„Vonzott a magyarországi lét, elsősorban a színházi élet” – Hazatérők

Stockholmban nőtt fel, Angliában szerezte színrendezői diplomáját, mégis úgy döntött, hogy hazajön, és itt keresi meg helyét az egyik legnehezebb és legkeskenyebb szférában: a színházi rendezés világában. Bátor lépése, tehetsége és a színház iránti elkötelezettsége meg is hozta a gyümölcsét: 32 évesen nevezték ki a Budaörsi Latinovits Színház igazgatójává. Berzsenyi Bellaagh Ádámmal beszélgettünk a hazatérésről, a színház küldetéséről és a kultúra feladatáról.

Kép: Budaörsi Latinovits Színház, Liliomfi

– Oly korban élünk, amikor gyakran hallani, hogy mennyien települtek már külföldre, illetve milyen sokan szeretnék elhagyni az országot. Te is sok évig éltél külföldön. Mi hozott haza?
– Nagyon vonzott a magyarországi lét, elsősorban a színházi élet. Angliában és Svédországban azt éreztem, kicsit szűk, kicsit óvatos a színház, közel sem annyira gazdag és változatos, mint nálunk. Nagyon tetszett az a légkör, amit különösen a budapesti színházi életben még gyakornokként láttam és tapasztaltam: hogy rengeteg színház van, soknak állandó társulata és széles repertoárja van, amelyben a hét minden napján akár más és más előadásokat játszanak a színészek. Ez Angliában például elképzelhetetlen, Svédországban pedig csak egy-két kivételezett színház tud hasonló rendszerben dolgozni.

– Mi fogadott, amikor ennyi év külföldi tartózkodás után hazajöttél, és egy amúgy is szűk „piacra” akartál betörni?
– Egyrészt nagyon jó volt, mert az idegen országokban eltöltött diákévek után jó hazatérni valahova, ahol az ember a saját bútorai között tud élni, és vasárnap a nagymamájánál ebédelhet.

De viccet félretéve, Magyarország számomra egy rendkívül nyitott és befogadó közeg volt, és a mai napig az. Szakmai szempontból is többnyire a kíváncsiság volt jellemző.

Hamar lehetőségem nyílt rá, hogy sokakat megismerjek a szakmában, ezért rendkívül hálás vagyok. Piaci szempontból az elején nem volt annyira jövedelmező, hiszen az itthoni pályakezdő rendezők is nehezen jutnak munkához, nemhogy a külföldről érkezett ismeretlenek, de a sok keresgélés és próbálkozás türelemre tanított, és talán – remélhetőleg – alázatra is.    

– Igazgatói pályázatodban Ingmar Bergman svéd filmrendező egyik filmjéből idézel. „Odakint, ott van a nagyvilág. Néha ennek a kis világnak idebent sikerül tükrözni azt a nagyot, hogy egy kicsit jobban megértsük; vagy pedig segítsünk azoknak, akik bejönnek hozzánk, hogy néhány pillanatra, pár másodpercre – és boldogok vagyunk, ha ez olykor sikerül – elfeledjék azt a nehéz világot odakint.” Mit jelent mindez rendezői szemmel?
– Azt, hogy a színház feladata egyfelől szembesíteni a nézőt az őt körülvevő problémákkal, rámutatni az emberi lét nehézségeire – másfelől pedig az, hogy a szórakoztatással feledtesse a szenvedést, nyújtson egy kis kikapcsolódást és derűt. Meglátásom szerint nem szabad ezeket szembeállítani egymással, és nem kell arra törekedni, hogy kizárólag az egyik vagy a másik cél érvényesüljön, mert mindkettő egyenlően fontos feladat.

Én a színház és a színjátszás világa által tudok a legközelebb kerülni az emberi lét kérdéseihez. Egyszerűen ez a legtisztább eszköz. Mint levesevéshez a kanál.

– Melyik eddigi rendezésed számodra a legemlékezetesebb?
– A Hazatérés, Harold Pinter darabja. Második budaörsi rendezésem, rendkívül nehéz darab, egyszerre humoros és groteszk, és szörnyű előadást sikerült belőle csinálnunk. A darabban megjelenő emberek förtelmesek: egy idősödő apa terrorban tartja otthon élő két felnőtt fiát és öccsét. Amikor a harmadik fiú hazatér Amerikából a feleségével (akitől három gyermeke van), először kéjnőnek nézik a nőt, majd megpróbálják elcsábítani a testvérüktől és maguknál tartani. Viselkedésük olyan rettenetes, hogy már-már átcsap humorosba és szórakoztatóba, miközben mély társadalomkritikát rejt a darab. Nagy élvezettel dolgoztunk rajta.

Kép

Berzsenyi Bellaagh Ádám

– Milyen a jó színház?
– Inspirált, bátor, őszinte, egyenes. A jó színház az, ami megérint, ami ajtókat nyit ki.

– Milyen a magyar színház az „európaihoz” viszonyítva?
– Kicsit vitatkozom a kérdéssel, a magyar színház nagyon is része az európainak, és hagyományosan nagy hatást gyakorol rá mind az orosz iskola lélektani realizmusa, mind pedig a német színház rendező- és szövegközpontúsága.

A magyar emberek nemzetközi összehasonlításban is nagyon sokat járnak színházba, és sok és sokféle színház létezik hazánkban – rendkívül gazdag tehát a színházi élet. Ez egy olyan érték, amire nagyon büszkének kell lennünk, és amire közösen kell vigyáznunk.

– Kapcsolódhat az istenhit a színházi rendezéshez?
– A hit minden ember számára mélyen személyes kérdés, intim viszony egy felsőbb erővel. Én nem tartom különösebben szerencsésnek színházi viszonylatban tárgyalni ezt a kérdést, ugyanis egy nagyon szubjektív élményről van szó, amit könnyű félremagyarázni. A szakrális hatást elérni kívánó előadások a színház erőteljes eszközeivel élve könnyen válhatnak térítő jellegűvé, ami véleményem szerint színházban nem helyes.  A másik véglet a vallás kigúnyolása a színházi előadásokban, amit szintén bántónak tartok. Mindkettőt kerülöm. A hitről és a vallásról mint társadalmi jelenségekről tud beszélni a színház, van is egy-két ilyen színdarab, ami ezt a témát veti fel (például G.B. Shaw: Szent Johanna című darabja), de tapasztalatom szerint ott is nagyon nehéz eltalálni a megfelelő egyensúlyt.

„Bár zord a harc, megéri a világ…” Miként lehetne több fiatalt arra bátorítani, hogy a külföldön szerzett tudását és tapasztalatait itthon kamatoztassa?
– Azt hiszem, hogy sokaknak a pénz egy meghatározó szempont, ez nyilván érthető. Ezen túlmenően viszont a munkahely közege – művészeti intézményben az alkotóközösség minősége – nagyon fontos kérdés. Mennyire képes egy vállalat vezetője inspirálni, mennyire tudja azt az érzetet kelteni a dolgozóiban, hogy igenis, a munkájuknak van értelme, és az elért eredmény a közös sikerük. Nagyon sok múlik a vezetőkön, hogy vonzó és inspiráló munkahelyek várják a fiatalokat. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti