Életmentés a születés előtt: hogyan gyógyítják a magzatokat az anyaméhben?
Az édesanyjuk méhében lévő babák fejlődését szülész-nőgyógyászok követik, és ők gondozzák a kismamákat is, majd a szülés után – ha arra valami miatt szükség van – neonatológusok, azaz újszülöttgyógyászok foglalkoznak a kicsikkel. Van azonban a szülészet-nőgyógyászatnak egy olyan területe, amelynek középpontjában kifejezetten a magzati egészséget, a magzatot veszélyeztető kórképek állnak. Ez az itthon még kevésbé ismert terület a magzati medicina. Ma már Magyarországon is léteznek olyan munkacsoportok, amelyek ezzel foglalkoznak.
A magzati medicina egyik úttörője Kypros Nicolaides, a londoni King’s College Hospital professzora, aki Angliában egy képzési rendszert is felépített ehhez a tudományterülethez. Egy ilyen kétéves képzésen töltött el nála három évet és szerzett magzati medicina diplomát két magyar szakorvos: dr. Benkő Zsófia és dr. Leipold Gergő. Ők ma már a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Magzati Medicina Munkacsoportját vezetik két helyszínen. Az egyik a klinika Baross utcai részlegén, a másik az Üllői úti épületben működik több mint két éve.
Védtelen vérsejtek
„Az eddigi munkánk során legtöbbször magzati transzfúziót végeztünk, amelyre akkor van szükség, ha a magzat valami miatt vérszegénnyé válik. Arról, hogy ez milyen gyakran következik be, nincsenek hazai adatok, de azt tudjuk a nemzetközi statisztikákból, hogy a gyakoriság egy-két százalék körüli. A jelenségre általában az Országos Vérellátó Szolgálat szakemberei figyelnek fel, amikor a terhesség első trimeszterében, egy rutinszűrés részeként beküldik hozzájuk a kismamák vércsoportleletét.
Ilyenkor nemcsak az anyuka vércsoportja derül ki, hanem az is, ha a vérében jelen vannak olyan ellenanyagok, amelyek a méhlepényen átjutva megtámadják a baba vörösvérsejtjeit.
Ez a vércsoport-inkompatibilitás azért veszélyes, mert emiatt a magzat akár el is halhat az anyaméhben. Ugyanakkor az jó hír, hogyha figyelnek rá, akkor még azt megelőzően lépni lehet, mielőtt komolyabb baj történne” – mondja dr. Leipold Gergő szülész-nőgyógyász és ultrahangspecialista.
A magzati medicina munkacsoport Üllői úti részlegének vezetője kiemeli, hogyha a vérszegénység szintje azt szükségessé teszi, akkor a magzat már húszhetes korában – amikor még csak 300–400 grammos – kaphat transzfúziót, és utána azt ismételni lehet annyiszor, ahányszor csak szükség van rá. Külföldön már arra is volt példa, hogy hatszor végezték el, két-három hetes periódusokban. Az egyetlen megkötés az, hogy a nemzetközi irányelvek harmincnégy hetes kor után már nem javasolják ezt a beavatkozást, afölött már „be kell fejezni” a terhességet. Ez a gyakorlatban császármetszést jelent. Viszont már ez is hatalmas nyereség, mert ilyen esetben a baba már nem lesz extrém koraszülött, hiszen nem huszonöt-huszonhat hétre születik.
Ennek a cikknek a folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2026. márciusi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
A magazinra előfizethet itt.
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>