A gyermekleány, akinek gyilkosa is jelen volt szentté avatásán

Először érte meg és lehetett jelen gyermeke szentté avatásán egy szülő az újkori szentté avatások történetében 1950. június 24-én, az akkori szentév során. Arra sem volt korábban példa, hogy egy szertartáson félmillió ember vegyen részt. De ki volt Maria Goretti, és miért övezte ekkora tisztelet Olaszországban? 

Mária 1890-ben született a San Marino és Ancona között nagyjából félúton fekvő Corinaldóban. Szülei földműveléssel foglalkoztak, ám kicsiny földjük nem biztosított megélhetést a nyolctagú családnak. A szülők ezért a költözés mellett döntöttek, és a Rómától pár órányi útra található Ferriere di Concába költöztek, ahol kisebb birtokot vettek bérbe egy másik családdal közösen.

Az erőszakos szomszéd fiú

A lápos vidéken Mária édesapja nem sokkal később maláriát kapott és elhunyt. Az özvegynek nem maradt sok választása: hogy hat gyermekét el tudja tartani, továbbra is a földeken dolgozott a nagyobb gyerekekkel. 

A kisebbekre Mária vigyázott, miközben felügyelte a háztartást és főzött. 

Nemcsak saját édesanyját és testvéreit látta el, de a szomszédos bérlőtársat és fiát is. Ez a fiú, Alessandro Serenelli szemet vetett Máriára és folyamatosan zaklatta. A lány mereven elzárkózott a közeledés elől, hiszen azt a katolikus hitével nem tartotta összeegyeztethetőnek. Serenelli többször erőszakkal is próbálkozott, ám a lány mindig kiszabadította magát.

A történtek után Mária kérlelte édesanyját, ne hagyja otthon egyedül, ám mivel Serenelli megfenyegette, hogy ha elárulja őt, megöli, konkrét okot nem tudott felhozni, így továbbra is egyedül maradt otthon, hogy ellássa a háztartást és vigyázzon testvéreire.

„Ne tedd, Alessandro!”

Ilyen szörnyű, feszült időszak után érkezett el a végzetes nap, 1902. július 5-e. Reggel a 11 éves Mária még lelkendezve mesélt barátnőjének arról, hogy néhány héttel korábban volt elsőáldozó, és alig várja a következő misét és szentáldozást. Ám nem sokkal később bekövetkezett a tragédia: Serenelli aznap újabb kísérletet tett a lány megbecstelenítésére. Mária hiába ellenkezett, berángatta őt a hálószobájába. A lány továbbra is igyekezett szabadulni, és egyre csak kérlelte a fiút, hogy ne bántsa: „Nem, nem, az bűn, Alessandro, elkárhozol érte!” – kiáltozta végső elkeseredésében. 

A támadó mérgében felkapott egy kést, és több mint tízszer megszúrta a lányt.

A zajra felfigyeltek a szomszédok, akik Mária segítségére siettek, kórházba szállíttatták, ahol megműtötték. Az utólagos beszámolók szerint a leány végig eszméleténél maradt, folyamatosan Szűz Máriát és Jézust szólítgatva. Élet és halál között is megbocsájtott támadójának, és azt ígérte: az égben imádkozni fog a megtéréséért. „Jézus kedvéért, aki a kereszten megbocsátott a bűnbánó latornak, azt akarom, hogy ő is ott legyen a közelemben a paradicsomban” – mondta.

Öntudatlanul folyton újraélte Serenelli támadását, többször is elismételte: „Ne tedd, Alessandro, mert bűn és elkárhozol miatta!” Hiába a kor körülményeihez képest gyors orvosi segítség, sebei annyira súlyosak voltak, hogy másnap megtért a Teremtőhöz.

Kép

Kép forrása: Wikipedia

Bűnbánat és csodák

Serenellit a bíróság 30 év kényszermunkára ítélte. A férfi büntetése első éveiben jelét sem mutatta annak, hogy megbánta volna tettét. Egy éjjel azonban álmában megjelent neki áldozata, aki virágot gyűjtött és átnyújtotta a férfinak. Az álom hatására Serenelli megváltozott, példásan viselkedett büntetése hátralévő ideje alatt. 

Amikor szabadult, első útja Mária édesanyjához vezetett, hogy a bocsánatát kérje. Az idős asszony megbocsájtott neki. 

A tragikus eset nagy visszhangot váltott ki a korabeli Olaszországban, és miután Mária sírjánál csodás gyógyulások is történtek, a nép spontán módon szentként kezdte tisztelni a lányt. Mária kitartó tisztelete arra késztette az egyházat, hogy változtasson korábbi szabályain. Az egyház hivatalos álláspontja ugyanis a középkor óta az volt, hogy az életszentség megélésére csak a felnőttek képesek. 1950. június 24-én XII. Pius pápa szentté avatta a gyermekként meggyilkolt leányt, az ünnepségen gyilkosa is jelen volt, aki egy kapucinus kolostorban dolgozott élete hátralevő részében.

Testük, lelkük felett ők rendelkeznek

Kovács Gergely posztulátor, a Mindszenty Alapítvány képviselője szerint ez a tragikus eset nemcsak a szentté avatások gyakorlata szempontjából volt korszakhatár. Szélesebb társadalmi szinten is tükrözte azt a női egyenjogúságot zászlajára tűző demokratikus mozgalmat, amely nagyon lassan, de sorra számoltatta fel a nők elnyomásának bűnös gyakorlatait. 

Kifejti: a nők szexuális kihasználása vagy a kiskorú lányok házasságra kényszerítése része volt a megelőző századok káros szokásainak. „Goretti Mária tragikus halálával kapcsolatban az a kérdés is felmerült: a Katolikus Egyház akaratlanul nem pont azt sugallta-e az oltárra emelésével, hogy a férfiak általi erőszaktevés ellenszere a megadás vagy a halálba menekülés? Erre a kérdésre sajnos a 20. század első fele még nem tudott jó válaszokkal szolgálni” – vélekedik a posztulátor. 

Az alapítványi képviselő arra is rámutat, hogy a közelmúltban boldoggá avatott Bódi Mária Magdolna vagy a 2018-ban oltárra emelt szlovák Kolesár Anna kísértetiesen hasonló meggyilkolása is a passzív ellenállás példája volt az orosz erőszaktevő katonákkal szemben. 

Valami előremutatót mégis tanulhat tőlük a hívő katolikus közösség és a szélesebb társadalom egyaránt. „A vértanúságot Magdi és Anna nemcsak az erőszak megakadályozása miatt, hanem mély és személyes meggyőződésből és Krisztus iránti szeretetből vállalták. 

Haláluknak ezért spirituális üzenete is van, mely a hit bátorságát mutatja a «gyengébbik nemnek» is nevezett fiatal lányok körében.

Aktuális társadalmi üzenetet is hordoz Goretti Mária, Bódi Mária Magdolna és Kolesár Anna hősies kiállása: a testük és a lelkük fölött egyedül ők rendelkezhetnek” – von párhuzamot az esetek között Kovács Gergely.

A gyerekek ereje

A boldoggá és szentté avatásuk szempontjából történelmi és maradandó értéke is van a bátor lányok kultuszának. Bódi Mária Magdolna gondosan ápolt sírja zarándokhellyé vált már a kommunizmus idején. Kanonizációs eljárását már a vértanúsága után egy hónappal elindította veszprémi püspökként Mindszenty József, és ezt a folyamatot hiába blokkolta a kommunista diktatúra, a rendszerváltozást követően új erőt és lendületet kapott. 

Megrendítő tapasztalat, vélekedik Kovács Gergely, hogy a gyermekek micsoda földöntúli erővel tudnak szembenézni félelmetes kihívásokkal, a betegség és a szenvedés embert próbáló helyzeteivel. Mintha élénkebben élne bennük a tudat, hogy honnan és kitől érkeztek ebbe a világba. Nem véletlen, hogy a 20. századi gyermek szentavatások többsége ilyen hősies bátorsággal megáldott és nagyon is érett, nagyon is felnőtt hittel rendelkező fiataloké.

Ha a Bódi Magdi boldoggá avatásának másnapján szentté avatott Carlo Acutisra nézünk, bizakodva szemlélhetjük, milyenek a fiatalok, ha szentek. 

Őszinte és nyitott hitkeresés, jó szándék és lelkesedés van nagyon sok mai fiatalban. 

„Amikor örülhetünk annak, hogy a gyerekek és a nők helye a férfiakéval végre egyenrangúvá vált a társadalomban, örüljünk annak is, hogy a fiatalok a saját útjukat és a személyes istenhitüket kereshetik, nem csak a felnőtt közösség szokásait utánozzák és veszik át automatikusan. XI. Piusz pápát idézve: «tartsuk Isten különös kegyelmének, nagy megtiszteltetésnek, hogy a 20. század gyermekei lehetünk»” – hangsúlyozza Kovács Gergely. 

Forrás: Diós István – A szentek élete