Amikor a Csíp, csíp, csóka felcsendül egy kaukázusi idős nő szájából

Négyéves terepmunka zárult le

– Tudsz valakit, aki Magyarországon beszél karacsaj-balkárul?
– Itt áll előtted, kedves barátom! 

Valahogy így indult évekkel ezelőtt Agócs Gergely népzene-, néprajzkutató és Somfai Kara Dávid turkológus közös munkája. Most négyéves terepmunkát zártak le, amely során a magyar őstörténet kiindulópontjának tartott keleti régiókba utaztak népzenét gyűjteni. Kutatómunkájuk – Kun-kipcsak népek zenéjének és szájhagyományának kutatása a Dunától az Amu-darjáig – eredményeit a Hagyományok Házában mutatták be márciusban. 

Terepmunkájuk során több ezer kilométert tettek meg: Romániából indultak, és az expedíciók során eljutottak egészen Üzbegisztánig, az afgán határhoz. Végigjárták az Orosz Föderáció kaukázusi tagköztársaságait: többek közt Karacsáj-Cserkesz tagköztársaság, Kabard-Balkár köztársaság, Dagesztán, Sztavropoli kormányzóság, az Asztraháni terület. Jártak Nyugat-Kazahsztánban, Üzbegisztán Karakalpak köztársaságában, valamint Románia Dobrudzsa tartományában is felkeresték az ottani nogajokat és krími tatárokat, sőt megfordultak Törökország nogaj falvaiban is. Ezenkívül referenciakutatást végeztek néhány szomszéd népnél: a grúziai Szvanétiában és a dagesztáni darginok falvaiban is. 

Az orosz-ukrán háború azonban jelentősen befolyásolta a munkájukat. 

„A 2021-es év még nyugalomban telt, de ahogy kitört a háború, egy ideig nem mertünk Oroszország területére menni, mert féltünk, hogyan viszonyulnak hozzánk. Ezért előrevettük azokat a területeket, amiket eredetileg később terveztünk felgyűjteni. Így jutottunk el Kazahsztánba, Üzbegisztánba. Az utolsó évben visszamerészkedtünk Oroszország régióiba, ahol a titkosszolgálat mindig kihallgatott minket. De hál’ Istennek hagytak dolgozni. Az utolsó expedíciót tavaly november végén zártuk le” – mondja Agócs Gergely, aki a Hagyományok Háza főtanácsadója is. 

7000 kilométer, 5000 dallam

Kilenc-tíz napos gyűjtőutakat szerveztek, a négy év alatt tizenhat expedícióra került sor. Jellemzően egy nagyvárosba utaztak ki repülővel, majd autót béreltek, és sofőrökkel indultak felkeresni olyan népeket, akik létezéséről itt, Magyarországon eddig alig vagy kevésbé tudtunk. Több mint 7000 kilométernyi utat tettek meg, 171 faluban, 12 népcsoportnál jártak, és több mint 5000 dallamot gyűjtöttek.

Miért járták be ezeket a területeket?

„A hazai középkori krónikáink egybehangzóan azt állítják, hogy a magyar honfoglalás eseménye a Kaukázus északi előteréből, azokból a régiókból indult ki, ahol most különböző kipcsak-türk népek laknak” – fogalmazott a néprajzkutató. 

Több népről, de csak négy-öt nyelvről beszélhetünk, amik között alapvetően kicsi a különbség.

„Olyan, mint hogy az, aki tud szlovákul, a csehekkel is elbeszélget. Vagy aki ukránul tud, az az oroszokkal is elbeszélget” – magyarázza Agócs Gergely, aki alapszinten beszéli, míg turkológus kollégája nagyon jól ismeri ezeket a nyelveket, így ő segítette a tolmácsolásban. A Hagyományok Háza keretein belül indult kutatómunkájuk nem előzmény nélküli, hiszen Agócs Gergely először 2000-ben járt a térségben, és 2014 óta több terepmunkát is végeztek Somfai Kara Dáviddal. 

A turkológus arról beszélt előadásában, a források arra engednek következtetni, hogy a magyarok etnogenezisében kunok, besenyők, kangarok, kazárok, alánok, nem pedig finnugor népek vettek részt. 

Kép

Balkár népdalok gyűjtése. Oghari Malkar (Kabard-Balkár Köztársaság), 2007 − Forrás: Agócs Gergely

A genetikai és a nyelvi rokonság nem ugyanaz

A nyelvünk ettől még finnugor eredetű. A genetikai rokonság sok esetben független a nyelvek rokonságától, két különböző dologról van szó. A Magyar Tudományos Akadémia egy évekkel ezelőtti vita kapcsán már hangsúlyozta, a Kr. e. 1000–500 körül kialakult önálló magyar nyelv finnugor eredetű, ugyanakkor a honfoglalók genetikai összetétele nagyon változatos, nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai eredetű.

Kodály Zoltán nyomában – közeli dallampárhuzamokat találtak

„Egyik kezünket még a Nogaj-tatár, a Votják-cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre.” (Kodály Zoltán A magyarság a zenében című művének részlete) 

Azt, hogy a magyar népzenének lehet keleti rokonsága, Kodály Zoltán már az 1930-as évek végén felvetette. A magyar népdalok rokonait a nagy eurázsiai füves pusztán, illetve az azt övező területek ugor és türk népeinek zenéjében kereste. A kutatókat is megdöbbentette, hogy létező magyar népdaltípusok érvényes változatait találták meg ezeknél a keleti népeknél.

Így fordulhatott elő, hogy a Kabard-Balkár Köztársaság egyik hegyvidéki településén egy idős néni a saját nyelvén a Csíp, csíp, csóka kezdetű gyerekdalt énekelte. 

Más esetben egy fiatal nő énekében a Szomorú az idő, nem akar változni kezdetű népdalunk köszönt vissza. Még a nagymamájától tanulta, ezzel ringatták a bölcsőben. 

„A nogajok, a karacsajok, a balkárok, a kumukok, a karakalpakok, a kongratok népzenéjében sokkal több dallampárhuzam található a magyar népzene irányába, mint ahogy azt eddig feltételeztük. Nemcsak több párhuzam, hanem közelebbi párhuzamok. Engem meglepett, hogy a magyar új stílusnak nevezett dallamokat is éneklik ezek a népek. Erről az új stílusról már Bartók Béla is úgy tartotta, hogy nagyon új fejlemény a magyar népzenében, majd a későbbi kutatások azt állapították meg, hogy a 19. században keletkezett. A mi létező magyar népzenei új stílusú dallamtípusainknak az érvényes változatait énekelték nogaj, kumuk vagy karakalpak nyelven. Például a Felültem a kemencére, megégett a szoknyám széle kezdetű nógrádi magyar népdal nogaj nyelven is létezik” – magyarázza a Hagyományok Háza munkatársa.

Honnan tudják, hogy két dallam mennyire egyezik? Onnan, hogy a Központi Fizikai Kutatóintézet egyik munkatársa kialakított egy szoftvert, aminek a segítségével nagyon gyorsan össze lehet hasonlítani dallamokat. „Amit Kodályék még évek hosszú munkájával hasonlítottak össze, azt ez a szoftver egy hét alatt megcsinálja. 

A szoftver azt mutatja, hogy például a karacsáj-balkár népzene dallamtípusainak 35–40 százaléka nálunk is megvan, és annak valószínűsége, hogy ezek genealógiai kapcsolatok, 98 százalék. 

Erre mi magunk sem számítottunk” – szögezi le Agócs Gergely.

Ők is magyarok?

Az egyik vizsgált népcsoport, a nogajok régen az Etelköz nagy füves pusztáit lakták be, ugyanúgy, mint az ősmagyarok. Még a 20. század elején is nomád életmódot folytattak, hangsúlyozza előadásában Somfai Kara Dávid. Hol lehetett Etelköz? A Volga és a Dnyeper közötti területen, ami most Dél-Ukrajna területén található. A kutatók nemcsak a folklór, hanem a tárgyi kultúra tekintetében is arra jutottak, hogy egykor szoros lehetett a magyar néppel a kapcsolat. Ugyanis a nogajok is kampós pásztorbotot és karikás ostort használnak. 

„Akkora a hasonlóság, hogy az ő eszközüket nem lehet megkülönböztetni a magyar karikás ostortól. A köztünk lévő népek, az ukránok, a románok és az oroszok is pásztorkodnak, és nincs karikás ostoruk, nem használnak ilyet, a nogajok viszont igen” – jelenti ki Agócs Gergely. 

Mekkora népekről beszélünk? A nogajok százezren vannak az egész világon, a karakalpakok 600–800 ezren, a kumukok félmillióan, a karacsaj-balkárok 300 ezren. Létezésükről a magyar társadalom többsége eddig keveset tudott. De mit tudnak ők rólunk?

„A hozzánk közelebbi kaukázusi népek, a karacsajok vagy a balkárok tudatában vannak annak, a minisztertől a pásztorig, hogy a magyarok nekik rokonaik. Ha kicsit távolabb megyünk, a Kaszpi-tó partján már csodálkozva vették tudomásul, hogy a Vengriában (Magyarország oroszul Vengria – a szerk.) élő vengerek önmagukat magyaroknak nevezik. 

Mikor elmondtuk neki, hogy mi magyarok vagyunk, azt válaszolták, hogy hát, de mi is. 

A nogaj népnek van egy picike törzse, amelyik a mai napig madzsarnak mondja magát” – mondja Agócs Gergely. 

Eltűnőben az a generáció, akitől még gyűjteni lehet

„Hihetetlen emberi közelséggel fogadtak minket. Én Felvidéken nevelkedtem, és a kutatásaink során úgy éreztem magam, mintha a nagyapám cimborái közé cseppentem volna. A közösségi létforma ezeknél a népeknél nagyon erősen tartja magát. Szoros kötelék köti őket össze, sok közük van egymáshoz. Együtt élnek a generációk, de egy generáción belül is szorosabbak a kötelékek egymás között. Eközben viszont egyre inkább elvesztik a saját nyelvüket. Az iskolákban hetente egy anyanyelvi órájuk van. Korábban legalább az alsó tagozat minden tantárgya anyanyelvű oktatásban zajlott. Ez nagy veszélyt jelent” – fogalmaz a néprajzkutató.

„Most hal ki az a nemzedék, akitől még lehet gyűjteni. 

A falvakban megőrződött a néphagyomány és a nyelv, de abban a pillanatban, hogy jön az internet, a gyerekek már nem a nagymama dalait, népmeséit hallgatják, hanem nézik a telefonjaikat. 

Szemünk láttára nőtt fel egy generáció: 2000-ben jártunk kinn először, akik akkor gyerekek voltak, most már felnőttek” – tette hozzá Somfai Kara Dávid. 

Gyűjtés után, idős karacsáj adatközlőkkel. Ücsköken (Karacsáj-Cserkesz Köztársaság) 2024 − Forrás: Agócs Gergely

Céljuk, hogy kirajzolják az etelközi népzene világtérképét

„Úgy gondoljuk, Kodálynak igaza volt. Olyan népközösségből szakadtak ki őseink, amelynek egységes volt a zenei hagyománya, ezért találjuk meg a Megfogtam egy szúnyogot című népdalt a Csallóközben meg az afgán-tádzsik határnál” – foglalja össze Agócs Gergely.

A terepmunka során készített felvételeiket várhatóan egy honlapon a nagyközönség is megtekintheti majd. Készül egy többkötetes kiadvány is, amely a különböző népek zenéit és a magyar népzenével talált párhuzamokat mutatja majd be.