Környezetbarátabb-e a környezetbarát mosószer?

A 2005 óta érvényben lévő, és azóta többször is módosított mosó- és tisztítószerekre vonatkozó uniós rendelet az elmúlt két évben nagyon alapos revízión esett át. Az új előírások 2029-ben lépnek érvénybe. Tovább szigorodnak a biológiai lebonthatóságra vonatkozó kritériumok, és betiltják az állatkísérleteket. 

Az új szabályozás kiterjed a mikroorganizmusokat tartalmazó tisztítószerekre, valamint az utántölthető csomagolásokra is. Megjelenik a digitális termékcímke, az elektronikai termékekről már ismert CE-jelölés is, amely jelzi a terméken, hogy megfelel-e az összes vonatkozó jogszabálynak. Továbbá a mosószerek és a bennük használt felületaktív anyagok is digitális termékútlevelet kapnak. 

Miből áll a mosószer? 

Mosószereink lelkét, vagyis fő hatóanyagát az úgynevezett tenzidek adják. Ezek felületaktív anyagok, és azért van rájuk szükség, mert a víz a zsíros, olajos szennyeződéseket nem tudja eltávolítani. A tenzidek olyan molekulákból állnak, amelyek rendelkeznek vízkedvelő (hidrofil) és zsírkedvelő (lipofil) résszel is. Lipofil részükkel a zsíros szennyeződés, hidrofil részükkel a mosóvíz felé fordulva a zsíros szennyeződéseket apró gömbökbe zárják, és azok így eltávolíthatóvá válnak. 

De miért jelentenek környezeti kihívást a szintetikus tenzidek? 

Egyrészt szennyezhetik a felszíni vizeket, és nehezítik a szennyvíz kezelését. Másrészt, bár a jogszabály tényleg előírja általános szabályként, hogy biológiailag lebonthatónak kell lenniük, de mint látni fogjuk, az ördög a részletekben rejlik. 

A tenzidek munkáját, vagyis a mosás hatékonyságát segítik a buildernek, építőnek nevezett hatóanyagok. Ezek feladata a víz lágyítása. Kemény vízben a tenzidek nem tudnak hatékonyan tisztítani, ugyanis a vízben lévő kalcium- és magnézium-ionok oldhatatlan sót képeznek velük (a szappannak is ez a hátránya). A kemény víz többletmosószer-fogyasztást és mosószer-lerakódást eredményez, ezért alkalmaznak a mai modern mosószerekben valamilyen vízlágyító megoldást. 

A legismertebb vízlágyítók a foszfátok és egyéb, foszfortartalmú vegyületek esetében a környezeti problémát az jelenti, hogy a felszíni vizekbe kerülve hozzájárulnak az eutrofizációhoz. Ezért alkalmazásukat már jelentősen korlátozták. Más, a foszfátokhoz hasonlóan az ionokat csapdázó megoldással (úgynevezett komplexképzéssel) a vizet lágyító vegyületekről (például az EDTA-ról) kiderült, hogy károsak az élővilágra. A komplexképzés mellett a keménységet adó ionok eltávolítása ioncserével is lehetséges. Erre alkalmasak például a zeolitok. 

Emellett a mosószerek részei lehetnek még a fehérítők, optikai derítők és egyéb segédanyagok (például illat­anyagok vagy színezők) is. Esetükben is kérdés a biológiai lebonthatóságuk, valamint hogy toxikusak-e az élővilágra. 

Mi az az eutrofizáció? 

Az eutrofizáció azt a folyamatot jelenti, amely során a felszíni álló- és lassan folyó vizeknek a főként foszfor- és nitrogéntartalmú tápanyagtartalmában bekövetkező gazdagodása következtében az algák elszaporodnak (ezt vízivirágzásnak is nevezzük, és szabad szemmel is jól láthatjuk, amikor a víz zölddé, zavarossá válik). Egyre kevesebb fény jut a mélyebb vizekbe, így az elszaporodott algák elpusztulnak, mert nem tudnak fotoszintetizálni. Lesüllyednek a fenékre, ahol a baktériumok megkezdik a lebontásukat. Ehhez azonban felhasználják a vízben oldott oxigént, melynek mennyisége így fokozatosan csökkeni fog. 

A tápláléklánc magasabb szintjén álló élőlényeknek, például a halaknak így nem jut elég oxigén, pusztulni kezdenek. Előbb-utóbb átalakul a vízi ökoszisztéma. 

Rendeletek és ökocímkék 

Az Európai Unióban forgalomba hozható mosószerekre kettős szabályozási rendszer vonatkozik: egyrészt a minimumkövetelményeket meghatározó jogszabály, az úgynevezett mosószer- vagy detergensrendelet. Mellette azonban ott a szintén jogszabályi alapon nyugvó, bizottsági határozati formában részletezett követelményrendszer, az uniós ökocímke-szabályozás. A szabályok jelenleg épp módosulnak, a gyártóknak az új rendelet követelményeit 2029-ig kell teljesíteniük. Az ökocímke-szabályozás jelen formájában 2026 végéig érvényes. 

Melyek a legfontosabb kritériumok, amelyeknek meg kell felelni? A jelenlegi rendelet általános szabályként kimondja, hogy a mosó- és tiszítószerekben alkalmazott felületaktív anyagoknak biológiailag lebonthatónak kell lenniük. Ez azonban ma még csak az aerob, vagyis oxigén felhasználásával történő lebonthatóságra terjed ki, valamint még nincs szabályozás az egyéb összetevők lebonthatóságáról. 

Ezen tervez változtatni az új rendelet, mely új kritériumok kidolgozását írja elő a felületaktív anyagokon kívüli mosószerek, különösen a mosókapszulákban található vízben oldódó filmek biológiai lebonthatóságára vonatkozóan. Továbbá előírja a mosószerekben meghatározott mennyiségben jelen lévő szerves anyagok biológiai lebonthatósági kritériumainak meghatározását is. 

Ha megnézzük, hogy az uniós ökocímke a jelenlegi rendeleti követelményekhez képest milyen feltételeket ír elő a minősítéshez, akkor láthatjuk, hogy a vízi élővilágra veszélyt jelentő felületaktív anyagoknak anaerob módon, vagyis oxigén felhasználása nélkül is biológiailag lebonthatónak kell lenniük, valamint szigorú határértékeket szab a biológiailag nem, vagy csak nehezen lebontható szerves anyagokra vonatkozóan. Ezek a kritériumok túlmutatnak a felületaktív anyagok biológiai lebonthatóságára fókuszáló rendeleten, és a teljes szerves összetételre kiterjednek. 

Mi a helyzet a felhasználható összetevőkkel? 

A fogyasztói mosószerek esetében 2013 óta a foszfortartalom nem haladhatja meg a 0,5 grammot egy standard mosógépadaghoz. Amit viszont az összehasonlítás keretében fontos kiemelni, hogy az ökocímke-szabályozás a felhasználható összetevőket illetően jelentős mértékben szigorúbb, mint a jelenlegi rendelet. 

Kategorikusan kizárja többek között a foszfátok, az EDTA és sói, a mikroműanyagok, egyes pézsmavegyületek, a reaktív klórvegyületek felhasználhatóságát, valamint a külön jogszabályban meghatározott, úgynevezett különös aggodalomra okot adó anyagok felhasználását, az illatanyagok alkalmazását pedig nagyon szigorú feltételekhez köti. 

A minősítést elnyerő mosószerek csak és kizárólag olyan tartósítószereket vagy színezékeket tartalmazhatnak, amelyek a természetbe kerülve nem bioakkumulatívak. Az enzimek felhasználhatósága is korlátozás alá esik, valamint a pálmaolaj felhasználása is: utóbbi esetében igazolni kell, hogy az fenntartható termelésből származik. 

Gondolhatnánk, hogy az ökocímkés mosószerek amennyire kímélik majd a környezetet, annyira bánnak óvatosan a szennyeződésekkel is. De ez nem igaz. A szabályozás ugyanis feltételként írja elő, hogy az ökocímkés mosószereknek már harminc fokon is kielégítően kell mosniuk. 

Ami a csomagolásokat illeti, az ökocímke-szabályzás előírja, hogy a mosószer csomagolásán nem lehet semmilyen címke, záróelem vagy bevonat. A csomagolás tömeg/hasznosság mértéke alapján mennyiségi korlátozást is bevezet, ezen követelmény alól azonban mentesülnek azok a csomagolások, amelyek legalább nyolcvan százalékban újrahasznosított anyagból készültek. 

Zöldmegjelölések 

Az ökocímkén túl számtalan egyéb zöldminősítést is találhatunk a termékeken. Az uniós, „zöldre festés” („­greenwashing”) csökkentését célzó szabályozások most abba az irányba tartanak, hogy ezek száma csökkenjen, és csak és kizárólag akkor lehessen ilyen és hasonló minősítéseket használni, ha ténylegesen ellenőrizhető tartalom áll mögöttük. 

A jövőben tehát várhatóan csökkenni fog majd ezen, sokszor nem ismert és nem is ellenőrzött megjelölések száma, ami nagyban egyszerűsíti majd az eligazodást a ténylegesen környezetbarát termékek között. 

Mit tehetek itt és most? 

Mosószereink már ma is sokkal környezetbarátabbak, mint akár az évezred elején használt elődeik, az uniós ökocímkével rendelkező mosószerek pedig még inkább ezt a célt szolgálják, de a megnyugtató megoldás az lesz, ha a jövőben a jogszabályi minimumkövetelmények is közelíteni fognak az ökocímke-minősítés szigorú gyakorlatához.

Ugyanakkor azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy az érthetően részben pénztárcafüggő mosószer­választáson túl két fontos szabály betartása kizárólag rajtunk múlik. Az egyik, hogy milyen hőfokon mosunk, valamint hogy nem adagoljuk-e túl a mosószert. A környezeti hatástanulmányok ugyanis kimutatták, hogy mosószereink környezeti lábnyoma hetven százalékban a használati fázison múlik. Ebben pedig szerepe van a választott mosóprogramnak is, valamint a mosási vízhőmérsékletnek. Minél alacsonyabb hőfokon mosunk, annál kisebb lesz az energiafelhasználásunk. 

Ugyanakkor nem szabad arról sem elfelejtkeznünk, hogy a legtöbb mikroba alacsonyabb hőfokon vígan lubickol a mosógépünkben. Az elszaporodásukat a gép és a mosott ruhák kellemetlen szaga jelzi számunkra. 

Az alacsony hőfokon mosó ökoprogramokat bátran használhatjuk, de emellett rendszeresen futtassunk le mosószer nélkül egy magas hőmérsékletű – akár kilencvenfokos – üres programot a gépünkön. 

Ezzel két legyet is ütünk egy csapásra: véget vetünk a mikrobawellnessnek, és az esetlegesen a gép belsejében lerakódott felesleges mosószert is eltávolítjuk. A pontos és nem túlzó adagolással nemcsak a mosószerrel takarékoskodhatunk, hanem a készülékünket is óvjuk az idő előtti meghibásodástól. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>