„Az emberiséget csak az a tiszta gondolkodás mentheti meg, amelyet a kis herceg képvisel”

Mit jelent számodra A kis herceg története, és mely rétegeit szeretnéd közelebb hozni a nézőkhöz az előadással?

Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye számomra közvetve az emberi „betegségek” tárháza – lelki, társadalmi és egzisztenciális értelemben. Az egész olyan, mint egy vízió, egy lázálom, ezért is választottuk a F_EvER címet. A színpadkép is inkább egy pszichokorporális analízisre utal. Elrugaszkodunk az eredeti történettől, nincs közvetlen kapcsolatunk a leírtakkal, de a regény lelkülete inspirációként jelen lesz bizonyos érzetek, emberi kapcsolatok felnagyításához. 

A regény és az eredeti illusztrációk a gyermeki, bölcs ártatlanság nézőpontjából láttatják a világot. Ez hogyan jelenhet meg a tánc nyelvén?

Az emberiséget csak az a tiszta gondolkodás mentheti meg, amelyet a kis herceg képvisel. 

Éppen az foglalkoztat, hogy miként lehet fenntartani egy ilyen tiszta érzelmi világot a mai kegyetlen körülmények között. A tánc számtalan lehetőséget nyújt az ártatlan, védelmet igénylő, állandóan veszélyben lévő, a világra rácsodálkozó karakter kiemelésére, és mi valójában a nézőkben keressük a kis herceg tisztaságát. Alakját mindenki a saját lelkülete szerint értelmezi. Emiatt számtalan arca lehet, éppen ezért megsokszorozom a figuráját.

A regény hőse dimenziók közötti utazó. Ez a művészet feladata is, hogy kapukat nyisson az ismeretlen felé vagy oda, ahová magunktól nem merünk belépni?

Pontosan. A művészet szembesít. Kénytelenek vagyunk reflektálni a látottakra, és olyan dimenziók nyílhatnak meg, amelyekre még maga az alkotó sem gondolt. Számomra a szabad olvashatóság az elsődleges és egyúttal az átjárhatóság, ezért nem is szeretem analizálni a munkáimat. Majd mindenki összerakja a látottakat a saját lelkülete, tudása, pillanatnyi lelkiállapota szerint. 

Olyan megfoghatatlan alkotást hoztok létre, amely a pillanatban születik, és egyszerre feszegeti a fizika törvényeit és az emberi test határait. Hogyan segíted a táncosaidat, hogy egyik se rántsa őket magával? 

A néző számára valóban a pillanatban születik meg az alkotás, de a táncművészek az előadásban nem improvizálnak. Minden pontosan átgondolt, éppen a határok feszegetése miatt. A destabilizáló díszletek és jelenetek kibillentik a művészeket a megszokottból, ahogy a nézőket is, de a technikai és művészi professzionalizmus jó értelemben keretek között tartja a táncosokat.

Neked mennyire könnyű az átjárás a hétköznapjaid és a színpadon megjelenő világod között?

Az átjárások dimenziói végtelenek. Minden érzet beépül valahogy, még ha nem is direkt és tudatos módon. 

Könnyűnek semmiképpen nem nevezném azt a folyamatos nyitottságot, kutakodást, amely ahhoz kell, hogy az ember időről időre megmutassa magát a közönségnek.

Mit tehet a táncművészet egy olyan korban, amikor a nonverbális, sőt a személyes kommunikáció is egyre inkább háttérbe szorul? Mekkora kihívás elérni, hogy egy előadásnak (és az életünknek) ne csak passzív nézői legyünk?

Erre van a műben egy tökéletes válasz, amelyet éppen a róka fogalmaz meg a kis hercegnek: „A beszéd csak félreértések forrása, de minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.” Így kerülhetnek igazán közel egymáshoz. Az élőlények közti rezonanciákat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindenképpen hatást gyakorolnak – a kérdés már csak az, hogy mennyire vagyunk képesek egymás jeleit fogni. 

Támogatott tartalom