„Nem szeretem a szüleimet!” – Honnan ered a világ legnehezebb érzése?

Úgy hat ez a négy szó, mint valami bűnös gondolat, és nem is meglepő, hiszen a legtöbben azzal az érzéssel cseperedünk bele az életünkbe, hogy szeretjük és tiszteljük a szüleinket. Mégis miért érezheti ennek az ellenkezőjét akárki is, és hogyan írhatjuk felül a rossz sémákat annak érdekében, hogy jól tudjunk kapcsolódni másokhoz?

egy nő és egy lány vitatkozik
A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Amikor felmerült bennem a téma ötlete, amivel leginkább filmekben és könyvekben találkoztam ez idáig, tudtam, hogy komplikált terepre tévedek, hiszen az egyik legnehezebb érzés és döntés feltérképezését tűztem ki célul. Jól tudtam azokat az alapvetéseket, miszerint a szüleit senki sem választja, vagy, hogy mindenkinek kötelessége jól bánni a gondviselőivel, hiszen amit tudtak, megtettek. De az is eszembe jutott, amit a tízparancsolat kér: tiszteld apádat és anyádat. Aki szeretetben, odafigyelésben és törődésben nő fel, abban valószínűleg sosem kérdőjeleződnek meg a szülők iránti érzések, de sajnos léteznek olyan helyzetek, élmények és tapasztalatok, amelyek az emóciók hiányát vagy épp elvesztését idézik elő valakiben.

Elég az elég jó

„Fontosnak tartom rögtön az elején leszögezni, hogy itt nem azokról a családokról esik majd szó, akiknél konfliktusok vannak akár rendszeres jelleggel, hiszen ilyen bárhol előfordul – mondja Sárga Noémi pszichológus. – Nem attól lesz valaki rossz és a későbbiekben kerülendő szülő, hogy hibázik, néha nem megfelelően reagál, vagy nem tudja mindig minden helyzetben a gyermek igényeit azonnal kielégíteni.

A pszichológiában gyakran használjuk a Donald W. Winnicott-tól származó elég jó szülő kifejezést, ami annyit takar, hogy nem kell tökéletesnek lenni, elegendő, ha az idő nagy részében türelemmel, odafigyeléssel és jó bánásmóddal fordulunk a gyermekeinkhez.

Az elég jó szülő csecsemőkorban igyekszik kielégíteni a baba minden szükségletét, de később a gyermek érdeke is, hogy megküzdjön az élet kihívásaival, megéljen és eltűrjön frusztrációkat. Ez egy szükséges és természetes folyamat, éppen ezért ritka, hogy valaki, aki ilyen körülmények között nő fel, teljesen meg akarná szakítani a kapcsolatát a szüleivel. Ez a jelenség akkor szokott inkább megjelenni, amikor súlyos érzelmi, fizikai, verbális vagy szexuális bántalmazás, tehát az egyik vagy mindkettő szülő mérgező viselkedése áll a háttérben.”

Meghatározó lehet az is, amikor bár nem mérgező a viszony, egyszerűen hiányzik a kapcsolódás, aminek következtében nem (vagy csak ritkán) érzi indokoltnak a felnőtt egyén a szülővel való érintkezés fenntartását. Ezt többek között előidézheti, ha nem olyan volt a szülő, mint amilyenre a gyermeknek szüksége lett volna (érzelmileg és/vagy fizikailag), ha az anya, apa a saját elakadásai miatt nem tudott ráhangolódni, szeretetteljesen hozzá fordulni és a különféle szükségleteit kielégíteni. A szeretet egy élményekből és kapcsolódásokból épülő vár, és ha sok pozitív, empátiával, elfogadással, törődéssel és közös megéléssel teli elemből áll, akkor jó eséllyel senki sem jut el arra a pontra, hogy ne akarjon beszélni a szüleivel.

Generációs minták, háttérben meghúzódó okok

„Mindenki abból tud kiindulni, abból tud adni, amit ő maga kapott, éppen ezért segíthet, ha a sértett felderíti, hogy a számára nehézséget okozó anyának vagy apának milyen a háttere. Honnan jön? Milyen környezetben nőtt fel? Milyenek voltak az ő szülei? Mit nyújtottak, és mit nem? Ha ezekre van válasz, fény derülhet a családfában megbúvó történésekre, akár olyan bántalmazásokra, elhanyagolásokra, mint amilyeneket a szülőtől távolodni vágyó személy megélt.

Az ember általában felnőttkorában jön rá, mennyi szükséglete maradt kielégítetlenül gyermekkorában, milyen sokszor nem azt kapta, amire igénye lett volna. Ebben az életszakaszban bárki ráébredhet, hogy vannak dolgok, amiket egész addigi életében elfojtott, blokkolt magában.

A tudatos szinten nem hozzáférhető élmények felderítése egy folyamat része, amelyben extrém esetben szexuális bántalmazás emlékei is előjöhetnek. Aki felnőttként eszmél rá nehéz gyerekkorára, szükségét érezheti egy erőteljes határhúzásnak és távolságtartásnak – részletezi a szakértő, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az okok megértése önmagában senkit sem ment fel, és nem ad zöld utat annak, hogy a saját gyereke felé ugyanazokat a bántalmazásokat elkövesse. – Még ha nem is tehetők meg nem történtté az események, fontos lenne az indítékok feltárása terápiás keretek között, hiszen ez egy kicsit a megértést és az elfogadást segítheti. Egyértelművé válhat, hogy a szülő nem azért viselkedett ártalmasan, mert szívtelen ember és rosszat akart, hanem azért, mert ő maga is traumatizált, és nem tudott többet adni. Ennek ellenére az ilyen esetben érzett harag, düh, csalódottság és minden negatív érzés jogos, a megértés és a rossz érzések nem zárják ki egymást. Sőt attól, hogy a szülő motivációja világossá válik, még nem menthető fel a felelősség alól.”

Megszakítani egy ősi kapcsolatot

Hosszú idő szükséges ahhoz, hogy valaki eldöntse: nem kívánja többé élete részének tekinteni a szülőjét. Ez egy nagyon ellentmondásos érzés és lépés, aminek előzménye lehet a próbálkozás a kapcsolat fenntartására, hiszen az emberben ott van a szándék arra, hogy megjavítsa azt, ami elromlott – főleg, ha a családjáról van szó.

 „Ez mindig egy bűntudattal, nehéz érzésekkel járó esemény, ami hosszú ideig kíséri az érintett személyeket, éppen ezért terápiában is hosszú folyamat a feldolgozása, főleg, hogy gyakorlatilag ilyenkor is egy gyászfolyamat megy végbe.

Ezen a ponton valójában az elmúlt évek hiányait kell elsiratni, és azt a szülőt, akire szüksége lett volna a személynek, ám akit sosem kapott meg, és már akkor sem fog, ha a kapcsolat helyreáll.

Sokszor ezek a szülő-gyerek viszonyok ambivalens kapcsolódáson alapulnak, általában nem lehet kiigazodni azon, hogy mit kellene tennie a gyereknek ahhoz, hogy megfeleljen az anyának, apának. Annyira kiszolgáltatott állapotban jövünk a világra, hogy tényleg a szüleinktől függ az életünk, ebből adódóan csecsemőként úgy próbálunk kapcsolódni, hogy valamilyen szinten megfeleljünk, és megkapjuk azt a teljes elfogadást, amire mindannyian vágyunk. Toxikus, személyiségzavaros vagy traumatizált szülőknél nehéz, sőt szinte lehetetlen ez a megfelelés, és mint következmény, kialakulhat az önbizalomhiány, a csökkent önbecsülés, a leértékelés, majd a bűntudat, mert az egyén nem tud mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy haragszik a szüleire. Ez a mai napig egy társadalmilag és családilag is tabusított, nem elfogadott dolog, a szülők felé érzett negatív érzelmek nincsenek validálva, sőt szeretetkapcsolatban is gyakran teszünk úgy, mintha csak akkor szeretnénk a másikat, ha sosem haragszunk rá. Pedig konfliktusok, negatív érzelmek bármilyen kapcsolatban előfordulhatnak, és pont attól lesz valaki érzelmileg érett, hogy ezt a két ellentétes érzést átéli, elbírja. Szerethetünk és lehetünk dühösek egyszerre, és ezt akár ki is mondhatjuk adott pillanatban. Attól, hogy így érzünk, még jó gyerekei lehetünk a szüleinknek.”

Kép
szülőkkel konfliktus
Kép: Pixabay

A feldolgozás útja

Aki ilyen nehézségekkel küzd, vagyis a részleges vagy teljes eltávolodás mellett döntött, annak meg kell küzdenie a feldolgozás szintjeivel, amit elősegíthet az egyéni terápia. Itt szakértő segítségével mélyebbre lehet nézni, és megvizsgálni, hogy az illetőnek mire lett volna szüksége, elgyászolni a hiányokkal teli gyerekkort, és megnézni, hogy felnőttként hogyan tudná pótolni ezeket az igényeket, s miként tudná azokat jobban kifejezni a kapcsolataiban.

„Erre jó módszer a sématerápia vagy a pszichodráma, de más út is járható. Gyakran tapasztalom, hogy a fiatalabb generációk elkezdtek magukon dolgozni, és ezt úgy teszik, hogy bevonják az idősebb generáció tagjait, vagyis a szüleiket, akár nagyszüleiket. Előfordul, hogy egy felnőtt gyerek-szülő páros családterápiába kezd azért, hogy felszámolja az elakadásokat, helyre tegyen bizonyos dolgokat a kapcsolatukban, közeledjen egymáshoz.

Van, hogy a szülő nyitott a sérelmek átbeszélésére, tud ezekre reagálni, bocsánatot kérni, akár elmesélni a saját motivációját, amivel elindulhat a párbeszéd, közeledés. Sok esetben azonban ezt támadásnak veszik az emberek, és nemhogy közelebb, de távolabb kerülnek a felek.

Érdemes tudni, hogy ilyenkor általában a szülőnek nincs rálátása, beismerése a történtekre, ami róla szól, az ő útjáról és elakadásairól, nem a gyermekéről. Az is látható, hogy sokan megnyílnának, de nem tudják, megtegyék-e ezt, illetve, ha igen, milyen formában. Szerencsére a feldolgozásnak nem kritériuma, hogy az adott személlyel közöljük a sérelmeinket, vagy megjavítsuk a kapcsolatot. A nehéz érzéseket elgyászolni, elengedni enélkül is lehetséges.
Amikor mérgező a kapcsolat, de nem akarja valaki teljesen megszakítani, akkor azon szoktunk dolgozni, hogy meghatározzuk, mi az adott személynek elfogadható mennyiségű és módú kapcsolattartás. Megannyi felnőtt küzd ezzel a teherrel, valamint az elutasítástól, meg nem értéstől való félelemmel, ami miatt önkéntelenül is a lassú eltávolodást választják. Ha ez megtörténik, hétköznapivá válhatnak az olyan érzések, mint az őrlődés, kételkedés, bizonytalanság, és a kérdés, hogy újra kellene-e építeni a kapcsolatot.

Érdekes lehet végiggondolni azt is, hogy egy gyermek nem tehet arról, hogy a világra jött, nem kérte, hanem kapta az életét, és sajnos megesik – leginkább súlyos érzelmi és fizikális elhanyagolás esetén –, hogy valaki tényleg csak azért lehet hálás a szüleinek, mert megszületett.”

A következő könyveket ajánljuk azoknak, akik jobban elmerülnének a témában:
Susan Forward – Mérgező szülők
Lindsay C. Gibson – Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei
Bruno Bettelheim – Az elég jó szülő
Thais Gibson – Kötődési problémák és megoldások
Shannon Thomas – Gyógyulás a rejtett bántalmazásból
Bethany Webster – Anyaseb

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti