Mesés történet a Magyar népmesékről
Két veszély fenyegeti azt, aki arra vállalkozik, hogy cikket ír a Magyar népmesék sorozatról. Az egyik, hogy anyaggyűjtés közben könnyelműen elindítja a kedvenc epizódját, és húsz-huszonöt részt végig is pörget, mire feleszmél. A másik, hogy elindul a népmesék nyomában Kecskemétre, és a szíve egyik része ottmarad a Kecskemétfilm stúdiójának titokzatos épületében.
Persze nem kell ahhoz újságírónak lenni, hogy az egyszeri internetező teljesen belegabalyodjon a 2020-ban hungarikum minősítést kapott Magyar népmesék különleges világába – sőt, igazából még magyarnak sem kell lennie. Az animációs sorozat ugyanis máig az egyik legnagyobb sikerű magyar kulturális exportcikk, amelyet a világ számos országában a szívükbe zártak a nézők, hála különleges világának és a jól sikerült angol szinkronnak, illetve a 2017-ben indított Hungarian Folk Tales nevű YouTube-csatornának. A legnézettebb darab, az 1985-ben készült A szorgalmas és a rest leány angolul is másfél millió megtekintést tud magáénak, magyarul már hatmillió kattintás közelében jár a nézettsége.
A bolygó távoli szegleteiben is fel-felhangzik a főcímzene ikonikus trillája: az Egyesült Államok után Indiában és a Fülöp-szigeteken él a legtöbb nézője a népmeséknek.
Utólag tehát alaptalannak mondható az aggály, amely szerint senkit sem fognak érdekelni a nemzetközi animációs piacon egy kicsi kelet-európai nemzet népmeséi – mert bizony eleinte nem sokan hittek ebben a kezdeményezésben.
Volt egyszer egy vándor geodéta
1977 és 2011 között nyolc évadban száz epizód készült el a magyar animáció történetének e meghatározó sorozatából. Pontosabban százegy: ide sorolható az a portréfilm is, amely az antológiasorozat ötletgazdája, Mikulás Ferenc valóban népmesei életútját mutatja be. Az ő történetében is tetten érhető, hogy a nehéz körülmények közül indulók is megtalálják az útjukat, ha nyitott szemmel és szívvel járnak a világban, és tisztességesen bánnak a velük kapcsolatba kerülő emberekkel. A megpróbáltatásokból így erőforrás lehet.
Ilyen erőforrás lett az a sok tapasztalat, amelyet Mikulás Ferenc dunapataji gyermekéveiben, majd a hatvanas években az országban szerte járó geodéta segédmunkásként szerzett. Politikai okokból nem tanulhatott ugyanis tovább: 1956-ban elszavalta a Nemzeti dalt, s a következő tavaszon is szervezte az ellenállást, ezért kicsapták a gimnáziumból, és a katonaságot is büntetőszázadban töltötte. Vándor földmérőként látta az általa nagyra tartott paraszti kultúra pusztulását, a vidéki emberek megrogyó önbecslését, és azt, hogy a kultúrából annyi marad, hogy esténként körbeülik a televíziót. Mint mondja, arra gondolt: de jó lenne ezen a csatornán keresztül visszaadni valamit nekik abból, ami éppen elveszni látszik körülöttük.
Hogy a vidéki ember nem buta paraszt, ahogy a kabarék ábrázolták, és a népi bölcsességek, benne a népmesék valóban értékes tudást hordoznak, amelyre igenis jó büszkének lennünk.
1971-ben megbízták a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének megszervezésével, ahová kiváló fiatal szakembereket gyűjtött össze az ország minden tájáról, és akikkel baráti-bajtársi közösségben tanulta a szakmát, és teremtett iskolát a hírös városban. Mindeközben nem felejtkezett el arról, amit országjárása során látott, tapasztalt.
A lehető legtisztább forrásból merítettek
Az élet aztán úgy hozta, hogy a kecskeméti rajzfilmstúdiónak éppen nem volt forgatókönyvírója, így kézenfekvő volt, hogy népmesékkel kezdjenek el dolgozni. Az animációs forgatókönyv ugyanis igencsak speciális műfaj, jó művelője nem terem minden bokorban. „Az animáció formanyelve a gesztusokra alapul, nem lineáris, nem történések vezetik. Vannak sorozatok, ahol egy szó sem hangzik el. Borzasztóan élvezik a gyerekek és a felnőttek, ahogy megfejtik, mi történik. Ésszel és érzelemmel követik a történetet, sokkal jobban benne vannak. A mi nyelvünk a metakommunikáció: legtöbbször testtartással, mozgással próbáljuk elmondani a cselekményeket” – magyarázza Mikulás Ferenc.
A Magyar népmesék sorozatban természetesen van narráció: a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Csoportja vezetésével gyűjtött mesék egyik erőssége hiteles, archaikus nyelvezetük, amelyeket minden mesemondónál szebben szólaltatott meg Szabó Gyula színművész. Az ő hangja ugyanúgy védjegye a sorozatnak, mint a Kaláka együttes zenéi. Nem sok olyan animációfolyam van a világon, amely annyira autentikus, mint a Magyar népmesék: a sorozat rendezője, a 2021-ben elhunyt Jankovics Marcell alapvetőnek tartotta, hogy az egyes mesékhez a származási tájegységük népi motívumai és népdalai csatlakozzanak, nem is szólva az egyes régiókra jellemző dialektusokról. Ebből a szemléletből és a sokszínű szakértői gárda munkájából rendkívül változatos meseanyag jött létre.
Ezt különösen szeretik is a nézők, főleg a gyerekek: a megnyugtatóan ismerős főcím után minden alkalommal teljesen új világ tárul fel előttük.
Történetek kezdőknek és újrakezdőknek
A sorozat nézői három nagy csoportra oszthatók. Vannak, akik már ismerik a meséket, mások – főleg a diaszpóramagyarok és az ő leszármazottaik – pont szüleik, nagyszüleik szellemi örökségét szeretnék általuk újratanulni. A harmadik nagy csoport a más kultúrákból érkező felfedezőké, akik egzotikus csemegeként ízlelgetik a magyar népmeséket, és akár olyan szélsőséges kérdéseket is megfogalmaznak, mint azt, hogy mit szívnak a magyarok, hogy ilyen meséik vannak: parazsat esznek a lovak, sárkányok ragadnak el birkanyájakat, már amikor nem derül ki utóbbiakról, hogy valójában angyalok… Persze azért minket, magyar népmeséken edződött nézőket is érhet meglepetés. A száz epizód legrendhagyóbb (és legkevésbé népszerű) darabja egy kortárs népmese, a Méhek a vonaton, amelyben egy pillantásra Marx és Lenin arcképe is feltűnik, és az derül ki, hogy – szándékos képzavarral szólva – a méhek kezes bárányok, amíg nem packázik velük egy nemtörődöm állomásvezető.
Csempész VHS-től a mémmé válásig
A népmesék szereplői és motívumai nem maradnak bezárva a filmek képkockáiba: utóéletük igencsak színes a csengőhangtól az éttermi dekoráción át a tetoválásig. Az internetes folklórnak is meghatározó elemeivé váltak: A kőleves című epizódból például mém lett, és Babi néni címmel kezdett új életet. Nem mindig volt azért ennyire szabad és könnyű útjuk: beszélik, hogy az első epizódot VHS-kazettán csempészték Erdélybe, és parókiákon tartottak titkos vetítéseket.
A meséket ma már a legkisebbek is láthatják: 2018-ban az ország 4562 óvodája díszdobozos kivitelben, DVD-n kapta meg a sorozatot.
A Kecskeméten született gyermekeknek különösen nagy szerencséjük van: a babaváró csomagok része a Magyar népmesék könyvkiadásban, a kicsit nagyobbacskák pedig meghódíthatják Kő Boldizsár 2019-ben átadott, Magyar népmesék kertje elnevezésű játszóterét is – amely történetesen épp a Kecskemétfilm szomszédságában található.
Egyszer volt, s hamarosan újra lesz
A magyar animáció története azonban nem játék és mese. A műfaj finanszírozása elég nehézkes, ráadásul egy egész estés animációs film elkészítése akár éveket is igénybe vehet, azaz nem elég a nagyjátékfilmekhez hasonlóan csak négy-öt hónapig fenntartani a gyártókapacitást. Fennmaradásuk érdekében külföldi bérmunkákat is vállal a rendszerváltás óta magánkézben működő stúdió (amely három, Oscar-jelölést kapott produkcióban is részt vett), de az igazi szerelmük és hivatásuk a nemzeti animáció. A Magyar népmesék sorozat sikere mögött is ez az elköteleződés áll: a még a hetvenes években meghívott munkatársak szinte kivétel nélkül Kecskeméten telepedtek le, ma már a gyermekeik dolgoznak abban a stúdióban, amelyet a szüleik együtt, közös erővel építettek fel.
Ez az összetartás és elkötelezettség a titka annak, hogy a Magyar népmesék annak idején a Disney- vagy a Hanna–Barbara-filmek méltó versenytársai voltak.
Mikulás Ferenc úgy látja, ma a Magyar népmesék a legfőbb nemzetegyesítő erő: ikonikus pillanat volt például 2016-ban Bordeaux-ban, amikor a magyar győzelemmel záruló osztrák–magyar meccs végén a Magyar népmesék főcímzenéjét kezdte dúdolni a magyar szurkolótábor. Ez az osztatlan szeretet a sorozat folytatásáért kiált. A tervek szerint még készül egy évad a Magyar népmesékből: ennek újdonsága lesz, hogy a magyar hímzések képi világa vonul majd végig a jövőben elkészülő részeken.
A cikk a Képmás magazin Hat hungarikum sorozata részeként jelent meg. A Magyar népmesékről szóló, kapcsolódó novellát a Képmás magazin 2022. januári lapszámában találja.
A sorozat többi darabját itt olvashatja el: Hungarikum sorozat.
Kapcsolódó tartalom
A magyar gasztronómia legjellemzőbb hungarikuma: a pirospaprika története
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
