„Ezekben a filmekben nincs erőszak” – Interjú Dániel András íróval és Jurik Kristóf rendezővel, a „Kuflik” alkotóival

– Augusztusban megjelent a harmadik Kuflik mozifilm, A kuflik és az Akármi. Miben más ez, mint az első kettő? 
J. K.: Az előző két film 11-11 teljesen különálló epizódból áll. Az epizodikus jelleget most is megőriztük, de ezúttal van két hosszabb történet, amelyeket két összefüggő epizód mesél el, így ezeknél lehetőségünk volt a cselekményt jobban kifejteni. A kuflik és az Akármi egy kicsit az egész estés film irányába mozdult el. A kuflik persze ugyanazok a fura és szerethető alakok, mint eddig voltak, legfeljebb erősödtek a karakterek jegyei. Például az egyik történetben váratlanul a korábban háttérbe húzódó Fityirc veszi kezébe a dolgok irányítását, és ötleteivel ő viszi előre a történetet. 

– Kristóf, a cselekmények alakításában mennyire kaptál szabad kezet? 
J. K.: A KEDD csapatával arra törekedtünk, hogy minél karakteresebbek legyenek az egyes szereplők, és hangsúlyozzuk a köztük lévő különbségeket. Az új filmbe is sok geget belecsempésztünk, ám ezeknél mindig figyelni kell, passzolnak-e az adott karakterhez, valóban viselkedhet-e úgy abban a szituációban. Az egyik epizód például azzal kezdődik, hogy Titusz fütyörészik a kupac tetején. Arra gondoltam, poénosabb lenne, ha úgy tenné, hogy nem tud fütyülni, és csak próbálkozik vele. Ismerek olyat, akinek ez sosem ment az oviban, és most is biztosan vannak ilyen gyerekek, Titusz azt üzeni nekik, hogy ez egyáltalán nem ciki, és sose adják fel! 

– Az első két filmet M. Tóth Gézával együtt jegyzitek, a harmadikat már egyedül rendezted. Ennek mi az oka? 
J. K.: Ez egy folyamat része volt. Gézával régóta dolgozunk együtt, így mivel neki más elfoglaltságai akadtak, rám merte bízni az új produkciót. Egyébként a mai napig gyakran konzultálunk. Minden rendezőnek megvan a saját világa: ez olyan, akár egy mag, aminek ki kell csíráznia. Ugyanakkor egy filmsorozat esetében nem nőhet túl sok irányba, mert akkor elveszti az önazonosságát. 

– Mire utal a címben a sejtelmes Akármi elnevezés? Az előzetesből csupán annyi derült ki, hogy Titusz másmilyennek képzelte el… 

D. A.: A film azonos című epizódja a legemblematikusabb rész, amiben talán ott van a kuflik filozófiája is. Eszerint az elhagyatott rét maga a képzeletünk, ahol bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.

Ahányszor ránézünk erre a bizonyos Akármire, mindig – és mindannyian – másmilyennek látjuk, akárcsak magát a világot. Ahogy egy kisgyerek képes beleképzelni szinte bármit a legegyszerűbb dolgokba is, miközben bámulatos könnyedséggel jár ki-be képzelet és valóság között – úgy, hogy számára mindkettő egyformán érvényes marad. Lehet egyszerre indián és az óvodás kisfiú a körte csoportból – és mindkettőt teljesen komolyan veszi. Mert a játék csak komolyan véve játék, úgy nem lehet élvezni, ha nem veszünk részt benne teljes valónkkal. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Alkotóként mennyire fontos számotokra ez a gyermeki látásmód? 
D. A.: Ez nem egy tudatos elhatározás, nem egy megvalósítandó „koncepció”, mert akkor valami hiteltelen dolog születne belőle, hanem zsigerből jön. Bennünk maradt valami, ami miatt képesek vagyunk úgy látni a világot, mint egy kisgyerek. De ez egyáltalán nem baj, sőt büszkék vagyunk rá! 

– Milyen a mai gyerekközönség, és hogyan lehet őket megszólítani? 
J. K.: A gyerekek a legszigorúbb zsűri: ha a film nem tetszik nekik, felállnak és elmennek, ezért nagy kihívás nekik alkotni.

Mivel sokkal több inger éri őket, mint a száz évvel ezelőtti gyerekeket, nehezebb lekötni a figyelmüket. Hogy ez sikerüljön, a filmjeinknek pörgősnek és vizuálisan nagyon gazdagnak kell lenniük, úgy – és ez a kuflik-filmeknél az egyik legfontosabb szempont –, hogy nincs bennük erőszak. 

– Hogyan tettétek agressziómentes övezetté az elhagyatott rétet? 
J. K.: Elsősorban úgy, hogy nincs egy klasszikus gonosz karakter. Ugyan a szereplők gyakran ugratják egymást, és történnek velük kisebb balesetek, úgy instruáljuk az animátorokat, hogy ezek a jelenetek ne ijesszék meg a nézőket. Kerülöm például, hogy a kufliknak dühös tekintetük legyen, ami egyébként sem áll jól nekik – Zödön is kedvesen mérges, amikor elveszíti a foltját. Vagy amikor a tappangy lepottyan a fáról, csattanás helyett hóropogást hallunk, mintha puha felületre érkezett volna. 

– András, korábban azt nyilatkoztad, nem jósoltál ekkora sikert a hét furcsa lénynek. Tizenhét könyv, három mozifilm, egy lassan háromévados rajzfilmsorozat és 72 kuflis termék után hogy látjátok, mi a titok? 
D. A.: A kufli-mesék groteszk történeteikkel, ironikus nyelvezetükkel szándékosan eltérnek a hagyományos, jó-rossz ellentétre épülő meséktől, ugyanakkor kerülik a direkt tanulságokat is. Az első könyv írásakor úgy gondoltam, legyünk kicsit lazábbak, és a mesék önmagukért szórakoztassák a gyerekeket. Meg kicsit a felnőtteket is, mert a történetek imitt-amott kikacsintanak rájuk. Saját tapasztalatból tudom, hogy sokkal élvezetesebb a szülőknek olyan szöveget olvasni, amin ők is tudnak nevetni. Magyarországon az animációt még mindig alapvetőn gyerekműfajnak tartjuk, de a Simpson családon és South Parkon szocializálódott fiataloknak már természetes, hogy felnőtteknek is szólhat. 
J. K.: Ami a szereplőket illeti, azért is állnak közel az emberekhez, mert hétköznapi figurák – mindenkinek vannak olyan ismerősei, mint Zödön vagy Pofánka. A legszürkébb kuflit, Fityircet ugyan nehéz lenne egy jelzővel definiálni, de talán pont a különcsége miatt lett ő a legkedveltebb a rajongók körében. 

– Az elhagyatott rét lakói külsőre nem tipikus mesehősök: a kuflik alakja olyan, akár egy krumpli, a csigának lába van, a tappangynak három feje… 
D. A.: Ebbe a groteszk világba nem illett volna egy csini hercegnő. Ahogy Titusz mondaná, nincs cukizás az elhagyatott réten. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Ha már hercegnők: a hét kufli közül csupán kettő női karakter. Nem tartottál tőle, hogy így kevésbé lesz PC a mese? 
D. A.: Ezt a kérdést már mástól is megkaptam, és leszögezném, nem szándékosan alakult így, semmi bajom a nőkkel, akkor sem, ha kuflik! Valószínűleg az az oka, hogy a groteszk karakterek egyszerűbben jobban állnak a férfi szereplőknek. Ha megfigyeljük, ez a vígjátékokban is így van: egy szereplő viccességéhez hozzátartozik az elrajzoltság, és ezt kevésbé érezzük bántónak egy férfi figura esetében. Miközben azért a két kufli lány is egyfajta karikatúra. Például Pofánka, bár kufli mértékkel mérve kifejezetten csinos, mégsem egy cuki királylány, hanem egy olykor hisztis, beszólogatós karakter. 

– Napjainkban a legtöbb kasszasiker animációs film 3D-ben készül, a Kuflikat viszont 2D-ben csináltátok. Miért ezt a technikát választottátok? 
J. K.: A könyvek illusztrációit András kézzel rajzolta, és ezt a manuális hatást akartuk visszaadni. A film azonban valójában 2,5D-ben készült, ami a 2D és a 3D ötvözete. A Kuflik új térélményt nyújtanak: az elhagyatott rét olyan, mint egy színpad, a szereplők pedig kiszaladnak a nézőhöz az előtérbe, és reflektálnak rá, hogy egy filmben vannak. 

– A vizuális poénok és a vicces beszólások mellett a sok-sok hanghatás is gyakori humorforrás. Most is ezt a receptet használtátok? 
J. K.: A kuflik hangzásvilága egy hatalmas játszótér. A figurák gyakran teljesen más hangon szólalnak meg, mint amire a megjelenésük alapján számítanánk: az ormányos flömd például egy nagy elefánt, de sokkal viccesebbnek találtam, ha vékony orrhangon beszél. A szereplőket ezúttal is egyetlen színész, Scherer Péter szinkronizálja. Ezzel a meseolvasás intimitását kívántuk megidézni, csak éppen Pepe nem az anyát vagy az apát, hanem a vicces nagybácsit testesíti meg. 
D. A.: Alpár Balázs zeneszerző remekül ráérzett a történetek ízére, és a vicces hanghatások megteremtésén kívül fantasztikus zenéket is írt a filmhez. Az első rajzfilmből kiderült, hogy a kufliknak nagyon jól áll, amikor ügyetlenül elkezdenek rappelni, így most ismét mikrofont ragadnak: a Csitt-csatt, csitt-csatt, kötöget a bálna című szerzemény Titusz és Fityirc előadásában csendül fel. A következő lépés egy Broadway-musical! 

– És mi vár a kuflikra és rátok ezután? 
J. K.: Még egy rajzfilm biztosan készül, de valószínűleg további részekre is számíthat a közönség. Amikor elkezdtem dolgozni az első filmen, egy olyan világba csöppentem, ami nagyon megtetszett, jobbat nem is kívánhatnék. Az biztos, hogy hasonló rajzfilmeket készítenék a jövőben is, de egyelőre nem látok túl a kuflikupacon. 
D.A.: Szerintem az elhagyatott rétről fogunk nyugdíjba menni. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. augusztusi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>