Véssey Miklós: Hintavadászat – Apa, kezdődik!

Hintázni szeretnék, hangzik el a rettegett mondat a lányom szájából. Persze hogy a babahinta foglalt, mindig foglalt, és láthatóan három anyuka várja még a gyerekével, hogy mikor lesz üres, úgy csinálva, mintha csak arra lézengenének, lopva sandítva csak a hintát bitorlókra. Mert nem illik csak úgy odamenni, és elkérni a helyet, ez afféle íratlan szabály. Akkor sem, ha valaki három órán keresztül ül benne. Magában morgolódik mindenki, kifelé mosolyog, persze, semmi baj, maradjatok nyugodtan.

A várakozók között feltűnik egy apuka is a tejszőke kislányával. Tagbaszakadt, kétméteres férfi, hosszú szakállal, a szeme alá egy könnycsepp tetoválva. Nemrég olvastam, hogy a börtönök világában az arcra tetovált könnycseppek száma azt jelzi, hány embert tett el az illető láb alól. 

És vele szemben kellene nekem azt az egyetlen helyet megszereznem.

Az anyukák valahogy mind kilépnek a hintára vadászó szülők sornak nem nevezhető alakulatából: az egyiknek pelenkáznia kell, a másiknak szoptatnia, a harmadiknál a tesó esett el, és hívja üvöltve az anyját. Ketten maradunk a börtöntetkós férfival. Lopva végigmérem, kisebb vagyok, de talán épp ezért fürgébb is. Érzem, hogy ő is figyel, látni a mozdulatain, hogy ugrásra kész, és próbál úgy helyezkedni, hogy bármikor fel tudja kapni a lányát, ha úgy alakul. És akkor a hintában ülő kisfiú szájából egyszer csak elhangzik a mondat, ami úgy dörren a fülünkbe, mint egy startpisztoly: homokozni akarok!

Oldalra sem nézek, úgy kapom fel a lányomat, és loholok a hinta felé. Az anyuka furcsállón néz rám, mert az ő gyereke még a kezében van, amikor én már helyezem be az enyémet. Jó nagyot lökök a hintán, és csak utána merek körbenézni. Döbbenten állapítom meg: nem jött mellettem senki, hiába rohantam, teljesen egyedül pályáztunk a hintára. A tetovált férfit sem látom sehol, biztosan hazamentek, állapítom meg nyugodtan. De kicsit azért el is szégyellem magam. 

Aztán meghallok egy mély, édesen dörmögő gügyögést a homokozó felől. Hátrafordulok, és nem hiszek a szememnek. 

A tetovált arcú férfi hason fekszik a homokozóban, és játékfagyit nyalogat. 

Aztán a lánya ráparancsol, hogy most legyél unikornis, ő pedig szó nélkül négykézlábra emelkedik, ujjából szarvat csinál, és a hátára veszi a kislányát. A lányom ezt látva kijelenti: apa, vegyél ki! Menjünk oda, és legyél te is unkornis!

Nincs mese, teljesítem a parancsot, én is négykézlábra helyezkedem. A férfival egymásra nézünk, és összenevetünk: szintén zenész, nincs mit tenni, ez a mi sanyarún boldog sorsunk. És ahogyan az én előítéleteim kezdenek lebomlani a játék örömében, úgy tűnik el a tetovált könnycsepp is az ő mosolya ráncai között. 

Az írás Véssey Miklós Apa, kezdődik! című sorozatában jelent meg. A sorozat többi részét itt találja.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.