Turistákkal takaríttatják ki a városukat, és mindenki jól jár – Te is kipróbálnád?

Sokan kongatják a vészharangot, hogy a turizmus jelenlegi formái nem tarthatók tovább. Mi a legnagyobb baj a turizmussal napjainkban?

A legégetőbb probléma az a nézet, hogy a turizmus nem lehet fenntartható, hiszen a közlekedés nem igazán környezetbarát, hacsaknem kerékpárral vagy gyalog utazunk. A legtöbben azonban manapság még úgy gondolkodnak: az a „valódi” utazás, ha minimum repülőre ülünk. Ez a szemlélet viszont nem fenntartható. Erre egyre többen kezdenek ráébredni, megjelentek mozgalmak, mint például a flygskam, azaz repülésszégyen: már nem posztolnak a közösségi médiában arról, hogy repülnek, csak arról, hogy valahol ott vannak.

Ez így elég farizeus hozzáállás.

A globális károsanyag-kibocsátás 8–10 százalékát teszi ki a turizmussal kapcsolatos közlekedés, de sokan érzik, hogy például a repülés a legkevésbé fenntartható közlekedési forma. Az ártalmakat mindenképp csökkenteni kell valahogy – ez a kiindulópont. Ugyanakkor a sok bizonytalanság és a rossz lelkiismeret ütközik az ember egyik legalapvetőbb igényével, vágyával, hogy szeretne kiszakadni a mókuskerékből, mást, máshol, máshogyan csinálni, mint a mindennapokban. A feladat, hogy e diszkrepanciát valahogy feloldjuk. 

Hogyan lehet a túlturizmusnak gátat szabni?

A koronavírus-járvány utáni bődületes ágazati felpattanás tanúi vagyunk, ma már a világturizmus számai meghaladták a covid előtti időszakét. 

Egyre erőteljesebben fogyasztjuk a körülöttünk lévő világot, pedig a pandémia alatt megjelent cikkekben még azt jövendölték a szakemberek, hogy az emberiség bölcsebb, megfontoltabb lesz.

Mi valósult meg a jóslatok közül?

Nem sok, manapság gyakran akár 200 ezer repülőgép is közlekedik naponta világszerte. Az ember ember maradt a maga önző módján. Akik a fenntartható turizmus világában tevékenykedve próbálják ezt az ellentmondást feloldani, igyekeznek optimalizálni a kereteket, lehetőség szerint csökkenteni az ártalmakat, sőt már megjelent olyan irány is, hogy ne csak visszaszorítsák a veszteségeket, de a turizmus segítségével oldjanak meg problémákat.

Mi a teória lényege?

Az Ausztriában érvényben lévő turisztikai stratégia elsődleges célja, hogy paradigmaváltást hajtson végre: nem a turisták érdekeit veszik figyelembe első helyen, hanem a helyben élők életminőségét. A döntéshozók feladata abban áll, hogy optimalizálják a folyamatokat, így a helyben élők, a szabadidő-gazdaság ágazatában dolgozók és a látogatók egyaránt megtalálják a számításukat. 

A turista mit adhat a pénzén kívül?

Az osztrákok a szlovénokra, a dánokra, a svájciakra tekintenek jó példaként, ezekben az országokban már korábban elindultak az úgynevezett „újturizmus” felé. Erre az ösvényre Ausztriában a bécsiek léptek a legkorábban, akik már 2019-ben kijöttek a saját stratégiájukkal, amit ők látogatógazdaságnak hívnak. Kimondták: a legfontosabb indikátor, hogy a bécsiek mennyire elégedettek a turizmus hatásaival. Folyamatosan mérik kerületenként a város lakóinak elégedettségindexét egy 1-től 10-ig tartó skálán, a cél, hogy a mutató soha ne süllyedjen 9 alá. (Jelenleg tízből kilenc lakos elégedett, még nem érzi tehernek maga körül a turizmus jelenségét.) Ha ez alatti értéket mérnek, beavatkoznak a folyamatokba. 

Milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre?

Két éve hirdettek meg egy programot, aminek keretében a cityből a külvárosok felé „húzzák ki” a turistákat. A cél, hogy sehol ne legyen egyszerre túl sok vagy túl kevés turista. A külvárosokban elindították a „heartbeat street”, vagyis a pulzáló utcák kampányt, megvizsgálták, milyen problémák alakultak ki az egyes városrészekben. A covid hatásaként például több üzlet is bezárt, a helyiségek üresen álltak (mint például Budapesten a Rákóczi úton). Létrehoztak egy projekttársaságot, ami új életet lehel ezekbe az üzletekbe pop up közösségi terek, szállások kialakításával. 

Miként képzeljünk el egy pop up szállást?

Használaton kívüli, üresen álló, például korábbi lámpa- vagy textilüzletbe telepítettek szállásokat, sok esetben még a belső architektúrán sem változtattak. Az elnéptelenedett helyiségekben elhelyeztek ágyat, asztalt, szekrényt, zuhanykabint, lefóliázták a kirakatokat, így csak kifelé lehet látni, befelé nem. Digitálisan lehet bejelentkezni a kvázi szállodai szobába. 

Kialakult egy korábban nem létezett turisztikai termék, ami azt az élményt nyújtja a látogatónak, hogy elvegyülhet a helyiek világában. Live like a local, azaz élj úgy, mint egy helyi – ez az egyik iránya az újturizmusnak. 

Hogyan tudnak e szemlélethez kapcsolódni a helyiek, a különböző társadalmi rétegek?

Ausztriára is jellemző a városi elmagányosodás az idősek körében. A döntéshozók a negatív spirálból a társadalmi fenntarthatóság jegyében igyekeztek kiszakítani a szépkorúakat, és létrehoztak egy kávézóláncot, amit stílusosan Vollpensionra, vagyis nyugdíjra kereszteltek. A kávézókba sütni, főzni, beszélgetni szerető idős embereket gyűjtöttek, egy startup cég a vállalkozás mögé tette a HACCP- és a digitális foglalási rendszert. 

A lánc egységei ma a legtrendibb kávézóknak számítanak, mert a vendégek is érzik, hogy egy jó ügy részesei, hiszen az idősek pénzhez jutnak, társaságban vannak, értelmet nyer időskori életük, miközben a vendég kipróbálhatja gyermekkorunk házias ízeit, osztrák specialitásokat, kuglófokat, réteseket. Parádés példa a fenntarthatóságra egy jelentéktelen helyen működő kis butikszálloda is, ami az első zéró energiamérlegű hotel volt a világon: csak annyi energiát használ fel, amennyit napenergiával, hőszivattyúval megtermel. Vagyis az újturizmus szemléletének a zászlóshajója. 

Kép

Kovács Balázs nemzetközi turizmus szakértő – Fotó forrása: GD Consulting

Milyen narratívát csatolnak ezekhez a projektekhez, hogy valóban működőképesek legyenek?

A fogyasztói társadalom harmadik szakaszába érkeztünk: már nem a terméket, a szolgáltatást, hanem az azokhoz kapcsolódó kerettörténetet kell eladni. Az említett szálloda erre kiváló minta: a hotelben tematikus szobákat rendeztek be az ENSZ 17 fenntarthatósági irányelvéhez kapcsolódva. Edukálják a vendégeket: a szobákban különböző megújuló energiát előállító egységek alkatrészei jelennek meg. Az igazgatónő a bolhapiacon vesz bútorokat, amelyeket egy kerületben működő, hátrányos helyzetű embereket foglalkoztató céggel újíttat fel. A reggeliztetőben a székek huzata a munkatársak elhasznált farmerjaiból készül. Nincs munkaerőhiány, a direktor asztalán tornyosulnak az életrajzok, mindenki ott akar dolgozni. Az újturizmus a találkozások művészete, már nem az az utazás célja, hogy kipipáljuk a látnivalókat. A sightseeing helyett terjed a lifeseeing, az attrakciók megtekintése helyett a turisták bekapcsolódnak a helyiek életébe. 

Mi a feladata mindebben a turisztikai szakembereknek?

Nem a látványosságokhoz készítenek marketingterveket, hanem növelik és mélyítik az interakciók számát. Linzben például már nem idegenvezetőnek hívják a guide-okat, hanem a „találkozások moderátorának”. A helyi turisztikai egyesület folyamatosan képzi a munkatársait arra, hogy képesek legyenek összekapcsolni a helyieket a látogatókkal. Vagy, hogy egy másik példát is említsek: Dánia fővárosában létrehozták a CopenPay rendszert, aminek keretében egy szívességbankba „fizethetünk” be.

Hogy működik az a rendszer?

Aki Koppenhágába érkezik, választhat egy tevékenységet, amellyel a helyieken segít, például bevásárolhat egy helyi nyugdíjasnak, cserébe múzeumbelépőt kap. A segítség lényegében valutaként használható. 

A város egy részét megtekinthetjük kajakkal is, de a túra ára borsos. Ha azonban a turista vállalja, hogy vezetés során a kajakkal haladva összegyűjti a vízen úszó szemetet, a szolgáltatás ingyenes.

Vagyis a helyiek úgy takaríttatják ki a városukat a turistákkal, hogy utóbbiak még élvezik is.

Jól értem, hogy már nem a vendégéjszaka a legfontosabb mutató?

Bécsben már évek óta nem, országos szinten nyár elejétől az elfogadottsági index az első számú mutató. 

Magyarország mikorra juthat el e szintre?

Döbbenetes, de valójában már eljutott, ám míg mi általában a kitalálásban vagyunk jók, más népek a megvalósításban. Húsz évvel ezelőtt az első nemzeti turizmusfejlesztési stratégia (NTS) tartalmazta, hogy a célpiramis csúcsa az életminőség javítása legyen. Kidolgoztunk hozzá egy intézkedési tervet, aminek egyik első pontja így hangzott: ki kell alakítani egy turizmusspecifikus életminőség-indexet. A kezdeti sikerek után sajnos ez a kezdeményezés később elhalt. 

Amiről eddig beszéltünk, egytől egyig remek kezdeményezés, de hogy lehet rávenni egy átlagturistát arra, hogy ne az alacsony költségek vagy a népszerű desztinációk felől tervezze meg, hol nyaral? Hiszen sok utazó ma már nem is az alapján választ célpontot, hogy mi érdekli, hanem az a döntő szempont, hová a legolcsóbb a repülőjegy.

El kell telni egy kis időnek, hogy elterjednek a jó gyakorlatok, hogy át tudjuk ültetni a gondolatot: a turizmus nem arról szól, hogy minél olcsóbban jussunk el valahová, hanem a felelősségteljes döntésről. Vegyük példának a dohányzást: pár évtizede még sikknek számított, ma már nem az. Ausztriában egyre kevésbé „menő” a fiatalok körében autót vezetni – igaz e trendhez szükséges a jó infrastruktúra és a létező alternatívák. A másik döntő tényező, hogy vannak-e a környezetünkben elérhető jó sztorik, mert ha igen, azokat biztosan ki akarja próbálni a többség.  

Magyarországon milyen mértékben van jelen a fenntarthatóságra építő új turizmus?

Amikor két éve Veszprém volt Európa Kulturális Fővárosa (EKF), a megyeszékhely összefogott 116 településsel, és végigvitte a programot minden viszály nélkül. Betonba öntött invesztíciók helyett hálózatokat hoztak létre, a helyiek életminőségét javító beruházásokat támogattak, közösségi terek – piac, kávézó, reggelizőhelyek – nyitását ösztönözték. Miután vége lett az eseménysorozatnak, a program ment tovább. Veszprém e feladatra tudatosan készült, a döntéshozók már évekkel az EKF előtt felkerestek olyan helyszíneket külföldön, ahol tanulmányozhattak jó példákat. 

Hogyan lehet a jó gyakorlatot átültetni más településekre, régiókba?

A 117 polgármester mind egy-egy nagykövete a jó gyakorlatoknak, fel lehet őket keresni, beszélgetni velük a tapasztalataikról. 

Meg lehet nézni Veszprém belvárosának utcaképét, miként alakult át, milyen nagyszerű közösségi terek születtek akár lakótelepen is, vagy épp barnamezős beruházások keretében, ahol elősegítik az emberek közötti interakciókat. 

Tanulmányozni kell nemzetközi együttműködéseket, átvenni a modern technológiákat, és elengedhetetlen hálózatban gondolkodni. A jó hír, hogy nekünk már nem kell végighaladnunk azokon a fázisokon, amelyeket mások bejártak, nyugodtan átugorhatunk fejlődési szakaszokat. És végül, ne felejtsünk el ismételni: ha csinálunk valami jót, fejlesszük tökéletesre, és ismételjük! Ez a siker receptje.