Szétnyílt hasizom? Szülés után regenerálj! – Beszélgetés Viniczai Dóra RTM trénerrel

Ha szülés után nem regeneráljuk megfelelően a testünket, annak kellemetlen szövődményei lehetnek rövid- és hosszútávon is, mégis gyerekcipőben jár még az egészségmegőrzésnek ez a területe hazánkban. Pedig megvan a lehetőség: több magyar fejlesztésű edzésprogram is elérhető. Ezek egyike az RTM, amely kifejezetten a szétnyílt hasizom – és a várandósággal érintett többi mélyizom – regenerálásra szolgál, és segít megelőzni számos, olykor csak évtizedek múlva jelentkező egészségügyi szövődményt.

szétnyílt hasizom
Kép: freepik.com

– A szülés utáni regenerációra sokan még ma is ferde szemmel néznek, mondván, hogy évezredekig jól megvoltunk nélküle. Mit nem tudnak ők?
– A női test valóban úgy van kitalálva, hogy szülés után regenerálódjon, ehhez minden adottsága megvan. Régebben azonban 15–20 éves korukban szültek a nők, sokkal többet mozogtak, sokkal rugalmasabb állapotban volt a testük, így nyilván könnyebben is regenerálódtak – még az izomzat összehangolt működéséért felelős mélyizmaik is. Manapság pedig 15–20 évet ülünk az íróasztal mellett, mire egyáltalán eljutunk a gyermekvállalásig, így alapból kevésbé jó állapotból indulunk neki a várandósságnak. És akkor még nem beszéltünk a sok császármetszésről és a különösen megterhelő ikerterhességekről. Persze ha valaki olyan szerencsés, hogy a gyermekágy végére nagyjából regenerálódik a teste, akkor is érdemes fokozatos terheléssel visszatérni a sport világába. Nagyon káros tud lenni a túl korán, előzetes rákészülés nélkül elkezdett futás például.

– Mindenkinek szüksége lenne regenerációra szülés után, vagy csak annak, aki érzi, hogy valami baj van?
– Mivel a testünk statikáját meghatározó mélyizmainkat nem használjuk eleget a sok ülés és elkényelmesedett életmód miatt, ezért úgy gondolom, hogy mindenkinek jót tenne ezek aktiválása, még a férfiaknak is. A haránthasizom, a belső ferde hasizom, a rekeszizom, a gátizmok, a medencefenék környéki izmok mind olyan speciális területek, amelyeknek érdemes fokozatosan elkezdeni a terhelését.

Gyakran nem is egyértelmű, hogy baj van, mivel a testünk nagyon okos: ha valamit nem tud megoldani mélyizomból, akkor azt a funkciót átveszik a felületes vagy más izmok – ezek viszont nagyon gyorsan kifáradnak.

Ezért fordulhat elő az, hogy egy-két hónappal a szülés után már jók ránk a régi ruháink, látszólag visszanyertük az alakunkat, de estére akkora a hasunk, mint egy félidős várandósnak. Ez a szétnyílt hasizom tipikus tünete. Reggel még szép lapos a hasunk, mert a mélyizmok még aktívabb állapotban vannak, és a felületes izmok is frissebbek – ahogy telnek az órák, úgy ezek elfáradnak, nem tudják tovább elvégezni a mélyizmok feladatát. A szétnyílt hasizom tehát nem csak esztétikai probléma. Hatással van a légzésünkre, a gerincünkre, a gátizmainkra, sőt, az egész testtartásunkat is befolyásolja. Legtöbb anyuka a jelentkezéskor hát- és derékfájásra panaszkodik, de nem gondolják, hogy ez szorosan összefügg a szétnyílt hasizommal. Ahogy haladunk előre a regenerációban, úgy szűnnek meg ezek a hétköznapinak tűnő panaszok is, hiszen helyreáll az izomegyensúly a testükben.

– Mi történik akkor, ha elmarad a regeneráció?
– Van nagyikból álló csoportom is: 50–60 éves korú nőknél a leggyakoribb panasz az inkontinencia. Sajnos sokan csak akkor kezdenek el ezzel foglalkozni, amikor már elcseppen a vizelet, pedig a gátizom gyengeségének vannak már apró jelei korábban is, amikor még könnyebb lenne dolgozni rajta. Talán nem is gondolunk rá, hogy például a derékfájás is jelezheti a gátizom gyengeségét.
Sokan pedig – még szülőképes korban – azért nem kezdik el a regenerációt, mert szeretnének még egy babát, és úgy gondolják, hogy majd azután helyreállítják a testük egészségét. De korántsem mindegy, hogy milyen állapotú testtel vágunk bele egy terhességbe, és hogy a terhesség alatt karban tartjuk-e az izomzatunkat.

Kutatások igazolják, hogy akik két várandósság között regenerálják a hasizmaikat, azoknál a következő terhesség után kisebb lesz az izmok eltávolodása, mint az első szülés után.

Ha viszont valaki nem foglalkozik a szülések közötti regenerációval, akkor biztosan egyre nagyobb lesz a hasizmai eltávolodása. Ezt sokkal több idő és erőfeszítés helyrehozni, tehát érdemes megelőzni a még nagyobb problémát.

Kép
Viniczai Dóra

Viniczai Dóra

– Min alapszik az általad alkalmazott RTM?
– Az RTM a Rectus Training Method rövidítése, amely egy magyar fejlesztésű regeneráló edzésprogram a rectus diastasis (egyenes hasizmok eltávolodása) és szövődményei regenerálására. Dr. Kerekes Tímea szülész-nőgyógyász és Tőkés Renáta pre- és posztnatális edző dolgozták ki a módszertanát. A legfontosabb sajátossága, hogy a páciens testére szabjuk a gyakorlatokat, és ez így van még az online kurzusok esetében is: tekintetbe vesszük például a köldöksérvet vagy a gerincsérvet, mert nem lehet a has regenerálását a test többi részétől függetlenül végezni. Fokozatosan haladunk; hétről hétre ellenőrizzük, hogy megfelelően erősödnek-e vissza a mélyizmok és hogy mehetünk-e a következő szintre.

– Szerintem egyetértünk abban a császáros anyukákkal, hogy egy-két nappal a műtét után a poklok poklát éljük, de aztán viharos gyorsasággal javul az erőnlétünk, könnyebb az élet egy-két hét múlva, mint hüvelyi szülés után. Tényleg jobban rehabilitálódunk?
– Esete válogatja. Lehet, hogy gyorsabb a gyógyulás, de előfordul, hogy ennek ára van. Császármetszés esetén 7–12 réteget vágnak át (izmot a legritkább esetben), amiből csak párat varrnak össze. A testünk az eredetihez hasonló, de sokkal rugalmatlanabb, rigidebb kötőszövetet épít oda. Ha nem foglalkozunk vele, nincs mozgásban, nem kapja meg a megfelelő impulzusokat, könnyen összenövések, letapadások keletkezhetnek, amik nem csak helyben fejtik ki a hatásukat, hanem a testünk legváltozatosabb pontjain is.

Ezért érdemes odafigyelni arra, hogy mind a gátmetszés, mind a császármetszés hegét kezelni kell, mert a kezeletlen hegek akadályozhatják a hasizmok regenerációját is.

Ha viszont ezek a területek is megkapják a megfelelő impulzusokat, sokat tudunk rajtuk lazítani, mobilizálni.
Mi császármetszés után tíz-tizenkét héttel szoktuk elkezdeni a tornát, mivel a hegek ekkorra érik el a szakítószilárdságuk maximumát. Nagyon valószínű, hogy 6-8 hét után sem lenne semmi baj, de az RTM-ben mindig a biztonságra törekszünk – ez az egyik legfontosabb elvünk. A másik pedig a komplexitás, ugyanis a szülés utáni regeneráció nem csak az eltávolodott egyenes hasizmok „zárásáról” szól. Sokkal inkább arról, hogy mindenkinél a saját állapotát figyelembe véve, fokozatosan, testreszabott módon aktiváljuk az izmokat, idegrendszeri pályákat, és tónusosabbá, erősebbé, jól funkcionálóvá tegyük az egész testét. Tehát az RTM nemcsak egy egészségtorna, hanem nagyon kellemes és szerethető mozgásforma is, amit sok anyuka regenerált hasizmokkal is örömmel folytat tovább, mert kiváló edzésnek tartja, és jól érzi magát tőle.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>