Mit kezdjünk a kötelező olvasmányokkal?

Úgysem olvassák el – néhány éve még ezen szomorkodtam a kötelezők listájának összeállítása közben. Majd éppen ez adott erőt, hogy ne hagyjam annyiban a dolgot, és elkezdjek kísérletezni, vannak-e hatékony módszerek ez ellen. Arra már korán ráébresztettek a kollégák, hogy az egyik leghatástalanabb próbálkozás, ha megszórom őket egyessel. Hiszen sokan éppen ezt szeretnék: gyorsan letudni egy karóval Az aranyembert, és már lehet is sorozatot nézni a felszabadult időben.

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

Kép: Unsplash

A legnagyobb gond a szóval van: kötelező. Elhiteti velünk, hogy egyféle magyar kultúra van, és csak az a képzett állampolgár, akinek megvan a Bánk bán oda s vissza. Ha nem ismered a történetet, akkor te nem vagy birtokában annak a műveltségnek, amivel kerek, egész nemzetalkotó tényezőnek érezheted magad. Akkor csak félmagyar vagy. Mint ahogy Az ember tragédiája vagy a János vitéz nélkül.

Sokkal szimpatikusabb számomra, ha a diák választhatja meg, mitől érezze magát egészmagyarnak.

Ezért igyekeztem a kötelezők listájába becsempészni a választás lehetőségét. A nyári szünet elején összeállítottam egy digitális kérdőívet, amelyben szerepelnek a következő tanév olvasmányai. A hat–tíz könyv közül évfolyamtól függően két-három darabot kell kiválasztani, amelynek elolvasására ígéretet tesz a diák. A szavazás eredménye név szerint befut hozzám. Mivel ő dönt, érdekeltté válik a dologban, kénytelen utánanézni az olvasmányoknak. Felméri, melyik a legrövidebb, melyik áll a személyiségéhez közel. Hagyok azonban nekik egy kis mozgásteret.

Az egyik olvasmány helyett javasolhatnak egy sajátot, és ha sikerült érveikkel meggyőzni, akkor le is cserélhetjük az egyik listában szereplő művet az övékére.

Így még inkább belevonódnak a munkába, és még tartanak is nekem egy digitális tanári továbbképzést arról, mit olvasnak. Ilyenkor derül ki, mennyire lemaradtam a tinédzserek kedvenceiről.  

A kérdőívek segítségével könnyen csoportokba sorolhatók a diákok a beszámolók szempontjából. Lesznek olyanok, akik a Hamlet, mások a Tartuffe Projekten dolgoznak. Az elmúlt években fotósorozatot vagy kisfilmet készítettek a csoportok többek között az Odüsszeiához kapcsolódóan, de ez néha elég komoly szervezést igényelt. Egyszerűbbnek tűnik egy plakát vagy egy könyvreklám szabadon választható technikával, három-négy fős csoportokban. Az sem árt, ha távolabbról közelítjük meg az adott művet, mert így azok is labdába rúghatnak, akik túlvállalták magukat az ígéretükkel. A Hamlet kapcsán például lehet a bosszú a téma, amelyről plakátot készítenek. Ez a fogalom bemozdíthatja bennük a Trónok harcát, a Bosszúállókat és sok más filmet, olvasmányt, amelyekről nem is hitték volna, hogy irodalomórán hasznukat veszik.

Sok a trükk, de jelentős lehet a haszon. Ha a diák nem retteg a kötelezőtől, ha nem rándul össze a gyomra a rossz jegy lehetőségétől, akkor esély van arra, hogy tudását a kultúra részének érezze, magát pedig legalább háromnegyedmagyarnak.

De ez a módszer sem működik mindig, hiszen senki nem szeret úgy érettségire engedni diákot, hogy ne olvasta volna a Bánk bánt. Mert akkor ő csak félmagyartanár lesz, pedig mindenki szeretne legalább négyötödig az lenni. Így aztán bele kell vésni a fejekbe a hevítő port, az intrikát, a bosszút és Tiborc panaszát. Hát akkor véssük!

Kép: Pixabay

 

Itt segíthet rajtunk néhány drámapedagógiai feladat. Ilyen lehet például az, amikor a cselekmény különböző részeit állóképek formájában jelenítik meg az egyes csoportok, a többieknek pedig az a feladatuk, hogy kitalálják, mit látnak. Fontos figyelnünk arra, hogy minden csoportba kerüljön olyan ember, aki biztosan olvasta a művet. Őket megkínálhatjuk óra végén egy-egy ötössel, hogy legközelebb már a jutalomra számítva olvassanak, ne pedig a büntetéstől félve. Az állóképes feladatok elkészítése során a beavatottak bevezetik a mű világába azokat, akik passzolták az olvasás lehetőségét.

Az osztály előtt bemutatott jelenetek felvázolják a cselekmény egy-egy fontos részletét. Így mindenkinek esélye van arra, hogy minimálisan képbe kerüljön.

Vannak azonban olyan kollégák, akik „a kevesebb néha több” elvét vallják. Néha én is ezt alkalmazom, amikor látom, hogy egy tesióra vagy egy témazáró teljesen kiszipolyozta a diákokat. Ilyenkor együtt olvasom velük a művek egy-egy meghatározó részletét, a többit pedig hozzábeszélgetjük. A bekezdésről bekezdésre haladó olvasás fejleszti a szövegértést, de negyvenöt percen keresztül elég unalmas tud lenni. Viszont ennél alaposabb elmélyülés nehezen képzelhető el, hiszen itt szóról szóra haladok a diákokkal, ki tudunk térni arra, mit jelent a vérnősző barom vagy az átkos csalmatok levével.

Mit kezdenek más országban a kötelezőkkel? Ahol tökélyre fejlesztették a választás szabadságát, az Németország.

Ott előfordulhat, hogy két hónap alatt 26 könyvvel ismerkednek meg a diákok (erről lásd bővebben egy anyuka beszámolóját). A gyerekek a választott könyvekhez kapcsolódó projekteket és egy prezentációt mutatnak be páros munkában vagy nagyobb csoportokban. A beszámoló után az osztály tagjai feliratkozhatnak azon könyvekre, amelyek felkeltették az érdeklődésüket, így tulajdonképpen a hangsúly a saját élmény bemutatására és a választott művön keresztül az olvasás népszerűsítésére helyeződik.

Angliában közösségi könyvespolcokkal bátorítják az általános iskolásokat arra, hogy otthoni olvasmányt válasszanak maguknak.

Aki sok művel ismerkedik meg, az a „free reader” kategóriájába kerül, és kedvére szemezgethet bármiből, nem csak az ajánlott, kikészített olvasmányok közül. Az évek előrehaladtával elérkeznek nagy kötelezőjükhöz: Shakespeare-hez. Ezt a tanár olvassa fel az órán, és a diákokkal közösen elemzik szinte szóról szóra. A tanulóknak van saját példányuk, de tilos hazavinniük, mert az anyanyelvtanítás egyik elve, hogy ne hagyják a diákot egyedül a régi, nehéz szöveggel. A műben való közös megmerítkezés során mindenki hozzáteheti saját gondolatait az olvasottakhoz, a tanár pedig olyanná válik, mint a beszélgetés egyik irányítója, aki a lábjegyzet szerepét is betölti. (Aki erről bővebben szeretné olvasni egy egyébként magyar szakot végzett anya tapasztalatait, itt megteheti.)

Bármelyik módszert is választjuk a felsoroltak közül, nem döntünk rosszul. Mert annál semmi sem veszélyesebb, mintha egy nehéz kényszerolvasmánnyal magára hagyjuk a diákot. Ott sok minden történhet, de félő, hogy az élmény, a megértés – tehát maga az olvasás – elmarad.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti