Sokévnyi szenvedés után tette le az italt, sorstársainak is segíteni szeretne Kovácsi János

Kovácsi János 1964-ben látta meg a napvilágot az erdélyi Csittszentivánon. Gyerekkorában békés családi környezetben nevelkedett, szülei vallásos emberekként éltek, ő is rendszeresen járt velük templomba. Bár élete kezdeti szakasza békésen, nagyobb gondok nélkül alakult, az alkohollal való kapcsolata nagyon hamar kialakult.

„A gond akkor kezdődött, amikor akkorára nőttem, hogy a szüleim büszkék voltak, hogy le tudok menni egyedül a pincébe és hozok egy csésze bort az ebédhez. Csak azt nem tudták, hogy én előbb lent megittam egy csészével, és csak a másodikat vittem fel nekik. Nem a szomszédok vagy a barátok tanítottak erre, de megkívántam a szüleimtől, és el is kezdtem inni.” 

Ez a nyolc osztály elvégzése után odáig vezetett, hogy iskolástársaival mindennap vittek a társaságnak felváltva egy-egy liter bort. 

Bár továbbra is folyamatosan járt templomba és imádkozott, valójában nem volt hite, inkább csak a többi embert utánozta, és érdekből kért ő is segítséget a párválasztáshoz. A katonaság után megnősült, és feleségével meg is született első közös gyermekük, viszont ekkora már a későbbi probléma gyökere régóta jelen volt az életében.

„Úgy voltam vele, ha az ember dolgozik, megérdemli, hogy megigyon egy pohárral. Addig-addig ajándékoztam, jutalmaztam magam, hogy már több napra is folyamatosan ittas állapotban maradtam. A szüleim is jelezték nekem, ez már túl sok. Lányunk után megszületett a fiunk is, idővel eljutottunk odáig, hogy ők is szégyellték a helyzetemet.” 

A férfi ekkor elkezdett ígéreteket tenni a változásra, hiszen ő is szeretett volna boldogabb életet élni és a gyerekeinek örömet okozni. Nem vette viszont észre, hogy már nincs ereje legyőzni az italt, mert abban az időszakban a családjánál is jobban szerette. Gyakran inkább azt mondta feleségének, adja be a válókeresetet és ne foglalkozzon vele, keressen új életet. 

Ugyan még nem volt tisztában a függőség fogalmával, orvosnál többször is járt, így tudta, ha az idegrendszerével nem is, a májával már baj van. 

Amikor azt hallotta, hogy a határ szélére jutott, egyáltalán nem ijedt meg, hiszen a halál gondolatától sem félt igazán. Már nem akart igazán élni, így nem tartotta be az előírt kezelést.

Ahogy szerinte a függők általában, ő is mindig másokra fogta a problémák okát, a szüleivel is sikerült elhitetnie, hogy a felesége tehet a megromlott kapcsolatukról, mert bünteti őt az alkohol miatt. Az emberek iránti tisztelete és az egészsége is egyre romlott, minden szempontból megbízhatatlan volt

Felesége a köztük lévő problémák ellenére nem adta fel a küzdelmet: miután egyik kolléganőjétől értesült a gyógyulási lehetőségektől, elkezdte ezeket ajánlani a férfinak, aki kezdetben rendszeresen elutasított minden ilyen javaslatot, hiszen a falu előtt is szégyellte a helyzetet, azt érezve, nincs kiút belőle.

„Megpróbáltam eldobni az életemet, felmentem a padlásra, de a hosszabbítódrót régi lehetett és leszakadt. Másodszorra egy kemény kötelet hoztam, de az akkor tizenhárom éves lányom éppen keresni kezdett az udvaron. Leültem a padlás szélére. Amikor újra kiáltott, az volt a fejemben, többet nem kell az »édesapa« szót kimondania, mert most azt is meg fogom ölni a szótárában. Ez nagyon elgondolkodtatott. Ekkor úgy döntöttem, lejövök a padlásról, és elfogadom a segítséget.”

Számára nehéz volt ezt a döntést a feleségének kimondani és mástól segítséget kérni. 

Szerinte ez minden függőnek problémát okoz, mert be kell ismernie mások előtt, hogy egyedül képtelen volt megoldani a helyzetét. Felesége először pszichológushoz vitte, aki felvázolta neki a lehetőségeket. Ezek közül a gyógyszeres kezelést választotta, amely során félelmet ültettek el benne az ital iránt. 

Négy-öt hónapig tartott az elvonókúra, utána úgy érezte, rendbe jött a családi élete, és ismét boldogok a feleségével, viszont nem volt benne olyan elhatározás, hogy soha többet nem tér vissza az italhoz. Magában csak az alkalomra várt, amikor újra a pohárhoz nyúlhat, mert a kifogások mellett gyakran motivációt is tudott találni az ivásra. Ez idővel el is jött, a pillanat egyben a visszaszokást is jelentette számára: hamarosan rosszabb állapotba került, mint korábban bármikor.

Felesége továbbra sem adta fel a reményt a változásra, felvette a kapcsolatot a függőknek segítséget nyújtó Bonus Pastor Alapítvánnyal. Eleinte házhoz jöttek a férjéhez a munkatársaik, igét olvastak neki, ő viszont továbbra is ellenezte a segítséget. Félt a változás lehetőségétől, az életmódváltástól és attól, hogy baráti társaságát is ki kell cserélnie, mert szinte csak a kocsmában barátkozott.

Végül a felesége kezdett el járni a közösségbe, ahol férje helyett saját magáról és érzéseiről beszélhetett, János pedig rövid időn belül észrevette rajta a változás jeleit, hiszen a nő sokkal nagyobb türelemmel állt hozzá, mint korábban. 

Ekkor már ő is kíváncsi lett, mi állhat felesége új viselkedése mögött. Bár ebben az időszakban havonta legfeljebb csak két napot bírt ki alkohol nélkül, elhatározta, hogy erőt vesz magán és ő is elmegy egy közösségi alkalomra. Megértette, ahogy a fogászatra sem mehet más helyette, itt is személyes részvétel szükséges a gyógyításhoz.

A közösségben megtapasztalta, hogy az emberek valóban erős hittel állnak mindenhez, ekkor érezte úgy, léteznie kell egy felsőbb erőnek, ami őket vezeti. Otthon titokban megfogalmazta élete első saját imádságát, amelyben Istennek adott hálát azért, ha megszabadítja őt az életét megkeserítő szenvedélyektől. Később ezt feleségének is megmutatta, a közösségben pedig a kezdeti szégyenérzet és visszahúzódás után megnyílt a hozzá hasonló problémákkal küzdőknek is.

Motivációt jelentett számára, hogy olyan közegben gyógyulhatott, ahol a foglalkozásukat tekintve is hasonló emberek példáját láthatta, ez is erőt adott neki a küzdelem megkezdéséhez. 

„Eljött az első alkalom, amikor kimondtam, én alkoholista vagyok. Teltek a napok, huszonnyolcan voltunk a gyógyítóban, lapozgattam az énekeskönyvet. Az egyik ének elolvasása után rájöttem, a változáshoz nem elég az italt letenni, hanem a teljes korábbi életemet magam mögött kell hagynom. Ekkor éreztem, szabad vagyok.” 

Bár Kovácsinak a gyógyító elkezdése előtt is akadt lehetősége arra, hogy italhoz nyúljon, és közel is volt ehhez, az utolsó pillanatban mindig azt érezte, nem tudja megtenni. Biztos benne, ez azért történt így, mert Istenre bízta magát, hite miatt lemondott saját korábbi akaratáról, és attól a pillanattól kezdve napjainkig nem fogyasztott több alkoholt.

Ezt követően a családjával is helyreállt a kapcsolata, úgy érezte, felesége már nem neheztel rá a történtekért, viszont az udvarlás folyamatát újra kellett kezdenie. Később eljutott arra a szintre, amikor fia is úgy érezte, büszke lehet az édesapjára, a szüreti bálon őt kérte meg, hogy vigyázzon a sörre, ezzel is kifejezve az iránta érzett bizalmát. Bár János ezt viccesen ,,kecskére a káposztát” helyzetként írta le, hozzátette, abban az évben lett a legnyereségesebb a fiatal szervezők számára a bál, s a későbbiekben is elvállalta ezt a feladatot.

Miután a változás útjára tért, családjának is példát akart mutatni. Ugyanakkor szigorú apává is vált, szabályokat állított fel, dolgozott ki a gyerekeinek, többek közt a hazajövetelt illetően, mert nem akarta, hogy ők is hasonló útra sodródjanak. Ma már tudja, ha lemondott volna az életéről, a hét unokájával kapcsolatos élményeket és az összes többi szép pillanatot is elvesztette volna.

Később hitéről és múltjáról is őszintén beszélt az embereknek, felvállalta azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tudott, beszélgetésünk előtt sem volt számára kérdés, hogy névvel vállalja a történetét. 

Azóta is elmondja a környezetében élő függőknek, milyen lehetőségeik vannak a gyógyulásra, szeretne segíteni azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Úgy érzi, erejét Jézustól kapta, hogy 23 évig tiszta maradjon, és minden sorstársának azt ajánlja, merje felvállalni a múltját és őszintén segítséget kérni.

A cikk a Média a Családért díj 2025 pályázatára érkezett. A pályázat idei témája: „Függőség és család”.

Pályáznál te is? Olyan újságírói igényességgel készült munkákat várunk, amelyek bemutatják a függőségek családon belüli hatásait, érzékenyen tárják fel a megküzdés, a gyógyulás, a kapcsolatépítés folyamatait, megszólaltatják az érintetteket: függőket, családtagokat, szakembereket, hozzájárulnak ahhoz, hogy a témát övező tabuk oldódjanak, és helyüket a megértés, párbeszéd vegye át. Riport, interjú, publicisztika, portré vagy más műfaj – a forma szabadon választható, ha a tartalom illeszkedik a kiírás témájához és szemléletéhez. Pályázati feltételek, határidők és további tudnivalók: mediaacsaladert.hu/palyazati-felhivas

A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a külhoni különdíjat a Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja.