„A belső iránytűm vezet” – Beszélgetés dr. Speidl Bianka iszlámkutatóval

Kamaszként térképeket rajzolt, útleírásokat olvasott, és Albert Schweitzer volt a példaképe. Sommerset Maugham regényeit szerette a legjobban, hiszen utazni úgy jó, ha ott éljük a hétköznapokat is. Erre nyílt alkalma, amikor arab szakosként a képzés kötelező része volt, hogy egy vagy több évet az iszlám világban töltsön. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a nyelvtanulásba, mintha megérezte volna, hogy milyen jelentőségű lesz majd valamikor ennek a kultúrának és vallásnak a mélyebb ismerete Európa szempontjából is. Nem, kedves Olvasó, nem egy férfiről van szó. Ő dr. Speidl Bianka, hazánk nemzetközi mércével is kimagasló kutatója.

dr. Speidl Bianka - Kép: Szőnyi István
dr. Speidl Bianka - Kép: Szőnyi István

dr. Speidl Bianka - Kép: Szőnyi István. A fotó Magyar családok a damaszkuszi keresztény gyermekekért jótékonysági gálán készült.

– Mi keltette fel érdeklődésedet az iszlám világ iránt olyan fiatalon?
– Fiatalon, azt hiszem, a kalandvágy volt bennem erős. Utazni akartam, lehetőleg messzire és hosszú időre. Első utam Tunéziába vezetett, ahol kilenc hónapot töltöttem. Először az arab nyelv nyűgözött le, a nyelvtani szerkezete, a logikája, a képi világa. Az persze sokkoló volt, hogy a beszélt nyelv milyen mértékben különbözik a klasszikus arabtól, ezért valahányszor új országba utaztam, mindig egy félig-meddig új nyelvet kellett megtanulnom.

– Inspiráló volt ez az első utazás? Tunéziáról a tengerpart és a pálmafák juthattak akkoriban az ember eszébe…
– Tuniszban egy háromszázötven fős lánykollégiumban laktam, konnektor nem volt a falban, összesen csak tizenkét WC és kilenc zuhany állt rendelkezésünkre, este 10 és éjjel 1 között folyt csak a csapból meleg víz. Spártainak nevezhetném. Hetente-kéthetente telefonáltam haza, kártyás fülkéből. Nem volt jó élmény, de én fiatal voltam és elszánt. Utólag rájöttem: ha igazán meg akarunk ismerni valamit, akkor az olyan, mint amikor veszünk egy hatalmas levegőt, lebukunk a víz alá, és amikor már majdnem megfulladunk, még számolunk tízig, és csak akkor jövünk a felszínre.

Ma már nem tudunk így utazni, hiszen percenként válthatunk üzenetet barátainkkal; az élmény nem megy mélyre, mert folyton megosztjuk, kibeszéljük, ami feszít, és mentőövek után kapkodunk. Én hálás vagyok, hogy számomra egyetlen mentőöv létezett: a vasárnapi szentmise, amit franciául tartottak, én pedig egy szót se tudtam franciául, de minden vasárnap ott voltam, a kollégista lányok legnagyobb döbbenetére.

Ők ugyanis nem gondolták, hogy létezik még fiatal, európai nő, aki templomba jár. Lettek közöttük jó barátaim, akik meghívtak, hogy egyek velük, klasszikus arab nyelven próbáltak velem beszélni – ami nekik is nehéz volt.

Sokan vallásosak voltak, imádkoztak, pedig akkor még szekuláris kormányzat volt hatalmon. A vallást évtizedek alatt sem lehetett magánüggyé tenni a hatalom minden igyekezete ellenére sem. Ezt látjuk az Európába érkezők esetében is.

Dr. Speidl Bianka angol-arab-történelem szakon szerzett bölcsészdiplomát, majd Angliában doktorált, méghozzá nem akármilyen témában: disszertációjában a szélsőséges sííta Hezbollah szellemi atyjának hatalomelmélete kapcsán tárta fel, hogyan különböztetik meg a muszlim vallásjogászok a jogos és a jogtalan erőszakot. Tanulmányait bőséges terepismerettel bővítette, élt Tunéziában, Szíriában és Libanonban is. Ezzel a háttérrel azon kevés hazai (és európai) szakértő közé tartozik, aki tényleg tudja, miről beszél, amikor az iszlámról van szó – akár az európai integráció, akár egy dzsihádista merénylet vagy a közel-keleti biztonságpolitika kapcsán. Mindezt pedig magyarul, angolul, arabul vagy éppenséggel olaszul.

Interjú keresztény menekültekkel Libanonban – Kép: Speidl Bianka

 

– Mit tapasztaltál nőként ezekben az országokban?
– Először is azt, hogy minden ország más. A tunéziaiak hírhedt molesztálók, még sétálni se tudtam egyedül. Szíriában előfordult, hogy éjjel gyalogoltam haza, mégpedig a hírhedt, azóta földig rombolt palesztin negyedben, de senki se bántott, meg se szólított. Libanonban városonként, sőt kerületenként változik, mit lehet és mit nem.

Az európai nő, ha határozott és erkölcsös, az arab világban afféle tiszteletbeli férfinek számít.

Másként viselkednek vele, mint saját lányaikkal, feleségükkel, őket ugyanis védelmezik és korlátozzák, hiszen az iszlámban mindenkinek a neki „megírt” szerep szerint kell viselkednie. A nők helyzete régiónként és családonként változó, de olyan szabadságról, amiben nekünk részünk van, ők csak álmodozhatnak.

– Az elmúlt két év folyamán immár negyedszer utazol Szíriába, ahonnan még mindig tömegesen menekülnek emberek, és ahol pusztulás, nyomor fogad és számos biztonsági kockázat is leselkedik rád. Miért mész?

– Tizenhét éve járok Szíriába. Sok barátom él ott, keresztények, szunniták, alaviták. Mindannyian otthon maradtak és otthon is akarnak maradni.

Őket még 2002-ben ismertem meg, amikor ösztöndíjjal tanultam egy évig Damaszkuszban. A legnehezebb években is kapcsolatban voltunk, egyikükből sem lett illegális bevándorló. A sorsukat együttérzéssel követem; tavaly nyáron közel hatmillió forint értékű adományt adhattam át a damaszkuszi keresztény gyermekek megsegítésére, hála az adakozó és nyíltszívű magyar családoknak, akiket megszólított a kezdeményezésem. A magyar kormányzat azzal, hogy a helyi közösségeket erősíti, a lehető legtöbbet teszi. Az otthon maradottakat ugyanis nemcsak nyolc éves borzalmas háború, hanem gazdasági szankciók is sújtják, amelyek csupán a kivándorlást ösztönzik.

Sokakat ismerek, akik csak most kezdik fontolgatni a gazdasági migrációt, mert nem látják a perspektívát, az újrakezdés lehetőségét. Ezekkel a szankciókkal egy sokat szenvedett népet büntetnek és ösztönzik a kivándorlást. Ami a biztonságot illeti: csak a kormány által ellenőrzött területeken járok, ahol nagyon sok a belső ellenőrzés, de a biztonság gyakorlatilag helyreállt. Hallgatok a helyiekre, és mindig minden szabályt betartok.

Séta a lerombolt Homsban helyi keresztényekkel – Kép: Speidl Bianka

 

– Számos helyen jártunk már együtt terepen, Macedóniában, Szerbiában, Görögországban, Törökországban. Egyik esti sétánk alkalmával egy magát szírnek mondó férfi megszólított, mire te olyan keresztkérdést tettél fel neki arab nyelven, amitől az illető a szélnél is sebesebben elillant a helyszínről. A félelemnek van helye az életedben?
– Ami rajtam múlik, attól nem félek. Bízom a józanságomban és az erkölcsi ítélő képességemben. Úgy érzem, ha a magam érdekében átlépnék bizonyos határokat, akkor elveszteném a belső iránytűmet, engem pedig csak az vezet. Szigorú az értékrendem, ez a legfontosabb családi örökségem. A szüleimnek végtelenül hálás vagyok, hogy egyszem leánygyermekükként minden választásomban, döntésemben támogattak. Persze felmerül a kérdés, hogy mi van, ha veszélyes helyzetbe kerülök. Egyrészt nem kísértem az Istent, azaz csak akkor fogok bele bármibe, ha legalább elméletileg biztonságos. Másrészt, ha a félelem irányítana, akkor el kellene búcsúznom a hivatásomtól.

A hivatásom az, hogy elősegítsem a világ előítéletmentes, racionális megismerését. Ezért vallom, hogy aki szír, annak a legjobb, ha Szíriában él. Ezt elmondtam, nekik is.

Édesanyám a második világháborúban született, 1944-ben, amikor Nyíregyházát bombázták, és súlyos retinasérülés miatt megvakult. A nagyszüleim megéltek két háborút, egy forradalmat, kitelepítést, vagyonelkobzást, házkutatásokat. Ilyen háttérrel azt mertem a szíreknek mondani, hogy igen, a földi pokol, ami ott történt – de abban a pillanatban, amikor áldozatként tekintenek magukra, sőt, a világon egyedülálló áldozatként, akkor elvesznek. Meglepő vagy sem, elfogadták.

Menekült gyermekekkel Libanonban – Kép: Speidl Bianka

 

– Hívő keresztényként miként vélekedsz a történelmi egyházaink előtt álló feladatokról, ami az Európában egyre erősödő iszlám jelenlétét illeti?
– Mostanában arról beszélek előadásaimban – ha meghívnak valahová –, hogy mire válasz az iszlám Európában. Azt kell mondanom, hogy sajnos sok mindenre. Minden vallás három összetevője a spiritualitás, a hitélet és a gyakorlat. A hitélet alatt a liturgián való rendszeres részvételt, bizonyos szabályok és előírások betartását értem, amelyek a nagyszüleink hétköznapjait még teljesen meghatározták. Mára a kereszténység, legalábbis annak nyugati változata egy elitista, jótékonykodó filozófiává silányult. Nem mindenütt és nem mindenki számára, de az általános trendekről is beszélnünk kell.

A keresztény kultúra ugyanis messze nem egyenlő a kultúrkereszténységgel. Ez egy csapda, ami miatt a nyugat-európai, középosztálybeli keresztények migrációpártiak.

Habib Malik libanoni keresztény történésztől olvastam a következő gondolatot: egy vallás helyét nem veheti át egy ideológia, egy vallás helyét csak egy másik vallás veheti át. Ezt a megállapítást teljes mértékben alátámasztják azok az indokok, amiket az iszlámra áttérő emberektől hallottam. Ha a szabálykövetést, fegyelmet és liturgiát kisöprik a nyugati kereszténységből, és egy ezoterikus-humanista jótékonyságba menekülnek, akkor az lelki öngyilkosság. Ugyanis nemcsak a spiritualitás határozza meg a gyakorlatot, hanem a vallásgyakorlat is meghatározza a lelkiséget.

A meggyilkolt Frans Van Der Lugt jezsuita sírjánál, aki 2014-ben kétségbeesett üzenetet ​​​​​​​küldött a világnak az ostromlott Homszban dúló éhínségről – Kép: Speidl Bianka

 

Huntington vagy Fukuyama világát éli jelenleg Európa? A civilizációk összecsapásának vagyunk szemtanúi, vagy tényleg vége az európai történelemnek?
– Eltérő vallások és eltérő kultúrák egymás kihívói. Ahogy a magyar szólás tartja: két dudás egy csárdában nem fér meg. A tereket amennyire lehet, el kell különíteni, és a kapcsolatokat le kell szabályozni. Az erőviszonyok folyamatosan változnak, ez egy dinamikus játszma. Senki sem bízhatja el magát.

Egyes nyugat-európai országok vezetői a gyarmati hagyományokban bízva biztosak abban, hogy kontrollálni tudják a bevándorolt tömegeket. Egyre gyakrabban érik őket meglepetések.

Úgy érzem, az emberek életösztöne nem a konfrontáció irányába hat még akkor sem, ha egyébként nem szívlelik egymást. Viszont vészterhes azt gondolni, hogy az értékek tagadása teremti meg az együttműködés közegét. Nem hiszek az elméletekben, a praktikus, racionális megoldásokban annál inkább. Robert Frostot idézve „A jó szomszédság záloga a jó kerítés.”

– Játszhat-e Közép-Kelet-Európa jelentősebb szerepet az európai porondon?
– Az, ami a klasszikus európai kultúráról eszünkbe jut utcák, terek, épületek, öltözködés, művészet, stílus vonatkozásában, az Nyugat-Európa városaiban már elveszett, s lassan a falvaiban is. A most születők számára Európa a Lajtán innen fog kezdődni.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti