„Egy egész nemzedék életérzését, filozófiáját, bánatát mutatja meg a darab” – Negyven éve látható Kern András a „Játszd újra, Sam!” főszerepében

Ezidáig már közel 450 ezer néző látta az előadást. 

Halász Judit és Kern András 1994-ben a Játszd újra, Sam! darabban
Halász Judit és Kern András a darabban 1994-ben – Fotó: Zih Zsolt

Woody Allen romantikus vígjátékát, a Játszd újra, Sam!-et 1983 novemberében mutatták be a Vígszínházban Valló Péter rendezésében. Kern András harmincöt évesen lépett először színpadra Allan Felix szerepében, november 7-én, a 40 éves jubileumi előadáson pedig már 523. alkalommal látható a szerelmet kereső filmkritikusként. Kivételes színháztörténeti esemény, hogy egy prózai darab ilyen hosszú időn keresztül, töretlen sikerrel szerepeljen egy színház repertoárján, ugyanazzal a színésszel a főszerepben.

Allan Felix, a Játszd újra, Sam! főszereplője ugyanaz a gátlásos, esetlen, szemüveges, neurotikus, New York-i művész-értelmiségi, aki Woody Allen filmjeiben újra és újra feltűnik. Zsákutcába került az életével; felesége otthagyta, egyedül ül feldúlt manhattani lakásában és kudarcainak okairól töpreng. Fantáziaképeiben mindegyre feltűnik a nagy színész, a kemény, férfias hősöket alakító Humphrey Bogart, és Felix mindegyre tőle akarja megtudni a sikeres férfiélet titkát.

Valló Péter és Kern András 1983 nyarán a Balatonon kezdett el foglalkozni a darabbal. A szövegkönyvbe sok mindent átemeltek Woody Allen más filmjeiből, főleg az Annie Hall-ból, valamint beletettek írás közben improvizált „woodyallenes” mondatokat is. „Egy Andrásnak való színdarabot kerestem. Mivel mindketten Woody Allen nagy rajongóivá szegődtünk, örültem, amikor a kezembe került ez az írás” – mesélte Valló Péter, aki szerint a 40 éves siker annak köszönhető, hogy a szerep tökéletesen beletalált Kern András karakterébe.

„Egy időben mindig azt mondták, én vagyok a magyar Woody Allen. Ilyenkor mindig arra gondoltam, milyen kár, hogy nem ő az amerikai Kern András! Egyébként ezt az előadást még mindig úgy szeretem, mintha tegnap lett volna a bemutatója. Pedig amikor először elolvastam, nem is tetszett annyira. 

Azt hittem, egy egyszerű vígjáték. Azonban amikor elkezdtük próbálni, rájöttem, egy egész nemzedék életérzését, filozófiáját, bánatát, fájdalmát mutatja meg egy nagyon egyszerű történeten keresztül. 

És ez jó! A jó darabokat pedig bármeddig szereti játszani az ember!” – emeli ki Kern András.

Kép
Kern András Játszd újra, Sam!
Kern András Allan Felix szerepében 2010-ben – Fotó: Gordon Eszter

Érdekesség, hogy a vígszínházi bemutató 1983. november 12-re volt kitűzve, amit az akkori hagyományoknak megfelelően 11-én megelőzött volna egy előadás. November 7-én azonban betegség miatt elmaradt az Amerikai Elektra, helyette pedig a Játszd újra, Sam! került műsorra, ugyanis addigra végeztek a próbafolyamattal. A bemutatón Lindaként Halász Judit lépett színpadra, aki több mint másfél évtizedig játszotta a szerepet, azóta pedig – több mint két évtizede –, Hegyi Barbara alakítja Allan legjobb barátjának feleségét.  Kovács Nóra pedig már 38 éve játssza Sharon Lake karakterét.

A Játszd újra, Sam! 2009 októberétől a Pesti Színházban látható. A négy évtized alatt közel 450 ezer néző látta az előadást. 
 

Forrás: Vígszínház

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti