Nem a háború a legnagyobb veszély a madárfajokra – A madarak tranzitországa vagyunk

Tranzitország vagyunk. Nemcsak a kereskedők, turisták vagy a menekültek, hanem a madarak számára is, hiszen hazánkban gyakorlatilag folyamatos a madárvonulás, nincs olyan hónap, hogy ne mozogna az égen egy-egy olyan faj, amely telelésre vagy épp költésre nem, csak átszállásra használja a Kárpát-medencét.

gólya
Kép: Freepik

„Madárbarát lakosokként tavasszal és nyáron elsősorban csak gyönyörködnünk kell az állományban, közvetlenül nem sok mindent tehetünk az érdekükben” – mondta a Képmásnak Orbán Zoltán ornitológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője. A szakember szerint egyetlen dolog van, ami biztosan nem használ, sőt nagyon is ártalmas: a téli madáretetés folytatása a tavaszi és nyári időszakban, amikor már elérhető a madarak számára a természetes táplálék is. A tavaszi fiókaneveléskor ez többek között azért jelenthet problémát, mert itthon a magevő madarak is alapvetően rovarokkal etetik a fiókáikat, így ha a rutintalan vagy lusta madárszülők az általunk merő jóindulatból kihelyezett napraforgómagot hordják a fiókáiknak, akkor azok nemhogy nem fejlődnek rendesen, de gyakorlatilag két-három nap alatt éhen is halnak.

A víz kihelyezése madáréleteket ment

Tavasszal és nyáron a víz kihelyezése lehet fontos, a szárazság miatt városi környezetben ugyanis a madarak nehezen találnak az aszfaltozott, térkövezett utcán ivó- és fürdővizet.

A madáritatást Orbán Zoltán szerint „nem kell túlbonyolítani”: egy 40-50 centi átmérőjű műanyag virágcserép-alátét is alkalmas arra, hogy feltöltsük vízzel, sőt lehet itatni erkélyen, ablakpárkányon, magasban is, nem csak talajon. A víz hatására ráadásul tollas kedvenceink egészen közel jöhetnek hozzánk, így szabad szemmel gyönyörködhetünk bennük.

A fákat és bokrokat tekintsük kincsnek!

Tavasszal lakott területen rengeteg fát és bokrot vágnak ki, holott ez a madarak számára mind potenciális vagy tényleges otthon, fészkelőhely lehet. Az ilyen kertrendezéseket madárbarátként nem kell szó nélkül hagynunk, tegyünk bejelentést a megyei kormányhivatalnál, hiszen ez a rosszul beidegződött növénykezelés a mai világban egyszerűen nem fenntartható. „Minden fát és bokrot kincsként kellene kezelnünk, nem pedig leküzdendő zöld ellenségként” – fogalmaz Orbán Zoltán, aki szerint a lakossági odafigyelés jó módszer, és már egy évtizedes időtávlatban is hatékony javulást idézhet elő.

Az árvának látszó fiókák csak korai fészekhagyók

A „talált” fiókákkal is hasonló a helyzet: a legbölcsebb, ha hagyjuk a fiókát ott, ahol van, az ilyen egyedek 90-95 százaléka ugyanis nem árva, a szülők gondozzák és nevelik őket. Akiket mi úgy látunk, hogy „kiestek” a fészekből, mert még bizonytalannak vagy röpképtelennek tűnnek, azok többnyire nem árvák, csak korai fészekelhagyók, beavatkozással pedig inkább ártunk, mint használunk.

„Ha Magyarországon egyetlenegy madárfiókát sem mentenénk meg, annak sem lenne semmiféle negatív hatása az állományokra, ideértve a fokozottan védett, legritkább madárfajaink fiataljait is” – hangsúlyozza az ornitológus.

Mindennek alátámasztására idézi a statisztikát: teljesen normális és átlagos, ha a szaporulat, a tojások és a fiókák 70-90 százaléka elpusztul, ez a természet rendje. Orbán Zoltán szerint nem szabad megijedni ettől, hiszen éppen azért van annyi tojása például a fekete rigónak vagy a széncinegének, hogy ezt a természetes nyomást ellensúlyozni tudja a szaporulattal. Ha egy-két fióka életben marad fészekaljanként, az már bőven elegendő az állomány szinten tartásához.

Kép
tengelic és kék cinege
tengelic és kék cinege – Kép: Freepik

A gyakori madárfajok drámai állományveszteséget szenvedtek el

Ha már szinten tartásról van szó, a szakembert megkérdeztük a legritkább, legveszélyeztetettebb hazai fajokról is. Mint elárulta, két besorolás van a gyakorlatban: a védett és a fokozottan védett. Utóbbihoz tartozik például a fehér gólya, amelyből körülbelül 4000–4200 pár fészkel idén az országban. Az ikonikus, fokozottan védett fajainkat – a kerecsensólymot, parlagi sast, túzokot, kék vércsét és szalakótát – alapvetően sikerült megóvni az elmúlt évtizedek természetvédelmi munkájával. Viszont

mind a nemzetközi, mind a magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hogy miközben az előbbi „nagy” fajokra hihetetlen energiát fordított a természetvédelem, és sikerült is biztosítani a túlélésüket, vagy akár jelentősen növelni az állományt, a közönséges és gyakori fajok drámai állományveszteséget szenvedtek el.

A magyarországi fogolyállománynak 91%-a, a fecskeállománynak 62-63%-a kihalt, eltűnt. Ráadásul nem is túl sok idő alatt: a fecskeállomány például 2000 és 2010 között omlott így össze. Az okát pedig sajnos pontosan tudjuk, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság felelős érte. Azzal, hogy a gazdák lehetőleg minden földet fölszántanak, és számos agrárkemikáliát használnak, nemcsak az élőhelyek felszámolásához járulnak hozzá, de közvetlenül is mérgezik a populációt. Ehhez járul még hozzá – globálisan és hazánkban is – a mindenütt tapasztalható klímaváltozás, a szélsőséges időjárási helyzetek, mint a szárazodás és az ennek nyomában járó táplálékhiány. És akkor még nem beszéltünk az egyéb közvetett vagy közvetlen civilizációs hatásokról, mint például a mediterrán madármészárlás, ami éves szinten a becslések szerint még mindig 20–25 millió egyedet pusztít el. A pusztításban ráadásul nemcsak a közel-keleti és észak-afrikai országok járnak az élen, hanem például Olaszország is.

Az összes földközi-tengeri nép kultúrájában megtalálható a madárvadászat az őszi és a tavaszi madárvonulás idején. Málta esetében például jellegzetes szezonális ételkülönlegesség a pacsirtanyelv-pástétom.

Hiába épít az uniós szabályozás a természeti értékek védelmére, a földközi-tengeri hagyományok olyan erősek, mintha azt mondanánk a magyaroknak, ne egyenek többé szalonnát – világított rá egy közérthető példával a szakember.

Háború, bombázás és madarak

A szomszédos Ukrajnában dúló háborúval kapcsolatban fel-felvetődő madár- és természetvédelmi kérdésekről szólva Orbán Zoltán fölhívta a figyelmet arra, hogy fontos az arányérzék megtartása. „Természetvédelmi szakemberként azt mondom, foglalkoznunk kell a háború ökológiai hatásaival, de amíg gyerekeket gyilkolnak egy területszerző háború során, addig nem a madárvédelem jelenti az elsődleges megoldandó feladatot.” A háborúban egyébként az ukrán ornitológusok is érintettek: a hadköteles férfiakat közülük már besorozták, a BirdLife Belarusz igazgatóját pedig a helyi hatóságok letartóztatták. A MME még a háború kezdetén fölajánlotta segítségét a nehéz helyzetbe került külföldi kollégáknak, de ők nem akarták elhagyni az országot.

A madarakat nem feltétlenül zavarja a háború, hiszen a bombázás például ismert természeti jelenségekre, a mennydörgésre és a villámlásra emlékezteti őket. Orbán Zoltán példaként második világháborús beszámolót idézett: a katonák két lövészároksor között egy táplálékot szedegető fehér gólyát nézhettek a tüzérségi párbajok és a gyalogosrohamok közti szünetekben. Saját megfigyelése is csak megerősíti ezt: találkozott már lőtér gyepén is pacsirtafészekkel úgy, hogy a fészek fölött 15–20 centire süvítettek a golyók naphosszat. Szerinte hasonló a helyzet a petárdázással is, ez nem a települési madarak, hanem a házi- és a társállatoknak jelent problémát, illetve a lakosság egészségét is veszélyezteti a szálló nehézfémpor, ami már önmagában elegendő indok lehet ennek átgondolására.

Döglött madarak tömegei sajtófotókon

Évente bejárják a sajtót olyan fotók – többnyire ugyanazok –, amelyeken elpusztult madarak tömegei hevernek az utcán, járdán. Ezek elsősorban Rómában készültek, ahol egymillió (!) seregély éjszakázik hónapokon át a telelési időszakban. Orbán Zoltán elárulta: ha ennyi madár bármilyen okból megriad, felrebben, például egy ragadozó madár támadása miatt, az egymásnak és az épületeknek ütköző madarakból néhány száz is megsérülhet, elpusztulhat. Ha ezek a zavaró körülmények, beleértve a szilveszteri petárdázást, alapvető zavarást jelentenének a madaraknak, akkor nem térne vissza ide évről évre a milliónyi seregély.

A madarakra nagyobb és állandó veszélyt jelentenek – nemcsak Rómában, de hazánkban és világviszonylatban is – az ablakok, házhomlokzati üvegfelületek, amelyek ellen „házi praktikát” is érdemes bevetnünk.

Kisebb ablakfelületeken hasznosak lehet a ragadozómadarakat imitáló „rémszemek”, vagy ha mattító fóliát ragasztunk az átlátszó vagy tükröződése folytán átrepülésre alkalmas légteret sugalló üvegre. De a legjobb a százszázalékos védelmet jelentő külső szúnyogháló felszerelése, amely ráadásul a rovarok ellen is véd. Az alkalmazható módszerekről a MME honlapján olvasható részletes összefoglalás.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti