A rendszeres testmozgás nemcsak a betegségek megelőzését segíti, hanem azok terápiáit is támogathatja – még súlyos betegségek esetén is. Hazai kutatók is dolgoznak azon, hogy feltérképezzék...
Az utóbbi években sok olyan teszt megjelent, amelyek segíthetik a betegségek könnyebb meghatározását, ám azok eredményeiből laikusként nem feltétlenül lehet levonni a megfelelő következtetéseket...
Rengeteg olyan szépségápolási praktika és sminkelési megoldás létezik, amelyek manapság nagyon divatosak, de hosszabb-rövidebb távon több hátrányuk van, mint előnyük. Szakértővel néztük meg, hogy...
Az édesanyjuk méhében lévő babák fejlődését szülész-nőgyógyászok követik, és ők gondozzák a kismamákat is, majd a szülés után – ha arra valami miatt szükség...
Több ezer gombafaj él a hazai erdőkben, réteken és legelőkön, de az átlagember ezeket alig ismeri, sőt alig látja. Pedig sokkal jobban kellene rájuk...
Az orvosok már sok esetben képesek arra, hogy a koraszülött babák érkezését egy-két nappal késleltessék, és ezalatt felgyorsítsák az érésüket. Ezzel sok újszülött megmenthető...
Csaknem húsz éve hozták létre a Mester-M Díjat, amellyel a kezdetek óta azokra a szakemberekre hívják fel a figyelmet, akik a fiatal tehetségekért szívvel-lélekkel...
Fájdalomcsillapítókat gyakran rutinból szedünk, pedig fontos volna őket átgondoltan alkalmazni, és a használatukról szükség esetén orvossal, gyógyszerésszel is konzultálni. Megnéztük, milyen szempontokat érdemes mérlegelni...
Bár sok évtizedes története van, a mindennapi orvosi gyakorlatban még újdonságnak számít a robotasszisztált sebészet. Ez a technika komoly előrelépést jelent egyes műtéti területeken...
Az allergiával kapcsolatban sok tévhit él a fejekben, gyakran még az orvosokéban és az érintettekében is, nemhogy a kívülállókéban. Szakértőnk rávilágít arra, hogy melyek a leggyakoribb félreértések, illetve hogy...
Pici korban figyelmeztető jel lehet, ha a kisgyermekünk pelenkáját túl gyakran kell cserélni, nagyobbaknál pedig az éjszakai bepisilés adhat okot aggodalomra. Megnéztük, mi állhat...
Az allergiával kapcsolatban sok tévhit él a fejekben, gyakran még az orvosokéban és az érintettekében is, nemhogy a kívülállókéban. Szakértőnk rávilágít arra, hogy melyek...
A hasmenés az egyik leggyakoribb gyerekkori tünet. Bár az esetek többségében fertőzéses betegségekhez társul, meglepően gyakran húzódnak meg a hátterében pszichoszomatikus okok is. Megnéztük...
Minden szülő fél attól, hogy a gyerekét baleset éri, és ha az megtörténik, akkor könnyen cselekszik átgondolatlanul. Szakértőnk segítségével annak jártunk utána, hogy mely...
A daganatos betegségek kezelhetősége sokat javult az elmúlt évtizedekben, de a legnagyobb előrelépés a gyermekkori eseteknél figyelhető meg. Megnéztük, minek köszönhető ez, s hogy...
Sokat hallunk a laktóz- és a gluténérzékenységről, de a hisztaminintolerancia kevésbé van benne a köztudatban. Pedig a probléma az emberek 5-7 százalékát érinti, karácsonykor pedig...
Az ünnepek közeledtével az online felületeken is megszaporodnak azok a hirdetések, amelyek ajándékvásárlásra sarkallnak, sokszor elképesztően jó lehetőségeket kínálva. Mire figyeljünk, ha a webshopok akciót hirdetnek? Hogyan...