A jelen társadalom nevel minket függővé? – Alkohol-, drog-, telefon- és más függőségekről beszélgettek a Hello Szülő Roadshow-n

A függőség nem csak alkohol- vagy drogfogyasztást jelent – túlzott internethasználat, videojáték, közösségi média, étkezési szokások vagy más „láthatatlan” addikció formájában is megjelenhet. Hogyan bukkan fel a család életében akár tudatosan, akár észrevétlenül? Mit jelent a függőség szülőként, hogyan befolyásolja a párkapcsolatot, a családi légkört és a gyerekek érzelmi biztonságát? 

Öröklődnek-e a függőségek, a genetika, a családi minta vagy a környezetünk van-e nagyobb hatással szokásainkra? 

Hogyan hatnak a családi függőségek a gyerekek érzelmi fejlődésére, önértékelésére vagy hosszú távon a kapcsolataikra? Ezeket a témákat járták körül a Telekom Hello Szülő Roadshow novemberi eseményén, amit Függőség a családban – felismeréstől a változásig címmel a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban rendeztek meg.

Roadshow tabutémákról
A Telekom és az Edisonplatform közös szervezésében létrejött Hello Szülő Roadshow egy ingyenes, országos eseménysorozat, amely során felteszik azokat a kérdéseket, amikről ritkán esik szó. Sőt azokat is, amiket a szülők akár maguknak sem mernek megfogalmazni. A szervezők célja, hogy lehetőséget teremtsenek a beszélgetésre a szülők és a szakértők között. 

A Hello Szülő platform két évvel ezelőtt indult útjára azzal a nem titkolt céllal, hogy minden szülő „elég jó szülőnek” érezhesse magát. A portál szerzői és szerkesztői abban hisznek, hogy „a gyerekek neveléséhez egy falu kell”, ezért közösséget is építenek, ahol a szülők megoszthatják tapasztalataikat. Cikkeikben sokszor foglalkoznak egyebek mellett a tudatosabb online jelenléttel: lövöldözős játékok és hatásuk, kütyüfüggőséghez párosuló agresszió, digitális szeretetnyelvek, megértés a különböző generációk között, nyelvtanulós applikációk, ChatGPT a családban, pénzügyi tudatosság. 

„A szerhasználat lehet tanult viselkedés” 

A Capa Központban tartott beszélgetésen a mindennapi függőségeink, azon belül is az alkoholfüggőség volt a fókuszban. A beszélgetésen Rezes Judit színművész, Tombor Zoltán fotográfus, valamint Dr. Marjai Kamilla addiktológus, a Hello Szülő szerzője osztották meg tapasztalataikat. „Nagyon sok családban közvetlen vagy közvetett módon megfigyelhető a függőség” – vezette fel a témát Mészégető Marcsi, a helloszulo.hu főszerkesztője. Hangsúlyozta, közös ügyünk a téma, és óriási ereje van, ha ismert emberek kiállnak a saját történeteikkel 

De mennyire általános például a színházi világban a függőség, a szenvedélybetegség? 

„Amikor elkezdtem a pályámat, még nagyon jellemző volt, hogy előadások után ott maradtunk, vagy ott maradtak a kollégák inni. Sokan rabjai voltak – főleg az alkoholnak. Ma már ez átalakulóban van, a fiatalok másban találják meg a feloldást, és ez nem kábítószer, nem fű, hanem tudatosabb szellemi hozzáállás (…) Az én környezetemben nagyon jelen van a sport, az egészséges életmód. A fiatalok most ebben vannak, míg nekem hosszú idő volt, hogy eljussak ide” – mondta a Jászai Mari-díjas színésznő. Arról is beszélt, a szorongás jelen van az életében, amit ő a színpadon igyekszik feloldani. „Ez jelent nekem terápiát” – fogalmazott.

Férje, Szabó Győző egykori drogfüggőségével sokat foglalkozott annak idején a sajtó. Rezes Judit arról is beszélt, amikor ők megismerkedtek, a színész már lezárta kábítószeres múltját. „Meg nem fordul a fejemben, hogy ezzel bármi probléma lehet (…) De sokat beszélgetünk arról, miért van szüksége esténként arra az egy-két pohár borra. 

Közel húsz éve vagyunk együtt, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor láttam őt részegen, de neki szüksége van arra, hogy egy kicsit letompítsa magát estére.

Én azt gondolom, hogy ez függőség, és jó lenne, ha kijönne ebből, a gyerekek miatt is” – fogalmazott.

A színésznő azt is őszintén megosztotta a közönséggel, hogy édesapja súlyos alkoholizmussal küzdött. „Ezért fura viszonyom van az alkohollal, magamat mindig kontrollálom. Azt érzem, jól bírom az alkoholt, ez valahogy benne van a génjeimben, de pont ettől van egy iszonyú nagy eltartás, félelem bennem (…) A mai napig egy gyomorkörnyéki probléma, hogy mit örökölnek az én gyerekeim ebből?” – vetette fel. 

Tombor Zoltán szintén úgy nőtt fel, hogy péntektől vasárnapig kint volt a martini a családi asztalon. „Az alkoholizmusról azt gondoljuk, hogy öröklődik. De egy alkesz szülő gyereke megnyomorodik. Hiányt, traumát szenved el a szülei függése miatt, ezért kezd el inni, vagy ezért lesz játékszenvedélye, pornófüggősége stb.” – vetette fel.

A hajlam valóban fennmarad, átadható, de a környezet és a biológia interakciója sok mindent át tud írni. „A szerhasználat lehet tanult viselkedés. 

Ha abban növök fel, hogy apa, anya minden vasárnap asztal alá issza magát, akkor nekem az lesz a normális.

Jó hír, hogy ez nem egy egyenes irányú út. Nem mondható ki egyértelműen, hogy öröklődik” – magyarázta Marjai Kamilla. 

Mikor volt utoljára olyan nap, amikor nem ittál?

Tombor Zoltán fotóművész megindító nyíltsággal beszélt saját küzdelméről az alkohol-, illetve drogfüggőségével. „Mikor volt utoljára olyan nap, amikor nem ittál?” – tette fel a kérdést neki felesége, Tombor Nelli modell több mint hét évvel ezelőtt egy augusztusi napon. A fotóművész ma már nyolcadik éve nem iszik, 45 évesen egyik napról a másikra, felesége hatására tette le az italt és szokott le a kábítószerről. 

Vallomások a függőségről – egy megrendítő fotókiállítás

Tombor Zoltán Budapesten élő és alkotó fotográfus. Nemzetközi pályafutását 2003-ban Milánóban kezdte, majd évekig New Yorkból dolgozott divatfotósként, a leghíresebb magazinok címlapjait fotózta. Hét éve felépülő függő. LOST & FOUND című egyéni kiállításán keresztül megrendítő őszinteséggel tárja elénk a függőséggel folytatott küzdelmét. A Capa Központban látható kiállítás egyfajta önvallomás: alkalmazott és autonóm fotográfiai munkáin, valamint a családi archívumon végigvitt személyes beszámoló a szerhasználat éveiről, a kokain- és alkoholfüggőség szimbolikus jelentéseiről, a titkolózásról, a szégyenről, a kísértés különböző formáiról, az intenzív élethelyzetekről, a környezetében élők nehézségeiről és a függőségből való kilábalásról. A kiállítás január 18-ig megtekinthető.

Tombor Zoltán nyolcéves volt, amikor arra ért haza, hogy édesanyja öngyilkosságot kísérelt meg. Kisgyerekként ő maga értesítette a mentőket. Mindez magával hozta azt is, hogy hamar fel kellett nőnie, és folyamatosan benne volt a félelem, vajon mire fog hazaérni. (Édesanyja életben van, a fotográfus elmondása szerint jó a kapcsolatuk.) 

A fotós függősége a húszas éveiben kezdődött. Később a leszokás során szakmai segítséget nem kért, viszont sokat segített neki a magyar származású orvos, Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona, valamint Anna Lembke amerikai pszichiáter Dopaminkorszak című könyve. A kiállításon képei mellett idézetek is találhatók ezekből a kötetekből. Mint mesélte, számára az, hogy kifényképezi magából a dolgokat, a terápia része.

„Úgy ismertem fel a függőségemet, hogy a józan állapot egyre idegenebb lett minden szempontból. 

A spicces állapotban voltam otthon (…) A végén már zömében egyedül ittam meg kokainoztam. 

A divatszakmában ez nem volt újkeletű” – idézte fel a Capa Központban tartott beszélgetésen.

Az alkohol nem drog? 

Marjai Kamilla addiktológus hangsúlyozta, az alkoholfüggőről az a sztereotípia él bennünk, hogy egy nagyon kiszolgáltatott, testileg, lelkileg leépült ember. „Azt mondjuk, hogy én nem illek bele ebbe a skatulyába. Van egy egzisztenciám, jó állásom, szép családom. A gyerekem nem érzékel semmit.” Hangsúlyozta, a gyerekek mindent érzékelnek, miközben mi, felnőttek ingatag érvekkel támogatjuk meg magunkat. 

„Én nem fetrengek a Blahán, ezért nem vagyok függő.” Ezzel nyugtatjuk magunkat, de ez kőkemény önbecsapás. Jellemző, hogy általában megengedőbbek vagyunk az alkohollal szemben. „Az alkohol nem drog – ez egy kollektív berögződés. Ezt hozzuk magunkkal” – folytatta az addiktológus szakember. 

Anna Lembke pszichiáter állítása szerint a kényelmi társadalom termeli ki a sok függő embert. 

Annyira félünk a lelki és fizikai fájdalomtól, hogy mindent megteszünk, hogy ezt csillapítsuk.

„El lehet venni a kényelemből, és attól jobban lesz az ember. Mindennap sétálni, mindennap lefeküdni este 11 órakor, felkelni reggel 7-kor. Hideg vízben zuhanyozni” – tanácsolta Tombor Zoltán fotográfus. 

„Amikor az ember leteszi a választott szerét, akkor van egy gyász. Ér megélni ezt a gyászt” – mondta Marjai Kamilla. Arról is beszélt, hogy egy függő személy hozzátartozójának jó stratégia lehet, ha elkezd beszélni az érintettel arról, hogy ő mit él meg, amikor például ittasnak látja azt, akit szeret.

Betegség és társadalmi kórkép

Az addiktológus szakember szerint nem igaz, hogy mindenki függ valamitől. Igaz, az oxigéntől függünk, de az az életben maradás feltétele, egy csík kokain viszont nem. 
Mészégető Marcsi főszerkesztő kiemelte, a függőség egyszerre betegség, döntés, de társadalmi kórkép is, kollektíven benne vagyunk. A jelen társadalmunk függővé nevel minket. 

A médiában csupa függő karaktert látunk: James Bond meghódítja a világot, miközben literszámra issza a whiskyt. Ilyen hősökön nevelkedtünk. 

Eközben megjelent a digitalizáció, ezzel együtt a telefonfüggőség is, és az okostelefon egy olyan társ, amit nem feltétlenül értünk jól, nem tudjuk tudatosan használni. 

„A modern ember számára a telefon létszükséglet. Egy számítógép, ami napi 6–10 órát van a kezemben (…) De van, hogy azt veszem észre, hogy az Instagramon egy órája követem a semmit. Amikor a négyéves lányommal reggeliztem, le volt fordítva a telefonom, de rám szólt, hogy »Papa, amikor együtt vagyunk, nincs telefon az asztalon.« Úgy élik meg a gyerekek, hogy ők nem elég érdekesek” – szemléltette Tombor Zoltán. 

„Az üzenetekre való azonnali válasz is probléma. A gyerekek azt látják otthon, hogy telefonozok. Ezen szeretnék változtatni. Meg is kapom kőkeményen a nagyfiamtól” – folytatta Rezes Judit. 

Marjai Kamilla szerint a képernyő-, és telefonfüggőség azért nehéz kérdés, mert még nincsenek előttünk járt utak, nincsenek atombiztos megoldásaink, hiszen a szüleinknek még nem voltak ilyen készülékeik. 

„A hétvégi bevásárlást a telefonon intézem, ez egy szükségszerű dolog, de a gyerek azt látja, hogy telefonozok. Ilyenkor beszéljünk vele. »Igen, mindjárt figyelek rád, de most a menzádat fizetem be«” – javasolta a szakember. 

Hozzátette, a digitális detox nem a teljes absztinenciát jelenti, hanem azt, hogy a mindennapjaimban fenntartható, következetes fékeket próbálok beállítani. 

Szóba került az is, hogy szinte lehetetlen, óriási kihívás mindig ott lenni a gyerek mellett, ellenőrizni, mire használja a képernyőt. Ezért is feladata a szülőknek, hogy egyrészt magukat, másrészt gyermekeiket is megtanítsák a tudatos használatra.

A beszélgetés visszanézhető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=e_cQleWmbq0

Támogatott tartalom