Mi nem drága a jólétért? – Aranyélet

Minden műfajnak van aranykora, legyen szó akár az eposzról, a színjátszásról, a folytatásban megjelent regényközlésekről vagy a mozifilmekről. Amikor az egyiké lecseng, következik a másik, miközben az előző sem tűnik el teljesen, mint ahogy a mozi sem tarolta le a színházkultúrát, csak más helyet jelölt ki neki az ember életében.

Ma a sorozatok aranykorát éljük. Ez az a műfaj, amely a legtöbb kultúrfogyasztó emberhez eljut, és megnyugtató látni, hogy a magyar sorozatkészítők is felvették a lépést a világelittel, miközben a saját hagyományokat sem feledték el. Aki látta a Terápiát, tudhatja, mire célzok, hiszen elég csak a kritikákat végigolvasni: a szakmát zsebre tette a három évadból álló történet. (Igaz, külföldi licencet követett: a Be Tipul című izraeli sorozat alapján készült. Ennek a szériának számtalan külföldi remake-je született, többek közt az In Treatment, az amerikai változat. A magyar verziónak Tasnádi István volt a vezető írója.) Dargay András terapeuta a történet végére kissé kiég – de legalább elindul a szabadságot jelentő hídon. Nagy remény ez a magukat kicsinek érző és a felmérések alapján igen pesszimista magyaroknak, akinek évtizedeken át a szájába rágták a Szomszédok szereplői, melyek a legfontosabb problémák az életben, és mik erre a biztos válaszok.

A Terápiánál is nagyobb dobásnak tűnik az Aranyélet. Ez a sorozat ugyancsak külföldi minta alapján íródott: a finn Helppo elämä (magyarul: Könnyű élet) című sorozatból indult ki. „Az első rész dramaturgiája és végkifejlete eléggé emlékeztet a finn eredetire, de a második résztől már teljesen másképp folytatódik a cselekmény” – mondta Krigler Gábor showrunner – vagyis a sorozat fő alkotója, egyben az HBO magyar igazgatója. Az Aranyélet három évadával olyan hatással lehet a kultúrafogyasztó magyarra, mintha mindent egyszerre megkapna, ami eddig hiányzott neki: költségvetést nem kímélő akciójeleneteket, meglepő fordulatokat, jellemfejlődést, minőségi vágást, vizuális és hangeffekteket és a rákérdezést évezredes emberi értékekre. Megkapja ezen kívül a Rokonokat, egy kis Keresztapát, a Szomszédokat, de még görög tragédiából is akad jócskán az egyes epizódok között.

Mi tartja össze a családot? – ezt kérdezi tőlünk végig az Aranyélet.

A család gazdasági közösség, ahol a közös jólét biztosítja az összetartó erőt? Ezekre két és fél évadnyi gengszterkedés adja meg a választ, miután az egész család legalább annyira besározta magát, hogy kijár nekik fejenként tizenöt év börtön. Egymás ellen is olyan bűnöket követnek el, mintha az Antigonéról lenne szó, ahol Kreón csak akkor látja be a hibáját, amikor már majdnem mindenkit a sírba taszított maga körül. Mindenki elárul mindenkit, aztán jöhet a katarzis – a teljes pusztulás vagy a megbocsátás. Lassan bukkannak felszínre a múlt eseményei, amelyek megmérgezik a jelent, és mindenki várja a megnyugtató befejezést.

Az Aranyélet a családi téma mellett erős közéleti állításokat is megfogalmaz, például a politika működéséről és arról, hogy „mindenki szem a láncban”, hogy a korrupció elkerülhetetlen, ha komoly ambíciókkal rendelkezünk a vagyon- és pozícióhalmozásban. Ha valaki gyorsan szeretne tetemesebb vagyonra szert tenni, akkor nincs középút, le kell mondani a becsületről, az erkölcsről. A sorozat olyan világosan, mégis meggyőzően mutatja be mindezt, mintha olykor Móricz Zsigmond regényének, a Rokonoknak az adaptációja lenne. A főhős, Miklósi Attila próbál becsületesen élni, megjavulni, de belátja, hogy nem lehet. A barátok, a közeg visszahúzzák ők, és nem tud szabadulni a pénz bűvöletéből. Megbocsát-e neki a néző, ha tudja, hogy mindezt a családjáért teszi? Meghozná-e ugyanezeket a döntéseket a hétköznapi ember hasonló élethelyzetekben, aki szintén a gazdagság okozta aranyéletről álmodozik a mindennapokban? Megér-e ennyi áldozatot a jólét? Túléli-e a legsötétebb bűnöket a család intézménye?

 

A sorozat leszámol a filmbéli keresztapával, az Anger Zsolt alakította figurával, és helyére teszi a becsület és fertő között ingadozó családapát, a Thuróczy Szabolcs által megformált Miklósi Attilát. Az apa- és a keresztapaszerep azonban az Aranyéletben nem fonódhat össze. A harmadik, záró évad segíthet megérteni ennek okát.

Az utolsó előtti részben egy görög drámába csöppenünk. Az egy térben, egy nap alatt zajló, minimális eseményt tartalmazó utolsó előtti epizód felülírja minden várakozásunkat. Valódi tetőpontja ez a drámának, ahol közel kerülünk egy apagyilkossághoz, egy testvérgyilkossághoz, és a görög színjátszás évezredes témái térnek vissza új köntösben, huszonegyedik századi módon, miközben a nézők többségének talán fogalma sincs erről. Az Aranyélet bemozdítja a kultúrát, Szophoklész ujjong a sírjában, az olvasott ember erősen bólogat, hogy ráismert egy mémre. Az irodalommal kevésbé fertőzött néző pedig kap egy olyan kulturális csomagot, amelynek eredetéről fogalma sincs, de élvezeti értéke kimagasló.

Éppen ettől kiváló az Aranyélet, hogy képes a hagyományt és a jelen valóságát egységgé gyúrni, és olyan kérdéseket tenni fel a nézőnek, amelyeknek a szavatossága tízezer év.

Ezért aki csak az aktuálpolitikai utalásokat hámozza ki a három évadból, az szegényebb lesz egy évezrednyi kérdéssel.

Ezt a kiválóan felépített építményt zúzza össze az utolsó rész, amely Szophoklész szintjéről sajnos a Szomszédok világába vezet vissza minket. A zárásban ugyanis azt a gesztust fedezhetjük fel, mint amikor Lenke néni kitekint, belenéz a kamerába, és megmagyarázza, mi a helyzet. Az utolsó epizód szájbarágósnak tűnhet. Azt gondoljuk, hogy a magyar ember mindenképp éhezik valamilyen szintű magyarázatra, útmutatásra? Hogy szereti az egyszerű igazságokat, a levont következtetéseket, az iránymutatást? Ahol évtizedeken keresztül megmagyarázta neki a tanár néni, hogyan kell olvasni a verset, mit gondolhatott a költő – akkor jobb, ha egy sorozatban is irányt mutatunk a nézőnek? Meg is kapjuk a végén a nagy tanulságot a becsületről és a családról, és rájövünk, a gengszterkedés, a keresztapáskodás csak díszlet volt mindehhez.

Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha az alkotók a végén sem engednek a Szomszédok ellenállhatatlan csábításának ebben a különben kiemelkedő, új magyar sorozatban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti