„Büdös száj, szerelem, e kettő kell nekem” – tacskóval teljes az életem

Nem volt éppen kedves és együttműködő teremtés, de valamiért engem szeretett. Még akkor sem akarta tőből leharapni a kezem, amikor azt gondoltam, jó ötlet átszínezni a szemét. Ne legyen már olyan snassz fekete. Valahol ott, a szőnyegpadlón szétszórt színesceruzák között kezdődött az én végtelen, soha el nem múló kotorékszerelmem. 

Szerencsére jó fej és kellően őrült szüleim vannak, ezért soha nem éltem kutya, elnézést, tacskó nélkül. Általános iskolás voltam, amikor megtaláltuk Sisit, az elmondhatatlanul kedves és jóságos barna kis tacskólányt, majd a főiskola első évében karácsonyi ajándékként érkezett hozzánk Sütemény. 

Elhatároztam, hogy majd én megnevelem, nem fog ágyban aludni, nem az lesz, amit ő akar, hallgatni fog rám. Utólag elismerem, szánalmas kis próbálkozás volt.

A baj ott kezdődött, hogy én nem tudok tacskó nélkül aludni. Sütemény egy önfejű, ideggyenge, harapós kis dög volt, de olyat tett, amire meggyőződésem szerint egyetlen ember sem képes. A szeretetével gyógyította apukámat, majd átvéve betegségét a mennybe ment. Mert minden kutya a mennybe megy. Három év kellett, hogy megbékéljek a gondolattal, és helyet csináljak a lelkemben. Olyan helyet, amit csak egyfajta érzés tölthet be: a kotorékszerelem. 

A harmincegyedik születésnapomon becuccolt hozzánk „szívfenekű” Archibald. Sir Archibald. Éreztem, amikor az alig kétkilós, nyárfalevélként remegő testét előszőr felvettem, és zokogni kezdtem. Csak ennyit bírtam hüppögni: én őt szeretném. Én őt szeretem. Azóta eltelt négy év, az egymás iránt érzett, feltétel nélküli rajongásunk napról napra csak nő. Még úgy is, hogy rafinált módon kihasználja gyengeségünket, és folyamatosan csak a felfordulást meg a galibát csinálja. 

Kép

Fotó: Domján Vivien

Egyébként a részeredményei nagyon jók. Nettó egy perc alatt lop el és eszik meg tíz deka téliszalámit úgy, hogy még a csomagolást is elrejti. 

Egy órámba telt, mire megtaláltam a kis szalámistálcát, szóval lehet, hogy az én kutyám egy neveletlen, elkényeztetett kis anyámasszony katonája, de Houdini a cipőjét nem vihetné. 

Ebben a pillanatban is itt fekszik mellettem a kanapén, és mindig úgy helyezkedik, hogy egymáshoz érjünk. Vakondszőre, ráncos lába, lapulevélfüle és büdös szája van. Petőfi Sándor után szabadon azt mondanám: Büdös száj, szerelem! E kettő kell nekem. 

Gondolom, mostanra kirajzolódott, hogy egy megszállott vagyok, tele tacskós tetoválásokkal és ereklyékkel. A legjobb az egészben, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ezzel az őrületemmel olyan illusztris társasághoz tartozom majd, amelynek tagja többek között Andy Warhol, Pablo Picasso, Clint Eastwood, Elton John, David Hasselhoff, Danny DeVito és George Orwell is. Azt hiszem, a kotorékszerelem fertőző.

Kép

A cikk szerzője kedvencével – Fotó: Domján Vivien