500 nap a Hamász fogságában – Házi rabszolgaként élte túl a terrort Omer Shem Tov

Steavenson és Omer nyár elején találkoztak. Csak néhány hónap telt el azóta, hogy a fiú február 22-én kiszabadult a gázai fogságból. Omer a túlélők bűntudatáról mesél az újságírónak először, amit azért érez, mert neki “joga volt” hazatérni, míg sorstársai egy részének ez nem adatott meg. 

„Nézzétek a zsidót!”

Omer két barátjával, Mayával és Itayal éppen a régió egyik legnagyobb goa fesztiváljára készült. Már javában zajlott a rendezvény, a fiatalok a kocsiban ültek, amikor észlelték, hogy terroristák támadták meg őket. Otthagyták az autót, majd egy órán keresztül gyalog mentek tovább. 

Később Ori Danino, Omer egyik újdonsült barátja azzal hívta fel őket, hogy ismer egy menekülőutat. Együtt mentek tovább autóval, amerre néztek szörnyűségeket láttak, holttestek mellett hajtottak el. Omer elbeszélése szerint volt olyan áldozat, akinek a belső szerveit is látni lehetett. Bestiális volt a pusztítás.

Danino éppen mobilon beszélt egy katonával, amikor tüzet nyitottak az autójukra, és a sofőr kénytelen volt megállítani a járművet. 

Maya közben azt sikoltotta az apjának a telefonban, hogy meglőtték.  A Hamász terroristái kirángatták őket a kocsiból, összekötözték a kezüket, majd Omert, Itayt és Mayát, akik mindketten a lábukon sebesültek meg, egy kisteherautó platójára dobták (Daninót öt másik tússzal együtt 2024 augusztusában megölte a terrorszervezet.) 

Omert egy lepusztult szobába vitték. Valamivel később az ajtó résnyire kinyílt, és három gyerek kukucskált be rajta, kíváncsian bámulva őt. „Nézzétek a zsidót!” – kiáltott fel az apjuk, aki a Hamász terroristája volt. 

Omer arról is beszélt a riportban, hogy Itay-t és Mayát először kórházba szállították, ahol egy orvos érzéstelenítés nélkül távolította el a golyót Itay lábából. Miután visszahozták őket, Itay Omer mellé került, Mayát pedig egy másik szobában tartották fogva. Néhány nappal később Mayát visszavitték a kórházba egy lábműtétre, és a következő két hónapot az intézményben töltötte. Eközben Omer-t és Itay-t mindig más és más lakásba vitték, fogvatartóik pedig megtiltották nekik, hogy beszélgessenek. Omer igyekezett kapcsolatot építeni az őrrel, aki engedte, hogy lezuhanyozzanak és kicserélte Itay kötéseit is.

Csak Istenbe kapaszkodhatott

A környéket közben izraeli gépek bombázták. A külvilág kínzóan közel volt Omerhez, de semmit sem hallott arról, hogy mikor engedhetik szabadon. Hite a fogság alatt elmélyült. 

Ötvennapnyi bombázás után 2023 novemberében végre tűzszünetet hirdettek: Mayát és Itayt szabadon engedték Izraelben fogva tartott palesztin foglyokért cserébe. Omer ezt követően három napot töltött egyedül, mielőtt a Hamász katonái eljöttek érte. 

„Hazamegyek?” – kérdezte reménykedve. Az egyik terrorista megrázta a fejét, és a padlóra mutatott. 

Omert a föld alá vitték, és bezárták egy alagútcellába. A plafon olyan alacsonyan volt, hogy nem tudott felállni, és olyan keskeny helyen kellett raboskodnia, hogy még a karját sem tudta kinyújtani. Az első napokban a férfi súlyos asztmás rohamot kapott, de fogvatartói hoztak neki egy inhalátort, így megmenekült.

Kép

A hozzátartozók nem adták fel a túszokért folytatott harcot Kép: Profimédia

Omert további ötven napig tartották fogva az alagútcellában. Kapott egy üveget, hogy abba végezze el a dolgát, néhány naponta pedig egy mocskos vécére vitték. Nem tudott zuhanyozni, ezért a körmével kaparta le bőréről a koszt. Amikor az egyik őr elejtett egy kis zseblámpát, Omer elrejtette, és időnként felkapcsolta, hogy ellenőrizze, lát-e még. A férfi ráadásul gluténérzékeny, de helyzetét nem tudta megértetni őreivel, úgyhogy nem volt más választása, megette a kenyeret, amit adtak neki. Az adagja napról napra csökkent: először napi két pita, aztán egy, aztán fél, majd datolyás keksz, amit falatokra osztott, hogy tovább tartson.

Terroristák házi rabszolgájaként élt 

Majdnem két hónap után a kétségbeesés küszöbére került. 

Éppen Istenhez könyörgött, hogy vigye ki onnan, amikor megtörtént a csoda: néhány perc múlva egy palesztin katona szólt neki, hogy elszállítják.

Egy tágas szobába mentek, amelyből két fürdőszoba és egy konyha nyílt. A Hamász-katonák megengedték neki, hogy lezuhanyozzon, és adtak neki ennivalót, amit Omer habzsolva meg is evett, miközben ők gúnyolódtak rajta, és disznónak nevezték. 

Miután az izraeliek kivonultak a területről, a terroristák is kimerészkedtek az alagutakból. Az utcán könyveket és folyóiratokat találtak, amelyeket a zsidó katonák hagytak hátra. Omer megkérdezte, megtarthatná-e őket, cserébe pedig felajánlotta fogvatartóinak, hogy takarít, főz, és elvégzi a szükséges házimunkát.

Néha a konyhában nagyon halkan, magában énekelt, vagy héber dalokat, vagy Elton John I’m Still Standing című számát, amelyre szívesen képzelte azt, hogy hazatér. A Hamász-egység parancsnoka folyékonyan beszélt héberül, de Omer időnként segített neki a szókincse bővítésében. „Elnyertem a bizalmát” – mondta Steavensonnak, aki azt is megtudta, hogy a palesztin hírszerző tiszt felesége és gyermekei korábban egy bombatámadásban vesztették életüket. 

Látta a terroristákat „szétesni”

Omer több mint egy évet töltött ugyanazokkal a katonákkal az alagútban. Megismerte őket, tudta a feleségeik és gyermekeik nevét, a szokásaikat. 

„Azt mondják, hogy meg akarnak halni, mártírok akarnak lenni, de ők is csak emberek, mint mi. Félnek, láttam őket szétesni” – nyilatkozta az egykori túsz, aki a terroristák viselkedését szeszélyesnek írta le. 

Néha barátságosak voltak, máskor videókat mutattak neki az október hetedikei mészárlásról, és olyanokat mondtak, hogy „Újra megcsináljuk”, vagy „A zsidók megölése Isten áldása”. „Ha egy hétig vagy tovább az alagútban ragadtak, megőrültek, depressziósak lettek, a padlón ültek, és a plafont bámulták” – eleveníti fel a nehéz időket az izraeli férfi. 

Omer nem beszélt arabul, mielőtt elrabolták, de a fogságban igyekezett annyi tudást felszedni, amennyit csak lehetett. Idővel szinte mindent megértett, amit fogvatartói mondtak, de erről ők nem tudtak semmit. A beszélgetések során előfordult, hogy a Hamász emberei megpróbálták meggyőzni Omert a palesztin ügyről, és arról, hogy amit tesznek, az igazságos. Ellenálló hadseregként tüntették fel magukat, és bár ez nem mentség arra, amit tettek, Omer azt mondta Steavensonnak, hogy ha a helyükben lenne, ő is harcolna az otthonáért.

Egy a 251-ből

Amikor Donald Trump megnyerte az amerikai elnökválasztást, sok minden megváltozott. Trump tűzszünetről kezdett beszélni, a terroristák pedig egy kicsit jobban kezdtek bánni Omerrel. Végül 2025. január 19-én életbe lépett a tűzszünet, amely nyomán megindultak az élelmiszersegélyek Gázába. 

Aztán elérkezett a szabadulás napja: 450 nap föld alatti élet után Omer végre kiléphetett az alagutakból. 

Amikor az Izraeli Védelmi Erők biztonságos helyre vitték, és a túszejtési összekötő tiszt bemutatkozott neki, Omer megkérdezte, megölelheti-e, mire a nő kedvesen átölelte. 

Omer az utolsók között volt, akiket szabadon engedtek, mielőtt a tűzszünet március elején megszűnt. Október 7-én összesen 251 túszt hurcoltak Gázába, és csak 146-an térhettek haza, 56 holttestet pedig visszaszállítottak Izraelbe. A Gázában maradt 49 túsz közül becslések szerint húszan még életben lehetnek.