„A méltóság mindenkit megillet” – egy marosvásárhelyi kávézóban is, ahol nem tudsz olyan messziről érkezni, hogy idegennek érezd magad

Amikor Darayék második gyermeke megszületett, még úgy tűnt, hogy egy teljesen átlagos család lesznek. Csak lassan vált nyilvánvalóvá, hogy Krisztina más ütemben fejlődik, mint a bátyja. Küzdelmes évek következtek: Kolozsváron nem volt magyarul beszélő gyermekneurológus, akinél ne lett volna extrém nehézség a beszédfejlődésében késleltetett kislány vizsgálata, de Magyarországon sem tudtak pontos diagnózist kapni. Volt, aki úgy látta, Krisztina majd bepótolja a lemaradásait, más pedig arra készítette fel a szülőket, hogy a lányuk fokozatosan le fog épülni, és nem éri meg a felnőttkort.

Egyiküknek sem lett igaza: a fiatal lány jó egészségnek örvend, nem szorul gyógyszeres kezelésre, befejezte a tizenkét osztályos speciális szakiskolát Erdély egyetlen SNI-s fiataloknak fenntartott, 2010-ben majdnem megszüntetett magyar nyelvű osztályában.

Genetikai hátterű izomgyengesége és szellemi sérültsége azonban felnőttkorára is megmaradt.

Kávé, könyv és közösség

A szülők sokat gondolkodtak azon, mit tehetnének azért, hogy nagylányuk minél önállóbb és teljesebb életet élhessen. Így jutottak oda, hogy saját vállalkozást indítottak, amelyben Krisztina is megbecsült munkatársként tud jelen lenni. Attila egy nemzetközi fejlesztési és segélyszervezetnél végzett munkája miatt számos olyan külföldi vállalkozást ismert, ahol sérült embereket foglalkoztattak, és szerette volna meghonosítani ezt a modellt Romániában is. Ő találta meg azt az uniós pályázatot, amely lehetővé tette a könyves kávézó elindítását. Minden adottá vált: Darayék mindketten dolgoztak a kolozsvári Koinónia Kiadónál, Erzsi kiadói szerkesztőként, fordítóként jól ismeri a könyvszakmát, és elkötelezett az olvasás népszerűsítése iránt. A jó kávéért pedig családilag rajonganak. Erzsi unokahúga, Márton Emma régi álma szintén egy kávézó volt, így lett belőle a Daray házaspár üzlettársa, legidősebb fiuk, az eredetileg úszóedző Áron pedig a baristamesterséget tanulta ki és műveli.

A határok finom, de következetes feszegetése szintén jellemző a házaspárra – ezek vezetnek mindennapi kis győzelmeikhez.

Krisztina például így tanult meg úszni és síelni, és így vált a Gemma fél év alatt a marosvásárhelyi kultúrabarátok kedvelt találkozóhelyévé. Ugyanis a brew, a selymes cortado és a változatos sütemények mellett az értő módon válogatott, magyar és román nyelvű könyvválaszték, valamint az Erzsi által szervezett kulturális programok is sokakat vonzanak. Meg persze a hangulat, amit nehéz megfogni, megmagyarázni – az ember egyszerűen annyit érez, hogy nem tud olyan messziről érkezni, hogy idegennek érezze magát.

„Mindenkit megillet az emberi méltóság”

„Szeretem képviselni azt, amiben hiszek. Ilyen érték a kávézás kultúrája, a könyv, az olvasás szeretete és a szociális érzékenység is. Ez valahol családi örökség. A nagyszüleim Vásárhelyen éltek, de egyikük sem volt idevalósi – tőlük tanultam meg azt, hogy nagyon fontos odafigyelni a más nyelven beszélőkre. A nagytatám – akinek az ősi székely családból származó édesapját Kővár vidékére helyezték állomásfőnöknek – romántanár volt, nagyon szerette a román irodalmat, azt a kultúrát, amelyben kisebbségiként felnőtt. Sosem érdekelte, ki milyen háttérből jön: mindenki megérdemli, hogy előítéletek nélkül viszonyuljunk hozzá. Ebben a személyes hitem is megerősített. Olyan keresztény közösségben jutottam hitre, ahol Horváth Levente, az alkohol- és drogfüggőkkel foglalkozó erdélyi Református Mentő Misszió megalapítója volt a lelkész. Az ő ifjúsági bibliaóráin is azt tanultam, hogy nincsen különbség ember és ember között, mindenkinek tisztelni kell a méltóságát, és ugyanazzal a szeretettel kell fordulni felé.

Abban nem hiszek, hogy mindannyian lehetünk egyformák, hiszen máshonnan indulunk, de mindenkit egyforma méltóság illet meg.

A Gemmában azon dolgozunk, hogy ezt a méltóságot éljük meg és élvezzük mint ajándékot” – mondja Erzsi.

Kép

Daray Erzsébet

Mindez szépen hangzik, a valóságban azonban sok tapintattal, egyezkedéssel, csiszolódással jár, hogy a különböző generációk tagjai összeegyeztessék az időnként eltérő elgondolásaikat, megoldási stratégiáikat, vagy azt, ha egyszerűen csak más-más tempóval dolgoznak. „Azt vállaltuk, hogy két olyan embert foglalkoztatunk, akik valami miatt hátrányban vannak a munkaerőpiacon. Ezzel kapcsolatban volt bennünk szorongás, de abban nagyon biztosak voltunk a férjemmel, hogy érdemes próbát tenni” – vallja meg Erzsi. „Ez nem hőstett, hanem teljesen normális dolog, csak bizonyos feltételeknek teljesülniük kell. Aladárt, az egyik baristasegédünket például nagyon érdekli a kávékészítés, így a csendesebb időszakokban tanítgatunk neki fogásokat – most már szinte bármit el tud készíteni. Krisztina is szereti a feladatait, és ragaszkodik is hozzájuk. Ha látja, hogy már indulnék leszedni vagy letörölni egy asztalt, vagy kivinnék egy süteményt, finoman jelzi, hogy hagyjam csak rá, ő elvégzi, ne siessünk. Ha sikerül összehangolódnunk, az mindannyiunknak jó élmény.”

A virágárus grófnő

Bár családi vállalkozásként működnek, a Gemma messze túlmutat a munkatársi közösségen, a család keretein.

„Bizonyos vagyok abban, hogy azok a kezdeményezések maradandók, amelyek mögött élő közösség van. Ennek a kávézónak is akkor van jövője, ha nem egy emberről vagy családról szól, hanem arról a városról és a közösségről, akik itt találkoznak, olvasnak, dolgoznak” – szögezi le Erzsi.

Erről tanúskodik kávézójuk névválasztása is: ugyanis nem ők az első Gemma a Bolyai utcában. „Egy barátnőm az utca tetején lakott, és iskola után erre szoktam kerülni hazafelé. Emlékszem egy idős hölgyre, aki halottak napja környékén gyönyörű koszorúkat készített, virágokat és zöldségeket árult, talán még gesztenyét is. Később azonosítottam benne Teleki Gemma grófnőt” – idézi fel Erzsi, aki a kisemmizett arisztokraták történetét általános iskolai angoltanárától, Bethlen Anikó grófnőtől hallotta először. „Amikor kiderült, hogy itt, a Bolyai utcában tudunk helyiséget bérelni, és a könyves kávézó nevén törtük a fejünket, azt javasoltam, hogy kössük valakihez, aki a hely szellemét képviselhetné. Így merült fel a Telekiek, rajtuk keresztül pedig Teleki Gemma neve” – teszi hozzá. A latin eredetű keresztnév egyébként drágakövet jelent.

Világutazás a könyvekben és az emberi sorsokban

Az élet olyan, hogy néha bizonyos álmokról le kell mondani, de talán nem végleg: csak más formában kell őket megtalálni és újraálmodni. Daray Erzsébet gyerekként világutazó és felfedező szeretett volna lenni, de, mint mondja, a Gemmában mindez összhangba került az ő lehetőségeivel, adottságaival. „Mindig is szerettem olvasni, könyvtárba járni.

Az olvasás nekem egyfajta utazás is, amikor új világokat fedezek fel.

Nagyon érdekelnek a különböző kultúrák, emberek, az emberi kapcsolatok szövevényessége. Sokféle ember tér be hozzánk, sokféle történettel: színészhallgatók, drámaírók, innen vagy akár éppen ide emigráltak… Így, ha másképpen is, de azzal foglalkozom, ami igazán vonz” – mondja. Persze nem tett le róla, hogy kilépjen a kávézó falai közül: képesített idegenvezetőként és angol szakos tanárként az egyik terve, hogy városi sétákat szervezzen, amelyhez a marosvásárhelyiek vagy az ott élő és tanuló külföldiek is csatlakozhatnak. Így akár még a múltba is tehetnek majd utazásokat – felfedezve például a marosvásárhelyi szecesszió kiemelkedő alkotásait.