Megsebzett nők – a nemi csonkítás már Európában is terjed
Több mint 200 millió olyan nő él szerte a világban, akiknek a nemi szervét hol kulturális, hol közösségi, hol vallási szokásra hivatkozva csonkították meg. Bár a brutális gyakorlat elsősorban Egyiptomban, a szubszaharai Afrikában, Afrika szarván és a Közel-Keleten honos, mégis a bevándorlásnak köszönhetően már Európában és az Egyesült Államokban is felütötte a fejét.
„»Biztosan nagyon vártad már a mai napot, Lejla« – mondta a szomszéd lány, majd leült mellém. Nem tudtam mire gondol, hiszen nem aznap volt a születésnapom. Amikor kérdőn néztem rá, elmondta, hogy hamarosan meg fognak vágni. Valaki felsikított a házban. Felismertem a nővérem hangját, aki azért üvöltött, mert éppen akkor csonkították meg. Amikor végeztek, hallottam, ahogy a nevemet mondják: »Lejlán a sor, hozd Lejlát!« Megijedtem. Futni kezdtem, de mivel csak hétéves voltam, nem jutottam messzire. Elkaptak, az asztalra tepertek, lefogtak a családtagok és a barátok, majd megtörtént. Még éreztem, ahogy a húsomba vágnak, azután elájultam.”
Bár Szomália, ahol Lejla Husszeint alávetették a kegyetlen beavatkozásnak, közel hatezer kilométerre van Magyarországtól, a bevándorlásnak köszönhetően a női nemi csonkítás problémája közelebb került hozzánk, mint gondolnánk.
Az Európai Parlament egy 2008-ban kiadott jelentése szerint már akkor éves szinten 180.000 Európában élő bevándorló nő volt kitéve nemi csonkításnak. Ez több, mint egy szegednyi ember minden évben, az esetek száma pedig azóta is folyamatosan nő.
A közelmúltban ítéltek el Londonban egy ugandai származású nőt, aki hároméves kislányán végzett rituális csonkítást. Svédországban eddig három személyt ítéltek el nemi csonkítás vádjával – ami meglehetősen kevés szám, tekintettel a hatóságok becslésére, miszerint mintegy 38 ezer nő él az országban, akit alávetettek a brutális gyakorlatnak. Az érintett, szociális ügyekért felelős hatóság szerint „nem lehet kizárni”, hogy Svédországban is előfordulnak hasonló beavatkozások. Egy hasonló francia felmérés szerint a nemi csonkítást gyakorló országokból származó bevándorlók gyermekei közül több mint minden tízedik kislány érintett. A tanulmány hangsúlyozza, hogy különösen azok vannak kitéve a veszélynek, akik korai (vagy serdülő) éveik alatt meglátogatják származási országukat szüleikkel együtt. Angliában csak tavaly októbere és decembere között 18 éven aluli lányokon elvégzett nemi csonkítás több mint 1700 új esetét azonosítottak be az egészségügyi hatóságok.
Visszafordíthatatlan megnyomorítás
Egyes történészek szerint az ókori Egyiptomból származhat a beavatkozás, az itt fellelt női múmiákon hasonló nemi csonkítások jeleit azonosítottak be régészek. Mások szerint a szolgakereskedelem útvonalának mentén alakulhatott ki a gyakorlat, vagy pedig arab kereskedők hozták magukkal Afrikába a Közel-Keletről.
A gyakran használt „női körülmetélés” egyébként durva torzítása a valóságnak, hiszen itt nem amolyan kisebb beavatkozásról van szó, mint amikor a fiúknál eltávolítják az előbőrt.
A WHO több típusú női nemi csonkítást (angolul: female genital mutilation, FGM) különböztet meg, a beavatkozás terjedelmétől függően. Van, ahol a csikló hegyét metszik le, máshol a csiklót és a szeméremajkakat is teljesen kivágják, és akadnak olyan vidékek is, ahol a hüvelyt részlegesen vagy teljesen összevarrják. A hüvelyvarratokat általában a nászéjszakán metszik fel, így bizonyítva a lány szüzességét. Van, ahol bába végzi a beavatkozást, de akadnak olyan térségek is (pl. Etiópia), ahol hagyományosan a férj és annak barátai szakítják fel a varratot.
Bár az érintett közösségek előszeretettel hivatkoznak vallási okokra (főleg az iszlámra), bizonyítottan egyik érintett vallás hivatalos írásai sem térnek ki erre a rettenetes gyakorlatra.
A londoni székhelyű 28toomany nevű szervezet élen jár a női nemi csonkítás elleni küzdelemben, az általuk kidolgozott stratégiákat egész Afrikában széles körben alkalmazták az FGM-ellenes törvények megalkotásakor. A szervezet kommunikációs menedzsere, Emma Lightowlers a Képmás.hu-nak kifejtette:
„A kegyetlen gyakorlat célja egyértelműen a női szexualitás ellenőrzése és korlátozása, ami tovább fokozza a nemek közötti egyenlőtlenséget ezekben a patriarchálisan szerveződő társadalmakban”.
A lányok általában még tizenöt éves koruk előtt átesnek a rituálén. A csonkítást gyakran végzik több kislányon egyszerre, ráadásul ugyanazzal a borotvapengével, ezért az elvérzés mellett a fertőzések (HIV-vírus átadása, tetanusz – csak két gyakori példát említve) jelentik a legnagyobb veszélyt. A visszafordíthatatlan károk között ott van a nemi élet gyakorlása és szülés közben fellépő súlyos fájdalom, az élethosszig tartó vizeleti és menstruációs zavarok, a hüvely- és méhfertőzés, valamint hosszútávon ciszták és fájdalmas tályogok is kialakulhatnak.
Kép: UNICEF
A fizikai gyötrelmekhez ráadásul olyan lelki trauma társul, amely végigkíséri a csonkításnak kitett nők egész életét. Annak ellenére, hogy a gyakorlatot már az érintett országok egy része nemzetközi nyomásra betiltotta, ez sokszor inkább azt eredményezte, hogy már nem orvosok végezték a műtétet, hanem a higiéniai viszonyokra fittyet hányó bábák vagy borbélyok.
Hol van ilyenkor az anyai ösztön?
Teljesen jogosan merülhet fel a kérdés a női nemi csonkításról szóló vitában, hogy ki az az édesanya, aki önként veti alá lányát egy ilyen fájdalmas és helyrehozhatatlan károkat okozó beavatkozásnak.
Egyáltalán, hol van ilyenkor az anyai ösztön? Hiszen a legtöbb szóban forgó édesanya is átesett már ehhez hasonló brutalitáson, és minden valószínűséggel ismeri az ezzel együtt járó életre szóló gondokat, fájdalmakat. A londoni szakértő szerint éppen ebben rejlik a válasz: az esetek többségében ugyanis pont az édesanyák és rokonok tartják fent ezt a kegyetlen gyakorlatot a közösség rosszallásától és kirekesztésétől való félelem miatt.
Mit tehetünk?
Emma Lightowlers szerint a női nemi csonkítás körülményei rendkívül változók, éppen ezért nincs olyan átfogó megoldás, ami véget vethetne ennek a szörnyű rítusnak. „Kulcsfontosságú, hogy a csonkításellenes helyi programok és kampányok igazodjanak az adott körülményekhez, és helyi aktivisták, valamint civilszervezetek bevonásával dolgozzunk a női nemi csonkítás eltörléséért. Persze jó, ha a kormányok jól kidolgozott stratégiával és törvényekkel lépnek fel a gyakorlat ellen, ugyanakkor a törvények önmagukban semmit nem érnek. A legfontosabb feladatunk, hogy valahogy megváltoztassuk a közösség hozzáállását ehhez a borzalmas tradícióhoz. Ehhez elengedhetetlen a vallási vezetők bevonása, akik gyakran maguk is elhiszik, hogy a csonkítás vallási követelmény.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a férfiaknak milyen fontos szerepe van a társadalmi hozzáállás megváltoztatásában. Amíg ők megkövetelik a feleségüktől a csonkítást, nem lesz változás az érintett közösségekben.
A tájékoztatásban nagyon nagy segítséget jelentenek az olyan eltökélt aktivisták, mint Tony Mwebia, aki vezető szerepet tölt be a férfiak bevonásában, Kenyában. Ugyanakkor komoly problémát jelent a jóval elszigeteltebb, vidéki közösségek elérése, akik ráadásul még kevésbé fogékonyak a változásra” – fejtette ki a londoni szakértő.
Az Egyesült Királyságban egyébként már több olyan klinikát is létrehoztak, amelyek a megcsonkított nők ellátására szakosodtak. Bár ez a vérfagyasztó rituálé viszonylag kevés médiafigyelmet kap, a szakértők nem győzik hangsúlyozni:
Nem fordíthatjuk el a fejünket többé, mert a női nemi csonkítás mára Európában is fontos, megoldásra váró problémává vált.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
