Két nemzedék között, önmagunk határán – Mi történik most az X generációval?

Teljesítek, tehát vagyok? 

Az élet közepén gyakran felmerül a kérdés, hogy mit tettünk le eddig az asztalra? Ez a dilemma nem csupán a munkáról szól, hanem arról is, hogy miként neveltük fel gyermekeinket, hogyan törődtünk a környezetünkkel, és milyen értékeket adtunk, vagy szeretnénk továbbadni másoknak. Az ismert mondás szerint: „Nemzz egy fiút, írj egy könyvet, ültess egy fát!” 

Ezek a tettek mind arról szólnak, hogy szeretnénk valami maradandót hagyni magunk után. 

Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődési elmélete szerint, ha ebben az időszakban nem találjuk meg a kiteljesedés útját, könnyen érezhetjük magunkat üresnek és céltalannak. Ilyenkor nemcsak önmagunkhoz, hanem a környező világhoz is nehezebb utat találni.

Az a megállapítás, miszerint az élet közepén a teremtés dilemmájával szembesülünk, talán soha nem volt igazabb, mint ma. A negyvenöt-hatvan éves korosztály, vagyis az X generáció tagjai, gyerekkoruk óta hozzászoktak, hogy problémáikat maguknak kell megoldaniuk. Szüleik keményen dolgoztak, így sokszor kevés idő és tér jutott gyermekeik érzelmi (és olykor fizikai) szükségleteire. Ennek hatására megtanulták, hogy maguknak kell gondoskodni magukról. 

A felelősségvállalás tehát fontos érték számukra, így ennek az időszaknak a kihívásai különösen érzékenyen érintik őket. Hiszen most két generáció közé szorultak, szüleik gondoskodást igényelnek, miközben életkezdő gyermekeik is számítanak rájuk. Ez a kettős nyomás, kiegészülve a sokakra jellemző maximalizmussal nagy megterhelést jelent.

A gyerekek visszajelzése lehetőség

Bár a gyereknevelés időszaka többnyire befejeződött vagy lezárulóban van a középkorúak életében, érzéseik vegyesek lehetnek. 

Érezhetik büszkének magukat mindazért, amit tettek, de lehet bűntudatuk is az elmulasztott lehetőségek miatt.

Mindezt tovább bonyolítja, hogy az X generáció gyermekei gyakran intenzív és mély önismereti utat járnak be, és az így szerzett felismeréseiket visszajelzik szüleiknek. Ezek a mondatok a szülők számára fájdalmasak lehetnek, hiszen nem könnyű szembesülniük azzal, hogy a legjobb szándékuk ellenére is maradt hiány a gyermekeikben, akik felnőttként sebeket hordoznak. Ugyanakkor ezek a visszajelzések gyermekeik részéről legtöbbször nem vádaskodásból születnek, és lehetőséget rejtenek. 

Amíg a másik visszajelez, addig keresi a kapcsolódást és azt, hogy a sebződései mentén megtapasztalhassa a korrektív élményt. A kérdés az, vajon létrejöhet-e egy olyan közös narratíva, amelyben a különböző megélések és szempontok egyaránt érvényesek? Lehet-e róla beszélni, elfogadva a hibákat, teret adva a pozitív élményeknek is? Ha a felek képesek ezekben a beszélgetésekben nyitottan és szeretettel jelen lenni, akkor közelebb kerülhetnek egymáshoz, és mélyebben megérthetik a másikat és önmagukat is.

„Úgy is ötvenéves leszel, ha nem próbálod meg”

Ez a korosztály a munka világában sem feltétlenül találkozik pozitív visszajelzésekkel. A mai munkahelyek gyakran inkább a fiatalabb nemzedék lendületét, aktivitását értékelik, így előfordulhat, hogy az idősebb korosztály tapasztalata és szakértelme kevésbé számít. 

A világ változásával munkakörök alakulnak át vagy akár szűnnek meg, így felmerülhet a kérdés, hogy mennyire relevánsak azok a végzettségek, amelyekkel rendelkeznek. 

Egyáltalán el tudnak-e helyezkedni a képesítésüknek és a tapasztalatuknak megfelelő pozícióban? Miközben sokan már a nyugdíjas éveket várják, valójában ennek az időszaknak a kezdete még bőven az aktív szakaszhoz tartozik. 

Az élet derekán sokan már legyintenek a tanulásra, mondván, hogy minek, hiszen úgyis elszállt felettük az idő. Noha éppen ilyenkor érdemes energiát fektetni a továbblépésbe, hiszen ettől is függ, hogy miként telnek a következő évtizedek a munkában. Lelkesedéssel és inspirációval, vagy éppen kiégve és rutinszerűen? 

Inspiráló példa erre Edith Eva Eger esete, aki középkorúként kapott lehetőséget arra, hogy továbbtanuljon. Első reakciója az volt, hogy de mire végez, ötvenéves lesz. A válasz azonban kijózanító egyszerűséggel mutatott rá a lényegre: „És? Úgy is ötvenéves leszel, ha nem próbálod meg.” Soha nincs késő újrakezdeni, fejlődni és értelmet találni. Elég csak Edith Eva Eger történetét nézni, aki most, kilencvenhét évesen is meghatározó alakja a pszichológiának, és kiváló példája annak, hogy a tanulás nem a kortól, hanem hozzáállástól függ.

Ennek a cikknek a folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2025. novemberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.