Kivakart egy férget a hóna alól vizsga közben – Az orosz forradalom hétköznapjai
„– Elvtársak, itt van egy bot. Ez a cár idejét jelenti. Itt fölül a fogantyúja, ezek a burzsujok, ott lenn a földet érő vége, azok a gazemberek, a társadalom söpredékei, s maga a bot mi vagyunk, a munkások meg a parasztok. Hát szóval így volt a cár idejében, s most vigyázzatok. – Azzal megfordította a botot, s fogantyújával lefelé tartotta, – így van most!” Alexandra Rachmanova három naplója különleges világba kalauzol minket, a huszadik század első negyedének orosz polgárháborús fergetegébe. Az arisztokrata neveltetésű fiatal lányból a történet szerint néhány hónap alatt menekülő bjezsenka lesz, éhező diák, önkéntes szombatok (szubbotnik) elszenvedője, miközben életét átszövi az orosz titkosszolgálattól, a CSEKA-tól való állandó félelem éppúgy, mint asszonnyá, anyává válásának nem mindennapi eseményei. A Rachmanova-naplókat sokan az orosz Elfújta a szélként tartják nyilván, melyeknek hányattatott sorsa ugyanolyan megrendítő, mint maguké a szereplőké.
Alexandra Rachmanova (Valódi neve: Galina Nyikolajevna Gyurjagina, férjezett neve: Galina von Hoyer) könyvei azonban nem regények, hanem személyes hangú naplók (Szerelem, Cseka, halál; Házasság a vörös viharban; A bécsi tejesasszony), olyasfajta memoárok, melyek a társadalmi élet hihetetlen átalakulása közben napról napra íródó feljegyzések egy olyan fiatal lány tollából, aki kezdettől irodalmi babérokra tört.
Egyszerre szemlélője, tudósítója és megélője lett a történelemnek, amely magánélete tablója mögött állandóan mozgatja, félelemben tartja és hátráltatja élete figuráit, vágyaikat, boldogulásukat.
Mint a vörös vihar, söpör át családja életén a polgárháború, amely minden addigi értéket megkérdőjelezett. Az események sodrásában nem is tud bölcs megállapításokat tenni, csak jegyzetelni, szemlélni, megélni.
Rachmanova fiatal egyetemista volt a mozgolódások kezdetekor, hosszú fehér ruhájában, gombolós cipőjében maga is meglátogatott néhány diákgyűlést, nyitott elmével ismerkedett az eszmével… Szilárd elképzelései voltak arról, hogy minden ember szívében egy csalogány dalol, csak meg kell hallgatni az énekét. A lány egy délorosz városban született, édesapja orvosként dolgozott a helyi kórházban, édesanyja mozgalmas társadalmi életet élt, összejöveteleket, jótékonysági rendezvényeket szervezett. Három lányukat, Alexandrát, Irinát és Natasát hasonló életre készítették föl, amelyhez az egyetemi diploma megszerzése is hozzátartozott.
A legnagyobb lányuk, Alexandra, akit a család a napló szerint Aljának becézett, a szemünk előtt válik elkényeztetett úrilányból szenvedő, küzdő, kiutakat találó asszonnyá. A forradalmi átalakulások sűrűjében két diplomát szerzett olyan higiéniai körülmények között, melyeket egyik világhírű professzoráról szóló néhány sora jól jellemez: „Amíg beszélt, egyre vakarózott, testének legkülönbözőbb részein, hol a kabátja, hol a gallérja alá nyúlva.
Észre sem vette ezt, mert végtelenül szórakozott volt és sohasem tudta, mit csinál. Végül is hosszabban kotorászott a hóna alatt, s előhúzott valami férget. Mindenki elszörnyedve bámult rá.
Ő azonban nyugodtan beszélt tovább s észre sem vette, micsoda feltűnést keltett: nyugodtan sodorgatta az állatot az ujjai között s végül kedélyesen szétnyomta.”
A Rachmanova család rendkívül sokat vesztett a kommunista hatalomnyerés idején. Amikor városukat is elfoglalta a vörös hadsereg, menekülni kényszerültek, majd a teljes vereség után visszatértek a szülővárosukba, mely alig fogadta vissza őket. Édesapját letartóztatták, mert a fehérekkel együtt menekült. Házukba a saját szolgálójuk nem engedte vissza őket, mondván megbüntetnék őt, ha megengedné, hogy ott lakjanak. Bútoraikat, értékeiket széthordták, ezért egy vagonvárosban kellett lakniuk a pályaudvar külső vágányán.
„Szokás szerint, ahogy felébredtem, ki akartam ugrani az ágyból, de hirtelen erős fájdalmat éreztem, s nem tudtam mozdítani a fejemet, – mintha csak oda lett volna szögezve. Majdhogy halálra nem ijedtem, de hamar rájöttem a titok nyitjára: a hajam éjszaka odafagyott a vagon falához.” – írja a lány. A körülmények ellenére mindhárom Rachmanov lány visszairatkozott az egyetemre, de csak Alja tudott lediplomázni, mert hamarosan kezdődtek az egyetemen a tisztogatások, a burzsoázia gyermekeinek kitiltása az alma materből.
Alja magántörténelmébe éppen ekkor lépett be mesebeli hercege (orosz kifejezéssel knyáz) egy osztrák hadifogoly személyében, aki osztozott a lány kultúra és művészet iránti rajongásán, és hegedűjátékával belopta magát a szívébe. Bár az első világháborús hadifoglyokat ekkor már elkezdték hazairányítani, a csodálatosan kedves és gyöngéd Otmár úgy döntött, hogy Alja kedvéért egy ellenséges országban marad, és együtt próbálnak boldogulni abban a Szovjetunióban, melynek szabályait alig tudták felfogni és követni.
„Nem a statisztikának kell az eseményekhez igazodnia, hanem az eseményeknek a statisztikához” – mondogatta Alja könyvtári főnöke, hogy segítsen megérteni az új világ új eszméit.
Alja nászéjszakája az egyterű vagonban úgy történt, hogy az időközben visszakapott pianínójukat használták válaszfalnak, így Alja és Otmár szerelme az esküvő után beteljesedett. „Alja, mostantól fogva a tiéd Natasa ágya, Otmár pedig Irina ágyába fekszik! Ti, gyerekek, az elülső szobában háltok!” – rendezte el az édesanya a helyzetet.
1921-ben Aljának és Otmárnak gyermeke született. Abban az időben az édesanyák azon aggódtak, hogy a születendő gyermeknek lesz-e körme, ugyanis az éhezés miatt rendre születtek olyan alultáplált csecsemők, akiknek körmük sem volt. De Alja kisfia, Jurka (egyes források szerint Alexander) minden nehézség ellenére egészségesen született, meg is keresztelték, holott a kezdeti szovjet időkben az „oktobrizálás”, a névadó ünnepség vált divattá a keresztelő helyett, és a legnépszerűbb fiúnév a „Vil” lett, ez a Lenin nevének kezdőbetűiből kirakott mozaiknév. A keresztelő titokban zajlott.
Végül Alexandra Wagner kis családját is elsöpörte a vörös vihar, mert az idegen származású férfit családjával együtt indoklás nélkül kiutasították az országból. „Őrült kegyetlenségnek tűnik föl a szememben a kiutasításunk, miközben a ragyogó égre nézek” – írja a kisgyerekes asszony. „De a csillagos ég azt mondja nekem, az emberek mindig gyötörni fogják egymást, mindig szétrombolják egymás életét, s úgy rémlik, mintha a csillagok Istennek ragyogó könnyei volnának.”
A naplók sorsa legalább annyira kalandos, mint az írójuké. A gyorsírással írt feljegyzések veszélyforrást jelentettek a ’20-as években, mert titkosnak, forradalomellenesnek minősültek, és a biztosok nem tudtak beleolvasni a szövegekbe.
A lány gyermekkori feljegyzését első szerelmének, Vagyimnak adta, aki később szökött katonaként halt meg, megkínozva, megalázva. Halála után édesanyja adta vissza a füzetet Aljának.
Alexandra később arra kérte az akkor még hadifogoly szerelmét, hogy juttassa ki az országból a jegyzetet, amely árulójuk lehet. Otmár azonban nem utazott haza, hanem elvette Alját feleségül, és igyekezett új életet kezdeni a felesége hazájában. Harmadjára kiutasításukkor próbálták kijuttatni a veszedelmes iratot, becsempészve a lapokat egy nyelvi kutatás jegyzetei közé. Amikor átjutottak a vámvizsgálaton, Alja rettenetesen megkönnyebbült, hiszen addigra már megmenekülésként élte meg a kiutasítást. Ám Otmár osztrák földön bevallotta: annyira félt a szovjet vámosoktól, hogy elégette az iratot…
„S újra vágyakozni kezdtem egy olyan ország után, ahol még emberek vannak, ahol az embernek joga van az élethez, még ha nem is tagja egy bizonyos pártnak” – írja, amikor férjével és fiával végül Bécsben sikerült letelepedniük. Itt kezdte el naplóit újra összerakni egy latin betűs írógépen, de orosz nyelven, amit a férje fordított le németre, így a könyvek végül németül váltak ismertté. Szinte csak oroszra nem fordították le őket, amikor végre erre is sor került, a német anyagot vették alapul.
Az írónő egész életében orosz nő maradt, és mindig visszavágyott a hazájába. 1938-ban, az Anschluss idején Goebbels betiltotta a könyvet. Svájcba költözött, haláláig ott élt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Raszputyin lánya, aki nem adta meg magát – A cári palotából a cirkuszon át a szegecselőgép mellé
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
