Te még posztolsz képeket a gyerekedről?! – Ideje, hogy leszámoljunk a naivitásunkkal mi, szülők!

– A Kaleta-ügy nyomán egyre több nemtetszéssel találkozhat az a szülő, aki képeket posztol a gyerekeiről a közösségi médiában. A gyermeket is megilleti a magánélet joga születésétől kezdve. Szülőként milyen felelősségünk van ebben a kérdésben?
– Társadalmi nézőpontváltásnak lehetünk tanúi: egyre erősebbé válik az elvárás a szülők felé, hogy ne tegyenek fel képeket gyermekeikről a közösségi médiára, már csak azért sem, mert azok pillanatok alatt a dark weben végezhetik. De egyébként a gyerek személyiségi jogai is fontosak ebben a kérdésben. Jogos a társadalom reakciója, helyes, hogy érzékenyek lettünk erre, azonban látni kell, hogy évtizedekig normálisnak számított kiposztolni a gyerekünkről olyan fotót, ahogy strandolt. Most hirtelen ez már nem elfogadott, ami a szükséges lépés a helyes irányba, az viszont nem szerencsés, ha megindul a sárdobálás azokra a szülőkre, akik eddig ezt tették.

A szülők számára szerintem létezik kompromisszumos megoldás: ne osszunk meg a gyermekünkről meztelen, félmeztelen képeket, sem olyanokat, amelyek intim környezetben és helyzetben mutatják őt.

Ne posztoljuk őt olyan helyzetben, ami a magánélethez való jogát, személyiségi jogait sérti. Egy alvó vagy bilin ülő gyerek cuki, de nem tartozik a külvilágra. Ne tegyünk nyilvánossá képet a személyes szférájukról, az ágyukról, ahogy ott fekszenek, ne mutassuk őket, amikor kiszolgáltatott helyzetben vannak, sírnak vagy hisztiznek. Ne tárjunk a nyilvánosság elé olyan képet, amelyet valaki akár évekkel később felhasználhat ellenük, hogy nevetségessé tegye őket. Az internet nem felejt, és az online zaklatás, kortárs erőszak valós veszély – nem akarhatjuk, hogy mi szolgáltassuk a muníciót ahhoz, hogy valaki bántsa a gyerekünket. Semmiképp se posztoljunk egy képet, ha a gyerek maga nem szeretné, esetleg kéri is, hogy ne fotózzuk őt vagy ne használjuk a fotóját. Sőt, beszéljük meg vele, hogy megengedi-e, hogy megmutassuk a képeit – bár azt tudni kell, hogy a gyerek sokszor csak azért egyezik bele valamibe, mert meg akar felelni a szülői vágynak. A pletykalapok címlapján megjelenő népszerűséghajhász címek sincsenek rendben, mint például „Sárika és Zsoltika mindketten SNI-sek, és a celeb szülők életét megnehezítik”.

De fontos, hogy ne csak az érintettekre hárítsuk a felelősséget, ne legyünk áldozathibáztatók! Az lenne a normális, ha a szülő nyugodtan posztolhatna bármilyen fényképet, amit jónak tart, a potenciális bántalmazókat, bűnözőket meg ki tudnánk szűrni. De nem ilyen világban élünk.

– Mi a helyzet az influenszerekkel, akik abból élnek, hogy megmutatják a magénéletük minden részletét a többszázezres követőtáboruknak?
– Sajnos a közösségi háló tele van olyan kiskorú influenszerekkel, akiket a szüleik úgy használnak, mintha nekik nem lenne külön személyiségük. Tulajdonképpen napjainkban zajlik a szülők és az influenszerek felvilágosítása a gyermekek személyiségi jogairól és a rájuk leselkedő veszélyekről, most tanulja ezt minden érintett. A gyermekek magánélethez fűződő jogát sokan nem értik, főleg azt a részét, hogy az nem a nagykorúságukkal kezdődik, hanem a születésüktől fogva jár nekik. 

– A gyermek fotóinak posztolása csak egy vékony szelete az internetes veszélyeknek. Mi az a cyberbullying?
– A cyberbullying az internetes zaklatás, vagyis a bántalmazásnak azon formája, amely az interneten zajlik. A kamasz korosztály már nem elsősorban az osztályteremben szekálja, zaklatja egymást, hanem sokkal inkább az interneten. Gyűlölködő üzeneteket küldenek egymásnak, vagy akár létrehoznak olyan csoportokat, mint pl. „Petit gyűlölők csoportja”, s aztán ehhez az osztály nagy része csatlakozik. A csoport nyilvános, bárki láthatja a bejegyzéseket, és itt aztán mindenki elmondja, hogy miért utálják az osztálytársukat. Megalázó fotókat töltenek fel, gúnyos mémeket gyártanak. A cyberbullying egy másik fajtája már a szexuális bántalmazás témakörébe tartozik: amikor idegenek felveszik a kapcsolatot a gyerekekkel, bizalmukba férkőznek. Az idegen fotókat kér, ráveszi a gyereket, hogy vegye le a pólóját és úgy fényképezze le magát. Később már esetleg találkozni is akar vele. A cyberbullying veszélyeiről és az elérhető segítségről az UNICEF-nek éppen most zajlik egy kampánya a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal közösen.

– Szinte közhely, hogy a gondoskodó szülői közeg és bizalmi kapcsolat az, amely leginkább megóvja a gyermeket minden veszélytől, hiszen van kihez fordulnia és van kitől segítséget kérnie.
– Igen, ez így van. De a szexuális bántalmazás körülményei gyakran nagyon összetettek. Sosem a gyerek hibája a bántalmazás, viszont arról is fontos beszélnünk, hogy a bántalmazó gyakran képvisel valamilyen értéket a gyermek számára: egy felnőtt, aki figyel rá, gondoskodik róla, valamit ad neki, tehát egy hiányállapotba lép bele. Lehet, hogy a gyermek nem kapott elég figyelmet.

A szexuális bántalmazás áldozatainak nagy része olyan gyerek, aki elhanyagoló családban nőtt fel, és a törődés hiányára tud ráépülni a bántalmazó kapcsolat.

Ezért van az, hogy a legveszélyeztetettebb gyerekek azok, akik gyermekotthonban élnek. Többnyire olyan gyerekek lesznek a gyermekprostitúció vagy emberkereskedelem áldozatai, akik kevés figyelmet vagy gondoskodást, vagy egyenesen bántalmazást kaptak a környezetüktől. Egyszer csak felbukkan valaki körülöttük, aki törődik velük, ajándékot vesz nekik, kialakul egy kötődés, egy kamasz számára szerelemnek tűnő illúzió, majd jön a kérés a felnőttől, hogy „csak most az egyszer feküdj le egy idegennel, csak hogy kijöjjek a pácból”.

– Gyermekprostitúció vagy gyermekkereskedelem? Mi a különbség?

– Magyarországon 2020. július 1-jétől a 18 év alatti gyermeket, aki prostituáltként dolgozik, emberkereskedelem áldozatának tekintik.

Ennek a jogszabályváltozásnak óriási a jelentősége, ugyanis korábban még a gyermeket büntették meg szabálysértés elkövetőjeként, ha az önkormányzat által kijelölt „türelmi zónán” kívül végzett szexuális szolgáltatást. De ma már az emberkereskedelem áldozataként azonosítják, az ehhez kapcsolódó védelmi intézkedésekkel és büntető következményekkel együtt.

Kép

Szlankó Viola – Kép: Egyed Péter

A kifejezéseknek is nagy jelentősége van. A prostitúció legális Magyarországon, a gyermekprostitúciónak így van egy olyan csengése, mintha akár az is törvényes lehetne. Azáltal, hogy ezt emberkedelemnek hívjuk, a köznyelvben is azt erősítjük, hogy ez egy súlyos bűncselekmény.

A gyermekpornográfia kifejezéssel hasonló a helyzet: azt sugallja, hogy itt valami legális dologról van szó, hiszen pornót nézni nem tiltott; ezért helyesebb – és pontosabb is – a gyermekpornót szexuális bántalmazást megörökítő fotónak nevezni.

A gyermekek kizsákmányolása szexuális céllal tilos és büntetendő a hatályos jogszabályok, nemzetközi egyezmények, vagy az UNICEF működésének alapját is képező Gyermekjogi egyezmény értelmében.

– Kik a legveszélyeztetettebb gyerekek?
– Azok, akik elsodródnak a családjuktól, a gyermekotthonok lakói, a mélyszegénységben élők, a sérülékeny, hátrányos helyzetű társadalmi csoportok gyermekei. Itthon nem jellemző a gyermekrablás szexuális kizsákmányolás céljából. Évente több ezer gyermek tűnik el, de ők többségükben megszöknek a saját családjuktól vagy gyermekotthonokból, és rövid időn belül meg is kerülnek. Gyakran a környezet tudtával tartózkodnak valahol.

Szomorú tény, hogy a legtöbb gyermeket a saját családjában vagy annak közvetlen környezetében éri bántalmazás.

A gyermekotthonokba, nevelőszülőkhöz, a gyermekvédelmi szakellátásba rendszeresen kerülnek be gyerekek úgy, hogy biztonságuk érdekében kiemelik őket a családjukból a hatóságok. Így jutott el hozzám például egy nemi betegséggel élő ötéves kislány az egyik munkám során. Éppen ő került sorra a családban, hogy kiálljon az utcára prostituáltként. Vannak olyan családok, ahol a kilátástalanság tudata generációk során át öröklődik, a szülő is így nőtt fel. Úgy élnek le egy életet, hogy az őket ért sérelmekre sosem kaptak jóvátételt, sosem kaptak hatásos külső segítséget a sorsuk megváltoztatására. Ők nem is tudatosítják magukban a traumáikat, hanem sokszor természetesnek veszik. A kizsákmányolást a túlélés, az élet velejárójának tekintik, hiszen ez lehet a megélhetésük alapja napról napra.

– Mi történik a gyerekkel, miután kiemelik a családjából?
– Gyermekotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerül. Magyarországon 23.000 gyermek él állami gondoskodásban. A kutatások azt mutatják, hogy a bántalmazott gyermekek közel egyharmada maga is bántalmazó szülő lesz. A gyermekek mindent eltanulnak a felnőttektől, a jó és a rossz példát is. Amikor a gyermekvédelmi szakellátásban dolgoztam, jellemző volt, hogy a szexuálisan bántalmazott, kihasznált gyerekek gyakran maguk is elkezdték zaklatni a fiatalabb társaikat. A szexuális deviancia egyértelműen a személyiségfejlődés során elszenvedett hatásokból ered, a legtöbb pedofil maga is a sok esetben durva gyerekkori bántalmazás áldozata. Ez persze egyáltalán nem mentség, de legalább egy magyarázat, és segít megérteni magát a problémát. Ez fontos ahhoz, hogy változást érjünk el társadalmi vagy akár mikroszinten is.

Tehát a gyermekotthoni vagy nevelőszülői elhelyezés csak része a megoldásnak, a lelki sebzettséget is gyógyítani kellene. 

– Hogyan lehet hatékonyan segíteni ezeken a gyermekeken?
– Az a kormányzati törekvés, hogy gyermekotthonok megszűnjenek, és a gyerekek nevelőszülőkhöz kerüljenek; tehát hogy a társadalom szövetébe beágyazódva nőjenek fel, és családokban gondoskodjanak róluk, ne intézményekben. A jogszabály szerint 12 évnél fiatalabb gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni, azonban erre a gyermekvédelmi rendszernek jelenleg még nincs kapacitása, rengeteg nevelőszülő hiányzik.

Én meg vagyok róla győződve, hogy kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Egy bántalmazott gyermeken az segít, ha olyan közösségbe kerül, ahol átíródnak a rossz minták, lesz valaki, aki valóban törődik vele, értékes kapcsolatai alakulnak ki.

Ez az, ami a világképét, beállítódását is megváltoztathatja. A terápia önmagában nem mindig elég, azt gondolom, hogy a gyógyulás a terápiában is elsősorban a terapeuta és a páciens kapcsolata miatt működik: amikor megtapasztalsz egy bizalmi viszonyt, ahol lehetsz őszinte, hibázhatsz, elfogadnak. Akkor tudsz meggyógyulni, ha valaki az eddigi önző kizsákmányolás helyett másképp törődik veled: hosszú éveken át megért, gondoskodik rólad, a szükségleteidre és a valódi érzéseidre reagál. A bántalmazott gyerekeknek is csak akkor van valódi lehetőségük maguk mögött hagyni a traumáikat, ha megélhetik ezt.