Vissza a gyökerekhez – Yao utazása

„Mikor indul a busz?” – „Hát, amikor megtelik.” – így zajlik egy jellemző párbeszéd valahol Szenegálban, és ez csak az egyike azon apróságoknak, amelyek jól érzékeltetik, Afrika mennyire más. Egyes filmek a politikai és gazdasági célokra kihasznált földrészt, mások a szavannák giccses naplementéit mutatják meg. Philippe Godeau filmje egyikre sem törekszik, múltkereső alkotása ennek ellenére fel-felvillantja a fentihez hasonló, apró különbségeket. Például a rendőrnő szavain keresztül, aki szerint nincs már gyarmatosítás, hanem a törvények uralkodnak, ám a kenőpénz azért bőven rendben van. Ahogy a helyiek mondják: be van építve a költségvetésbe. Az afrikai szempont azt is láthatóvá teszi, hogy az európai ember sokkal pragmatikusabb annál, mint ahogy ezt az életet amúgy érdemes volna leélni.

Az Afrikából származó, Franciaországban világhírű színésszé váló Seydou Tallt (Omar Sy) Dakarba, Szenegál fővárosába hívják, hogy szerepeljen az ottani kulturális fesztiválon és dedikálja a könyvét. Erre az eseményre siet majd’ 400 kilométer távolságból Yao (Lionel Louis Base), a nyíló értelmű kiskamasz fiúcska, hogy dedikáltassa a könyv kecske által megrágott példányát.

A szegény afrikai fiú és a gazdag európai férfi találkozása egy road movie-ban folytatódik, aminek végén az öreg kontinensre szakadt fekete-afrikai férfi megtalálja a gyökereit.

„Olyan vagy, mint egy Bounty-szelet” – fogalmaz Yao valahol a film közepén, és találóan mutat rá a kettősségre: kívül fekete, belül fehér. A film – és benne különösen Yao – feladata, hogy segítsen megtalálni Seydou fekete énjét, mert, ahogy a harmadik, kisebb epizódszereplő mondja neki: „Te tényleg nem érted Afrikát”. Ez a film tehát nem is Yao utazásáról szól, hanem Seydou-éról, akinek az afrikai életfilozófiában kell megtalálnia magát. Eleinte ódzkodik ennek még a gondolatától is, később sodorják az események, majd hitetlenkedve fogadja a fejleményeket, hogy végül – ha vissza is megy Európába – megtalálja a helyet, ahonnan ősei jöttek.

A film különös apa-fiú kapcsolatot tár elénk. Seydou ugyan mindent megad fiának, ami csak pénzben mérhető (az első jelenetben látható fullextrás születésnap jól mutatja ezt), ám az éppen széthulló családról süt a diszharmónia. Afrikában a hozzá csapódó kisfiú mutat neki mintát a jobb életre. Sokszor a kevesebb több, mondjuk, és ebben az esetben tényleg így van: erre tanítja a szegény afrikai gyerek a híres francia színészt.

Kép: Mozinet

A Yao utazása minden bizonnyal nem lesz soha filmtörténeti mérföldkő. Nem hordoz filmnyelvi újításokat, nem kiemelkedő a színészi játék, ahogy a képi világ vagy a dramaturgia sem. Ráadásul a főszereplő Omar Sy az „Életrevalók” áttörő sikere miatt beleragadt a szerethető, könnyed, mégis tartalmas filmek kedvelt karakterébe. Ez a szerep azonban mégis különleges.

A színész alapvetően önmagát alakítja: hiszen ki más lenne, aki Szenegálból származik, Franciaországban lett világhírű színész, hogy most visszatérjen ősei szülőföldjére, megismerni saját múltját?

Alapvetően fontos és értékes gondolat, amit megfogalmaz a film, még ha a megvalósításban nagyító nélkül is találunk hiányosságokat. Egy olyan mozgóképes piacon, amiben a franchise-építések és a Disney-filmek egyre feleslegesebb remake-jei uralják a terepet, joggal igényelnek helyet az ilyen, az előbbieknél jóval eredetibb alkotások.