Raszputyin lánya, aki nem adta meg magát – A cári palotából a cirkuszon át a szegecselőgép mellé

Matrjona Raszputyina 1898-ban született egy kis szibériai faluban. A viszonylag jómódú parasztcsaládban az édesanyja, Praszkovja végezte a munka legnagyobb részét, mivel apja, Grigorij Raszputyin egyfajta szabadfoglalkozású gyógyítóként, sztarecként járta Oroszország útjait, és beteg, elkeseredett emberek vigasztalásával, valamint prédikálással töltötte az idejét. 

Az 1900-as évek elejére már elterjedt a híre, és nemcsak a saját falujában, hanem messzebbi vidékeken is egyre több híve lett. Annak ellenére, hogy köztudottan súlyos alkoholista és megrögzött nőcsábász volt, kifejezetten jól jövedelmező gyógyítószektát épített maga köré. Amikor otthon tartózkodott, leginkább a gyerekei vallási nevelésével foglalkozott. 

Két lánya, Matrjona és Varvara, valamint fia, Dmitrij kínlódva élte meg a mindennapos bűnbánatokat, a hosszas böjtölést és az órákon át tartó térdeplést.

Raszputyin a cári családdal – Forrás: Profimedia – Red Dot

A sorsdöntő változás 1906-ban következett be az életükben, amikor Raszputyin egy befolyásos ismerőse révén megismerkedett a cári családdal. Szentpétervári látogatása során karizmatikus személyiségével a hatalmába kerítette a hiszékeny cárnét. Egyre több időt töltöttek együtt, ráadásul úgy tűnt, hogy a sztarec nyugtató hatással van a vérzékenységben szenvedő, beteges cárevicsre, Alekszejre. 

Egyik súlyos vérzésrohama során állítólag megmentette az életét. Valószínűleg egyfajta hipnotikus állapotot idézett elő nála, amellyel jelentősen csökkentette a pánikba esett fiú vérnyomását, így a vérzés hevességét is. Ettől kezdve a cári család szinte Raszputyin-függő lett: meg voltak győződve róla, hogy kizárólag ő képes életben tartani a trónörököst. 

Szentpétervárra költöztették, hogy mindig a közelükben legyen. A jótékony hatás, amelyet a cáre­vicsre gyakorolt, tartós maradt. Utólagos elemzések szerint az is szerepet játszhatott ebben, hogy Raszputyin idegenkedett mindenféle gyógyszertől, így nem engedte, hogy Alekszejnek beadják az akkoriban egyre divatosabb, szinte csodaszernek tekintett aszpirint. 

A XX. század elején még nem voltak tisztában ennek a gyógyszernek a véralvadásgátló hatásával, így Raszputyin valószínűleg megmentette a kisfiút attól, hogy a jó szándékú orvosok tovább súlyosbítsák az állapotát.

Néhány évvel később Raszputyin a két lányát is maga mellé vette. Iskolába járatta őket, és folytatódott a véget nem érő imádkozás, böjtölés. Matrjona nevét az úriasabban csengő Marijára változtatta, és hangoztatta, hogy úri kisasszonyokat nevel mindkettőjükből. Eközben a saját életvitele egyre botrányosabbá vált. Szinte egyfolytában részeg volt, és tulajdonképpen háremet tartott: különböző társadalmi rétegekből származó, hiszékeny fiatal nőkkel és lányokkal hitette el, hogy megtisztítja őket a bűneiktől; ennek ára a vele folytatott szexuális kapcsolat volt. Kikezdhetetlen logikával mondogatta: „Bűn nélkül nincs bűnbocsánat.”

Raszputyin befolyása egyre nagyobb lett, és egyre inkább belebonyolódott a politikába. Ezzel súlyosan csorbította a cári család hitelét a nemzetközi színtéren. Alekszandra cárnét azzal gyanúsították meg, hogy viszonyt folytat vele, és az udvarban egyre több esküdt ellensége várta a halálát. Súlyos atrocitások is érték: 1914-ben egy elmebeteg nő hasba szúrta, a következő évben pedig a moszkvai Vörös téren csak hatósági fellépéssel tudták feloszlatni az akasztását követelő tömeget. 

Marija és Varvara mindezekről nem sokat sejtett, a szigorú neveltetés ellenére boldog életet éltek. Bejáratosak voltak az uralkodói udvarba, és mit sem sejtve, békésen játszottak a cári pár öt gyermekével. A Raszputyin iránti általános gyűlölet végül kontrollálhatatlanná vált. Feliksz Juszupov herceg 1916-ban a palotájába csalta azzal az ígérettel, hogy izgalmas légyottot szervezett neki a saját feleségével, a híresen szépséges Irinával. Ez hihető is volt, mivel Juszupov inkább a férfiakhoz vonzódott. 

Raszputyin izgatottan – és persze részegen – elment a találkozóra, ahol először megmérgezték, majd amikor elképesztő módon a cián nem hatott rá, lelőtték. 

A sztarec ezt is túlélte, ekkor a jelen lévő pánikba esett nemesek még többször belelőttek, majd Juszupov egy furkósbottal brutálisan agyonverte, a holttestét pedig a közeli folyóba dobatta. 

Az elkövetkező óriási botrány során lányait a cári család vette gondjaiba. Évjáradékot kaptak, és a franciatanáruk lakásába költöztek.  

Kép

Marija és Varvara − Forrás: Wikipédia

Marija menekülése 

A békés időszak azonban nem tartott sokáig, hiszen 1917-ben kitört a bolsevik forradalom. Mariját ekkor már eljegyezte Borisz Szolovjov, aki apja egyik csodálója volt és az uralkodói családnak ugyancsak bizalmasa. Alekszandra cárné ékszereket adott Szolovjovnak, hogy Marijával elmenekülhessenek. 

Októberben megtartották az esküvőt, és az elszabaduló politikai káoszban Szolovjovról hamar kiderült, milyen fából faragták. Esze ágában sem volt az ékszereket a menekülés érdekében felhasználni. Ehelyett szélhámossággal igyekezett pénzt szerezni. Felbérelt egy fiatal nőt, aki a Romanov család leszármazottjának adta ki magát, majd pénzt csalt ki gazdag családoktól az állítólagos hercegnő megszöktetése érdekében. A házasságában nem volt sem lelkes, sem hűséges. Rendszeresen kifejtette, hogy bárhol talál Marijánál szebb és kívánatosabb nőket. 

Az elszabaduló erőszak miatt a fiatal párnak végül Szibériába kellett menekülnie Raszputyin özvegyéhez. Később innen is kénytelenek voltak továbbállni, amikor Marija már terhes volt. Kislányuk, Tatjána 1920-ban született, s végül hosszas megpróbáltatások után sikerült kijutniuk az országból. 

Megfordultak a mai Srí Lankán, Szuezben, Triesztben, miközben nyomorogva próbálták túlélni a válságos időket. Prágában orosz éttermet nyitottak, de hamar csődbe ment a vállalkozás. 

Városról városra költöztek Európában, miközben Marija megszülte második lányukat, Mariát is. Végül Párizsban telepedtek le, ahol férje – az egykori sármos szélhámos – szappangyári munkásként, éjszakai portásként és autómosóként dolgozott. Borisz végül 1926-ban meghalt. Marija magára maradt két gyermekével. Lánytestvére, Varvara egy évvel korábban Moszkvában hunyt el tífuszban, fiútestvére, Dmitrij pedig nyomtalanul eltűnt. Később kiderült, hogy kuláknak nyilvánították, és egy távoli szibériai faluba deportálták feleségével és gyermekével együtt, itt is haltak meg. 

Kép

Marija egy újságírónak ad interjút 1930-ban − Forrás: Wikipédia

Kabarétáncos, állatidomár, médiasztár 

Időközben Feliksz Juszupov kiadta az emlékiratait, amelyekben megemlítette Raszputyin meggyilkolását is. Marija új erőre kapva beperelte őt és bűntársait egy párizsi bíróságon: nyolcszázezer dollárt követelt rajtuk, ez mai értéken számítva több mint ötmilliárd forintot tenne ki. A pert persze elbukta, mivel a francia törvények alapján nem tudtak orosz állampolgárokat felelősségre vonni egy orosz földön elkövetett bűncselekmény miatt. 

Marija a csalódás ellenére is mindent megtett a túlélés érdekében. Először gazdag orosz emigránsoknál vállalt cselédmunkákat, majd Bukarestben ajánlottak neki kabarétáncos állást. Mint később elmondta, ezt a munkát kizárólag hírhedt apja neve miatt kaphatta meg. 

Táncórákat vett, hogy jobban teljesíthessen, és az elkövetkező években Európa több fővárosában is „az őrült pap lányaként” lépett fel a közönség előtt estéről estére. 

Elszerződött egy vándorcirkuszba is. Itt minden este el kellett táncolnia saját magát az apja életét megjelenítő színpadi előadásban. „Szemtől szemben állok azokkal a színészekkel, akik őt és a gyilkosait személyesítik meg. Minden alkalommal, amikor szembesülnöm kell apámmal a színpadon, baljós emlékek döfik át a szívemet; ilyenkor zokogni tudnék” – mondta életének erről a szakaszáról. 

Talán részben ezeknek a traumáknak a hatására 1929-ben kiadta első könyvét az apjáról A valódi Raszputyin címmel. Ebben szenvedélyesen védte meg a meggyilkolt kalandort mindazoktól az igaz és igaztalan vádaktól, amelyek az eltelt évek során a nevéhez tapadtak. Közben újabb cirkuszokkal szerződött, és nemsokára oroszlánidomárnak állt, elefántokat „hipnotizált”, szintén mint „az őrült orosz pap lánya”, és egy cirkusszal eljutott Amerikába is. Az ottani közönség imádta az egzotikus múltú keleti nőt. 

Kép

Marija Raszputyina pónilovas előadása Párizsban, 1933 − forrás: Profimedia − Red Dot

A harmincas évek közepére ünnepelt sztár lett, még müzlis dobozokon is szerepelt a fényképe Bajnokok reggelije felirattal. 

Amikor az újságírók megkérdezték tőle, nem fél-e belépni az oroszlánketrecbe, azt felelte: „Miért félnék? A bolsevikoknál is ketrecbe voltam zárva.” 

Aztán a balszerencse mégis elérte: a cirkusz medvéje megtámadta, és súlyosan megsérült. Ekkor kénytelen volt abbahagyni a fellépést, és új megélhetési forrás után nézni. Kiadott még egy könyvet Apám címmel, amelyben ugyancsak megvédte Grigorij Raszputyint – és egy kis bevételre is szert tett.

Gyári munkás, orosztanár, médium 

Megházasodott, de férje verte, aztán elhagyta. A házasság viszont lehetővé tette számára a vágyott amerikai állampolgárság megszerzését. A lányait Európában hagyta, letelepedett a Los Angeles-i oroszok városnegyedében, és megint munkát keresett. Mivel jobb állás nem akadt, hajógyárakban vállalt fizikai munkát. Negyvenes évei elejére gépkezelőnek állt, mindent elvállalt, ami adódott. Keresetkiegészítésként időről időre interjúkat adott a sajtónak: „Esztergagép, oszlopos fúrógép, amelyik csak szembejön. Mindegyiket tudom kezelni” – mondta. 

A II. világháborúban, amikor a férfi munkaerő alaposan megritkult, különösen nagy becsben tartották a hozzá hasonló, szívós túlélők hatalmas munkabírását. Marija egy hajógyárban dolgozott, ezúttal szegecselőmunkásként. Innen csak 1955-ben nyugdíjazták az életkorára való tekintettel. Persze ekkor sem hagyta abba a munkát – nem engedhette meg magának. 

Kórházakban dolgozott kisegítőként, gyermekfelvigyázó lett, és oroszórákat adott, sorra adta az interjúkat, az emberek pedig szívesen olvasták. 

Legfőképpen azért, mert idővel az általa előadott sztorikon mindig változtatott, mégpedig igen kreatív módon. A hatvanas évek végére már spirituális médiumnak vallotta magát, és különböző álmokról, jelenésekről, látomásokról számolt be. Harmadik könyvét, amely szintén az apjáról szólt, 1977-ben adta ki, így rövid időre megint az érdeklődés középpontjába került. 

Több mint hatvan évvel Raszputyin halála után, az egyetlen életben maradt gyermeke még mindig hűségesen kiállt mellette. Szenvedélyesen hangoztatta, hogy édesapja kedves, jó lélek volt, de megbélyegezte őt egy manipulatív társadalom, amelyet egyszerű emberként nem tudott megérteni. A könyv megjelenése után néhány hónappal Marija Grigorjevics Raszputyina elhunyt.    

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt. A magazinra előfizethet itt.