthatnak, mint használnak. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>