Híradó, sport és ostoba vetélkedők kellenek az embereknek? – Kern András filmről, kultúráról és az időről

Csaknem üres a Puskin, amikor egy szép őszi délelőttön belépek a kávézó szélesre tárt bejárati ajtaján, így végképp nem nehéz kiszúrni Kern Andrást. A Kossuth-díjas színművész a terem legszélén ül, jobbján cigarettahevítő hever, szemközt vele a gyönyörű Bánsági Ildikó, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja beszél. Éppen interjút adnak egy internetes portálnak új filmjükről, melynek címe: Ma este gyilkolunk. 

A történet a Pirandello idősotthonban játszódik, ahol nyugalomban, szeretetben éldegélnek a visszavonult filmcsillagok. Ebbe az idilli környezetbe érkezik az új lakó, Tolnai Tivadar, aki később nyomozást indít az otthonban történt rejtélyes haláleset kapcsán. 

Az egykori sorozatsztár modora hagy némi kívánnivalót maga után, már a megismerkedés pillanatában mindenkinek alaposan beolvas.   

„Alapvetően tetszett a karakter, de egy darabig az volt vele a bajom, hogy olyan érthetetlenül ellenségesen és harapósan viselkedik a film elején a többi kollégájával az idős színészek otthonában. Aztán bele is tettünk valamit az én javaslatomra, hogy megindokoljuk, miért ilyen” – magyarázza Kern András, amikor arról kérdezem, mit gondolt erről a pokróc természetű figuráról, amikor először meglátta a forgatókönyvet. 

Az már a beszélgetésünk legelején kiderül, hogy a forgatás nem volt könnyű, több személyi és tartalmi változás is történt a gyártás során, ennek ellenére a színművész szerint jó hangulatban folyt a munka. Nincs ebben semmi meglepő, a stáblistát látva a néző akár azt is gondolhatná, hogy egy főiskolás osztálytalálkozóra kapott meghívót. A filmben hét Kossuth-díjas színész is feltűnik, mások mellett Bodrogi Gyula, Pogány Judit, Koltai Róbert, Jordán Tamás és Bálint András is szerepet kapott. 

Kép

Fotó forrása: Filmpositive

„Jó volt megélni ezt. Barátságos, röhögcsélős légkörben készült a film” – nyugtázza Kern András, amikor arról kérdezem, milyen érzés ilyen sok régi baráttal, kollégával együtt dolgozni. Szerinte a Ma este gyilkolunk egyik erénye, hogy „van benne sárm”, és az egész történetet áthatja egyfajta kedvesség. 

„Ez egy kedves sztori, amiben a krimi és a vígjáték elemei keverednek, és szerintem ez ennek a filmnek még jól is áll” – összegez. 

És ehhez a sármhoz bizonyára annak is köze van, hogy Kern András játssza a főszerepet. A művész tehetsége, műveltsége, intelligenciája és kisfiúsan pimasz cinizmusa ma is könnyen rokonszenvet ébreszt az emberekben. 

„Apropó, sárm!” – vetem közbe, majd arról kérdezek, hogyan viseli egy színművész, hogy egyre több olyan szerepet kap, amelynek alakítása közben másodpercenként az orra alá dörgölik, hogy múlik az idő: „Ott az újrakezdő szerelmes szerepe a Kalamazoo-ban, az alzheimeres apa, most meg egy öregek otthona alulfoglalkoztatott színészek számára… Meg lehet ezt szokni?”

 „Mindent meg lehet szokni” – feleli flegmán, majd arról az időről beszél, amikor 17 évesen a Közjáték Vichyben című Arthur Miller-darabban játszott. Feleleveníti a pillanatot, amikor a Vígszínházban egy tucat rendőrségi vizsgálat előtt álló zsidót játszó színésszel volt a színpadon. „Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Várkonyi Zoltán, Benkő Gyula, Pethes Sándor, Szakáts Miklós, Molnár Tibor, Tomanek Nándor, Miklósy Gyuri, Bitskey Tibor – sorolja. – Hihetetlen nagy társaság volt, főleg egy 17 éves fiúnak, aki már akkor tudta, hogy valami hasonlóval akar foglalkozni. Azért hoztam ezt fel, mert ott meg folyton öcsiztek. Az ember idővel mindent megszokik.” 

„Megszokja, hogy fiatal, és gyereknek tartják, aztán azt, hogy fiatalembernek tartják, és azért nem kap szerepet. Majd az ő korosztálya lesz a mainstream, a legtöbbet foglalkoztatott, aztán idősödni kezd, és nyilván idős embereket kezd el játszani.” 

Ezen a ponton emlékeztetem, hogy mindezt valamelyest árnyalja az, hogy több mint negyven éve alakítja Allan Felixet a Játszd újra, Sam! című darabban – ma is töretlen sikerrel. 

„Lehet vidáman öregedni?” – szegezem neki a kérdést Tolnai Tivadar jóindulatú, habókos kollégáira gondolva az idősotthonban. „Azt nem tudom, én nem tudok. Szerintem soha nem voltam igazán vidám típus. Biztos abból gondolják, hogy az vagyok, mert sok nevettető dologban játszottam, de nem én nevetek olyankor, hanem a közönség” – feleli. 

Kép

Fotó forrása: Filmpositive

Utóbbit csak megerősíteni tudom, látva azt, hogy harmincéves felvételek keringenek a social mediában, amely videók alatt sokan mondanak köszönetet a vidám pillanatokért. Rákérdezek, hogy érzékeli-e ezt a sok szeretetet, fent van-e a Facebookon, követi-e, mit beszélnek róla a közösségi médiában, vagy teljesen elzárkózik, mint a filmbeli karaktere, Tivadar. A színművész némán megrázza a fejét. 

„Pedig pár éve azt mondta egy interjúban, hogy majd beletanul” – emlékeztetem, de ő csak somolyog. 

„Igen, ezt mondom, hogy az újságírók megnyugodjanak, de nem tanulok bele, úgy nézem. Kinyitni se tudom a számítógépet. 

„Nemhogy a Facebookon nem vagyok fent, én magam nem vagyok fent, amikor bárhol szóba kerül ez, mert állva elalszom…” – magyarázza Kern András, aki azért szeret a 21. században élni, noha vannak egyéb fenntartásai is a korral. 

 „Semmit nem lehet kinyitni, ezt megfigyelte?  – kérdi, miközben az ásványvizes üveg kupakjára bök. – Nem lehet kinyitni az üdítőt, ha sikerül, rá van ragasztva a kupak, amitől nem lehet inni belőle, de nem lehet kinyitni a süteményes dobozt, se egy kiló kenyeret...”

„Sem a szánkat… – vágok közbe. – Milyen érzés megélni a kommunista cenzúra után a politikai korrektség és a safe space korlátait?” – kérdezem arra utalva, hogy a Z generációnak már lehet olyan benyomása a TikTokot böngészve, hogy a Kern-poénok nem mindig „öregedtek jól”. 

„Hát, igen, ma már szinte semmivel sem szabad viccelni, ami elég nagy kár. Más lett a műsorkészítés” – sóhajtja, aztán arról kezd mesélni, milyen érdekes vitákat folytat ebben a témában egyik újságíró barátjával. „Ő azt mondja, hogy most van a helyén a kultúra és a televíziózás. Híradót, sportot és barom vetélkedőket kell vetíteni, mert ez kell az embereknek. Amikor mi voltunk fiatalok, szerinte a kultúra előrébb volt tolva a saját helyénél, és az volt az értelmiség diktatúrája. Hogy azt mondták, hogy ma este nem hülyeséget kaptok, ma senki nem fogja letolni a gatyáját és belefetrengeni a sárba, hanem Örkény István egyperceseit láthatjátok, vagy egy Németh László-történetből készült televíziójátékot. Ezt a színészek, az alkotók és a nép egy része nagyon szerette. Sokat jártam a Lukács uszodába, és amikor ott úszkáltam a vízben, valaki átszólt, hogy »Jó volt tegnap, művész úr!«, vagy azt mondta, hogy »Hű, mekkora marhaság volt ez tegnap este, művész úr!«, és akkor tudtam, hogy melyik televíziójátékra gondolt. 

Mindenesetre a kultúra körül egyfajta vita volt. A barátom szerint viszont nem szabad engedni, hogy az értelmiség diktálja, mit nézzen a nép, meg kell neki adni, amit akar, márpedig a nép nem kultúrát akar nézni, hanem hülyeséget. 

És az, hogy maga itt rázza a fejét, még nem jelenti azt, hogy ebben az országban öt és fél millió ember ne mondaná, hogy ő igenis marhaságot akar nézni” – érvel a művész. 

„Akkor a barátja szerint nem lehet olyat mondani, hogy a médiának felelőssége magasabb szintre emelni és formálni a társadalom igényeit?” – vetem fel, mire hangos nevetésben tör ki. „Tudja maga, hogy most éppen az 1969-es Népszabadságból idézett?” – kérdi finoman utalva arra, hogy a hozzáállásom a rendszerváltás előtt volt igazán divatban, mert a kereskedelmi televíziózás előretörésével a média szerepe teljesen átalakult, a bulvárosodás folyamata pedig kontrollálhatatlanná és megállíthatatlanná vált. 

 „Persze, mert maguk egész nap csak a számítógépet nézik, és olyanokról írogatnak, hogy most jött a tragikus hír, Tóth Béla elejtette a zacskóját, és eltört két tojás” – firtatja az újságírók felelősségét a színművész. „De én most Önt nézem, nem a gépet…” – felelem. 

„Akkor írja ezt a végére” – bólint halvány mosollyal az arcán, majd int a hátul várakozó PR-os kollégának, hogy hozhatja a frissen nyomott plakátokat, melyekre egy laza csuklómozdulattal azt firkantja: „Szeretettel: Kern András”.

Ma este gyilkolunk
krimi-vígjáték 
Forgatókönyvíró: Monori Abigél, rendező: Fazakas Péter, producer: Lajos Tamás.  
Operatőr: Balázs István Balázs 
Szereplők: Kern András, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bálint András, Hámori Ildikó, Takács Kati, Bánsági Ildikó, Hermányi Mariann, Gyöngyösi Zoltán, Stefanovics Angéla, Keresztes Tamás, Pál András, Bánki Gergely, Elek Ferenc, Herczeg Adrienn. 
Bemutató: 2024. október 31.