„Anyu azt mondta, apu nem hoz több babát” – 50 éve történt a bejrúti Malév-katasztrófa

A Földközi-tengerben lelték halálukat

„Anyu azt mondta, apu nem hoz több babát” – így emlékezett vissza Dandan Jane az ötven évvel ezelőtti reggelre, amikor megtudta, hogy édesapja meghalt. Jane gyerek volt a katasztrófa idején, apja, Dandan Jamil gazdag családból származó kereskedőként minden útjáról hazatérve ajándékokkal halmozta el kislányát. 

„Apu sietett haza a családhoz, négy kollégája még maradt volna Magyarországon. Végül kaptak jegyet a járatra, így elindultak mind az öten. Odavesztek (…) Kint senki nem segített anyámnak, mindenki elzavarta. Aztán ahogy tudtunk, hazajöttünk Magyarországra. 

Anyám kiverte a Malévból a húszezer dollár kártérítést. Apám halálát azonban soha nem tudta megemészteni. 

Depressziós lett, s öt évvel ezelőtt ebbe halt bele” – mesélte Jane a 2000-es évek végén a Blikknek.

A Malév 240-es, HA-LCI lajstromjelű Budapest-Bejrút járata 1975. szeptember 30-án a hajnali órákban, nyolc perccel a bejrúti repülőtérre esedékes leszállás előtt zuhant a Földközi-tengerbe.

Kik utaztak a gépen?
A gépen tartózkodó ötven utas és a tízfőnyi magyar személyzet életét vesztette. A személyzet tagjai voltak: Pintér János parancsnok, Kvasz Károly másodpilóta, Horváth István fedélzeti mérnök, Mohovits Árpád pilóta, Majoros László hajózó szerelő és az utaskísérők: Kmeth Ágnes, Fried Richárd, Szentpály Mercédesz, Herczegh Miklósné, Németh Lászlóné. Egy magyar utas volt, Glausius Gábor. A további 49 utas között volt négy francia apáca, két finn diplomata, egy brit házaspár és hároméves gyermekük, egy angolai, egy szaúdi, egyiptomi, valamint libanoni állampolgárok. 

Baleset vagy merénylet?

A gép lezuhanásának oka máig rejtély. Elképzelhető, hogy a fedélzetén fegyvert szállított a libanoni háborús térségbe: a 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan tartózkodtak, az utastér egy részét leplombált ládák foglalták el. Abban az időben szinte már egész Európa leállította a libanoni háborús övezetbe tartó járatait, Magyarország azonban nem.

Polgárháború Libanonban 

A libanoni polgárháború (1975–1990) vallási, etnikai és politikai feszültségekből eredt. A háborút főként a maronita keresztények, muzulmán szunniták és síiták közötti hatalmi harcok táplálták, továbbá szerepet játszott a palesztin fegyveres jelenlét és az izraeli–szíriai beavatkozás is. A harcok során Libanon területe különböző milíciák ellenőrzése alá került, több mint 100 ezer ember vesztette életét.

Kép

Bejrút 1974-ben – Forrás: Fortepan

A katasztrófa előtti napokban a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezető tisztségviselői – Jasszer Arafat kivételével – mindannyian a magyar fővárosban tartózkodtak hivatalos látogatáson, a szervezet budapesti irodájának megnyitóján. 

Egyes elbeszélések szerint Magyarországon akkoriban titkos katonai felkészítést is kaphattak a szervezet aktivistái, akik a katasztrófa idején fellángoló libanoni polgárháborúban vállaltak volna szerepet. A delegáció azonban nem a szeptember 30-i járattal utazott haza. Az biztos, hogy a gépre az ötven főn túl még további ötvenhárom ember váltott jegyet, de a palesztin csoport nem szállt fel az induláskor. 

Megint mások azt gyanítják, hogy titkos fegyverszállítmányt akart küldeni hazánk a térségbe, hiszen akkoriban Magyarország jelentős fegyvergyártási kapacitással rendelkezett.

„Minden egyes járat egy potenciális bomba volt”

Odze György a tragédia idején 23 éves fiatalember volt, maga is a Malévnél dolgozott forgalmistaként. Vagyis első kézből tudta, nemcsak lehetséges, hanem biztos, hogy a gép fegyvereket szállított. Több mint négy évtizeddel a tragédia után A bejrúti rejtély, 1975 címmel könyvet írt a 240-es járatról. Személyes indíttatásból, ugyanis a párja, Mercédesz a járat egyik légiutas-kísérője volt. 

„Pontosan tudtuk, hogy ezek a gépek mit visznek (…) Minden egyes járat egy potenciális bomba volt, mert a fedélzeten olyan fegyvereket és alkatrészeket szállítottak, amit nem lett volna szabad civil repülőgépnek szállítania. És ők ezt tudták. Mi is tudtuk… Senki nem emelte fel a szavát, beletörődtünk abba, hogy mi ennek részesei vagyunk. Láttuk és beszéltünk is róla, hogy ez nem jó” – mesélte az író egy riportfilmben. Ő maga ezért azt tanácsolta barátnőjének, ne repüljön a Bejrútba tartó járatokkal. A lány azonban tudta, ha ezt megmondja feletteseinek, az állásával játszik. A repülés szerelmese volt, nem kockáztatta meg, hogy levegyék minden járatról. 
Itthon csak egy néhánymondatos hírben számolt be annak idején a rádió arról, hogy a Malév 240-es járata 1975. szeptember 30-án szerencsétlenül járt Bejrútnál. A mai napig nem tisztázott, hogy pontosan mi okozta hatvan ember halálát. A roncsokat nem emelték ki a tengerből, nem kutattak a fekete dobozok után, a pilóták és az irányítók beszélgetését dokumentáló felvétel hiányos, egy sor irat eltűnt, ami pedig még megvan, arról nem tudni biztosan, hogy valós vagy hamisítvány.

Könyv egy illetékes tollából 

A bejrúti rejtély, 1975 a fikció és a dokumentum műfaj különleges fúziója. Számos megtörtént, visszakereshető momentum, beszélgetés szerepel a 2019-ben megjelent könyvben, illetve a titkosszolgálati szálak, amelyek ma már gyakorlatilag kideríthetetlenek. A szerző, Odze György a saját álláspontját tolmácsolja a felderítetlenül maradt katasztrófa lehetséges okairól és hátteréről.

A hozzátartozók azt is gondolják, hogy a magyar hatóságok tudhattak arról, a gépet támadás érheti. Hivatalos kormányzati állásfoglalás nem volt. Egyetlen magyar utas, Glausius Gábor volt a gépen, rendszeresen ő kísérte a szállítmányt, átadta egy libanoni kereskedőnek, majd visszajött. 

Kép

A repülőgép egy oroszországi reptéren a bejrúti katasztrófa előtt – Forrás: Wikipédia

„It was shot down” 

Odze György a bejrúti szerencsétlenség után még egy évet maradt a magyar légitársaságnál, később diplomata lett, sokat utazott, bejárta a világot, Libanonba is eljutott. Az író kutatásaiból kiderült, hogy a gép egy kölcsön-repülőgépe volt a Malévnak, és nem volt biztosítva. Továbbá a bejrúti légiirányító tiszt vallomása szerint a leszálláskor a magnetofon nem működött Bejrútban, pontosabban hat perccel a leszállás előtt megszakadt a magnetofonfelvétel. 

„Igazából nem tudjuk, hogy mi történt az utolsó hat percben” – fogalmazott a könyv szerzője. 

A katasztrófa után egy brit járőrrepülőt küldtek fölé, ami látta az égő roncsokat a tenger felszínén. „A legelső reakciója a brit pilótának az volt, hogy: it was shot down (lelőtték) – mondta a riportban Odze György. – Ez egy egész ország tragédiája, hogy a mai napig nem vizsgálták ki (…) A Malév akkor egy család volt… A család egyik legsúlyosabb vérvesztesége volt Bejrút” – tette hozzá.

Vizsgálat nélkül maradt a légikatasztrófa 

A Malév akkoriban sikeres légitársaságnak számított, ennek ellenére több repülőgép-baleset is történt a ’60-as, ’70-es években, amik megelőzhetők lettek volna. A szerző szerint ezek mögött mindig a fegyelmezetlenség állt: az illetékesek nem tartották be Dr. Fülöp András, a Malév egykori főpilótája, a repülési igazgató szabályait. 

A Malév fekete évei, balesetek 

Budapest – 1961. augusztus 6. Egy zuglói lakóházra, a mai Róna utca 224-es szám alatti házra zuhant a Malév egyik repülőgépe. A balesetben 30 ember, köztük kilenc gyermek vesztette életét. 
Kijev – 1971. szeptember 16. A Malév MA 110 számú, menetrend szerinti járata a fedélzetén 41 utassal és a 8 főnyi személyzettel lezuhant. A tragédiát senki sem élte túl. 
Bukarest – 1977. szeptember 21. A Malév 203-as járata Isztambulból tartott Budapestre, bukaresti köztes megállóval, és már a leszálláshoz készülődött, amikor a földnek csapódott. A balesetben 21 utas és a teljes, 8 fős személyzet azonnal életét vesztette, viszont a gép farokrészében ülő 23 brit és 1 török állampolgár életben maradt.

Bejrút kivizsgálására libanoni vezetéssel nemzetközi bizottság alakult, a tagok közé öt magyar, három libanoni, két orosz és két brit állampolgárt választottak. A hivatalos magyarázat szerint a gép ismeretlen okból zuhant a tengerbe, a halottak – szintén hivatalosan – nem kerültek elő, és nem is kapták meg a végtisztességet. 

A roncsokat és a fekete dobozt soha nem keresték, nem is hozták felszínre, pedig az angol haditengerészet felajánlotta a segítségét. 

Az akkori magyar kormány arra hivatkozott, hogy a közelkeleti háborús viszonyok miatt lehetetlen a maradványok felkutatása.

A katasztrófa után Budapesten felavattak egy emlékhelyet a Farkasréti temetőben, amelyet a baleset 30. évfordulóján felújítottak. A Nemzetbiztonsági Hivatal 2003-ban jelentést is készített, ám ezt szigorúan titkosnak minősítették. 2009-ben a magyar kormány fejenként 4 millió forintos kegyeleti támogatást ajánlott fel a magyar áldozatok hozzátartozóinak. A hazai polgári légiközlekedés történetében ez volt a legnagyobb tragédia, amit nem követett hivatalos vizsgálat.