„Pesszimista hangulatú nemzet nem tud emelkedni” – Klebelsberg Kuno hitvallása

Klebelsberg Kuno egyik őse, a német Thumburgi Klebelsberg Ferenc, a török háborúk végén katonaként került magyar földre, és hadi érdemei elismeréseképpen 1703-ban nyert grófi címet. A házasságai, rokoni kapcsolatai révén elmagyarosodó család későbbi nemzedékei is katonatisztek voltak, így Kuno apja, Jakab is, aki röviddel fia születését követően egy baleset következtében meghalt. Kuno 1875 novemberében az Arad megyei Magyarpécskán született, korán özvegységre jutott édesanyja, Farkas Aurélia magyar hazafinak nevelte.

Később politikusként úgy fogalmazott, hogy „ne vádoljanak engem, mert véletlenül német nevem van.

Buda visszafoglaláskor a török elleni küzdelemben mély sebbel együtt kapta a grófságot egyik ősöm. Azt hiszem, tehát jogom van nekem is ehhez a földhöz.” Anya és fia az 1870-es évek végén Székesfehérvárra költözött. Kuno a helyi ciszterciek gimnáziumában érettségizett, majd jogot tanult a pesti egyetemen, de stúdiumai egy-egy részét Münchenben, Berlinben, Párizsban végezte. 1899-ben megnősült, felesége, Botka Sarolta élete végéig hű társa volt. Friss diplomásként állami szolgálatba lépett, a Miniszterelnökség állományában, miközben a külhoni magyarok és a hazai nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozott, és eljutott az osztálytanácsosi kinevezésig. 
1910-től négy éven keresztül a Közigazgatási Bíróság, majd a Határköri Bíróság bírája volt, közben tanított a Közgazdasági Egyetemen. A világháború kirobbanásának évében Tisza István miniszterelnök jóvoltából, akinek feltétlen híve volt, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium adminisztratív államtitkára lett, két évvel később pedig a Miniszterelnökségen politikai államtitkár, a külhoni magyarság ügyeinek, később a hadirokkant-gondozásnak a felelőse lett, és bekerült a parlamentbe. 1918-ban Károlyi Mihály és az őszirózsás forradalom ellen foglalt állást, a tanácsuralom idején vidéken húzta meg magát. 1920-ban a Keresztény Nemzeti Párt színeiben, amelynek egyik alapítója volt, Sopronban lett országgyűlési képviselő, ám hamarosan átült Bethlen István Egységes pártjának soraiba. 

A legendás kultuszminiszter 

Amikor a következő évben Bethlen alakított kormányt, rövid időre belügyminiszter lett, majd a vallás- és közoktatási tárcát vezette, e tisztségét az egész Bethlen-korszakban megőrizte, közben pedig újabb két ciklusban nyert Komárom, majd Szeged képviseletében parlamenti mandátumot. Közel egy évtizeden keresztül állt a kultusztárca élén, miniszteri krédója az volt, hogy „nekünk olyan nemzedéket kell felnevelnünk, amely húsz év múlva meg tudja állni a versenyt az akkori népek generációival”. Trianon után úgy látta, a revízió egyedüli lehetősége a Kárpát-medencei magyar kultúrfölény kivívása, vallotta, hogy „pesszimista hangulatú nemzet nem tud emelkedni”, hogy „a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti naggyá”.

„Én a magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig, megkövetelek egyet: ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket” – mondta egy beszédében.

Úgy gondolta, hogy ehhez a feltételeket a politikának, az államnak, személy szerint a miniszternek kell megteremtenie. Ezért nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben, támadások közepette is kiharcolta reformjai anyagi fedezetét, hirdetve azt, hogy „sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra”.

Kép

Klebelsberg Kuno érkezése a Déri Múzeum megnyitójára, 1930

Posztjáról a Bethlen-kormány bukásakor, 1931-ben kényszerült távozni. Ekkor feleségével pesthidegkúti villájukba húzódott vissza, a közéletnek részese maradt, döntően az Alföld fejlesztésével összefüggő ügyek kötötték le a figyelmét. Egészségi állapota közben fokozatosan romlott, 1932 októberében szívroham végzett vele. Népszerűségét mutatja, hogy a Nemzeti Múzeumban ravatalozták föl, majd büszkeségében, a szegedi Fogadalmi templomban temették. Megújult, modern oktatási és kulturális rendszert hagyott hátra, amit közvetlen utókora szobor állításával, hagyatéka megbecsülésével hálált meg. 1945 után viszont ez a szobor eltűnt, hogy csak 2000 után keljen új életre.

Alakját ellenforradalminak, reakciósnak, klerikálisnak bélyegezte a kommunista rezsim, nevét is igyekeztek elfelejteni, az általa elért eredményeket eltagadni. 

Egy kultuszminiszteri munka hozadékai 

Klebelsberg az oktatás és a kultúra szinte minden területén nagyot alkotott. Vidéken, a tanyákon is több ezer, kultúrháznak, gazdaköri rendezvények tartásának is alkalmas népiskola épült, típustervek alapján téglából, cseréptetővel, padlózattal, könyvtárral, mellette alkalmas tanítói lakásokkal, előírva a körzeti iskolák közötti kötelező távolságot is. Új rendszert kapott a középfokú oktatás is. A humán gimnázium mellett reálgimnáziumok és reáliskolák alkották ezt a rendszert, megjelent a polgári iskola, tervbe vette a nyolcosztályos alapiskola megteremtését. Polgári iskolai tanárképző intézetek alakultak, a pedagógusképzésben állandósult a gyakorlóiskolák rendszere. Új épületeket kapott a debreceni és a Pozsonyból áttelepített pécsi egyetem, az egykori kolozsvári pedig Szegeden új egyetemi várost kapott. Támogatta a természettudományi és az orvosképzést, egyetemi klinikák épültek, amelyekben a nemzetmentés végett a szülészeti és csecsemőosztályok élveztek elsőbbséget. Kiemelten támogatta a sportot, az olimpiai mozgalmat, felkarolta a vidéki múzeumok ügyét. Minisztersége alatt Országos Magyar Gyűjteményegyetem létesült, összefogva a nemzeti levéltár-, könyvtár- és múzeumügyet.

Neves tudósokat bírt rá a hazatérésre, például Szentgyörgyi Albertet, a Collegium Hungaricumok megalapításával (Bécsben, Berlinben és Rómában) pedig a fiatal tudósok és művészek ösztöndíjas képzését segítette, többek között Benda Kálmán, Kosáry Domokos, Mályusz Elemér és Bibó István történészek, Aba-Novák Vilmos vagy Szőnyi István művészek külhoni képzését, azt üzenve, hogy „meglopja hazáját, aki idegenben nem fordítja minden erejét tudásának tökéletesítésére”.

Miniszterségének egyetlen árnyoldala a numerus claususnak, a zsidó diákok egyetemi tanulását korlátozó törvénynek az elfogadása volt. Mentségére legyen mondva, hogy nem rasszista szándék vezette, hanem a vidéki diákok továbbtanulási esélyeinek biztosítása, magát a törvényt végső változatában meg sem szavazta, évekkel később pedig már szorgalmazta hatályon kívül helyezését. 
A reformok végigvitele, a feltételek biztosításáért vívott harc mellett Klebelsberg álmodni is mert. Például elsőként tervezgette azt, hogy a Lágymányoson előkészítés alatt álló Horthy Miklós híd, ma Petőfi híd budai oldalán (ott ahol most az ELTE épületei és az Infopark áll) olyan új egyetemvárost épít, ahol méltó otthont találhat a természettudományi és orvosi képzés. Korai halála miatt terve nem valósult meg, a klebelsbergi oktatási és kulturális reform is elakadt, de elért eredményei nélkül a Trianon utáni szellemi talpraállás sem jöhetett volna létre, és a mai magyar oktatás, tudomány, kultúra is szegényebb lenne.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>