Tízezrek vetették el gyermeküket Csernobil miatt – negyven éve történt az atomkatasztrófa

„Mindenki könyörögve kérte, hogy vetessen el”

„Édesanyám 1986 márciusában lett terhes. Mindenki (család, orvosok) könyörögve kérte, hogy vetessen el – egyik nagymamám vegyész, másik kórházi főnővér volt –, nagyjából sejtették a következményeket, de az én Anyukám azt mondta, hogy ha hat kezem vagy két fejem lesz, sem öl meg, szó sem lehet róla! Ugyan nyolc hónapra, de makkegészségesen, tökéletes súllyal megszülettem. Imádom, és hálás vagyok, hogy ilyen »csak azért is« anyukám van!”

Tábori Kinga 1986-ban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózdon született, ma már Görögországban él. (A fenti sorokat évekkel ezelőtt egy Facebook-hozzászólásban írta, amit most az ő engedélyével közlünk.)

Kinga és édesanyjának története nem egyedi. 2019-ben jelent meg Vujity Tvrtko Túl minden határon – Magyarok Csernobilban című dokumentumfilmje, ezt követően több magyar nő is írt neki, akiknek a története kísértetiesen hasonló: 1986 áprilisában mindannyian várandós kismamák voltak, és a csernobili katasztrófa után pánikszerűen keresték a válaszokat, mitévők legyenek. 

Az újságíró a film megjelenését követően egy bejegyzést tett közzé, amely alatt számtalan nő, asszony osztotta meg a történetét. 

Van, aki spontán vetélésről, halva születésről, csecsemőhalálról, más agydaganattal, fejlődési rendellenességekkel született kisbabákról, megint más rákos megbetegedésről számolt be, illetve arról, hogy a kórházakban az orvosok a csernobili atomkatasztrófát okolták a történtekért. 

Gombafelhő a reaktor felett

1986. április 26. szombati nap volt. Az akkori hivatalos nevén a Vlagyimir Iljics Lenin Csernobili Atomerőműben hajnali 1 óra 23-kor, egy biztonsági tesztelés során két hatalmas robbanás következett be. A szemtanúk szerint az első robbanást piros, a másodikat pedig világoskék lángok követték, ami után egy gombafelhő emelkedett a reaktor fölé. Az erőmű nem rendelkezett korszerű biztonsági rendszerrel, valamint emberi mulasztás is közre játszott a világ legnagyobb nukleáris balesetében.

Óriási probléma volt a sugárveszély, amelyet az első órákban félrekezeltek. Az erőműben ugyan sok dózismérő volt, ám azokat csak a mindennapi használatra szánták, nem atomkatasztrófa esetére. Kezdetben csak a Pripjaty városában élőket evakuálták, majd tíz nap elteltével, már az atomerőműtől 30 kilométerre tolták ki a kitelepítési zóna határát.  A csernobili atomerőmű tiltott területe, köznapi nevén a 30 kilométeres zóna – ami jelenleg Ukrajnában található, de átnyúlik Fehéroroszországba is – végül állandó lezárásra került, ahová tilos volt belépni.

Több ezer pajzsmirigydaganatos gyermek
Az áldozatok számáról különböző becslések vannak. A baleset után közvetlenül körülbelül harminc, mentésben résztvevő ember vesztette életét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Csernobil huszadik évfordulóján részletes jelentést közölt, ebben az áll, hogy a sugárzás legfeljebb négyezer ember halálát okozhatta, okozhatja életük során. Továbbá ugyanennyi, körülbelül 4000 pajzsmirigyrákos eset alakult ki – főként gyermekeknél és serdülőknél, viszont szerencsére nagyon magas túlélési aránnyal. Más becslések szerint akár több tízezer daganatos halálesetről lehet szó. A Csernobili Szövetség, amely a katasztrófa utáni felszámolási munkákban részt vevő dolgozókat, a likvidátorokat képviseli, 2006-ban úgy becsülte, hogy a 600 ezer dolgozó tíz százaléka (60 ezer ember) meghalt, és 165 ezer rokkanttá vált.

„Csernobili nyaklánc” – női likvidátorok 

A baleset után körülbelül 3000 nőt vezényeltek a tiltott zónába, akik általában takarítási, fertőtlenítési és környezeti megfigyelési feladatokat láttak el, néhány héttől akár több évig terjedő időszakokban. Az érintetteknél a fizikai és mentális egészségük romlását figyelték meg. Például gyakrabban fordult elő náluk pajzsmirigyrák, a pajzsmirigy eltávolítása után maradt hegeket gyakran ők maguk „csernobili nyakláncnak” nevezték.

Az atomkatasztrófa a nők termékenységére is hatással volt. A zónában élő nők ugyan nem váltak meddővé a sugárzás következtében, azonban a magzati károsodástól való félelem miatt sok várandós nő az abortuszt választotta, elhalasztották a tervezett gyermekvállalást, és nőtt a terhesség alatti vizsgálatok iránti igény. A félelem, hogy magzatuk egészsége veszélyben van, annak ellenére fennmaradt, hogy a bizonyítékok szerint az egy éven belül született gyermekeknél nem volt több fejlődési rendellenesség.

Növekedtek-e a születési rendellenességek?

Nincs tudományos konszenzus arról, hogy a sugárzás miatt Európa-szerte nőtt volna a genetikai rendellenességek száma a gyerekeknél. De léteznek olyan korábbi  kutatások, amelyek szerint a csernobili atomkatasztrófa magzatoknál velőcső-záródási rendellenességet (az agy és a gerincvelő nem fejlődik ki) okozott, s találtak hasonló eseteket Török-, Fehérorosz- és Horvátország területén is.

E kutatások szerint a Down-szindróma előfordulása növekedett például Németországban.

Berlinben az érintett gyermekek édesanyáin mellkas-, fog- és csontröntgenvizsgálatot végeztek, és megállapították, hogy mindegyik anya ki volt téve azoknak a radioaktív felhőknek, amik a csernobili atomkatasztrófa utáni időszakban haladtak át Berlin felett. 

A baleset idején állítólag Svédországban is több Down-szindrómás és gyermekkori leukémiás esetet mutattak ki. 

Ugyanakkor Robert Gale, a Kaliforniai Egyetem doktora, aki a katasztrófa orvosi részét koordinálta, 1987 februárjában azt nyilatkozta a New York Times-nak, hogy mostanra már volt alkalmuk megfigyelni a Csernobil közelében született összes gyermeket, és meglepő módon nem figyeltek meg náluk semmilyen rendellenességet. „Nem is számítottunk erre” – fogalmazott. 

Nők tízezrei döntöttek az abortusz mellett

A spontán vetélések számának növekedését jelentették nemcsak Ukrajna szomszédos országaiban, hanem Finnországban és Norvégiában is. 

A katasztrófát követő hetekben, hónapokban gyorsan terjedt a radiofóbia, a sugárzástól való félelem. Sok orvos is úgy érezte, nem bízhatnak a hatóságokban, hogy azok igazat mondanak a szennyezés mértékéről. Nők tízezrei döntöttek úgy, hogy megszakítják a terhességüket – részben orvosi tanácsra, részben annak ellenére. Az abortuszok száma Európa-szerte növekedett. Görögországban és Olaszországban például jelentősen: Olaszországban hónapokig naponta az addigi 28 helyett 52 terhességmegszakítást végeztek. Dániában enyhe növekedésről számoltak be.

„A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint Nyugat-Európában becslések szerint 100–200 ezer kívánt terhességet szakítottak meg, mert az orvosok tévesen azt tanácsolták a pácienseknek, hogy a csernobili sugárzás jelentős egészségügyi kockázatot jelent a magzatokra” – írta a Journal of Nuclear Medicine 1987. júniusi cikkében.

Mi volt a helyzet Magyarországon? Pontosan nem tudni; van, aki szerint Magyarországon is jelentősen növekedett az abortuszok száma az átlaghoz képest. Azonban Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus az atomkatasztrófát követő időszakban végzett vizsgálatai alapján lényegében nem sok minden változott. 

Sem a veleszületett rendellenességek, sem a terhességmegszakítások aránya nem nőtt, viszont átmenetileg kevesebb gyerek született – valószínűleg azért, mert sokan megijedtek, és elhalasztották a gyermekvállalást.

Milyen hírek jutottak el itthon a lakossághoz?

Miközben a baleset emberéleteket fenyegetett, a helyi és a – baleset helyszínétől mintegy 1000–1500 kilométerre élő – magyar lakosság az érvényben lévő hidegháborús diskurzus, valamint a szovjet-kommunista médiapolitika miatt nem tájékozódhatott kellőképpen a veszélyről – hangsúlyozta A csernobili atomkatasztrófa kommunikációja a Magyar Rádióban és a Szabad Európa Rádióban című tanulmányában Kékesdi-Boldog Dalma médiakutató. 

A Magyar Rádióban a legelső híradás csak két nappal a baleset után, 1986. április 28-án, hétfőn este 9 órakor hangzott el:

„A Szovjetunió-beli csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg, és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését. A károk felszámolására kormánybizottságot hoztak létre. Stockholmban közben bejelentették, hogy Dániától Finnországig észlelték a radioaktív sugárzási szint hirtelen növekedését. Ottani szakértők szerint [ez utólag kézzel feljegyezve] több ezer kilométeres utat megtéve [ez utólag kihúzva] a radioaktív felhő rövid időn belül eljutott a Skandináv-félsziget fölé.”

Az államszocialista országokról szóló híreknél csak az adott ország hivatalos forrásait vagy az MTI által kiadott közleményeket lehetett használni. Azonban Bedő Iván – aki az aznap délutáni hírszerkesztésért felelt – a nyugati források alapján leadta az első hírt, majd azt a közleményt is adásba engedte, amely „szigorúan a szerkesztőségek tájékoztatására” készült, és a hatalom nem akarta, hogy a rádióhallgatókhoz is eljusson. Bedő fegyelmit kapott, de nem veszítette el az állását. 

„A Magyar Rádió műsorkészítői csak két héttel az atomkatasztrófát követően kaptak felhatalmazást arra, hogy a rövid és semmitmondó hírek közlése helyett valódi tényfeltáró, elemző, oknyomozó újságírást folytathassanak.” 

„Ez azonban már nagy valószínűséggel nem tudta a magyar lakosság aggodalmát és bizalmatlanságát csökkenteni” – vonta le a következtetéseket a kutató.