5 perc hírnév, ezer év bomlás – Hogyan kerül az új felsőd a chilei sivatagba?
Fenntartható, vagy csak annak látszik? A divatipar zöld címkéi mögött gyakran félreértések, túlzó ígéretek és hulladékhegyek rejtőznek – miközben a valódi megoldás rendszerszintű változást kívánna, nem pedig csupán tudatos vásárlókat. Szentesi Réka divatkutatóval beszélgettünk.
A globális divatipar évente 100 milliárd ruhadarabot termel
A globális divatipar évente átlagosan 100 milliárd ruhadarabot termel. „Ha egy ruhát átlagban 50 centi szélesnek tekintünk, akkor 100 milliárd 50 centis darab egymás mellé téve 1250-szer körbeérné a Földet az egyenlítő mentén. Hárommillió kukásautóra lenne szükség ennek a mennyiségnek a szállításához” – hívja fel a figyelmet Szentesi Réka, aki 15 éve foglalkozik a fenntartható divat kérdésével.
A szakértő arra is rávilágít, hogy „a fenntartható divat olyan szemléletet jelent, amely törekszik a környezet védelmére, támogatja a társadalmi igazságosságot, és gazdaságilag is életképes megoldásokat keres”.
Jelenleg nincs egységes iparági sztenderd vagy szabályrendszer arra, hogy egy divatmárka milyen feltételek mellett nevezheti magát fenntarthatónak. „Ez számos félreértéshez és eltérő értelmezéshez vezet. Szabályozott keretek hiányában sok márka – akár szándékosan, akár tévedésből – fenntarthatónak kommunikálja magát, miközben valójában nem az (ez a greenwashing jelenség – a szerk.). Szerencsére hamarosan európai szinten várható a szabályozás, amely tisztázza a feltételeket” – magyarázza a szakember.
Szerinte jelenleg nincs olyan márka, amely száz százalékosan fenntarthatónak nevezhetné magát, hiszen ehhez nem lenne szabad szennyeznie a környezetet, minden káros gyakorlatot csökkentenie kellene, sőt a legújabb elvárások szerint a környezetet regeneráló megoldásokat is alkalmaznia kellene, például az anyaghasználatban vagy a felesleg és a textilhulladék elkerülésében.
„Szép törekvéseket láthatunk már ezen a téren: vannak márkák, amelyek csak megrendelésre dolgoznak, zero waste technikát alkalmaznak, lokálisan gyártatnak, vagy öko tanúsítvánnyal rendelkező textíliát használnak, de teljeskörű környezetvédelmet egyik sem tud megvalósítani” – mondja.
Felhívja a figyelmet arra is, hogy a fenntarthatóság követelményeihez az is hozzátartozik, hogy egy márka például helyi közösségnek adjon munkát, jótékonysági tevékenységet végezzen, és etikus munkakörülményeket biztosítson, ahogyan az is, hogy profitábilis legyen.
„Made in Europe”
A fenntartható divattal kapcsolatban rengeteg tévhit is kering. Sokan például azt hiszik, hogy a 100% pamutból készült ruhák fenntarthatók. „Valóban jobb választás, mint a poliészter, de a pamut alapanyaga, a gyapot az egyik legvízigényesebb növény, és termesztése rengeteg vegyszert igényel – magyarázza a szakértő. Majd így folytatja: – Egyetlen farmernadrág elkészítéséhez akár 10 ezer liter vízre is szükség lehet, miközben több mint 600 millió ember nem jut tiszta vízhez.”
Sokan bedőlnek a fast fashion márkák kommunikációjának is. Attól még, hogy a ruhákon különböző címkéket tüntetnek fel, például az újrahasznosított alapanyagok arányát, ezek a jelölések gyakran nem elegendők, és a vásárló nem tud utánajárni a teljes ellátási láncnak. „Egy globális rendszerben nincs lehetőségem ellenőrizni a gyártási folyamatot, míg egy helyi márkánál könnyebben kialakítható személyes kapcsolat, és gyakran hiteles tanúsítványok is vannak” – mutat rá.
Gyakori tévhit az is, hogy ha egy ruhán az áll: „Made in Europe”, az azt jelenti, hogy teljes egészében Európában készült. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis elég azt az országot feltüntetni, ahol az utolsó munkafolyamatot végezték. „Ha egy ruhadarab Kínában készül, de az utolsó gombot Romániában varrják fel, már ráírhatják, hogy Made in Europe. Ezzel a gyakorlattal még a luxusmárkák is visszaélnek” – mondja.
Fenntarthatóság kontra fast fashion
A fast fashion a divatipar egyik legnagyobb veszélyforrása a mérete, a tempója és a fenntarthatósággal összeegyeztethetetlen üzleti modellje miatt.
Míg a hagyományos divatipar két fő szezon – tavasz/nyár és ősz/tél – köré szervezi az ellátási láncot, a fast fashion akár 40-50 miniszezont is létrehoz évente, minden folyamatot felgyorsítva és optimalizálva.
„Az Inditex például képes 15 nap alatt eljuttatni egy új tervet a boltok polcaira” – mondja a divatkutató. A fast fashion márkák a luxusmárkák trendjeit másolják az 1960-as, 1970-es évek óta, és néhány apró változtatással rendkívül gyorsan piacra dobják azokat. A luxusmárkák válaszul szezonközi kollekciókat és második vonalbeli márkákat vezettek be, így még több termék jelent meg a piacon.
„Ez alapvetően megváltoztatta a fogyasztói hozzáállást: az olcsóbbá váló divatcikkeknek köszönhetően kiszélesedett a divatfogyasztók köre, a divat demokratizálódott, a ruhavásárlás szabadidős programmá vált. A fast fashion tömegtermelési és túlgyártási gyakorlatának eredményeképpen a gyártók alacsony áron tudnak nagy mennyiségű terméket kínálni, így az eladási árakat is alacsonyan tudják tartani. A gyors termékcsere és az alacsony árak miatt az impulzusvásárlás vált általánossá, és rengeteg felesleges ruhát vásárolunk, mivel ezek mögött nincs jelentős anyagi kockázat” – magyarázza a szakember.
A chilei sivatagban lévő ruhahulladék-hegyek az űrből is láthatók
A felesleges ruhadarabok legtöbbször hulladékégetőben, szeméttelepen vagy a használt ruhák piacán végzik. „Gyakran találkozunk olyan darabokkal, amelyeken még a címke is rajta van, tehát sosem hordták őket” – mondja a szakértő. Mielőtt azzal nyugtatnánk magunkat, hogy nem hordott ruháinkat ruhagyűjtő-konténerbe dobva azok új gazdára lelnek, a divatkutató figyelmeztet: a használt ruhák piaca is telített.
Hazánkba főleg Angliából, Franciaországból és Belgiumból érkeznek használt ruhák, amelyeket itthon próbálnak eladni, a megmaradt darabok pedig keletebbre, illetve Afrikába kerülnek.
Ha ott sincs szükség rájuk, szeméttelepeken kötnek ki. „A chilei sivatagban akkora ruhahulladék-hegyek vannak, hogy a nemzetközi sajtó hírei szerint különböző űrszonda-felvételeken is láthatók – mondja. Emiatt egyre több afrikai és dél-amerikai ország szigorítja vagy tiltja a használt ruha importját. „Valóban abszurd, hogy a fejlett országok feleslege a fejlődő országok szeméttelepein köt ki, mintha ezek a világ hulladéktárolói lennének” – emeli ki.
A ruhák újrahasznosítása már elindult, de egyelőre nem elterjedt: főként ledarálják, és rongyszőnyeget, ipari rongyot vagy tömítőanyagot készítenek belőlük. Néhány startup pedig már dolgozik azon, hogy használt textíliákból minőségi textilszálakat állítson elő, és valódi körforgásos rendszert hozzon létre – a divatkutató szerint ezek a cégek valódi megoldást jelenthetnek a felesleges ruhadarabokra, de egyelőre nem képesek komoly volumen feldolgozására.
Visszaszorítható-e a túlfogyasztás?
Mindezek hallatán joggal vetődik fel a kérdés: visszaszorítható-e a túlfogyasztás, megálljt lehet-e parancsolni a divatiparnak? Szentesi Réka szerint amíg kapitalista rendszerben élünk, ahol a termelés és a fogyasztás alapérték, kevés esély van erre. „A divatipar rendkívül profitorientált, hatalmas gazdasági erővel bír, és rengeteg embert foglalkoztat világszerte. Ezért bármilyen jelentős változtatás akár nagyobb problémákat is okozhat, mint amennyit megold” – magyarázza.
Példaként említi: ha a fast fashion cégek kivonulnának Bangladesből, és a gyártást Európába helyeznék át, az nemcsak áremelkedést, hanem geopolitikai feszültségeket is okozna, nőne a munkanélküliség, és migrációs hullám indulhatna Európa felé.
Kiemeli, hogy a probléma túlmutat a divatiparon, összetett társadalmi és gazdasági kérdés, amely érinti a mezőgazdaságot, az állattenyésztést, az alapanyagok beszerzését is. Ezért nem tartja jogosnak, hogy a túlfogyasztás felelősségét gyakran a fogyasztókra hárítják.
„Természetesen mindannyiunk érdeke a tudatosabb fogyasztás, de rendszerszintű problémáról van szó, ezért a megoldás átfogó, magasabb szintű döntéshozói beavatkozást, a társadalmi és gazdasági rendszer mélyreható átalakítását igényli” – mondja, miközben felhívja a figyelmet arra, hogy Franciaországban a közelmúltban új törvényt fogadtak el az ultra fast fashion márkák visszaszorítására.
Fogom-e legalább harmincszor viselni?
Egyre többen igyekeznek visszaszorítani a fast fashion vásárlást, amikor csak tehetik. „Egyelőre ez a változás még láthatatlan, de hiszem, hogy eljön az idő, amikor minden tudatos döntésünk számítani fog” – mondja a szakember, aki szerint nem teljesen kiiktatható a fast fashion az életünkből. Azt sem tartja reális elvárásnak, hogy kizárólag helyi tervezőktől öltözködjünk, hiszen egyrészt ezt sokan nem engedhetik meg maguknak, másrészt stílusban is korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy gondolja, a tudatosság abban rejlik, hogy nem dőlünk be minden trendnek. „Attól még, hogy épp a bő szárú nadrág a divat, még nem kell rögtön beszereznünk hatot” – figyelmeztet. Divatszakemberként maga is nagyon szeret öltözködni, de az évek során kialakított egy számára fenntartható rendszert. „Inkább drágábban veszek kevesebb, jobb minőségű darabot, mintsem olcsóbban többet. Ehhez persze elengedhetetlen az anyagi biztonság, hogy valaki egyben képes legyen nagyobb összeget ruhára áldozni, amikor szüksége van rá” – mondja. Őszintén elismeri, hogy időnként fast fashion darabokat is vesz, de impulzív vásárlás helyett inkább alszik rá párat.
Minden vásárlás előtt végiggondolja a saját kérdéslistáját: tényleg szükségem van rá? Megengedhetem magamnak? Kényelmes, passzol az életemhez, beilleszthető a ruhatáramba, fogom legalább harmincszor viselni?
„Utóbbi azért fontos kérdés, mert a statisztikák szerint harminc viselés után kezd csökkeni egy ruha ökológiai lábnyoma” – magyarázza a divatkutató, aki nem vesz olyan ruhát, amit át kell alakítani, amibe majd belefogy, illetve akciósan, szezonon kívül sem vásárol.
Ennek a tudatosságnak köszönhetően gardróbjának 80%-át olyan darabok alkotják, amelyeket igazán szeret és szívesen hord, így reggelente gyorsan dönt, és anyagilag is jobban jár.
A fenntartható divat nem egyetlen jó döntésen, hanem sok apró, tudatos lépésen múlik – és bár a változás lassú, minden egyes megfontolt választás közelebb visz egy tisztább, igazságosabb jövőhöz. A kérdés csak az: te hány ruhádat viselted már legalább harmincszor?
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A halott fehér ember gyatra ruhái éppen megfojtanak egy kontinenst
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
