Szerelmes Magyarország – Aszófőn tudják csak igazán a hosszú élet és a hosszú házasélet titkát!

Az aszófői vasútállomáson egykor Illyés Gyula, Gregor József, Oszter Sándor szálltak le nyaranta a vonatról, hogy a községben pihenjenek, vagy – gyalog, illetve biciklivel – Tihanyba induljanak tovább. A helyiek úgy mesélik, a nagy aszófői szerelmek is a vasút közelében szövődtek, szinte a vonat hozta az öbölbe a szerelmet. Én most autóval érkezem a Balaton-parti kis ékszerdobozba, hogy utánajárjak a hely 20. és 21. századi romantikájának. Utóbbiról a saját szememmel győződöm meg, előbbiről a falubeliekkel beszélgetek. Az ékszerdobozból talán karikagyűrűk is előkerülnek…

Aszófő
Kép: Dr. Szász Adrián

„Három karikagyűrűt is elkoptattam a hatvan év során!”

Tihany felől közelítve, még Aszófő előtt balra kanyarodhatunk le a Sajkodi-öböl erdős-nádas strandja felé, pompás kilátással a Balaton-felvidékre. Ide az aszófőiek mindig szívesen jártak fürdeni, esetleg a kicsit távolabbi Gödrösbe mentek gyalog vagy lovaskocsival (hogy máris az ’50-es évekbe ugorjunk).

„Apu még a Pajkos lovunkat is megmosdatta a Balatonban, volt neki külön bejárat. De én egyszer elcsúsztam a köveken, utána csak a lábamat voltam hajlandó a vízbe lógatni” – ezt már a 86 éves Nagy Imréné Manyi eleveníti fel, akivel a falu kultúrházánál találkozom. „A nagymamám által varrt fürdőruhát persze akkor is felvettem, hiszen új volt!” Manyi néni Aszófőn nőtt fel, s nem jön zavarba, ha a 20. század közepi helyi romantikáról kérdezem. „A pásztor lett a vőlegényem, de összevesztünk, majd a búcsúi bálban megismertem Imrét, a katonát. Alig kezdtünk járni, kitört az ’56-os forradalom, őt hónapokra lecsukták, csak a szabadulása után jött újra. Akkor viszont megesküdtünk, a következő László-napi búcsú előtt.” Manyi néni 1957 óta él boldog házasságban Imre bácsival, szerinte a hosszú közös élet titka ennyi: „Ha azt kéri, főzzek egy kávét, főzök neki, ha megmondja, mit szeretne ebédre, azt készítem. A legfontosabb pedig, hogy sosem ivott, és egész életünkben templomba jártunk.”

Az aszófői Szent László-templomot könnyű megtalálni, a tornya minden irányból messziről látható, utat mutat. Egy időben Gáspár Lajos volt benne a kántor, aki autodidakta módon képezte magát harmonikásból orgonistává. Lajos sajnos már nincs köztünk, a vele hat évtizeden át házas Gáspár Lajosné Marika azonban igen, ő a következőket meséli.

 „Három gyűrűt is elkoptattam a közel hatvan év során! Lali sok szerenádot adott nekem az ablak alatt, egyszer egy egész cigányzenekarral jött. (Itt a beszélgetést hallgató Manyi néni közbeveti, hogy a szerenádozókat néha a rózsafák közül kellett kimenteni, de a tüskék sem állíthatták meg őket.)

Ha mi mentünk csárdába, ahogy beléptünk, nekünk játszottak az ottaniak, ami a hiúságomat 17 évesen igencsak legyezgette!

Futballmeccsekre is jártam Lali után a környék összes falujába, mert focizott is. Emlékezetes lagzit tartottunk, volt, akit a végén a vonaton is zenészek kísértek haza. Még a disznó is tortát evett, mert meleg volt, és megromlott volna. Éjfél után a tátogatókat is beengedtük, így neveztük azokat, akiket nem hívtunk, csak jöttek. Egyszer anyósom ideadta a szerelmesleveleket, amiket akkoriban más lányok írtak Lalinak, kis túlzással egy télen át azokat olvasgattam” – nevet.

Híres szerelmi találkahely volt az aszófői vonatállomás

Különös romantikát hordoz az aszófői Kövesdi-templomrom. Az eredeti szentély szakértők szerint 1260-70 körül épülhetett, s a helyén korábban római épület állt, ennek egy oltárkövét is megtalálták. Ma parkosított piknikezőhely veszi körül egy kis forrással, sokan jönnek ide esküvőt tartani is. Azt gondolnám, jobb randevúhelyszín a fiatalságnak a múlt században sem kellett, persze tévedek… A templomromtól ellátni egyik irányban a Balatonig, a másik irányban az aszófői vasútállomásig, ahol annak idején a fiúk és a lányok hétvégenként csoportosan gyülekeztek, hogy ismerkedjenek.

A pletykát a helyi harangozó lánya, Szabó Ferencné Ica is megerősíti. A későbbi férje az első találkozásukkor szintén a vasútról sétált fel hozzá, majd közel esztendőnyi érzelmes levelezés után már gyűrűkkel a kezében tette ugyanezt. És Ica néni 16 évesen igent mondott. De ne higgyük, hogy a vasútról Manyi néninek nincs története! „Minden vasárnap lesétáltunk a litánia után a vonatokhoz. Ott leültünk beszélgetni a fiúkkal, s akár az egész napot eltöltöttük.

Azután hazakísértek, hogy este nyolcra, harangszóra hazaérjünk. Ha ez nem sikerült, vacsoráig az ágy mellé térdeltettek a szüleink.”

Csak a bálokról nem kellett időre hazaérni, némelyiket a helyi kocsmában tartották. Nagy Károlyné Annamari, a Dallamvilág Gyermek Musical Egyesület vezetője a fiatalabb generációhoz tartozik, anyósáéké volt valaha az aszófői kocsma. „Igazi közösségi tér volt, de mi nem ott ismerkedtünk meg a férjemmel. Ő taxis, és egyszer, amikor fuvarozott, nem tudott visszaadni, s újra találkoznunk kellett. Ez 34 éve volt, azóta együtt vagyunk, és felneveltünk öt közös gyermeket. Az első kislányunkat sajnos a születése után néhány nappal elveszítettük, akkor megfogadtuk: ahány gyerek jön, annyi lesz! Nekem is fura, de ennyi év után is létezik szerelem, nem csak szeretet. Sőt, ez talán még mélyebb is, mint régen, mi ma is kézen fogva járunk. A gyerekek már huszonévesek, így újra van időnk egymásra, persze előtte is összetartottunk, csak nem mi voltunk a fontosak. Ráadásul senki nem ment messze: négy gyermekünk ma is itt él, csak az egyik lány költözött fel Pestre énekesnőnek, de ő is hazajár.”

„Aszófő minden utcáját végigtáncoltuk”

A báloknál azért is érdemes még egy kicsit időznünk, mert csatlakozik a kultúrháznál beszélgetőkhöz, azaz hozzánk Nagy Andrásné Erzsike, akinek szintén van idekapcsolódó – mai kifejezéssel élve – love storyja. „1965. szeptember 23-án Tihanyban volt szüreti bál, ott kezdett udvarolni nekem a férjem. Február 23-án meg is vettük együtt a gyűrűket a füredi szívkórház melletti ékszerüzletben, »ez a tied, az az enyém!«.

A szüleink úgy tudták meg, hogy mire hazaértünk, az ujjunkon volt a két karika. Akkoriban ilyen határozottan mentek a dolgok.

Hasonlóan szép emlék, hogy egy hónappal a megismerkedésünk után a szülinapomra kaptam Andrásomtól egy manikűrkészletet, amelyből elővette a kisollót, és azt mondta: megböki az ujjamat, hogy a barátságunk soha el ne vesződjék.”

Erzsike nénivel együtt kicsit el is érzékenyülök, ahogy a párjára emlékezik, ám Manyi néninek közben a bálokról is beugrik ez-az: „Ha késtünk, három-négy fiú is eljött értünk, alig maradt időnk felöltözni! A mi utcánkban sok szép leány volt, az volt ilyen szempontból a főutca. A szüreti bálra mindig magyar ruhába öltöztünk, a fiúk is népi holmiba. Aszófő minden utcáját végigtáncoltuk, de nem ám egyetlen fiúval! Ha volt egy rossz táncosom, jeleztem három másiknak, és valamelyik biztosan elkért tőle.”

A szüreti bálról eszünkbe jutnak az aszófői szőlők, amelyek a községtől két irányba is elterülnek. A panoráma mesés Tihany felé mind a Füred felé eső vörösmáli dűlőről, mind az Örvényes felőli Öreg-hegyről is, nem csoda, hogy az itteni pincék emberemlékezet óta vonzzák a társaságot, a szerelmes fiatalokat is. „Mi az Öreg-hegyen béreltünk pincét, hétvégén ott főztük nagy csapatnak a körömpörköltet” – idézi fel Erzsike néni. „Körmöt is nehezen lehetett kapni, de beszereztük; aki nem szerette, csak krumplit evett meg savanyút. Sok munkával járt a szőlő, de minden szülinapot, névnapot ott ültünk meg.”

Szerelem férfi szemmel

Itt vonom be a beszélgetésbe Aszófő egyik legidősebb urát, a 92 éves Fodor Károlyt, akinek a takaros udvarába be is sétálok, s ő fitten és szívélyesen üdvözöl.

„Nekünk már akkor is mindkét oldalon volt szőlőnk, az egyik pincét 1858-ban építették az őseim!” – meséli büszkén. „Egyik héten az egyik pincénél, másik héten a másiknál gyűltünk össze, főleg télen. Már, ha nem épp színdarabot próbáltunk, mert abból is évente kettőt-hármat betanultunk. Megnéztük, hány lány van a faluban, ahhoz választottuk a darabot. Ugyanígy a bálokban is beosztottuk, melyik leányt milyen sorrendben táncoltatjuk meg.”

Karcsi bácsi azon tűnődik, hogy régen viszonylag kevés helyi házasság köttetett. Mint mondja, a háború után a hazatérő férfiak hozták magukkal a lányokat akár a határszélről is, akik látva, hogy milyen csuda helyre érkeztek, meg is ragadtak itt velük. A mezőgazdaság és az idegenforgalom adott nekik munkát. „Aki akar, az mind dolgozhat itt, hálaistennek”, mondja. Ő ma is abban a házban él, ahová született, noha bejárta az országot, a helye mindig Aszófőn volt. A feleségével 1965-től 45 éven át lehettek együtt. A legjobban kertészként szeretett dolgozni, parkosítani a környéken.

S hogy mivel töltötték a szabadidejüket? „Mentünk a szőlőbe meg kapálni! Szórakozás kevés jutott akkoriban, megtaláltuk magunkat a ház körül.” Karcsi bácsi ma is napi 3–5 kilométert sétál („fáj a lábam, de akkor gyógyul, ha megyek”), s azt is elárulja, szerinte mi a hosszú élet titka. „Sosem voltam duhajkodó ember, egyszer élünk, becsüljük meg magunkat! Kell, hogy legyen lelkierő, mert ha az van, akkor minden van. Én a vallásomat sosem hagytam el. Voltam Rákosi idején munkaszolgálaton, ahol sokan öngyilkosok lettek. Gondoltam, de jól jött volna nekik is néhány erőt adó, szép szó imában!”

Kép
Aszófő
Így látni a Balatont az öböl nádasa felett, a vasútról - Kép: Dr. Szász Adrián

Kitáncolt májusfák

Ahogy visszatérek a kultúrházhoz, a korábban összeállt hölgykoszorú még mindig cseveg a májusfa alatt. Éppen arról, hogy ők kislánykoruktól kezdve saját májusfát kaptak már a kiskamasz fiúktól is. Kis ágakat, aztán egyre nagyobb és szebb fákat.

Ezek május 1-jére virradó éjjel „nőttek ki a földből”, s nem volt nehéz kitalálni, ki „ültette” őket, nagyjából mindenki sejtette, melyik fiúnak tetszik.

Május utolsó vasárnapján aztán „kitáncolták” a májusfát azzal, akihez kölcsönösen vonzódtak, ez jelentette a fa bontását. Úgy látszik, azt, amelyik alatt állunk, idén nem táncolták ki, ezért áll itt a nyár elején is.

A hölgyekkel végül Annamari meghívására üdítőzünk egyet, közben próbáljuk összegyűjteni, hogy a mai fiatalok hova járhatnak romantikázni a közelben. Saját strandra nem, az nincs a községnek, a nemzeti park így óvja a Bázsai/Bozsai-öböl egybefüggő nádasát és élővilágát a tömegektől. Nincs is tumultus, leszámítva az országos hírű halsütödét a falu Tihany felőli határában. Vele majdnem szemben egy kedves teázó van: az öbölre néz, tücsökciripelés, brekegés, madárdal az aláfestő zene a kortyoláshoz. Az Aszófői-Séd völgyében pedig tél végén hazánk egyik legnagyobb téltemető-állománya virágzik, ez az egyik első virág, amely a tavaszt köszönti. A falu Öreg-hegy felőli határa nyár elején egy kis levendulástól lila, s innen már csak egy ugrás a hely, ahonnan majd’ minden szerelem indult: a vasút. Szinte hallom a hajdani lányok és fiúk nevetését, a csókok csattanását, ahogy odébb rúgok egy kavicsot a peronon. Ott, ahol anno Illyés Gyula is sétált.

Kőszívek a közelben
Aszófőtől alig néhány kilométerre fekszik Balatonudvari, amelynek temetője a több mint hatvan szívalakúra faragott sírkövéről híres. A legenda ezek eredetét egy szerelmes kőfaragó legényhez köti, akinek a szíve egy helyi halász lányáért gyúlt lángra. A lány ugyan viszonozta a szerelmét, végül mégsem lehettek egymáséi, így a fiú egész hátralévő életében szívalakú sírköveket faragott. A teljes történet Lipták Gábor „Aranyhíd – Balatoni mesék, mondák, történetek” című kötetében olvasható.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti