Szülők a padlón – Mit tehetünk a szeptemberi túlterheltség ellen?

Szeptember: Van, aki várja, van, aki tart tőle

Deliága Éva szerint a gyerekek többsége várja az iskolakezdést. Mert bármennyire is élvezetes volt számukra a családdal töltött idő, nyár végére a szünet strukturálatlansága – az, hogy nincs két egyforma nap – hosszú távon kimerítően hat rájuk.

„Az iskolába való visszatérés – a struktúra, a kiszámíthatóság sok gyermek számára jelent kapaszkodót. Emellett az iskolai terhelés – ha megfelelően van adagolva – kifejezetten jótékony hatású: leköti a gyerekek energiáit, végre van dolguk, a napjaiknak újra van ritmusa. Vagyis nem mindenki számára stressz az iskolakezdés, főként akkor, ha az előző évből is jó élményeket hoztak magukkal” – mondja Deliága Éva.

Persze a szülők oldaláról komoly teherrel jár ez az időszak, hiszen mindent időben el kell intézni, meg kell szervezni. 

Ráadásul az első hetek tele vannak bizonytalansággal, mert nem tudják, hogyan fog alakulni a végleges órarend, mikor kezdődnek majd az edzések, ki hozza-viszi a gyerekeket, hogyan egyeztethetők össze a testvérek különböző programjai.

Ez pedig hatalmas logisztikai kihívás, amely a szülők részéről extrém mértékű szervezést, odafigyelést igényel ebben az időszakban. 

Új intézmény, új kezdet

Bármennyire tartanak is a szülők az évkezdéstől, fontos, hogy ne riogassák a gyereket olyan kijelentésekkel, mint hogy „az ötödik osztály már sokkal nehezebb lesz”, vagy hogy „másodikban már nem játék, hanem komoly tanulás vár rád”. Ezek a félelmet keltő mondatok nem segítenek. A szándék persze érthető – a szülők felelősségérzetet, kötelességtudatot próbálnak ébreszteni a gyermekükben –, de az ilyen üzenetek gyakran ellentétes hatást váltanak ki: elbizonytalanítják a gyereket, és felerősíthetik az ismeretlennel szembeni félelmet. 

Különösen igaz ez olyan helyzetekben, amikor a gyerek új intézménybe kerül: óvodából első osztályba, alsóból hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba megy. Mivel ezek szorongáskeltő élethelyzetek, kulcsfontosságú, hogy a szülő segítse a gyereket az alkalmazkodásban, csökkentse a bizonytalanságot, és strukturálja a helyzetet:

„Ez konkrét lépéseket is jelenthet. Például vegyük fel mi is a kapcsolatot a leendő osztálytársak szüleivel, csatlakozzunk a közös chatcsoporthoz, érdeklődjünk, mit érdemes tudni az tanárokról, az új közösségről. Ezek az apró, praktikus információk segítenek abban, hogy a gyerek számára az ismeretlen környezet fokozatosan ismerőssé váljon. Minél több kézzelfogható, konkrét elem társul az új helyzethez, annál kevésbé tűnik idegennek – és félelmetesnek” – tanácsolja a pszichológus.

A szakember szerint teljesen természetes, hogy ezekben az új élethelyzetekben a felnőtt is szorong.

„Iskolaváltásnál azt látom, hogy a szülők részéről is megjelenik a bizonytalanság. Mert nemcsak a gyerekek, de a szülők is új kihívások előtt állnak, például a mindennapos logisztikát illetően. Ezért is érdemes kapcsolatot keresniük az adott osztály szülői közösségével. Az ilyen kapcsolódás lehetőséget ad arra, hogy első kézből kapjanak tanácsokat, tapasztalatokat, és ez nemcsak a gyerek, hanem a felnőtt számára is megnyugtatóan hathat” – hangsúlyozza Deliága Éva, aki szerint a szülő nemcsak segítő, hanem maga is érintett a változásban, és a viselkedése, az új helyzethez való viszonyulása sokkal erősebb hatást fejt ki a gyerekre, mint az, amit mond neki.

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Maradni vagy váltani?

A gyerekek sokat változnak a nyár folyamán – testileg, érzelmileg és érdeklődésükben is –, ami természetesen hatással van a kapcsolataikra. A barátságaik újrarendeződhetnek, az osztálytársakkal való viszonyukat újra kell építeni. Az osztályközösség dinamikája pedig attól is megváltozhat, ha új gyerekek érkeznek. 

Ez önmagában lehet pozitív lehetőség is az új kapcsolódásokra, de azoknál a gyerekeknél, akik korábban kiközösítést, bántalmazást éltek meg, vagy tartós kudarcélményekkel küzdöttek, a visszatérés fokozott félelmet kelthet. Ne hagyjuk figyelmen kívül, ha a gyerek ellenáll, nem akar iskolába járni, mindennap erőteljes stresszreakciót mutat! Ilyenkor első lépésként érdemes a pedagógusokkal felvenni a kapcsolatot. 

„Nagyon fontos a nyílt szülő–pedagógus kommunikáció akkor is, ha a nyár folyamán valamilyen családi változás vagy krízis történt – például válás, költözés, betegség. Ha például az egyik szülő nemrég elköltözött, és a család még az új helyzet logisztikai megszervezésének elején tart, az jelentős terhet róhat a gyerekre is. Az ilyen információk megosztása segíthet a pedagógusnak abban, hogy érzékenyebben és támogatóan reagáljon az iskolakezdési nehézségekre – hangsúlyozza a szakember. – Ugyanakkor, ha a gyerek állapota tartósan nem javul – akkor sem, ha új barátokra talál, új pedagógusokat kap, és a szülők is együttműködnek az iskolával –, akkor elkerülhetetlenné válik az iskola és a gyermek közötti illeszkedés mélyebb vizsgálata.” 

„Mert ebben az esetben lehetséges, hogy már nem csupán szezonális stresszről van szó, hanem arról, hogy az adott intézmény és annak követelményrendszere hosszabb távon sem szolgálja megfelelően a gyermek fejlődését” – teszi hozzá a szakértő.

A nagy különóra-dilemma

A tanév elején másik fontos kérdés a különórák megszervezése, amit érdemes alaposan átgondolni. Jó kiindulópont lehet az előző tanév tapasztalata: mi működött jól, mi bizonyult túl soknak?

„Egy édesanya például azt mesélte, hogy amikor év végén egy betegség miatt nem tudta vinni a gyerekeit az edzésekre és a különórákra, akkor döbbent rá, milyen régen fordult elő, hogy nyugodtan otthon töltsenek egy délutánt, és ne kelljen rohanniuk” – árulja el a pszichológus.

A kisiskolásoknál még inkább meg kell fontolni, hogy napközi után belefér-e bármilyen különóra, érdemes figyelembe venni a gyermek terhelhetőségét és motivációját is. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a foglalkozások, amelyek messze vannak, estébe nyúlnak vagy nagy mentális terhelést jelentenek, túl soknak bizonyulnak. 

Ezzel szemben a közelben tartott, érzelmileg is biztonságos, ismerős környezetben zajló mozgásos különórák – például dzsúdó, foci, tánc, kézilabda – sokkal kevésbé megterhelők. Különösen, ha osztálytársak, barátok is járnak oda, vagy ha a gyerek kötődik az edzőhöz. Ezeken a foglalkozásokon általában van tér a szabad játékra, mozgásra, és ez rendkívül jót tesz egy fárasztó, szabályokkal teli iskolai nap után.

„A különórák kiválasztásánál kulcsfontosságú, hogy ne csak a szülői elvárások vagy elvek vezéreljenek. Gyakran látom, hogy amikor egy foglalkozás nem válik be, a szülő mégis ragaszkodik hozzá, mondván: »mi nem adjuk fel, nem hátrálunk meg az első nehézségnél, ezt tanulja meg a gyerek is.« Pedig egy kisgyereknél a terhelhetőség még nagyon egyéni, hullámzó, és sokkal inkább számít az érzelmi biztonság, mint az elvi következetesség. 

Sokszor apró dolgokon múlik a motiváció: egy zsúfolt, levegőtlen öltöző, egy kiabálós edző vagy a hosszú utazás is elveheti a kedvet, miközben maga a tevékenység akár tökéletesen illene a gyerekhez. 

Gyakran előfordul például, hogy azért nem szeret egy foglalkozást, mert nála jóval nagyobb, tapasztaltabb gyerekek közé került, és emiatt úgy érzi, ő »béna« vagy »ügyetlen«. Ha nincs barát, ismerős, akihez kapcsolódhat, az is visszavetheti a kedvét. Éppen ezért fontos a rugalmasság” – jegyzi meg a szakember. Ráadásul szeptemberben hetekbe telik, míg véglegesedik az órarend, ezért addig érdemes nyitottnak maradni: ha egy küzdősportedzés épp nem működik, lehet, hogy egy másik időpontban, másik edzővel vagy helyszínen mégis érdemes próbát tenni vele.

A szakember szerint kiemelten fontos, hogy a fejlesztőprogramok mellett mindig jusson idő a strukturálatlan, szabad játékra is. Sok gyerek fogalmazza meg őszintén: „minden percem be van osztva, pedig én csak itthon szeretnék lenni, és végre játszani a játékaimmal.” 

„Azt látjuk, hogy a gyerekek még negyedik–ötödik osztályos korban is rendkívül játékosak, és intenzív mozgásigénnyel rendelkeznek. Ebben az életkorban természetes, hogy a szabad játék és a fizikai aktivitás dominál. Ha egy kisgyermek mindennap négyig napköziben van, majd utána különórára megy heti négy-öt alkalommal, az könnyen túlterhelheti – fizikailag és érzelmileg egyaránt” – hívja fel a figyelmet az arányok eltolódása okozta problémákra a szakember.

Anyák az összeomlás szélén

„Tavaly több család is felkeresett szeptember második hetében, az anyukák teljesen kimerülve, agyongyötörten érkeztek hozzám. Az iskolaindulással hirtelen rengeteg teendő szakadt rájuk, ami két hét alatt teljesen felőrölte őket. Az egyik édesanya elmesélte, hogy hajnali ötkor kel, hogy ő maga is el tudjon készülni, és mindent összepakoljon a gyerekeknek. 

Később kiderült, hogy ebben nemcsak a feladatok sokasága, hanem egy jó adag maximalizmus és kontrolligény is szerepet játszott, az a meggyőződés, hogy mindent csak ő tud jól megcsinálni. Pedig az apuka jelezte, hogy szívesen segít, csak tudnia kell, miben.

Végül abban állapodtak meg, hogy bizonyos feladatokat, például az esti fürdetést és lefektetést, reggel pedig az uzsonnakészítést ő veszi át – meséli Deliága Éva, aki szerint sok anyánál nemcsak a feladatmennyiség vezet túlterheltséghez, hanem a delegálás nehézsége is. – Az apukák sok esetben készek és hajlandók beszállni, mégis gyakran azt látni, hogy az anyák magukra húzzák az összes iskolakezdési feladatot. Ez nem egyedi jelenség: azon a héten még két másik anyuka érkezett hozzám ugyanezekkel a panaszokkal” – teszi hozzá a pszichológus.

Ha a feladatok megosztása elmarad, az aránytalan teher szinte mindig az anyákra nehezedik. Ennek egyik oka, hogy a gyermek életének első három évében jellemzően az anya van otthon vele, és ez a szerepleosztás később is megmarad. Így alakul ki a kettős teher: a munkahelyi teljesítmény és a családi felelősség egyszerre, amely az iskolakezdés időszakában különösen felerősödik. 

Sok anya próbál megfelelni minden fronton: a munkahelyi elvárások mellett azon is aggódik, hogy másnapra legyen gesztenye a technikaórára, krepp-papír a kézműveskedéshez és vonalzó a matekra. Nem véletlen, hogy sokszor úgy érzik: duplán teljesítenek, hiszen az a ki nem mondott elvárás, hogy a gyerek körüli teendők alapvetően az ő feladataik – akkor is, ha közben ugyanúgy teljes állásban dolgoznak.

Ki tudja már mindezt észben tartani?

Sok család ma már digitális naptárt használ a teendők nyomon követésére. Egy közös felületen mindenki programjai és feladatai rögzíthetők: a szülői értekezlet, a születésnapi zsúr, az osztálykirándulás – minden egy helyen látható.

„Több apuka is elmondta, mennyire megterhelő az a fajta »multitasking«, amikor három gyerek ügyeit kell észben tartani, ráadásul az információk nyolc-kilenc különböző csatornáról érkeznek: Facebook-csoportból, a Krétából, e-mailben.” 

„Ilyen körülmények között szinte borítékolható, hogy előbb-utóbb valami elfelejtődik. Éppen ezért nagy segítség, ha minden információ egy közös családi naptárban fut össze” – mondja a szakember.

Az első hetekben különösen nehéz a tervezhetetlenség: még nincs végleges órarend, nem tisztázottak a különórák vagy a szülői értekezletek időpontjai, és sokan érzik úgy, hogy kicsúszott a kezükből a kontroll. Még azt sem tudják, hogyan fog kinézni a következő hetük, mégsem érdemes engedni, hogy elhatalmasodjon rajtunk a pánik. Megfelelő szervezéssel, feladatmegosztással, na, és persze némi „acélidegzettel” túl leszünk ezen is!

Sorozatunkban Deliága Éva integratív gyermekterapeuta, tanácsadó szakpszichológus segít eligazodni a szülőket leggyakrabban foglalkoztató kérdésekben – a nevelési dilemmáktól a nyári szünet megszervezésén át egészen az iskolakezdés kihívásaiig. A témához kapcsolódó korábbi írásainkat itt találod.