Lehet-e szeretni az alkoholbeteg családtagot? – Grezsa Ferenc határokról és felépülésről

A függő szülő milyen kapcsolatot ápol gyermekeivel? Hogyan tudja ellátni őket?

Egy szenvedélybeteg szülő többnyire nem a gyermek igényeit szolgálja ki, hanem a saját szükségleteit. Akkor fordul oda a gyermekéhez szeretettel, segítőkészen, ha neki magának szüksége van arra, hogy átélje, ő mennyire gondoskodó. Egyébként gyakran az elhanyagolás és a túlgondoskodás szélsőségei között ingadozik, és emiatt bűntudata is lehet. Gyakran elhalmozza a gyermeket, de abban a pillanatban, ha a gyermek valamilyen módon sértené az ő aktuális szükségleteit, szándékait, terveit, azonnal durván elutasítja és megalázza, akár meg is veri. Tehát az ellentmondásos viszonyulást emelném ki, alapvetően sok agresszió van a szülői szerepében. Több alkoholbeteg alapproblémája, hogy ő is elég zord körülmények között nőtt fel, kevés szeretetet kapott, s tulajdonképp ezt a mintát viszi tovább a szülői szerepében is. 

Mennyiben változtatja meg a család dinamikáját, amikor az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? 

Az egyik dinamikai jellemző a társfüggőség jelensége, amit eredetileg az alkoholbetegek házastársai esetében írtak le. A szenvedélybeteg élettársa tulajdonképp függő módon kötődik a társához. Ez esetben a függőség elsősorban azt jelenti, hogy szeretné megmenteni a másikat, tehát intenzíven kapcsolódik a saját megmentői szerepéhez. 

Állandóan abban reménykedik, hogy majd változnak a dolgok, majd rendbe jön, majd meggyógyul a párja, miközben tönkremegy az életük. 

A másik jellemző dinamika, amikor a szülők kapcsolata konfliktusokkal terhelt, és van egy szerhasználó gyermekük. Ilyenkor gyakran a gyermek bűnbakká válik, a szülők őt okolják saját kapcsolati zavarukért, azaz ráhárítják a felelősséget. Addig, amíg ez a dinamika fennáll, nem kell szembenézni a szülők közti kapcsolat valódi terheivel, feszültségeivel. Illetve még egy olyan dinamikai sajátosság van, amikor különbséget tesznek a szülők a gyermekeik, a jó gyermek és a rossz gyermek között: az egyiket mindig példaként állítják, a másikat pedig valahol a háttérben tartják, mert például szerhasználó. Ennek sok folyománya van. A szenvedélybeteg általában előbb-utóbb elidegenedik a családjától, nem tud biztonságot nyújtani számukra. Magára marad, hisz már nem veszik őt komolyan. A család többi tagja átveszi a szerepeit, felelősségeit, gyakorlatilag már csak funkciótlanul, „koloncként” van jelen. Ez nyilván őt is súlyosan terheli. Ilyenkor elszigetelődik, s aztán ha válásra kerül sor, gyakorta van úgy, hogy aki szenvedélybeteg társától elválik, az újabb kapcsolatában is pont ebbe ütközik bele. Ami annak a jele, hogy a kapcsolati zavar kétoldalú, azaz általában kettőn áll a vásár… 

A függő szülők gyermekei gyakorta sebeket szereznek a szülő–gyermek kapcsolatban. Miként tekintenek ők a függő szülőre? 

Előfordul, hogy a gyermek annyira azonosul a szüleivel, hogy ő maga is szenvedélybeteggé válik, viszi tovább a mintát. Így nyilván sok konfliktusa is lesz, mert ez az életvezetés eredményezi, hogy családi, munkahelyi nézeteltérés-sorozat vár rá. Aki nem tudja kontrollálni a maga szerhasználatát, az ittasan megy be dolgozni, ez ott előbb-utóbb szemet szúr, probléma lesz belőle, vagy ittasan megy el a szülői értekezletre, ha elmegy… Vagy nem megy el, mert éppen olyan állapotban van. Más esetben viszont azt is meg lehet figyelni, hogy némely gyermek erősen ragaszkodik a szenvedélybeteg szülőhöz. Adott esetben talán elítéli, lelkileg mégis ragaszkodik hozzá, hisz nem adja fel a reményt, hogy majd változik a helyzet.

„Különben alapvetően jó ember... áldott jó ember az én férjem/apám, ha nem iszik.” 

A szerhasználatra tulajdonképp rá lehet hárítani a különböző problémákat. Például: „azért viselkedett így, mert az alkohol beszélt belőle”. Miközben a zörrenések a családban mindennaposak, az ideálkép is az, mármint, hogy „tulajdonképp itt csak az alkohol a hibás, és nem az apám/házastársam”. Ilyenmód tud erős kötődés kialakulni a gyermek és a függő szülő között. Az is előfordul, hogy szakításra, teljes elfordulásra kerül sor. Akár pozitív, akár negatív értelemben, a szenvedélybeteg szülő alapvetően hat a gyermeke sorsára, vagy úgy, hogy ő azt fogja folytatni, avagy gyökeresen mást fog csinálni. 

Hogyan közelít a szakember a szenvedélybeteghez? Milyen terápia ajánlott? Van egyáltalán megoldókulcs?

Két nagy „iskola” van: az egészségügyi kezelések és a civil önsegítő támogatások. Ami az egészségügyben zajló kezeléseket illeti, ott alapvető probléma, hogy a súlyos elvonásos időszakot át kell vészelni, mert ez életveszélyes állapot. A delirium tremens esetek 10–20%-a ma is meghal a kezelés ellenére. A kezdeti időszakban fontos, hogy beálljon az absztinencia, vagyis, hogy szermentessé váljon a beteg, múljanak el az elvonásos tünetek, és ne legyen a szervezetben az adott szer. Ezt követően lehet elkezdeni a különböző egyéni és csoportterápiákat. A lényeg, hogy gyógyulni elsősorban csoportban lehet, az önsegítő csoportokat is beleértve.

Dr. Grezsa Ferenc

Hatnak egymásra?

Igen. Esetükben az önértékelés fenntartásának alapvető pszichológiai eszköze az úgynevezett tagadás, ami egy elhárítási mód. Az érintettek tudattalanul tagadják a probléma létezését. Ezért szinte diagnosztikus jelentőségű, ha valaki azt mondja: „én bármikor abba tudnám hagyni”. Aki ilyet mond, nagy valószínűséggel már függő. Nagy jelentősége van annak, hogy az illető találkozzon a valósággal, a sajátjával és másokéval is. Ebben sokat tudnak segíteni egymásnak a csoporttagok, akik egyben sorstársak is, mert ők ugyanazt a sorsot járják végig. Őket nem lehet becsapni különböző filozófiákkal, magyarázatokkal, hisz pontosan tudják, miről van szó. 

Valójában ezeknek a terápiáknak egyrészt a lényege, hogy a függő a valósággal szembesüljön, s ne féljen szembenézni vele, vállalja azt, másrészt pedig az illető meg tudja tapasztalni, hogy attól még, hogy ő beteggé vált, értékes ember, szerethető valaki, csak túl kell lépnie a falon, ami elválasztja részben önmagától, részben a külvilágtól. 

Az utóbbi évtizedekben megjelentek az önsegítő csoportok is, például a Névtelen Alkoholisták, Névtelen Narkósok csoportjai, ahol hetente egyszer-kétszer találkoznak s kendőzetlenül beszélnek az életükről. Így le tudják tenni a terheiket, valamint a sorstársak által meg tudják tapasztalni az elfogadást. Tehát amíg az absztinencia be nem áll, amíg a tüneteket le nem küzdik, nagy szerepe van az orvosi ellátásnak, de utána már az érdemi felépülési folyamatban az önsegítő csoportokhoz való kapcsolódást tartom a leghatékonyabbnak.

Hogyan lehet életminőségbeli változást elérni egy függő esetében? Miként tud ebben segíteni a család?

Sokat tud segíteni a család, viszont nem könnyű. Nyilvánvaló, hogy az alkoholbeteg magatartása, viselkedése gyakran joggal háborítja fel a környezetét. Meg kell küzdjön a környezet is azzal, hogy miként viszonyuljon hozzá mint személyhez. Nehéz megtalálni azt a viszonyulást, amikor elutasítjuk ugyan az elfogadhatatlan viselkedést, de magát a személyt nem tesszük bűnbakká, nem ellenőrizzük, nem bántjuk őt állandóan. Kérdés, miként lehet a szeretetet fenntartani úgy a beteg iránt, hogy közben világosan meghúzom a határokat, hogy tudassam vele, mi az, ami számomra elfogadható, s mi nem. Az ittas ember eleve feszültebb, nyugtalanabb, ingerlékenyebb, s ha ilyenkor olvasnak a fejére, az sehová sem vezet, csupán veszekedéshez. 

Adott pontokon tudni kell őt békén hagyni, más állapotaiban pedig megfelelő módon érzelmileg támogatni. Ott kell vele lenni, el kell kísérni. Alapvetően fontos, hogy nem jellembeli, nem morális problémaként kell viszonyulni a függőségéhez, hanem mint betegséghez. Mert ez betegség, amiből van felépülés. Nagyon sokan meggyógyulnak, és szép, értékes családi életet tudnak élni. Léteznek olyan programok is, amelyek a családtagokat segítik, a gyerekeket, mert sajátos helyzetben vannak a függők gyermekei. Sok agressziót elszenvednek, hibáztatják őket, rájuk hárítják a felelősséget. Ezért kell őket támogatni az önértékelésükben. Ez érvényes a feleségekre, a hozzátartozókra is. Sokszor a családi konstelláció tartja fenn a problémát, vagyis, ha a családtagok alkalmasabb módon viszonyulnának, az segítség lenne a betegeknek a felépülésben. 

A cikk a Média a Családért díj 2025 pályázatára érkezett. A pályázat témája: „Függőség és család”.

A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a különdíjakat a Richter Gedeon Nyrt. és a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Közönségdíjat a Zalaco Sütőipari Zrt. biztosítja.

A pályázat főtámogatója a Magyar Telekom, a döntősök díját az MBH Bank, a különdíjakat a Richter Gedeon Nyrt. és a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Közönségdíjat a Zalaco Sütőipari Zrt. biztosítja.